tag:blogger.com,1999:blog-87416386440353289042024-03-14T02:23:45.670+01:00Just one chance [Louis Tomlinson] - BEFEJEZETTG.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.comBlogger25125tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-21479929662746891352017-04-18T13:44:00.000+02:002017-04-18T13:44:22.277+02:00Epilógus<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://cdn01.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2015/11/one-perf/one-direction-amas-2015-performance-09.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://cdn01.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2015/11/one-perf/one-direction-amas-2015-performance-09.jpg" height="320" width="250" /></a></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Három hónap telt el a kislányom születése óta, amiből kettőt a szobám sötét zugában töltöttem, összetörve. Azzal, hogy a világra jött egy kisangyal, valakit el is vettek tőlem. Persze tudom, hogy abban a pillanatban, amikor valaki megszületik egy másik személy meghal, de sosem szerettem volna, hogy az a személy a szerelmem legyen. Összetörtem. Nem lehetett velem semmit sem kezdeni, csak lélegeztem, de nem éltem. Látni sem akartam a lányom, mert őt okoltam Misty elvesztéséért, ami belátom hatalmas hiba volt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Most, hogy itt állok és látom törékeny testét, miközben kék szemeivel engem néz a könnyek patakokban folynak a szememből. Elvesztettem a lányt, akit mindenkinél jobban szerettem, de neki köszönhetően mondhatom azt, hogy kaptam egy újabb lehetőséget, hogy bebizonyítsam képes vagyok a szeretetre. Apa lettem és innentől fogva minden egyes pillanatot ki fogok használni, hogy az én tündérkémmel legyek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Örülök, hogy jobban vagy - nyel egyet Kim, ahogy rám emeli a tekintetét. - Azt hittük, hogy többet nem fogsz kimerészkedni a szobádból és teljesen elveszted önmagad.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hidd el nem sok választott el tőle - szólalok meg. - Nem tudom, hogy voltatok képesek a közelemben lenni, de köszönöm, hogy nem hagytatok magamra - nézek végig a társaságon. - Nehéz időszakon vagyok túl, de úgy érzem, hogy éppen eleget bűntettem ezt a kis apróságot és magamat is - mosolyodom el.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megértjük haver - túr hajába Harry - nekünk sem volt könnyű... viszont jó látni, hogy újra élsz, még ha nem is teljes mértékben, de itt vagy velünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Túl fogod élni, és most csak arra kell gondolnod, hogy itt van neked ez a gyönyörű kislány, akiről gondoskodnod kell, aki vágyik a szeretetedre - néz rám Liam - a többi pedig magától meg fog oldódni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Óvatosan simítok végig a csöppség arcán, majd nyomok egy puszit a homlokára. Éppen az öltözőben ülünk mindannyian, ugyanis ma lesz az első interjúm, mióta elveszítettem Mistyt és itt fogom előadni a legújabb albumom első számát élőben. Rettenetesen félek az egésztől, de az, hogy mindenki itt van velem és bíztat kicsit megnyugtat. </div>
<div style="text-align: justify;">
A srácok, amint megtudták, hogy mi történt mind iderepültek és velem töltötték minden percüket, nehogy valami butaságot csináljak. Sokan azt hitették, hogy a banda szétesése után soha többet nem leszünk így együtt, mintha minden a régi lenne, de úgy látszik, hogy ez nem igaz, csak történnie kell valaminek, hogy előbukkanjon a régi énünk, ami mindig ott volt, amikor valakinek szüksége volt a támaszra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden rendben lesz haver - veregeti meg a vállam Zayn, amikor már csak percek maradtak hátra a kezdésig. - Mindenki fél valamitől, de te biztosan le tudod majd győzni ezt a félelmet, csak akarnod kell.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszi srácok - erőltetek magamra egy halvány mosolyt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Itt fogunk rád várni Lolával együtt - lép hozzám közelebb Kim, hogy elvegye a kicsit a kezemből. - Mindketten szorítani fogunk neked és meglátod, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Misty biztosan büszke rád - suttogja a fülembe.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Remegve állok a színfalak mögött, míg tekintetem le sem veszem a fiúkról, akik a másik oldalról engem néznek. Persze, hogy félek. Szerintem ez normális, mivel nem könnyű kiállni elő adásban millió ember elé és beszélni egy olyan dologról, ami megviselt és még mindig baromira fáj, majd előadni egy számot, amit nem biztos, hogy kibírsz sírás nélkül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne így szerettük volna újra látni a fiatalembert, de köszöntsük nagy tapssal Louis Tomlinsont a színpadon - invitál be Mila. Lassú léptekkel indulok el a kanapé felé, majd foglalok helyet rajta. - Jó újra látni Louis - mosolyog rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Örülök, hogy itt lehetek - szólalok meg. Érezni lehet a hangomon, hogy remeg. A félelem jele, de ki fogom bírni. Igaza van Zaynnek, csak akarnom kell és menni fog. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudjuk, hogy az utóbbi három hónap nehéz volt számodra, de szerintem mindenki nevében mondhatom azt, hogy örülünk, hogy elfogadtad a lehetőséget és mindenkit megnyugtattál, hogy jól vagy. Tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor az emberek utálják ha kérdéseket tesznek fel nekik, ezért azt szeretném, ha magadtól mesélnél nekünk, ne legyen ez egy interjú inkább egy beszélgetés - néz rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egyetértek vele, ilyenkor a kérdések a legrosszabbak az emberek életében, de ha mesélni kell, akkor az talán még zaklatóbb, mint néhány kérdésre válaszolni. Viszont én fogadtam el, így bele kell törődnöm, hogy kíváncsiak arra mi a helyzet velem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nehéz időszakon vagyok túl az biztos. Sok hibát elkövettem, de szerencsére nem értem el, hogy bárkit is eltaszítsak magamtól. Kitartottak mellettem és a hisztijeim mellett is. Innen látszik kik azok az emberek, akiknek tényleg fontos vagy. A családom velem volt, a fiúk is itt voltak velem és a rajongók is. Nem mondhatom azt, hogy túltettem magam ezen az egészen és valószínűleg nem is fogom soha, de idővel könnyebb lesz, ebben biztos vagyok. Nem maradtam teljesen egyedül, hiszen egy darab még itt van velem Mistyből, a kislányunk. Akiről innentől fogva le sem fogom venni a szemem, mellette leszek és vigyázni fogok rá, amíg csak megtehetem. Eleinte lehet, hogy elhanyagoltam, de ez csakis az én hibám, mert valami olyanért okoltam, ami nem is az ő hibája volt, de már belátom, hogy hatalmas hiba volt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez természetes, ha az ember valakit elveszít, aki fontos számára, akkor még a levegőt is okolja érte, de napok elteltével rájön, hogy ez az egész butaság és csak kifogásokat keresett azért, hogy könnyebb legyen. A kislányod, pedig biztosan tündéri kislány lehet, reméljük egy nap majd bemutatod nekünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hamarosan megismeritek őt - biztosítom róla.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De most beszéljünk egy kicsit Misty könyvéről - kérlel, ami számomra az egyik legnehezebb téma.