2017. március 25., szombat

21.rész - Kíváncsi olvasó

Misty
Már csak két hónap van hátra a szülésemig. Minden eltelt pillanattal közelebb kerülök, ahhoz a pillanathoz, ami életem egyik legszebb perce lehet, de ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellene, akkor akár a legrosszabbak is lehetnek. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy jó döntést hoztam, egy kellett lennie. Sosem lettem volna képes azért dönteni az abortusz mellett, mert én talán veszélyben vagyok. Igaz merész döntés, de legalább tudom, hogy nem hagyom egyedül, ha bekövetkezne a rossz. Természetesen nem szeretném, hogy így legyen, de ha mégis így alakulna, akkor is boldog leszek, hiszen szerelmes voltam, éltem, hiába akartam magamtól megfosztani ezeket a pillanatokat, ő nem engedte és neki köszönhetem, hogy boldognak érzem magam. Na meg persze a szívem alatt hordott kislánynak. Minden nap elteltével egyre jobban kötődöm hozzá, pedig még nem is láttam, csak felvételeken, mégis úgy érzem, hogy ismerem, hogy már magamhoz öleltem. Mellette voltam a szomorú pillanataiban is, amikor rúgásokkal adta a tudtomra, hogy valami nem tetszik neki és akkor is, amikor az apukája hangja nyugtatott meg minket, mert kicsit bepánikoltam. A picike imádja Louis hangját, mindig megnyugszik tőle, ha mocorgós kedvében van, ebben rám ütött, hiszen én is ugyanígy vagyok vele. 
De persze a terhességben nem csak szép pillanatok vannak, mivel rám vigyázni kell, bár szerintem ez lassan ágyhoz való láncoláshoz hasonlít majd, főképpen ha Louison múlik. A többiekkel még éppen hogy le tudom beszélni, hogy én menjek ki a vízért, ha szomjas vagyok, de amikor Louval vagyok lehetetlen. Mindent megcsinál, fel sem kelhetek az adott helyemről, csak ha pisilnem kell. Amióta összeköltöztünk, persze jobb lett, mivel nem kellett folyamatosan rohangálnia, hogy mindig legyen velem valaki, viszont nekem ez csak annyit tett ki, hogy teljesen magatehetetlen lettem. Kimmel a kapcsolatom egyre szorosabb, mindent megbeszélünk, talán akaratom ellenére mondtam el neki, hogy nem biztos, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy akarom, de jól esett legalább egy személynek elmondani az orvosomon kívül. Megpróbált rábeszélni, hogy mondjam el Louisnak, de én csak annyit mondtam, hogy tudja, hogy veszélyeztetett terhes vagyok. Persze ez nem ugyanaz, de attól még benne van. 
Legszívesebben elmondanám, hiszen utálok előtte titkolózni és nem is igazán megy, de nem akarom még egyszer olyan szomorúnak látni, mint azon a napon, amikor felébredtem és ő ott ült mellettem a kórházban. Tudom, hogy ezzel fájdalmat okozom neki, de meg fogja érteni, biztos vagyok benne, csak időre van szüksége. 
- Most ülj vissza - mutatok a fotelre, amiben eddig Kim üldögélt. - Lehet, hogy meg akartok védeni, de ezt most én intézem el, csak az ajtóig kell elsétálnom, és vissza. Elég lesz délután Louis aggódását elviselnem, most szeretnék a magam ura lenni - lépkedek lassan.
- Ahogy akarod, csak vigyázz - sóhajt fel, majd ül vissza, mire én csak a szemeim forgatom meg.
Tracey jön hozzám, ugyanis meg akar beszélni néhány részletet a mai dedikálásról és van egy olyan érzésem, hogy a könyvem folytatásáról is. Még mindig nem tetszik neki, sőt nagyon akaratos, amikor arról beszél, hogy ki kell valamit találjak, mert ez nem válhat valóra, én sem szeretném és ezt ő maga is tudja, viszont a sorsnak nem tudok ellentmondani, ha ő így szeretne alakulni. El kell fogadnom, ahogy mindenki másnak is.
- Nincs sok időm - szólal meg, ahogy kitárom előtte az ajtót - viszont egy csomó dologról kell veled beszélnem. Igazán sok mindenről és nem érdekel, hogy te már döntöttél én amíg lehet azon leszek, hogy lebeszéljelek róla.
