2017. április 18., kedd

Epilógus


Három hónap telt el a kislányom születése óta, amiből kettőt a szobám sötét zugában töltöttem, összetörve. Azzal, hogy a világra jött egy kisangyal, valakit el is vettek tőlem. Persze tudom, hogy abban a pillanatban, amikor valaki megszületik egy másik személy meghal, de sosem szerettem volna, hogy az a személy a szerelmem legyen. Összetörtem. Nem lehetett velem semmit sem kezdeni, csak lélegeztem, de nem éltem. Látni sem akartam a lányom, mert őt okoltam Misty elvesztéséért, ami belátom hatalmas hiba volt. 
Most, hogy itt állok és látom törékeny testét, miközben kék szemeivel engem néz a könnyek patakokban folynak a szememből. Elvesztettem a lányt, akit mindenkinél jobban szerettem, de neki köszönhetően mondhatom azt, hogy kaptam egy újabb lehetőséget, hogy bebizonyítsam képes vagyok a szeretetre. Apa lettem és innentől fogva minden egyes pillanatot ki fogok használni, hogy az én tündérkémmel legyek.
- Örülök, hogy jobban vagy - nyel egyet Kim, ahogy rám emeli a tekintetét. - Azt hittük, hogy többet nem fogsz kimerészkedni a szobádból és teljesen elveszted önmagad.
- Hidd el nem sok választott el tőle - szólalok meg. - Nem tudom, hogy voltatok képesek a közelemben lenni, de köszönöm, hogy nem hagytatok magamra - nézek végig a társaságon. - Nehéz időszakon vagyok túl, de úgy érzem, hogy éppen eleget bűntettem ezt a kis apróságot és magamat is - mosolyodom el.
- Megértjük haver - túr hajába Harry - nekünk sem volt könnyű... viszont jó látni, hogy újra élsz, még ha nem is teljes mértékben, de itt vagy velünk.
- Túl fogod élni, és most csak arra kell gondolnod, hogy itt van neked ez a gyönyörű kislány, akiről gondoskodnod kell, aki vágyik a szeretetedre - néz rám Liam - a többi pedig magától meg fog oldódni.
Óvatosan simítok végig a csöppség arcán, majd nyomok egy puszit a homlokára. Éppen az öltözőben ülünk mindannyian, ugyanis ma lesz az első interjúm, mióta elveszítettem Mistyt és itt fogom előadni a legújabb albumom első számát élőben. Rettenetesen félek az egésztől, de az, hogy mindenki itt van velem és bíztat kicsit megnyugtat. 
A srácok, amint megtudták, hogy mi történt mind iderepültek és velem töltötték minden percüket, nehogy valami butaságot csináljak. Sokan azt hitették, hogy a banda szétesése után soha többet nem leszünk így együtt, mintha minden a régi lenne, de úgy látszik, hogy ez nem igaz, csak történnie kell valaminek, hogy előbukkanjon a régi énünk, ami mindig ott volt, amikor valakinek szüksége volt a támaszra.
- Minden rendben lesz haver - veregeti meg a vállam Zayn, amikor már csak percek maradtak hátra a kezdésig. - Mindenki fél valamitől, de te biztosan le tudod majd győzni ezt a félelmet, csak akarnod kell.
- Köszi srácok - erőltetek magamra egy halvány mosolyt.
- Itt fogunk rád várni Lolával együtt - lép hozzám közelebb Kim, hogy elvegye a kicsit a kezemből. - Mindketten szorítani fogunk neked és meglátod, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Misty biztosan büszke rád - suttogja a fülembe.