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Erről mindig nehezemre fog esni beszélni - sóhajtok fel. - Alig egy hónapja vettem rá magam, hogy elolvassam, mivel képtelen lettem volna rá, de ez volt az utolsó kívánsága és nem akartam őt cserbenhagyni. Sosem gondoltam volna, hogy azért tartja ilyen nagy titokban az egészet, mert rólunk ír. A mi történetünket írja le az eleitől egészen a végéig, aminek két befejezése van - nyelek egyet. - Igen, így volt. Erről nem beszéltem eddig senkinek, de volt egy boldog és egy szomorú lezárása, nekem pedig azt írta a könyvhöz tartozó levélben, hogy azt tegyem bele, ami a valóság lesz. Így lett a vége az, ami lett... Úgy érzem, hogy ott búcsúzott el tőlem igazán. Azok az utolsó sorok nekem szólnak, nem pedig az olvasóknak csak nem volt alkalma nekem elmondani, mert megtörtént a baj.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnos, de tudnod kell, hogy nagyon szeretett téged ez minden egyes sorából látszik - mosolyodik el. - Már az elejétől fogva viszakodott veled kapcsolatban. Kedvelt téged, de azt hitte, hogy nem érdemli meg a boldogságot, mert azzal a végén úgyis megbántana valakit és ezt sosem szerette volna.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerencsésnek érzem magam, hogy megismertethettem vele mi is az a boldogság és szeretet - ismerem be. - Lehet nem úgy alakult a történetünk, ahogy szerettem volna, de ez volt a mi sorsunk. Megismertetni a másikkal, hogy mi a szerelem majd elengedni az érzést.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha jól emlékszem a végén kért tőled valamit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, azt szeretné, ha boldog lennék és miután felépültem ne fosszam meg magam a boldogságtól. Keressek valakit, aki méltó a kislányom pótanyukájának lenni és a páromnak. Nem ígérem, hogy ez hamar be fog következni, sőt biztosan nem, de ha ő ezt szeretné tőlem, akkor azon leszek, hogy idővel teljesítsem a kérését.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A könyv két hete van a polcokon, de már szinte mindenhol megvették a raktáron lévőket is. Mit szólsz hozzá, hogy ennyire híres lett?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Amit Misty ír, az mind ilyen híres, hiszen remek író és mindig át tudja adni az érzéseket, főképpen a történet ilyen közel áll hozzá, mint ez, hiszen ez nem csak egy történet hanem a valóság.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, egy csodálatos szerelmi történet, ami sok nehézségen ment keresztül - biccent felém. - Lassan lejár az időnk, készen állsz Louis?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Erre azt hiszem senki sem állhat készen, de bízom benne, hogy menni fog. El fogom tudni énekelni és utána magamhoz ölelni a lányom, ezzel megnyugtatva magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Reméljük, hogy így lesz - áll fel. - Köszöntsék a színpadon Louist a legújabb szerzeményével. Sok sikert! - mutat a helyemre.</div>
<div style="text-align: justify;">
A mikrofon előtt állok, pontosan úgy, ahogy hónapokkal ezelőtt, de a félelmem sokkal erősebb, mint akkor volt. Remeg a lábam, és szinte biztos vagyok benne, hogy még a terem hátuljából is látni lehet. Kezeimmel megfogom az álványt, majd a zene felcsendülésével énekelni kezdek a szerelmemhez.</div>
- <i>Wish that you could build a time machine so you could see the things no one can see</i>....<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: x-large;"><b>The end</b></span></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: x-large;"><b><br /></b></span></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Hát eljött ez a pillanat is, amikor felkerül az utolsó rész. Bevallom, hogy a megírását mindig halasztottam, pedig már rég kint kellett volna lennie, viszont így az epilógus előtt jöttem rá, hogy mennyi mindenen változtatnék, kibővíthetném, hogy jobb legyen az egész sztori, de az újraírás nem az én asztalom, egyszer megpróbáltam, de nem vált be. Így mindent úgy hagytam, ahogy volt, abban bízva, hogy azért néhány olvasónak így is elnyeri a tetszését. Köszönöm, hogy velem voltatok és végig követtétek ennek a történetnek a cselekményét. Ezer köszönet minden egyes kommentelőnek és olvasónak, akik velem voltak. Remélem még találkozunk más történetemnél is. További szép napot!</blockquote>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-16193529016889292162017-04-13T18:01:00.001+02:002017-04-13T18:01:29.090+02:0022.rész - "Ne felejtsd el mit ígértél nekem"<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/59/18/d8/5918d895c65769c73ac0feae41fda786.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/59/18/d8/5918d895c65769c73ac0feae41fda786.jpg" width="216" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szemeiből potyognak a könnyek, ahogy a konyhában a laptopja előtt gubbasztva ír, miközben néha megsimogatja a már igen nagy hasát. Aggódom érte. Nem is kicsit, még mindig az az érzésem, hogy valamit titkol előlem és biztos vagyok benne, hogy nem fogok neki örülni, amikor kiderül, mert egyszer minden titokra fény derül csak ki kell várni azt a bizonyos percet.</div>
<div style="text-align: justify;">
Néha észre sem veszi, hogy az ajtóban állok és őt nézem, miközben ír, ahogy most sem. Nem igazán láttam más könyveit írni, de valamiért azt érzem, hogy azokon nem sírta el magát, vajon ebben mi más? Szeretném, ha megosztaná velem, hogy képes legyek őt megnyugtatni, de tudom, hogy semmit sem érnék el vele, ha erőltetném, pedig már nagyon nehezemre esik visszafogni magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Tekintetét lassan felém irányítja, majd döbbenten néz rám, miközben próbálja eltüntetni a sírás nyomat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Khm, mióta állsz te ott? - kérdi mosolyt erőltetve magára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy jó ideje - felelem halkan. - Szeretem nézni amikor írsz, kivéve most. Most legszívesebben rádparancsolnák, hogy azonnal hagyd abba, mert nem tesz neked jót, ha felzaklatod magad, de tisztában vagyok vele, hogy semmit sem érnék vele, csak felbosszantanálak - lépek hozzá közelebb. - El fogod nekem valaha mondani, hogy mi bánt ennyire? Vagy esetleg miről írsz, ami sírásra késztet? - dőlök neki a pultnak miközben megfogom a kezét. Most esélyem lenne belesni a művébe, de nem teszem, csak őt nézem miközben az ajkába harap.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis - sóhajt fel, miközben szabad kezével lezárja a gépet. - Ígérem neked, hogy hamarosan megtudod, hogy miről szól a könyvem és azt is meg fogod érteni miért viselkedtem így az írása közben, csak adj még egy kis időt, hogy befejezhessem - áll fel, majd lép elém. - Még mindig nem szoktam meg, hogy nem tudok a karjaidba simulni - nevet fel zavartan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már csak pár hét és újra megteheted - simítok végig az arcán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, igazad van - nyel egyet. Tekintetét az összekulcsolt kezeinkre vezeti, majd pár pillanat múlva ismét a szemeimre. - Megígérsz nekem valamit? - kérdi csendesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bármit megtennék érted, szóval persze Hercegnőm - mosolygok rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megígéred nekem, hogy úgy fogod szeretni a kislányunkat, mint engem?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már most ugyanúgy szeretem - vigyorgok rá, mire ő is elmosolyodik. - Persze azt nem kérheted tőlem, hogy nálad jobban szeressem, de azt megígérhetem, hogy nagyon szoros harcban álltok a szívemért - nyomok egy csókot a homlokára.</div>
<div style="text-align: justify;">