- Tudom, hogy ez nem az én dolgom és nem kellene beleszólnom, viszont úgy gondolom, hogy nem kellene lebeszélned róla. Én a testvére vagyok, és ha nagy nehezen, de elfogadtam a döntését és annak a kockázatát is, akkor neked is ezt kellene tenned - szólal meg Kim.
- Sajnálom, de én nem az az ember vagyok, aki képes beletörődni abba, hogy nincs megoldás - tárja szét a karjait. - Én addig fogok próbálkozni, míg ki nem találok valamit.
- Ne bízz olyan dologban, aminek az esélye nagyon kicsi - motyogom. - Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy bekövetkezzen, én sem és szerintem senki sem, de ez az én döntésem és én vállalom a kockázattal együtt.
Traceyt ismerve, ha ideje engedte volna, akkor már itt leragadunk a beszélgetésben, de mivel sok dolga volt, kivételesen szó nélkül hagyta a mondatom és inkább belekezdett a mondandójába.
- Elintéztem, hogy Louis is ott lehessen veled - kezd bele - viszont remélem te is és ő is tisztában vagytok vele, hogy így kétszer olyan hosszú lesz, mivel sokkal többen lesznek, hogy Louis is ott lesz és neki is kedvesnek kell lennie a rajongókkal, ami képeket és aláírásokat jelent - sorolja. - Az asztal fél nyolcig van lefoglalva, tehát az majdnem három négy óra, úgyhogy vigyázz magadra és ha úgy érzed nem bírod, akkor szépen felállsz elsétálsz és ott hagyod Louist, hogy helyettesítsen téged, oké?
- Nem lesz rá szükség, de rendben - bólintok rá. - Bírom a strapát nem kell értem ennyire aggódni, minden rendben lesz, csak akkor lesz gond, ha Louis végig aggodalmaskodni fog, mert akkor ideges leszek.
- Azt már csak te tudod megoldani, hiszen ő rám úgysem hallgatna - vonja meg a vállát.
- Rám sem hallgat, pedig jobban tenné - sóhajtok fel.
- Csak aggódik érted, ahogy mindenki más is - szólal fel Kim.
- De nem vagyok gyerek, tudok magamra vigyázni, és biztosak lehettek benne, ha baj lenne szólnék, nem vagyok teljesen hülye - morgom.
- Emlékeztetnélek, hogy már nem egyszer hagytad ezt figyelmen kívül, ha a könyvedet nézzük - jegyzi meg Tracey. - Még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy mindezt leírd, hogy egyszer majd kiadhasd. Persze hatalmas sikere lenne, de attól még ezek olyan dolgok, amiket nem lenne szabad leírnod. Félek, hogy megbánod, és akkor már nem tudnál rajta változtatni.
- Hidd el, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e vagy sem, de végül arra jutottam, hogy szeretném, ha ismernék a történetem, szeretném, ha átéreznék azt, amit én éreztem, így helyes, ezt érem annak, és neked el kell fogadnod, hiszen a jövőben ez neked csak jó lehet - teszem hozzá.
- Igen, ezzel tisztában vagyok, viszont ezt nem tartom helyesnek, de nem fogok veled veszekedni, csak arra kérlek, hogy hagy meg magadnak is dolgokat, ne oszd meg az egész életed az olvasóiddal. Őszintén, te örülsz annak, amit tesz? - fordul Kim felé.
- Én csak pár hete tudom, hogy mit tervez. Persze nekem is elég sok kétségem van ezzel kapcsolatban, viszont tudom, hogy képtelenség lenne őt lebeszélni, csak annyit érne el vele az ember, hogy felidegesíti és annak sosem lesz jó következménye, így inkább bízom a döntésében és abban is, hogy egyszer majd nevetni fogunk a befejezésén...
- Reméljük, hogy így lesz - motyogja Tracey. - Rendben, akkor én hagylak is titeket készülni, délután csak ügyesen, és majd hívj, hogy mi volt - búcsúzik el.
Nagyon aranyosak, hogy ennyire aggódnak és szívükön viselik a sorsom, de ez az én életem. Meghallgatom őket és átgondolom a tanácsaikat, de nincs sok esély arra, hogy bármin is változtassak csak mert ők azt szeretnék, azt érzik helyes döntésnek, mert számomra mindig az lesz a jó, amit én elképzelek és eltervezek.