***

Remegve állok a színfalak mögött, míg tekintetem le sem veszem a fiúkról, akik a másik oldalról engem néznek. Persze, hogy félek. Szerintem ez normális, mivel nem könnyű kiállni elő adásban millió ember elé és beszélni egy olyan dologról, ami megviselt és még mindig baromira fáj, majd előadni egy számot, amit nem biztos, hogy kibírsz sírás nélkül.
- Ne így szerettük volna újra látni a fiatalembert, de köszöntsük nagy tapssal Louis Tomlinsont a színpadon - invitál be Mila. Lassú léptekkel indulok el a kanapé felé, majd foglalok helyet rajta. - Jó újra látni Louis - mosolyog rám.
- Örülök, hogy itt lehetek - szólalok meg. Érezni lehet a hangomon, hogy remeg. A félelem jele, de ki fogom bírni. Igaza van Zaynnek, csak akarnom kell és menni fog. 
- Tudjuk, hogy az utóbbi három hónap nehéz volt számodra, de szerintem mindenki nevében mondhatom azt, hogy örülünk, hogy elfogadtad a lehetőséget és mindenkit megnyugtattál, hogy jól vagy. Tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor az emberek utálják ha kérdéseket tesznek fel nekik, ezért azt szeretném, ha magadtól mesélnél nekünk, ne legyen ez egy interjú inkább egy beszélgetés - néz rám.
Egyetértek vele, ilyenkor a kérdések a legrosszabbak az emberek életében, de ha mesélni kell, akkor az talán még zaklatóbb, mint néhány kérdésre válaszolni. Viszont én fogadtam el, így bele kell törődnöm, hogy kíváncsiak arra mi a helyzet velem.
- Nehéz időszakon vagyok túl az biztos. Sok hibát elkövettem, de szerencsére nem értem el, hogy bárkit is eltaszítsak magamtól. Kitartottak mellettem és a hisztijeim mellett is. Innen látszik kik azok az emberek, akiknek tényleg fontos vagy. A családom velem volt, a fiúk is itt voltak velem és a rajongók is. Nem mondhatom azt, hogy túltettem magam ezen az egészen és valószínűleg nem is fogom soha, de idővel könnyebb lesz, ebben biztos vagyok. Nem maradtam teljesen egyedül, hiszen egy darab még itt van velem Mistyből, a kislányunk. Akiről innentől fogva le sem fogom venni a szemem, mellette leszek és vigyázni fogok rá, amíg csak megtehetem. Eleinte lehet, hogy elhanyagoltam, de ez csakis az én hibám, mert valami olyanért okoltam, ami nem is az ő hibája volt, de már belátom, hogy hatalmas hiba volt. 
- Ez természetes, ha az ember valakit elveszít, aki fontos számára, akkor még a levegőt is okolja érte, de napok elteltével rájön, hogy ez az egész butaság és csak kifogásokat keresett azért, hogy könnyebb legyen. A kislányod, pedig biztosan tündéri kislány lehet, reméljük egy nap majd bemutatod nekünk. 
- Hamarosan megismeritek őt - biztosítom róla.
- De most beszéljünk egy kicsit Misty könyvéről - kérlel, ami számomra az egyik legnehezebb téma.