Apró karjaival átöleli a derekam, miközben úgy fordul, hogy szorosan hozzám tudjon bújni. Anyán kívül még nem igazán láttam terhes nők viselkedését. Ő mindig azt mondja nekem, hogy Misty teljesen jól viseli a helyzetet és normális, ha néha elérzékenyül vagy csak egyik pillanatról a másikra hozzám simul, viszont én valamiért mégis azt érzem, hogy ezeknek a dolgoknak van okuk, csak én nem tudok róluk. Óvatosan simogatom a hátát, mivel érzem, ahogy halkan szipog, ezzel próbálva megnyugtatni őt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, még mindig nehezemre esik elhinni, hogy alig pár hét múlva szülők leszünk - jegyzem meg. - Igaz, hogy már hónapok óta tudom, mégis olyan mintha csak egy órája közölted volna velem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Pedig itt lenne az ideje, hogy elhidd, mivel már csak napok kérdése és a kezeid között tarthatod a kicsikét - nyom egy puszit a vállamra. - Csodálatos apa leszel, nem kell ettől félned Lou - teszi hozzá, mintha csak a gondolataimban olvasna. - Természetes, hogy kicsit félsz tőle, szerinted én nem? De a testvéreid is imádnak és nagyon jól bánsz velük, szóval nincs mitől tartanod, ebben biztos vagyok, rendben? - távolodik el tőlem, majd néz a szemeimbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindketten azok leszünk - suttogom a szájára. - Inkább így szeretted volna mondani, nem igaz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- De, de igen - csen egy csókot tőlem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A napok hamarabb telnek, mint gondoltam volna. Eddig mindig lassan teltek, ha valamit már nagyon szerettem volna, hogy megérkezzen, de most mire kinyitom a szemeim reggel már, csak egy hét van a nagy napig, vagy még annyi sem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel az én lakásomban hárman nem igazán férnénk el, sikerült rávennem Mistyt, hogy vásároljak egy házat, amibe a felújítás után be is költözhetünk, így sokkal több lesz a hely, mivel itt képtelenség lenne kialakítani egy gyerekszobát. Persze nem igazán örült neki, hogy erre akarom költeni a pénzem, de én makacs vagyok és képtelenség meggyőzni valamiről, amit én egyszer már eldöntöttem. Úgy akarom leélni az életem, hogy mindent megadhatok nekik, mindent amire szükségük van és az ebben a lakásban nem működne. Persze eladni nem fogom, mivel Misty imádja, de kevés időt fogunk itt tölteni. Esetleg ha szeretnénk kettesben lenni, akkor arra itt biztosan alkalmunk lesz majd. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kim, kérlek, könyörgöm fejezd be - szól rá Misty. - Tudom, hogy aggódsz, de tényleg jól vagyok. És mielőtt még szólnál Lounak, hogy ki szeretnék menni a mosdóba közlöm veled, hogy van két lábam és ki tudok sétálni, hagyd őt dolgozni, ha már arra is csak úgy hajlandó, hogy a mellettem lévő szobában ül - emeli kicsit feljebb a hangját, hogy én is halljam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is szeretlek Hercegnőm! - kiáltom ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
Tudom, hogy csak az bántja, hogy szerinte itt képtelen vagyok az írásra, de ez nem igaz. Kipróbáltam, de a stúdióban egyáltalán nem működött, mert folyamatosan azért aggódtam, hogy mi lesz ha nem leszek ott vele, amikor megindul a szülés. De így nyugodtan tudok koncentrálni. Különben is a múzsának mindig a közelben kell lennie, nem igaz? Most pedig éppen csak pár méter választ el tőle. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel nagy sikere volt az albumomnak a menedzserem kitalálta, hogy jó lenne a közeljövőben egy újabb lemezt a piacra dobni. Persze nekem már volt néhány kész dalom, mióta együtt vagyok Mistyvel, mivel néha elkapott az ihlet és muszáj volt papírra vetnem az érzelmeim, de erről senkinek sem szóltam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, hogy a rajongóim mit fognak hozzá szólni, de bízom benne, hogy elfogadják a boldogságom, és élvezni fogják az új szerzeményeim, mivel számomra sokat jelent a véleményük. Tudom, hogy néhányan mindig lesznek, akiknek majd nem tetszik, ahogy az sem, hogy Mistyvel együtt vagyok, de ezt el kell fogadnom, mit számit az a pár ember, ha közben másnak megfelel, amit nekik nyújtok? Mindig lesznek utálkozók és viták a rajongók között, de az nem az én dolgom, hogy leállítsam őket, ha mellettem akarnak maradni, akkor maradnak, ha pedig nem, akkor így is úgyis elpártolnak tőlem, ebbe bele kell törődnie minden hírességnek.<br />
- Louis - kopogtat Kim az ajtón, mire felemelem a fejem. - Bejöhetek?<br />
- Persze - teszem le a kezemben lévő füzetet. - Minden rendben? - nézek rajta végig.<br />
- Igen, minden rendben - simít ki egy tincset a szeméből. - Tudod, a barátnőim is voltak terhesek és az utolsó órákban pont így viselkedtek, mint most Misty, nem akarlak megijeszteni, csak úgy gondoltabb jobb ha szólok, hogy ne csinálj semmilyen programot, mert kilencven százalék, hogy le kell majd mondanod - néz a szemeimbe.<br />
- Értem - lepődök meg. Nem igazán tudom mit kellene válaszoljak, mert teljesen lesokkolt a hír, tehát lehet, hogy már csak pár óra van, míg megindul a szülés?<br />
- Ugye nem ijesztettelek meg? - dönti oldalra a fejét. - Ez egy buta kérdés volt - nevet fel - még szép, hogy igen. Valamiért ti mindig jobban aggódtok, mint mi, csak azt érteném meg egyszer, hogy miért... - suttogja. Látok valamit a szemében és a hangján is észrevehető, hogy valamitől tart, csak azt nem értem, hogy mi lehet az.<br />
- Minden rendben veled? - szalad ráncba a homlokom.<br />
- Természetesen - kapja fel a fejét, majd bólint egyet. - Minden a legnagyobb rendben - biccent - most hagylak, ha van valami, akkor szólok - csukja be maga után az ajtót.<br />
Képtelen lennék tovább koncentrálni, így lassan becsukom az előttem heverő füzetet, majd a fiókba rejtem és felállok. Sóhajtva túrok a hajamba, majd ülök le az ágyra, Valamit biztosan titkolnak előlem. Biztos vagyok benne. Tracey és Kim is furán néz rám, hiába mondják azt, hogy nincs semmi baj és tudom, hogy ők tudnak valamit, amit én nem. Amikor ezt Traceyn is észrevettem egyből arra gondoltam, hogy talán a könyvről van szó, mivel neki ahhoz van a legnagyobb köze, viszont azért, miért aggódna Kim? Annyi megválaszolatlan kérdés. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a gyomrom már most görcsbe rándult, pedig még semmi sem történt. Mi lesz velem, amikor elfolyik a magzatvíz? Szerintem én jobban pánikba esek, mint Misty, aminek semmi értelme, mivel nem én vagyok az, aki esetleg órákon keresztül kemény fájdalmakat él át...<br />
Kim alig egy órája ment haza, én pedig azóta el sem mozdultam mellőle. A szobánkban ülünk az ágyon a tévét nézve. Vagyis ő a tévét nézi, míg én őt bámulom, megállás nélkül.<br />
- Louis ne bámulj már - csapja meg az őt ölelő karom.<br />
- Hé, nem szabad a párunkra támadni - nevetek fel, mire rám emeli a tekintetét.<br />
- De bámulni sem szabad, főképpen ha tudjuk, hogy a másik fél azt ki nem állhatja. Bánt valami? - kérdi halkan.<br />
- Semmi, Hercegnőm - rázom meg a fejem. Nem akarom felzaklatni a kétségeimmel, meg amúgy is semmi értelmét nem látom, hogy feltegyem a kérdést, mert ha el kell indulnia a szülésnek, akkor azt most én idézném elő a kérdéseimmel és sokkal jobban szeretném, ha természetesen történne minden. - Örülök, hogy itt vagy velem és jól vagy.<br />
- Furcsán viselkedsz, de én is szeretlek - mosolyodik el, majd fájdalmasan felnyög, mire aggódóan nézek rá. - Semmi baj - jelenti ki, mielőtt letámadhatnám - csak a kislányod nagyon mozgolódós kedvében van.<br />
- Lehet azért mozog ennyit az utóbbi pár órában, mert szeretné látni a szüleit? - teszem fel a kérdésem óvatosan.<br />