***

Amióta terhes vagyok sosem tudom, hogy mit kellene felvennem, ha dedikálásra megyek, ugyanis semmi sem tetszik, ahogy áll rajtam. A hasam túl nagy, így azt a stílust, amit eddig hordtam el kell felejtenem és teljesen úgy göncökbe bújnom. Lehet, hogy nem igazán nőies az öltözékem, de kicsit sem érdekel, mert ez a pulcsi szinte hozzámnőtt az elmúlt időben. Az én meleg ruháimba nem éppen férek bele, míg Louis meleg pulcsija, olyan puha és kényelmes, hogy leszívesebben le se venném. Most is azt vettem fel, egy fekete nadrággal. A hajam a vállaimra omlik laza hullámokban, míg arcomon halvány smink fedezhető fel.
- Még mindig tartom magam a feltételeimhez - szólalok meg a kocsiban. - Ha kettőnél többször hangzik el a szádból, hogy jól vagyok-e, hívom Harryt és átveszi a helyed - jelentem ki. - Szeretlek és tudod, hogy imádom, hogy ennyire aggódsz értem, de lassan az idegeimre mész vele, mert jól vagyok, ha nem lennék tudnál róla - suttogom.
Igen, erről tud, viszont egy hatalmas titokról nem, amiért magamat fogom okolni, amíg csak élek, hiszen bármikor elmondhattam volna neki, mégsem tettem, mert úgy érzem, hogy ez a helyes. Nem szeretném, hogy még ennél is jobban aggódjon értem, bíznom kell benne, hogy minden rendben lesz, ha pedig mégsem, akkor is megvan az esélyem a magyarázatra. Mindent meg fog érteni, ha a dolgok rossz irányba fordulnak. 
- Tudom, Hercegnő - mosolyog Louis. - Már párszor elmondtad a nap folyamán. Nem ígérhetem meg, hogy be tudom tartani, mert néha véletlenül csúszik ki a számon, amikor hosszabb ideig tartod csukva a szemeid, de próbálkozni fogok, mert én akarok veled lenni, nem pedig Harry.
- Akkor légy jó kisfiú és ne zaklass hogyha nem muszáj - fordulok felé, miközben kezeimmel a pulcsija ujjával babrálok.
- Ideges vagy - jegyzi meg - de semmi értelme, odáig lesznek érted, ahogy az új könyvedért is. Feleslegesen eszed magad, mert az olvasóid imádnak téged. Mellesleg még mindig jól áll ez a póló rajtad - kacsint rám. - Amikor a szekrényben keresem, de nincs ott mindig rájövök, hogy biztosan rajtad van - vigyorog. 
- Meleg, puha és olyan illata van, mint neked, amikor nem vagy velem, úgy érem itt vagy - vonom meg a vállam. - Különben is jobb lesz ha feladod a keresgélését, mert nem fogod visszakapni, ez már az enyém.
- Csak kérned kell és bármit neked adok, hiszen minden pótolható az életben, csak te nem - suttogja.
Fél óra kocsikázás után érkezünk meg a helyszínre, ahol már most rengetegen vannak. Biztos vagyok benne, hogy ez a sok ember nem csak miattam áll sorban, hanem Louis miatt is, de kicsit sem zavar, mivel ez a srác, aki már hetek óta mellettem van, minden szabad percében kicsit elhanyagolja a rajongóit, viszont most esélyt kap, hogy kárpótolja őket. 
Eddig még csak egyszer tette fel a kérdését és akkor mondjuk adtam rá okot is, mivel a baba erőset rúgott én pedig megéreztem és hangot is adtam neki, de hamar elmúlt, és folytathattuk a dolgunkat. Szinte biztos vagyok benne, hogy minden második lány képet kért Louistól, aki mosolyogva adta meg nekik, amit szeretnének. Öröm volt nézni, ahogy a kamerába vigyorog miközben magához öleli a lányokat. Tudom, sokan féltékenyek lennének, de én nem vagyok, hiszen én is rajongtam sztárokért, de ha párjuk volt, akkor elfogadtam és továbbléptem. Persze tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik nem így gondolják, de ezek a lányok engem is kedvelnek, így nincs miért aggódnom.
Az utolsó lány állt meg előttünk, ugyanis lejár az időnk és már csak ő fért bele. Mosolyogva néz végig rajtunk, majd szólal meg.
- Tudom, hogy ez a te dedikálásod, de úgy érzem ezt el kell mondanom - motyogja. - Nagyon örülök, hogy együtt vagytok. Egyikőtöket sem láttam még ilyen boldognak és gratulálok a bábához is. Tudom, hogy vannak páran, akik nincsenek oda ezért, de én imádlak titeket és szurkolok nektek - mosolyog. - Misty, hallottam, hogy új könyven dolgozol, lehet már róla tudni valamit?
- Igen, készülőben van valami új is, de arról nem szeretnék beszélni - nézek a barna hajú lányra.
- Nyugi, nekem sem beszél róla - nevet fel Louis. - Olyan nagy becsben őrzi, hogy ahányszor csak a háta mögé osonok, hogy olvassak belőle pár sort lecsapja a gépét és kíváncsian fordul felém. Még le is van kódolva és már mindig ötletem elveszett annyit próbáltam feltörni - jegyzi meg, mire én döbbenten fordulok felé.
- Te megpróbáltad feltörni? - nyílnak nagyra a szemeim.
- Igen, de nem kell aggódnod, feladtam a próbálkozást és kivárom, míg megjelenik - vakarja meg a tarkóját.
- Biztosan nagyon jó lesz, ha ennyire titokban tartod - mosolyog a lány.
- Igyekszem.
Belül örülök, hogy direkt egy olyan kóddal védtem le az írásom, ami sosem jutott volna az eszébe használni, mert különben minden kiderült volna, mielőtt még szabad lett volna. Lehetséges, hogy azért tettem azt be, mert legbelül éreztem, hogy meg fogja próbálni feltörni, viszont tudtam, hogy azt sosem próbálná meg? Lehetséges. Viszont már csak pár hét és kiderül mi lesz a könyvem sorsa. Amit nem csak én, hanem valószínűleg mindenki türelmetlenül vár.


Sziasztok! Itt az új rész. Igaz erre is várni kellett, de mentségemre szóljon, hogy most két óra alatt megírtam nektek. Ha korábban próbáltam volna, lehet napokig szenvedek vele, így inkább kivártam, míg úgy érzem menni fog egyből. Remélem tetszett a rész és várjátok a befejező részeket, amik hamarosan érkezni fognak. Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! Hamarosan találkozunk, további szép estét!