- Erről mindig nehezemre fog esni beszélni - sóhajtok fel. - Alig egy hónapja vettem rá magam, hogy elolvassam, mivel képtelen lettem volna rá, de ez volt az utolsó kívánsága és nem akartam őt cserbenhagyni. Sosem gondoltam volna, hogy azért tartja ilyen nagy titokban az egészet, mert rólunk ír. A mi történetünket írja le az eleitől egészen a végéig, aminek két befejezése van - nyelek egyet. - Igen, így volt. Erről nem beszéltem eddig senkinek, de volt egy boldog és egy szomorú lezárása, nekem pedig azt írta a könyvhöz tartozó levélben, hogy azt tegyem bele, ami a valóság lesz. Így lett a vége az, ami lett... Úgy érzem, hogy ott búcsúzott el tőlem igazán. Azok az utolsó sorok nekem szólnak, nem pedig az olvasóknak csak nem volt alkalma nekem elmondani, mert megtörtént a baj.
- Sajnos, de tudnod kell, hogy nagyon szeretett téged ez minden egyes sorából látszik - mosolyodik el. - Már az elejétől fogva viszakodott veled kapcsolatban. Kedvelt téged, de azt hitte, hogy nem érdemli meg a boldogságot, mert azzal a végén úgyis megbántana valakit és ezt sosem szerette volna.
- Szerencsésnek érzem magam, hogy megismertethettem vele mi is az a boldogság és szeretet - ismerem be. - Lehet nem úgy alakult a történetünk, ahogy szerettem volna, de ez volt a mi sorsunk. Megismertetni a másikkal, hogy mi a szerelem majd elengedni az érzést.
- Ha jól emlékszem a végén kért tőled valamit.
- Igen, azt szeretné, ha boldog lennék és miután felépültem ne fosszam meg magam a boldogságtól. Keressek valakit, aki méltó a kislányom pótanyukájának lenni és a páromnak. Nem ígérem, hogy ez hamar be fog következni, sőt biztosan nem, de ha ő ezt szeretné tőlem, akkor azon leszek, hogy idővel teljesítsem a kérését.
- A könyv két hete van a polcokon, de már szinte mindenhol megvették a raktáron lévőket is. Mit szólsz hozzá, hogy ennyire híres lett?
- Amit Misty ír, az mind ilyen híres, hiszen remek író és mindig át tudja adni az érzéseket, főképpen a történet ilyen közel áll hozzá, mint ez, hiszen ez nem csak egy történet hanem a valóság.
- Igen, egy csodálatos szerelmi történet, ami sok nehézségen ment keresztül - biccent felém. - Lassan lejár az időnk, készen állsz Louis?
- Erre azt hiszem senki sem állhat készen, de bízom benne, hogy menni fog. El fogom tudni énekelni és utána magamhoz ölelni a lányom, ezzel megnyugtatva magam.
- Reméljük, hogy így lesz - áll fel. - Köszöntsék a színpadon Louist a legújabb szerzeményével. Sok sikert! - mutat a helyemre.
A mikrofon előtt állok, pontosan úgy, ahogy hónapokkal ezelőtt, de a félelmem sokkal erősebb, mint akkor volt. Remeg a lábam, és szinte biztos vagyok benne, hogy még a terem hátuljából is látni lehet. Kezeimmel megfogom az álványt, majd a zene felcsendülésével énekelni kezdek a szerelmemhez.
- Wish that you could build a time machine so you could see the things no one can see....