- Meglehet - mosolyodik el, de én felfedezem ebben a mosolyban a szomorúságot is.<br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis! - kezd el költögetni Misty. - Kelj fel, be kell mennünk a kórházba - motyogja, mire én egyből kinyitom a szemeim, majd felülök és a mellettem ülő lányra nézek, aki fel van öltözve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit csinálsz? Mi történt? - halmozom el kérdéseimmel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elfolyt a magzatvíz, de nyugodj meg, még óráink vannak hátra - mosolyodik el, de én mit sem törődve a mondata második részével ugrok ki az ágyból, aminek köszönhetően beverem a lábam a szélébe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A rohadt életbe! - adok utat a fájdalmamnak, majd lassan a szekrényhez bicegek morgolódva és felöltözök. - Biztos jól vagy? - fordulok meg, miközben a pólómat kapom magamra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis nyugodj meg, mert így nem ülök be melléd a kocsiba - jelenti ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is fogsz, mert én ebben a pillanatban képtelen lennék vezetni - rázom meg a fejem. - Végig csak arra tudnék gondolni, hogy valami baj történik majd és így nem ajánlatos autóba ülni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Olyan nyugodt, én meg tiszta ideg vagyok. Amint a kocsiba ülünk, szorosan magamhoz húzom, miközben a hajába puszilok vagy éppen a hasán simítok végig. Feje a mellkasomon pihen, miközben arcáról le se lehet törölni a mosolyát. Emlékszem, hogy anyának ilyenkor fájdalmai vannak, neki miért nincs? Vagy csak jól titkolja előlem? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek, Louis ugye tisztában vagy vele? - emeli rám a szemeit. - Történjen bármi is én mindig szeretni foglak és itt leszek veled! - nyom egy csókot az ajkamra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is szeretlek, de miért mondod úgy, mintha baj lenne? - nézek rá aggódóan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sose lehet tudni, hogy mi lesz ott bent, de azt tudnod kell, hogy nagyon szeretlek - jelenti ki megint, majd feljebb csúszva csókol meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egyre rosszabb megérzésem van, nem tudom pontosan kifejezni, hogy mi, de azt igen, hogy valami történni fog és kétlem, hogy az a valami olyan dolog lesz, amit én képes leszek elviselni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne mondj ilyet - válok el tőle - minden rendben lesz.</div>
<div style="text-align: justify;">
A kórházba érve Mistyt betolják egy terembe, ahová én is utána megyek perceken belül, amint leadtam az adatait. Az orvos azt mondta, hogy megindult a szülés így mehetünk is.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ön nem jöhet velük Mr.Tomlinson, mivel az anyuka veszélyeztetett terhes volt, itt kint kell megvárnia - néz rám komolyan az orvos. Éppen vitába akarnék vele szállni, amikor meghallom Misty hangját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugodj meg Louis, vigyázni fognak rám - mosolyodik el. - Mindig itt leszek veled, és nagyon szeretlek. Ha bármi történne, ne felejtsd el mit ígértél nekem - suttogja, majd a nyakamtól fogva húz közelebb magához és csókol meg. - Nagyon szeretlek Louis Tomlinson! - suttogja az ajkamra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is szeretlek, Hercegnőm! Hamarosan találkozunk - válok el tőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
Amint Misty eltűnt előlem, gondolataimba merülök. Miért érzem azt, hogy az előbbi pár perc egy búcsú volt? Miért érzem azt, hogy valami rossz dolog fog történni? Valakinek azonnal meg kell ezt magyaráznia, mert nem fogom kibírni azt a pár órát kételyek között.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kim! - szólítom meg a lányt, akinek arca könnyáztatta, amint megpillantom befordulni a sarkon. - Magyarázd meg, miért búcsúzott el az előbb tőlem és te miért sírsz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bízzunk a sorsban Louis, hogy nem veszi el őt tőlünk - suttogja megtörten.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem! Nem! Nem.... - ennyit tudok mondani, mielőtt lerogynék a székre és zokogásban török ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Itt az utolsó rész, már csak az epilógus van hátra. Remélem várjátok. Tudom, hogy a legtöbb blogba az utolsó rész nem ilyen fordulatot tartalmaz, de szerintem már rájöhettetek, hogy ez nem az a vidám történet. A végéről még semmi sem derült ki, de mindenkinek lehet elképzelése róla. Remélem tetszett Misty és Louis története és várjátok, hogy mi lesz a vége. További szép napot!</blockquote>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-39745877766959549282017-03-25T22:00:00.000+01:002017-03-25T22:00:48.868+01:0021.rész - Kíváncsi olvasó<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://www.polyvore.com/cgi/img-thing?.out=jpg&size=l&tid=54267209" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://www.polyvore.com/cgi/img-thing?.out=jpg&size=l&tid=54267209" height="320" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Misty</td></tr>
</tbody></table>
<div style="text-align: justify;">
Már csak két hónap van hátra a szülésemig. Minden eltelt pillanattal közelebb kerülök, ahhoz a pillanathoz, ami életem egyik legszebb perce lehet, de ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellene, akkor akár a legrosszabbak is lehetnek. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy jó döntést hoztam, egy kellett lennie. Sosem lettem volna képes azért dönteni az abortusz mellett, mert én talán veszélyben vagyok. Igaz merész döntés, de legalább tudom, hogy nem hagyom egyedül, ha bekövetkezne a rossz. Természetesen nem szeretném, hogy így legyen, de ha mégis így alakulna, akkor is boldog leszek, hiszen szerelmes voltam, éltem, hiába akartam magamtól megfosztani ezeket a pillanatokat, ő nem engedte és neki köszönhetem, hogy boldognak érzem magam. Na meg persze a szívem alatt hordott kislánynak. Minden nap elteltével egyre jobban kötődöm hozzá, pedig még nem is láttam, csak felvételeken, mégis úgy érzem, hogy ismerem, hogy már magamhoz öleltem. Mellette voltam a szomorú pillanataiban is, amikor rúgásokkal adta a tudtomra, hogy valami nem tetszik neki és akkor is, amikor az apukája hangja nyugtatott meg minket, mert kicsit bepánikoltam. A picike imádja Louis hangját, mindig megnyugszik tőle, ha mocorgós kedvében van, ebben rám ütött, hiszen én is ugyanígy vagyok vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
De persze a terhességben nem csak szép pillanatok vannak, mivel rám vigyázni kell, bár szerintem ez lassan ágyhoz való láncoláshoz hasonlít majd, főképpen ha Louison múlik. A többiekkel még éppen hogy le tudom beszélni, hogy én menjek ki a vízért, ha szomjas vagyok, de amikor Louval vagyok lehetetlen. Mindent megcsinál, fel sem kelhetek az adott helyemről, csak ha pisilnem kell. Amióta összeköltöztünk, persze jobb lett, mivel nem kellett folyamatosan rohangálnia, hogy mindig legyen velem valaki, viszont nekem ez csak annyit tett ki, hogy teljesen magatehetetlen lettem. Kimmel a kapcsolatom egyre szorosabb, mindent megbeszélünk, talán akaratom ellenére mondtam el neki, hogy nem biztos, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy akarom, de jól esett legalább egy személynek elmondani az orvosomon kívül. Megpróbált rábeszélni, hogy mondjam el Louisnak, de én csak annyit mondtam, hogy tudja, hogy veszélyeztetett terhes vagyok. Persze ez nem ugyanaz, de attól még benne van. </div>
<div style="text-align: justify;">