The end

Sziasztok! Hát eljött ez a pillanat is, amikor felkerül az utolsó rész. Bevallom, hogy a megírását mindig halasztottam, pedig már rég kint kellett volna lennie, viszont így az epilógus előtt jöttem rá, hogy mennyi mindenen változtatnék, kibővíthetném, hogy jobb legyen az egész sztori, de az újraírás nem az én asztalom, egyszer megpróbáltam, de nem vált be. Így mindent úgy hagytam, ahogy volt, abban bízva, hogy azért néhány olvasónak így is elnyeri a tetszését. Köszönöm, hogy velem voltatok és végig követtétek ennek a történetnek a cselekményét. Ezer köszönet minden egyes kommentelőnek és olvasónak, akik velem voltak. Remélem még találkozunk más történetemnél is. További szép napot!

2017. április 13., csütörtök

22.rész - "Ne felejtsd el mit ígértél nekem"


Szemeiből potyognak a könnyek, ahogy a konyhában a laptopja előtt gubbasztva ír, miközben néha megsimogatja a már igen nagy hasát. Aggódom érte. Nem is kicsit, még mindig az az érzésem, hogy valamit titkol előlem és biztos vagyok benne, hogy nem fogok neki örülni, amikor kiderül, mert egyszer minden titokra fény derül csak ki kell várni azt a bizonyos percet.
Néha észre sem veszi, hogy az ajtóban állok és őt nézem, miközben ír, ahogy most sem. Nem igazán láttam más könyveit írni, de valamiért azt érzem, hogy azokon nem sírta el magát, vajon ebben mi más? Szeretném, ha megosztaná velem, hogy képes legyek őt megnyugtatni, de tudom, hogy semmit sem érnék el vele, ha erőltetném, pedig már nagyon nehezemre esik visszafogni magam.
Tekintetét lassan felém irányítja, majd döbbenten néz rám, miközben próbálja eltüntetni a sírás nyomat.
- Khm, mióta állsz te ott? - kérdi mosolyt erőltetve magára.
- Egy jó ideje - felelem halkan. - Szeretem nézni amikor írsz, kivéve most. Most legszívesebben rádparancsolnák, hogy azonnal hagyd abba, mert nem tesz neked jót, ha felzaklatod magad, de tisztában vagyok vele, hogy semmit sem érnék vele, csak felbosszantanálak - lépek hozzá közelebb. - El fogod nekem valaha mondani, hogy mi bánt ennyire? Vagy esetleg miről írsz, ami sírásra késztet? - dőlök neki a pultnak miközben megfogom a kezét. Most esélyem lenne belesni a művébe, de nem teszem, csak őt nézem miközben az ajkába harap.
- Louis - sóhajt fel, miközben szabad kezével lezárja a gépet. - Ígérem neked, hogy hamarosan megtudod, hogy miről szól a könyvem és azt is meg fogod érteni miért viselkedtem így az írása közben, csak adj még egy kis időt, hogy befejezhessem - áll fel, majd lép elém. - Még mindig nem szoktam meg, hogy nem tudok a karjaidba simulni - nevet fel zavartan.
- Már csak pár hét és újra megteheted - simítok végig az arcán.
- Igen, igazad van - nyel egyet. Tekintetét az összekulcsolt kezeinkre vezeti, majd pár pillanat múlva ismét a szemeimre. - Megígérsz nekem valamit? - kérdi csendesen.
- Bármit megtennék érted, szóval persze Hercegnőm - mosolygok rá.
- Megígéred nekem, hogy úgy fogod szeretni a kislányunkat, mint engem?
- Már most ugyanúgy szeretem - vigyorgok rá, mire ő is elmosolyodik. - Persze azt nem kérheted tőlem, hogy nálad jobban szeressem, de azt megígérhetem, hogy nagyon szoros harcban álltok a szívemért - nyomok egy csókot a homlokára.
Apró karjaival átöleli a derekam, miközben úgy fordul, hogy szorosan hozzám tudjon bújni. Anyán kívül még nem igazán láttam terhes nők viselkedését. Ő mindig azt mondja nekem, hogy Misty teljesen jól viseli a helyzetet és normális, ha néha elérzékenyül vagy csak egyik pillanatról a másikra hozzám simul, viszont én valamiért mégis azt érzem, hogy ezeknek a dolgoknak van okuk, csak én nem tudok róluk. Óvatosan simogatom a hátát, mivel érzem, ahogy halkan szipog, ezzel próbálva megnyugtatni őt. 
- Tudod, még mindig nehezemre esik elhinni, hogy alig pár hét múlva szülők leszünk - jegyzem meg. - Igaz, hogy már hónapok óta tudom, mégis olyan mintha csak egy órája közölted volna velem. 
- Pedig itt lenne az ideje, hogy elhidd, mivel már csak napok kérdése és a kezeid között tarthatod a kicsikét - nyom egy puszit a vállamra. - Csodálatos apa leszel, nem kell ettől félned Lou - teszi hozzá, mintha csak a gondolataimban olvasna. - Természetes, hogy kicsit félsz tőle, szerinted én nem? De a testvéreid is imádnak és nagyon jól bánsz velük, szóval nincs mitől tartanod, ebben biztos vagyok, rendben? - távolodik el tőlem, majd néz a szemeimbe.
- Mindketten azok leszünk - suttogom a szájára. - Inkább így szeretted volna mondani, nem igaz?
- De, de igen - csen egy csókot tőlem. 