Legszívesebben elmondanám, hiszen utálok előtte titkolózni és nem is igazán megy, de nem akarom még egyszer olyan szomorúnak látni, mint azon a napon, amikor felébredtem és ő ott ült mellettem a kórházban. Tudom, hogy ezzel fájdalmat okozom neki, de meg fogja érteni, biztos vagyok benne, csak időre van szüksége. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Most ülj vissza - mutatok a fotelre, amiben eddig Kim üldögélt. - Lehet, hogy meg akartok védeni, de ezt most én intézem el, csak az ajtóig kell elsétálnom, és vissza. Elég lesz délután Louis aggódását elviselnem, most szeretnék a magam ura lenni - lépkedek lassan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahogy akarod, csak vigyázz - sóhajt fel, majd ül vissza, mire én csak a szemeim forgatom meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
Tracey jön hozzám, ugyanis meg akar beszélni néhány részletet a mai dedikálásról és van egy olyan érzésem, hogy a könyvem folytatásáról is. Még mindig nem tetszik neki, sőt nagyon akaratos, amikor arról beszél, hogy ki kell valamit találjak, mert ez nem válhat valóra, én sem szeretném és ezt ő maga is tudja, viszont a sorsnak nem tudok ellentmondani, ha ő így szeretne alakulni. El kell fogadnom, ahogy mindenki másnak is.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs sok időm - szólal meg, ahogy kitárom előtte az ajtót - viszont egy csomó dologról kell veled beszélnem. Igazán sok mindenről és nem érdekel, hogy te már döntöttél én amíg lehet azon leszek, hogy lebeszéljelek róla.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, hogy ez nem az én dolgom és nem kellene beleszólnom, viszont úgy gondolom, hogy nem kellene lebeszélned róla. Én a testvére vagyok, és ha nagy nehezen, de elfogadtam a döntését és annak a kockázatát is, akkor neked is ezt kellene tenned - szólal meg Kim.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom, de én nem az az ember vagyok, aki képes beletörődni abba, hogy nincs megoldás - tárja szét a karjait. - Én addig fogok próbálkozni, míg ki nem találok valamit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne bízz olyan dologban, aminek az esélye nagyon kicsi - motyogom. - Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy bekövetkezzen, én sem és szerintem senki sem, de ez az én döntésem és én vállalom a kockázattal együtt.<br />
Traceyt ismerve, ha ideje engedte volna, akkor már itt leragadunk a beszélgetésben, de mivel sok dolga volt, kivételesen szó nélkül hagyta a mondatom és inkább belekezdett a mondandójába.<br />
- Elintéztem, hogy Louis is ott lehessen veled - kezd bele - viszont remélem te is és ő is tisztában vagytok vele, hogy így kétszer olyan hosszú lesz, mivel sokkal többen lesznek, hogy Louis is ott lesz és neki is kedvesnek kell lennie a rajongókkal, ami képeket és aláírásokat jelent - sorolja. - Az asztal fél nyolcig van lefoglalva, tehát az majdnem három négy óra, úgyhogy vigyázz magadra és ha úgy érzed nem bírod, akkor szépen felállsz elsétálsz és ott hagyod Louist, hogy helyettesítsen téged, oké?<br />
- Nem lesz rá szükség, de rendben - bólintok rá. - Bírom a strapát nem kell értem ennyire aggódni, minden rendben lesz, csak akkor lesz gond, ha Louis végig aggodalmaskodni fog, mert akkor ideges leszek.<br />
- Azt már csak te tudod megoldani, hiszen ő rám úgysem hallgatna - vonja meg a vállát.<br />
- Rám sem hallgat, pedig jobban tenné - sóhajtok fel.<br />
- Csak aggódik érted, ahogy mindenki más is - szólal fel Kim.<br />
- De nem vagyok gyerek, tudok magamra vigyázni, és biztosak lehettek benne, ha baj lenne szólnék, nem vagyok teljesen hülye - morgom.<br />
- Emlékeztetnélek, hogy már nem egyszer hagytad ezt figyelmen kívül, ha a könyvedet nézzük - jegyzi meg Tracey. - Még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy mindezt leírd, hogy egyszer majd kiadhasd. Persze hatalmas sikere lenne, de attól még ezek olyan dolgok, amiket nem lenne szabad leírnod. Félek, hogy megbánod, és akkor már nem tudnál rajta változtatni.<br />
- Hidd el, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e vagy sem, de végül arra jutottam, hogy szeretném, ha ismernék a történetem, szeretném, ha átéreznék azt, amit én éreztem, így helyes, ezt érem annak, és neked el kell fogadnod, hiszen a jövőben ez neked csak jó lehet - teszem hozzá.<br />
- Igen, ezzel tisztában vagyok, viszont ezt nem tartom helyesnek, de nem fogok veled veszekedni, csak arra kérlek, hogy hagy meg magadnak is dolgokat, ne oszd meg az egész életed az olvasóiddal. Őszintén, te örülsz annak, amit tesz? - fordul Kim felé.<br />
- Én csak pár hete tudom, hogy mit tervez. Persze nekem is elég sok kétségem van ezzel kapcsolatban, viszont tudom, hogy képtelenség lenne őt lebeszélni, csak annyit érne el vele az ember, hogy felidegesíti és annak sosem lesz jó következménye, így inkább bízom a döntésében és abban is, hogy egyszer majd nevetni fogunk a befejezésén...<br />
- Reméljük, hogy így lesz - motyogja Tracey. - Rendben, akkor én hagylak is titeket készülni, délután csak ügyesen, és majd hívj, hogy mi volt - búcsúzik el.<br />
Nagyon aranyosak, hogy ennyire aggódnak és szívükön viselik a sorsom, de ez az én életem. Meghallgatom őket és átgondolom a tanácsaikat, de nincs sok esély arra, hogy bármin is változtassak csak mert ők azt szeretnék, azt érzik helyes döntésnek, mert számomra mindig az lesz a jó, amit én elképzelek és eltervezek.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amióta terhes vagyok sosem tudom, hogy mit kellene felvennem, ha dedikálásra megyek, ugyanis semmi sem tetszik, ahogy áll rajtam. A hasam túl nagy, így azt a stílust, amit eddig hordtam el kell felejtenem és teljesen úgy göncökbe bújnom. Lehet, hogy nem igazán nőies az öltözékem, de kicsit sem érdekel, mert ez a pulcsi szinte hozzámnőtt az elmúlt időben. Az én meleg ruháimba nem éppen férek bele, míg Louis meleg pulcsija, olyan puha és kényelmes, hogy leszívesebben le se venném. Most is azt vettem fel, egy fekete nadrággal. A hajam a vállaimra omlik laza hullámokban, míg arcomon halvány smink fedezhető fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mindig tartom magam a feltételeimhez - szólalok meg a kocsiban. - Ha kettőnél többször hangzik el a szádból, hogy jól vagyok-e, hívom Harryt és átveszi a helyed - jelentem ki. - Szeretlek és tudod, hogy imádom, hogy ennyire aggódsz értem, de lassan az idegeimre mész vele, mert jól vagyok, ha nem lennék tudnál róla - suttogom.</div>
<div style="text-align: justify;">
Igen, erről tud, viszont egy hatalmas titokról nem, amiért magamat fogom okolni, amíg csak élek, hiszen bármikor elmondhattam volna neki, mégsem tettem, mert úgy érzem, hogy ez a helyes. Nem szeretném, hogy még ennél is jobban aggódjon értem, bíznom kell benne, hogy minden rendben lesz, ha pedig mégsem, akkor is megvan az esélyem a magyarázatra. Mindent meg fog érteni, ha a dolgok rossz irányba fordulnak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, Hercegnő - mosolyog Louis. - Már párszor elmondtad a nap folyamán. Nem ígérhetem meg, hogy be tudom tartani, mert néha véletlenül csúszik ki a számon, amikor hosszabb ideig tartod csukva a szemeid, de próbálkozni fogok, mert én akarok veled lenni, nem pedig Harry.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor légy jó kisfiú és ne zaklass hogyha nem muszáj - fordulok felé, miközben kezeimmel a pulcsija ujjával babrálok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ideges vagy - jegyzi meg - de semmi értelme, odáig lesznek érted, ahogy az új könyvedért is. Feleslegesen eszed magad, mert az olvasóid imádnak téged. Mellesleg még mindig jól áll ez a póló rajtad - kacsint rám. - Amikor a szekrényben keresem, de nincs ott mindig rájövök, hogy biztosan rajtad van - vigyorog. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Meleg, puha és olyan illata van, mint neked, amikor nem vagy velem, úgy érem itt vagy - vonom meg a vállam. - Különben is jobb lesz ha feladod a keresgélését, mert nem fogod visszakapni, ez már az enyém.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak kérned kell és bármit neked adok, hiszen minden pótolható az életben, csak te nem - suttogja.</div>
<div style="text-align: justify;">
Fél óra kocsikázás után érkezünk meg a helyszínre, ahol már most rengetegen vannak. Biztos vagyok benne, hogy ez a sok ember nem csak miattam áll sorban, hanem Louis miatt is, de kicsit sem zavar, mivel ez a srác, aki már hetek óta mellettem van, minden szabad percében kicsit elhanyagolja a rajongóit, viszont most esélyt kap, hogy kárpótolja őket. </div>
<div style="text-align: justify;">
Eddig még csak egyszer tette fel a kérdését és akkor mondjuk adtam rá okot is, mivel a baba erőset rúgott én pedig megéreztem és hangot is adtam neki, de hamar elmúlt, és folytathattuk a dolgunkat. Szinte biztos vagyok benne, hogy minden második lány képet kért Louistól, aki mosolyogva adta meg nekik, amit szeretnének. Öröm volt nézni, ahogy a kamerába vigyorog miközben magához öleli a lányokat. Tudom, sokan féltékenyek lennének, de én nem vagyok, hiszen én is rajongtam sztárokért, de ha párjuk volt, akkor elfogadtam és továbbléptem. Persze tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik nem így gondolják, de ezek a lányok engem is kedvelnek, így nincs miért aggódnom.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az utolsó lány állt meg előttünk, ugyanis lejár az időnk és már csak ő fért bele. Mosolyogva néz végig rajtunk, majd szólal meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, hogy ez a te dedikálásod, de úgy érzem ezt el kell mondanom - motyogja. - Nagyon örülök, hogy együtt vagytok. Egyikőtöket sem láttam még ilyen boldognak és gratulálok a bábához is. Tudom, hogy vannak páran, akik nincsenek oda ezért, de én imádlak titeket és szurkolok nektek - mosolyog. - Misty, hallottam, hogy új könyven dolgozol, lehet már róla tudni valamit?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, készülőben van valami új is, de arról nem szeretnék beszélni - nézek a barna hajú lányra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi, nekem sem beszél róla - nevet fel Louis. - Olyan nagy becsben őrzi, hogy ahányszor csak a háta mögé osonok, hogy olvassak belőle pár sort lecsapja a gépét és kíváncsian fordul felém. Még le is van kódolva és már mindig ötletem elveszett annyit próbáltam feltörni - jegyzi meg, mire én döbbenten fordulok felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te megpróbáltad feltörni? - nyílnak nagyra a szemeim.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, de nem kell aggódnod, feladtam a próbálkozást és kivárom, míg megjelenik - vakarja meg a tarkóját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztosan nagyon jó lesz, ha ennyire titokban tartod - mosolyog a lány.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igyekszem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Belül örülök, hogy direkt egy olyan kóddal védtem le az írásom, ami sosem jutott volna az eszébe használni, mert különben minden kiderült volna, mielőtt még szabad lett volna. Lehetséges, hogy azért tettem azt be, mert legbelül éreztem, hogy meg fogja próbálni feltörni, viszont tudtam, hogy azt sosem próbálná meg? Lehetséges. Viszont már csak pár hét és kiderül mi lesz a könyvem sorsa. Amit nem csak én, hanem valószínűleg mindenki türelmetlenül vár.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Itt az új rész. Igaz erre is várni kellett, de mentségemre szóljon, hogy most két óra alatt megírtam nektek. Ha korábban próbáltam volna, lehet napokig szenvedek vele, így inkább kivártam, míg úgy érzem menni fog egyből. Remélem tetszett a rész és várjátok a befejező részeket, amik hamarosan érkezni fognak. Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! Hamarosan találkozunk, további szép estét!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-44409286955349755752017-02-25T21:40:00.001+01:002017-02-25T21:40:36.011+01:0020.rész - Hivatalos lakótárs<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://s6.favim.com/orig/140923/adorable-awesome-boy-british-boy-Favim.com-2093438.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://s6.favim.com/orig/140923/adorable-awesome-boy-british-boy-Favim.com-2093438.jpg" height="320" width="228" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Másfél hónap telt el, amióta Misty elmondta nekem, hogy terhes. Az volt életem egyik legszebb napja, hiszen mindig is szerettem volna egy kisbabát, attól a személytől, akit szeretek. Őt szeretem. Mindennél jobban. Alig várom, hogy pár hónap múlva a kezeim közé vegyem törékeny testét elmondjam neki mennyire hasonlít a gyönyörű anyukájára. De az örömöm nem lehet teljes, hiszen azt is megtudtam, hogy veszélyeztetett terhes, ami annyit tesz, hogy bármelyik pillanatba rosszul lehet és ha nincs valaki mellette vagy nem veszik időben észre komolyabb problémák is származhatnak belőle. Éppen ezért a nap 24 órájában van valaki mellette, amivel az agyára megyek, de meg kell értenie, hogy fontos nekem és nem érdekel, hogyha azt hiszi nem bízom meg benne, azért küldök valakit mindig ha nekem el kell mennem, de szeretem és nem veszíthetem el, ezt meg kell értenie. </div>
<div style="text-align: justify;">
Vigyorogva lépek be a lakásba, mivel már majdnem egy napja nem voltam itthon, de amint meghallom a nappaliból kiszűrődő szipogást azonnal lefagyik az arcomról. Gyors léptekkel indulok meg, majd sétálok oda a barátnőmhöz, akinek a hátát Lottie simogatja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt, Hercegnő? - guggolok elé, megérintve a térdeit, de ő csak megrázza a fejét. - Lottie? - fordulok az említett felé. - Azért vagy itt, ha valami történik, akkor szólj nekem! Miért nem kaptam tőled hívást? - vonom kérdőre. - Nem, inkább ne is válaszolj, hanem azt mondd meg nekem, hogy miért sír a lány, akit szeretek?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugodj meg Louis - sóhajt fel. - Semmi sem történt, Misty jól van - kezd bele. - Mindketten jól vannak, csak tudod a terhes nők érzelemhullámvasúton ülnek és néha indok nélkül sírnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lottie, tudod, hogy Misty nem átlagos, közel sem az és nála már ez is komoly problémákat okozhat. Ha nem nyugszik meg időbe, akkor rosszul lehet és ha ez megtörténik, akkor mindkettőjük életét veszélybe sodorhatja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom Louis - néz rám ijedten - én ezt nem tudtam, semmit sem mondtál erről...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi - szólal meg halkan Misty, mire mindketten felé kapjuk a tekintetünk - jól vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy bármi történhet velem, megnyugodtam, csak a könnyeim nem tudtam elállítani.<br />
- Azt hiszem én most magatokra hagylak titeket, hogy meg tudjátok beszélni a dolgokat - szólal meg Lottie. - Két nap múlva találkozunk - köszön el, majd a táskáját felkapva indul el az ajtó felé.<br />
Tudom, hogy megbántottam őt, de fel kell fognia, hogy Misty fontos nekem és mindenről tudni akarok, még akkor is, ha éppen egy semmiség, mert számomra azok a problémák is hatalmasak, hiszen ha valakit szeretsz, akkor az is fájdalmat okozhat neked, ha éppen elvágja a kisujját. Az előttem ülő lány még mindig a könnyeit törölgeti, miközben én lassan mellé helyezem magam, majd magamhoz húzom őt. Kezeit azonnal körém fonja, míg arcát a nyakhajlatomba temeti.<br />