***

A napok hamarabb telnek, mint gondoltam volna. Eddig mindig lassan teltek, ha valamit már nagyon szerettem volna, hogy megérkezzen, de most mire kinyitom a szemeim reggel már, csak egy hét van a nagy napig, vagy még annyi sem. 
Mivel az én lakásomban hárman nem igazán férnénk el, sikerült rávennem Mistyt, hogy vásároljak egy házat, amibe a felújítás után be is költözhetünk, így sokkal több lesz a hely, mivel itt képtelenség lenne kialakítani egy gyerekszobát. Persze nem igazán örült neki, hogy erre akarom költeni a pénzem, de én makacs vagyok és képtelenség meggyőzni valamiről, amit én egyszer már eldöntöttem. Úgy akarom leélni az életem, hogy mindent megadhatok nekik, mindent amire szükségük van és az ebben a lakásban nem működne. Persze eladni nem fogom, mivel Misty imádja, de kevés időt fogunk itt tölteni. Esetleg ha szeretnénk kettesben lenni, akkor arra itt biztosan alkalmunk lesz majd. 
- Kim, kérlek, könyörgöm fejezd be - szól rá Misty. - Tudom, hogy aggódsz, de tényleg jól vagyok. És mielőtt még szólnál Lounak, hogy ki szeretnék menni a mosdóba közlöm veled, hogy van két lábam és ki tudok sétálni, hagyd őt dolgozni, ha már arra is csak úgy hajlandó, hogy a mellettem lévő szobában ül - emeli kicsit feljebb a hangját, hogy én is halljam.
- Én is szeretlek Hercegnőm! - kiáltom ki.
Tudom, hogy csak az bántja, hogy szerinte itt képtelen vagyok az írásra, de ez nem igaz. Kipróbáltam, de a stúdióban egyáltalán nem működött, mert folyamatosan azért aggódtam, hogy mi lesz ha nem leszek ott vele, amikor megindul a szülés. De így nyugodtan tudok koncentrálni. Különben is a múzsának mindig a közelben kell lennie, nem igaz? Most pedig éppen csak pár méter választ el tőle. 
Mivel nagy sikere volt az albumomnak a menedzserem kitalálta, hogy jó lenne a közeljövőben egy újabb lemezt a piacra dobni. Persze nekem már volt néhány kész dalom, mióta együtt vagyok Mistyvel, mivel néha elkapott az ihlet és muszáj volt papírra vetnem az érzelmeim, de erről senkinek sem szóltam. 
Nem tudom, hogy a rajongóim mit fognak hozzá szólni, de bízom benne, hogy elfogadják a boldogságom, és élvezni fogják az új szerzeményeim, mivel számomra sokat jelent a véleményük. Tudom, hogy néhányan mindig lesznek, akiknek majd nem tetszik, ahogy az sem, hogy Mistyvel együtt vagyok, de ezt el kell fogadnom, mit számit az a pár ember, ha közben másnak megfelel, amit nekik nyújtok? Mindig lesznek utálkozók és viták a rajongók között, de az nem az én dolgom, hogy leállítsam őket, ha mellettem akarnak maradni, akkor maradnak, ha pedig nem, akkor így is úgyis elpártolnak tőlem, ebbe bele kell törődnie minden hírességnek.
- Louis - kopogtat Kim az ajtón, mire felemelem a fejem. - Bejöhetek?
- Persze - teszem le a kezemben lévő füzetet. - Minden rendben? - nézek rajta végig.
- Igen, minden rendben - simít ki egy tincset a szeméből. - Tudod, a barátnőim is voltak terhesek és az utolsó órákban pont így viselkedtek, mint most Misty, nem akarlak megijeszteni, csak úgy gondoltabb jobb ha szólok, hogy ne csinálj semmilyen programot, mert kilencven százalék, hogy le kell majd mondanod - néz a szemeimbe.
- Értem - lepődök meg. Nem igazán tudom mit kellene válaszoljak, mert teljesen lesokkolt a hír, tehát lehet, hogy már csak pár óra van, míg megindul a szülés?
- Ugye nem ijesztettelek meg? - dönti oldalra a fejét. - Ez egy buta kérdés volt - nevet fel - még szép, hogy igen. Valamiért ti mindig jobban aggódtok, mint mi, csak azt érteném meg egyszer, hogy miért... - suttogja. Látok valamit a szemében és a hangján is észrevehető, hogy valamitől tart, csak azt nem értem, hogy mi lehet az.
- Minden rendben veled? - szalad ráncba a homlokom.
- Természetesen - kapja fel a fejét, majd bólint egyet. - Minden a legnagyobb rendben - biccent - most hagylak, ha van valami, akkor szólok - csukja be maga után az ajtót.
Képtelen lennék tovább koncentrálni, így lassan becsukom az előttem heverő füzetet, majd a fiókba rejtem és felállok. Sóhajtva túrok a hajamba, majd ülök le az ágyra, Valamit biztosan titkolnak előlem. Biztos vagyok benne. Tracey és Kim is furán néz rám, hiába mondják azt, hogy nincs semmi baj és tudom, hogy ők tudnak valamit, amit én nem. Amikor ezt Traceyn is észrevettem egyből arra gondoltam, hogy talán a könyvről van szó, mivel neki ahhoz van a legnagyobb köze, viszont azért, miért aggódna Kim? Annyi megválaszolatlan kérdés. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a gyomrom már most görcsbe rándult, pedig még semmi sem történt. Mi lesz velem, amikor elfolyik a magzatvíz? Szerintem én jobban pánikba esek, mint Misty, aminek semmi értelme, mivel nem én vagyok az, aki esetleg órákon keresztül kemény fájdalmakat él át...
Kim alig egy órája ment haza, én pedig azóta el sem mozdultam mellőle. A szobánkban ülünk az ágyon a tévét nézve. Vagyis ő a tévét nézi, míg én őt bámulom, megállás nélkül.
- Louis ne bámulj már - csapja meg az őt ölelő karom.
- Hé, nem szabad a párunkra támadni - nevetek fel, mire rám emeli a tekintetét.
- De bámulni sem szabad, főképpen ha tudjuk, hogy a másik fél azt ki nem állhatja. Bánt valami? - kérdi halkan.
- Semmi, Hercegnőm - rázom meg a fejem. Nem akarom felzaklatni a kétségeimmel, meg amúgy is semmi értelmét nem látom, hogy feltegyem a kérdést, mert ha el kell indulnia a szülésnek, akkor azt most én idézném elő a kérdéseimmel és sokkal jobban szeretném, ha természetesen történne minden. - Örülök, hogy itt vagy velem és jól vagy.
- Furcsán viselkedsz, de én is szeretlek - mosolyodik el, majd fájdalmasan felnyög, mire aggódóan nézek rá. - Semmi baj - jelenti ki, mielőtt letámadhatnám - csak a kislányod nagyon mozgolódós kedvében van.
- Lehet azért mozog ennyit az utóbbi pár órában, mert szeretné látni a szüleit? - teszem fel a kérdésem óvatosan.
- Meglehet - mosolyodik el, de én felfedezem ebben a mosolyban a szomorúságot is.

***

- Louis! - kezd el költögetni Misty. - Kelj fel, be kell mennünk a kórházba - motyogja, mire én egyből kinyitom a szemeim, majd felülök és a mellettem ülő lányra nézek, aki fel van öltözve.
- Mit csinálsz? Mi történt? - halmozom el kérdéseimmel.
- Elfolyt a magzatvíz, de nyugodj meg, még óráink vannak hátra - mosolyodik el, de én mit sem törődve a mondata második részével ugrok ki az ágyból, aminek köszönhetően beverem a lábam a szélébe.
- A rohadt életbe! - adok utat a fájdalmamnak, majd lassan a szekrényhez bicegek morgolódva és felöltözök. - Biztos jól vagy? - fordulok meg, miközben a pólómat kapom magamra.
- Louis nyugodj meg, mert így nem ülök be melléd a kocsiba - jelenti ki.
- Nem is fogsz, mert én ebben a pillanatban képtelen lennék vezetni - rázom meg a fejem. - Végig csak arra tudnék gondolni, hogy valami baj történik majd és így nem ajánlatos autóba ülni.
Olyan nyugodt, én meg tiszta ideg vagyok. Amint a kocsiba ülünk, szorosan magamhoz húzom, miközben a hajába puszilok vagy éppen a hasán simítok végig. Feje a mellkasomon pihen, miközben arcáról le se lehet törölni a mosolyát. Emlékszem, hogy anyának ilyenkor fájdalmai vannak, neki miért nincs? Vagy csak jól titkolja előlem? 
- Szeretlek, Louis ugye tisztában vagy vele? - emeli rám a szemeit. - Történjen bármi is én mindig szeretni foglak és itt leszek veled! - nyom egy csókot az ajkamra.
- Én is szeretlek, de miért mondod úgy, mintha baj lenne? - nézek rá aggódóan.
- Sose lehet tudni, hogy mi lesz ott bent, de azt tudnod kell, hogy nagyon szeretlek - jelenti ki megint, majd feljebb csúszva csókol meg.
Egyre rosszabb megérzésem van, nem tudom pontosan kifejezni, hogy mi, de azt igen, hogy valami történni fog és kétlem, hogy az a valami olyan dolog lesz, amit én képes leszek elviselni. 
- Ne mondj ilyet - válok el tőle - minden rendben lesz.
A kórházba érve Mistyt betolják egy terembe, ahová én is utána megyek perceken belül, amint leadtam az adatait. Az orvos azt mondta, hogy megindult a szülés így mehetünk is.
- Ön nem jöhet velük Mr.Tomlinson, mivel az anyuka veszélyeztetett terhes volt, itt kint kell megvárnia - néz rám komolyan az orvos. Éppen vitába akarnék vele szállni, amikor meghallom Misty hangját. 
- Nyugodj meg Louis, vigyázni fognak rám - mosolyodik el. - Mindig itt leszek veled, és nagyon szeretlek. Ha bármi történne, ne felejtsd el mit ígértél nekem - suttogja, majd a nyakamtól fogva húz közelebb magához és csókol meg. - Nagyon szeretlek Louis Tomlinson! - suttogja az ajkamra.
- Én is szeretlek, Hercegnőm! Hamarosan találkozunk - válok el tőle.
Amint Misty eltűnt előlem, gondolataimba merülök. Miért érzem azt, hogy az előbbi pár perc egy búcsú volt? Miért érzem azt, hogy valami rossz dolog fog történni? Valakinek azonnal meg kell ezt magyaráznia, mert nem fogom kibírni azt a pár órát kételyek között.
- Kim! - szólítom meg a lányt, akinek arca könnyáztatta, amint megpillantom befordulni a sarkon. - Magyarázd meg, miért búcsúzott el az előbb tőlem és te miért sírsz?
- Bízzunk a sorsban Louis, hogy nem veszi el őt tőlünk - suttogja megtörten.
- Nem! Nem! Nem.... - ennyit tudok mondani, mielőtt lerogynék a székre és zokogásban török ki.


Sziasztok! Itt az utolsó rész, már csak az epilógus van hátra. Remélem várjátok. Tudom, hogy a legtöbb blogba az utolsó rész nem ilyen fordulatot tartalmaz, de szerintem már rájöhettetek, hogy ez nem az a vidám történet. A végéről még semmi sem derült ki, de mindenkinek lehet elképzelése róla. Remélem tetszett Misty és Louis története és várjátok, hogy mi lesz a vége. További szép napot!