- Nem tudom, hogy mitől borultál ki - szólalok meg halkan - de tudnod kell, hogy én itt vagyok neked és nem megyek sehová sem. Ha azt szeretnéd, hogy itt legyek veled, csak én legyek veled, azt is meg tudjuk oldani, csak kérlek ne sírj - suttogom. - Utállak így látni, mivel fontos vagy nekem és képtelen vagyok elviselni, ha sírni látlak...<br />
- Minden rendben lesz - motyogja. - Nem kell itt lenned velem a nap 24 órájában, mivel neked is megvan az életed, és azt nem hagyhatod magam mögött, csak azért, mert a barátnőd terhes. Igazán jó társaság számomra a családod nagy része, és az én szüleim is. Csak néha nem tudok magamon uralkodni és olyankor sírni kezdek, de nem azért, mert valami gond lenne.<br />
Ha egy valamit már megtanultam a barátnőimet nézve, amikor valaki azt mondja, hogy nem azért sír mert valami gond lenne, akkor mindig az van. Őt pedig már ismerem annyira, hogy tudjam csak akkor mondja ezt, ha nem így van. Eddig is éreztem, hogy valami nincs teljesen rendben, mintha még titkolna előlem valamit, de attól félek, ha felteszem neki, akkor csak azt érem el vele, hogy kiboruljon és nem sodorhatom őket veszélybe. Ha úgy érzi, hogy képes lesz róla beszélni nekem, akkor tudom, hogy meg fogja tenni, nekem csak türelmesnek kell lennem és bízni abban, hogy semmi komoly dolgot nem titkol el előlem.<br />
- Sajnálom, hogy a karácsony nem pont úgy alakult, ahogy terveztük - húzódik el tőlem pár perc múlva, hogy a szemeimbe tudjon nézni - de ha karácsonyi ajándéknak nem is, újévinek még megtehetem - nevet fel zavartan. - Emlékszel mit mondtam neked, amikor azt mondtad, hogy költözzek ide?<br />
- Igen, <i>talán szülinapi ajándéknak megkapom</i> viszont erről azóta nem is beszéltünk - simítok ki egy tincset a szeméből. - Azt hiszem, hogy a most következő mondatodnak igazán örülni fogok, hiszen úgy mosolyogsz, mint egy anyuka, aki titokban megvette a kért játékot a gyerekének, amire először nemet mondott - vigyorgok rá.<br />
- Hát nem tudom - gondolkodik el. - Talán jó a hasonlat, de én mit vehetnék neked, hiszen neked kell adod rá engedélyt, miközben nekem csak rá kell bólintanom.<br />
- Ez azt jelenti, hogy be akarsz hozzám költözni, hogy a nap 24 óráját az én társaságomban tölthesd? - vonom fel a szemöldököm, miközben közelebb hajlok hozzá.<br />
- Még mindig szeretnéd, hogy ide költözzek hozzád?<br />
- Ez milyen buta kérdés - sóhajtok fel. - A világ legboldogabb pasijává tennél, ha hivatalosan is hozzám költöznél - nevetek fel. - Szóval még szép, hogy azt szeretném... szeretném valóra váltani a könyveidben lévő dolgokat, aminek az első lépése, hogy beköltöztetlek egy ilyen lakásba, amibe minden férfi főszereplőd lakott, nincs igazam?<br />
- Hát akkor törődj bele, hogy már nem csak ház ura van, hanem én is itt leszek - nyom egy puszit az ajkamra. - Ide akarok hozzád költözni és úgy tenni, mintha tényleg normális pár lennénk. Meg persze meg akarom azokat a pletykákat szüntetni, miszerint ez nem is a te gyereked - teszi hozzá. - Sokan hiszik azt, hogy nem tőled vagyok várandós, de ez nem igaz, te vagy az apja és így talán legalább ezt le tudom magamról vakarni, mert kicsit kezd elegem lenni a kommentekből, hiszen mindig lesznek olyan emberek, akik utálni fognak, mert elvettem tőlük a szingli pasijukat.<br />
- Sajnos bele kell törődniük, hogy már nem vagyok az, mert az előttem ülő gyönyörű lány teljesen elcsavarta a fejem, egy igazán rövid időn belül. És a pletykák engem sosem érdekeltek, mindig ki fognak találni párat, hogy megpróbáljanak minket szétválasztani, de mindaddig nem fog megtörténni, míg mi nem engedjük, hogy befolyásoljon minket. Bárki bármit mondhat, de míg én tőled nem hallom ugyanazt, addig le van szarva minden, hiszen a te szavad ezerszer többet ér az övéknél - húzom magamhoz egy csókra.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Másnap reggel, amikor felébredek Misty még a karjaimban alszik, miközben a kezem a hasán nyugszik. A napokban elég rosszul aludt, így most jó látni, hogy végre sikerült kipihennie magát. Igaz, hogy még alig tudok egy két dolgot a kicsiről, de már most szeretem, még az életemnél is jobban. Beszélek hozzá, éneklek neki, bemutatom a barátaimnak, annak ellenére, hogy ő még semmit sem ért, viszont abban biztos vagyok, hogy a hangom fel fogja ismerni, ugyanis ezt már eljátszottuk nem is egyszer anyával is, és a húgaim megnyugodtak, ha meghallották a hangom.</div>
<div style="text-align: justify;">
Alig várom a következő vizsgálatot, hogy újra hallhassam a szíve dobogását, ami mindig mosolyra késztet. Ha belegondolok, hogy alig pár hónap múlva már a kezemben tarthatom őt, olyan boldogság önt el, amit rég nem éreztem már. Mindkét személy, aki fontos számomra velem fog lakni, szerethetem őket és végre elmondhatom, hogy van egy igazi családom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mindig nem szeretem, ha bámulnak miközben alszom - motyogja egy álmos hang, ami mosolyt csal az arcomra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én pedig még mindig imádom nézni, ahogy egy angyal békésen alszik - nyomok egy puszit a szájára, mire kezeit nyakam köré kulcsolja és közelebb húz magához, aminek következtében majdnem ráesek. - Hé - támaszkodom meg az utolsó pillanatban - nem akarlak szétnyomni titeket - fekszem a hátamra és húzom magamra inkább őt, mire mosolyogva karol át.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazad van, ez így sokkal kényelmesebb - helyezkedik el. - Nem is tudom ki találta ki a párnákat, elég lett volna minden lány mellé egy fiú és probléma megoldva - nevet fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ma igazán bújós kedvedben vagy, nem mintha ez nekem nem tetszene, mert nagyon tetszik, viszont azt hittem, hogy már semmivel sem tudsz meglepni, de úgy látszik a várandós mamáknak még van pár titkuk - puszilok a hajába.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sok titkom van még, de azt hiszem, amit most fogok veled közölni az jobban fog neked tetszeni, mint ez - néz fel rá, mire én kíváncsian tekintek rá. - Kim már két napja pakol a lakásomban, szinte biztos vagyok benne, hogy már befejezte - vigyorog. - Tehát már csak el kellene hozni a cuccaim és hivatalosan is itt laknánk veled - néz a szemeimbe. - Anélkül sem igazán mentem már haza, de míg a cuccaim ott voltak, ez csak átmeneti helyzet, viszont most, hogy már áthozhatjuk és a lakásom üres lesz, teljesen valóssá válik minden. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor azt hiszem már tudom is, hogy mi lesz a mai programom. Lehet, hogy nem lesz könnyű, de egyáltalán nem érdekel, mert végre itt leszel velem, sose kell többet hazavigyelek, mert itt lesz az otthonod.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem ezt nem úgy kell értsem, hogy eszed ágába sincs hagyni, hogy segítsek neked ebben a költözésben? - vonja fel a szemöldökét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De pontosan így értettem - vágom rá. - Terhes vagy, és eszem ágába sincs engedni, hogy megerőltesd magad, majd történjen veletek valami, fontosak vagytok nekem, mindketten és ha ezt csak úgy tudom elérni, hogy az ágyamhoz kötözlek, hidd el megteszem - mondom teljesen komolyan. - Nem fogom engedni, hogy segíts a pakolásban, arra valók a haverok. Majd felhívom Harryt és ő majd segíteni fog nekem, meg biztos vagyok benne, hogy Kim pasija is, szóval te csak nyugodtan üldögél itthon, míg valaki megérkezik, mert nem foglak magadra hagyni egy egész délutánra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem nekem van a világon a legjobb pasim, semmit sem enged csinálni, elkényeztet, tisztára, mint egy Hercegnőt. Mivel üssem el az időt? Talán kezdjem el számolni a bárányokat? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Számomra te vagy a Hercegnőm, szóval még szép, hogy úgy viselkedem veled - nevetek fel. - Talán, tőlem bármit csinálhatsz, ami nem erőltető. Csak egy valamit nem - szögezem le.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De most miért, hiszen olyan cuki fanfictionök vannak veled - nevet fel aranyosan. - Te vagy a gonosz bácsi, aki megrontja a jókislányokat, vagy éppen "bébiszitterkedsz" ami nem úgy sül el, ahogy kellene.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj, ne már Misty - túrok a hajamba. - Azok csak kitalációk, és különben is, ha bárki hagyja, hogy megrontsa őket, azok nem jókislányok ezt biztosra veszem - teszem hozzá morogva. - Bármit csinálhatsz ezt az egyet kivéve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És mi van, ha nekem ehhez van kedvem? - húzogatja a szemöldökét. - Ehhez, vagy a pakoláshoz, éppen takarításhoz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te most éppen zsarolni próbálsz engem? - lepődöm meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert azt hitted, csak neked szabad? Te sem egyszer tetted már, tehát úgy érzem most itt az idő, hogy visszaadjam neked - böki meg a mellkasom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor azt hiszem nincs más választásom - adom meg magam. - El kell fogadjam, hogy ma este is érdekes sztorikat hallok majd magamról, amiket a rajongóim találtak ki rólam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- ... rólunk is van egy - jegyzi meg alig hallhatóan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rólunk? Mármint, arról, hogy mi hogy jöttünk össze? - mosolyodom el, mire bólint. - És erről miért nem beszéltél még sosem nekem? - kérdem tőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem volt elég bátorságom, hogy elkezdjem - vallja be. - Lehet, hogy butaság, de ez más mint a többi, hiszen ennek tudod mi a valósága, és ha valaki más írja, sose lehet tudni, hogy mit hoz ki a történetből. De egy nap majd bele fogok olvasni, mivel kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ki belőle az író, annak ellenére is, hogy lehetséges semmi valóságalapja sincs.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit szólnál ha ma ez lenne a programod, aztán este segítenél nekem a pakolásban? - kérdem tőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tehát ha elolvasom a történetünket, akkor segíthetek neked a pakolásban, miközben mesélek? - kérdi aranyosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát így is mondhatjuk - bököm meg az orrát az enyémmel - vagy inkább úgy, hogy megmondod mit hová kell tenni, én pedig elintézem a dolgokat - kacsintok rá, miközben elvigyorodom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szemét vagy, de legyen - nevet fel, majd fekszik vissza rám, miközben egy puszit nyom a mellkasomra.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Tudom, elég sok idő telt el az utolsó rész óta, de most itt az új. Nem tudom milyen gyakran tudom majd őket hozni, de heti egy biztos lesz, lehet több is, az attól függ mennyire lesz nehéz a második félév, viszont rátok mindig lesz időm, ezt megígérhetem nektek! Remélem tetszett a rész, és várjátok a folytatást! Hamarosan jelentkezem.</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-48678884931363251402017-02-06T13:36:00.001+01:002017-02-06T13:36:33.647+01:0019.rész - Boldog pillanatok<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://scontent-lga3-1.cdninstagram.com/t51.2885-15/e15/10518087_818414928233073_59766315_n.jpg?ig_cache_key=OTQ5OTEwODY3MTcwODk2NjM5.2" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://scontent-lga3-1.cdninstagram.com/t51.2885-15/e15/10518087_818414928233073_59766315_n.jpg?ig_cache_key=OTQ5OTEwODY3MTcwODk2NjM5.2" height="320" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Misty</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Bevallom tényleg izgultam a találkozás miatt, de elég hamar rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Louisnak igaza volt, a családja elfogadott és egyből úgy bánt velem, mintha már rég hozzájuk tartoznák. Lottienak sokat köszönhetek, hiszen ha ő nincs akkor lehetséges, hogy még a mai napig is menekülnék Louis elől, és akkor sosem érezhettem volna azt, ami neki köszönhetően vált az életem részévé. Ő vezetett rá, hogy mi a jó nekünk, pedig akkor még csak nem is ismert. </div>
<div style="text-align: justify;">
Késő estig beszélgettünk, ami kicsit elterelte a figyelmem mindenről. Viszont néha láttam felcsillanni a szemükben a sajnálatot és a féltést. Egyik család se ilyen barátnőt képzel el a gyereke mellé, hiszen számukra az a fontos, hogy a fiúk boldog legyen. Bár kétség sem fér hozzá, hogy Louis boldog mellettem, viszont azzal mind tisztában vagyunk, hogy bármikor bekövetkezhetet a rossz és akkor én leszek az a személy, aki a legnagyobb fájdalmat okozza neki. Sosem gondoltam volna, hogy én is lehetek majd egy nap a könyveim egyik szereplője, de úgy látszik mégis. Csak meg kellett várnom, hogy találkozzak azzal a bizonyos személlyel, akiért képes vagyok önző lenni. Már az elején tudhattam volna, hogy nem véletlen ez az egész, hiszen ő is tetőtéri lakásban lakott, ahogy az összes férfi karakterem. Mélyen magamban én is azt szerettem volna, hogy a párom ott éljen és láss csodát, Louis pontosan ott lakik. Ő már akkor említette ezt, én pedig csak egy véletlen egybeesésnek láttam.. hát nem volt az.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mosolyogva nézek körül Louis gyermekkori szobájában, ahol rengeteg képet fedezek fel róla és a családjáról, meg persze a bandáról is. Mindegyiken olyan vidám. Mosolyog, és én pontosan abba a mosolyba szerettem bele. Ha egy valamit kérhetnék tőle, akkor az az lenne, hogy miután én már nem leszek itt, ne legyen egyedül. Próbáljon meg elfelejteni. Éljek benne, fájjon az, hogy már nem vagyok, de csak egy bizonyos határig, amit még el lehet viselni. Azt szeretném, ha képes lenne folytatni az életét és mosolyogva tekintene vissza a múltjára. Mosolyogjon a velem közösen eltöltött időszakon, ne pedig szomorkodjon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden rendben? - hallok meg egy álmos hangot. - Még korán van, miért nem alszol?</div>
<div style="text-align: justify;">
Mosolyt erőltetve magamra fordulok felé. Kék szemei csak résnyire vannak nyitva miközben barna haja kócosan öleli körbe az arcát. Annyira fiatalnak néz ki így, pedig már rég nem tartozik azok közé, hiszen már több, mint húsz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze, csak gondoltam körbenézek a szobádban, mivel az este nem igazán volt rá esélyem - adom a tudtára az igazság egy részét. - Amit egy percig sem bánok, csak érdekel, hogy hol nőtt fel a kicsi Louis.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsi Louis? - vonja fel a szemöldökét. - Korán sem olyan kicsi, mint azt te gondolod, bár már láttad szóval nem értem, hogy állíthatsz ilyet róla.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy lehetsz ennyire...? - kérdem ledöbbenve. - Én a fiatal Louisra gondoltam, te perverz álltat - bökök felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Író létedre fogalmazhatnál úgy, hogy egy magam fajta személy ne értse félre, de úgy érzem te direkt adtad így a tudtomra, mert szereted, amikor ilyen vagyok - vigyorog rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Túl sokat képzelsz a helyzetbe, Lou - nevetek fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
Pillanatok alatt előttem terem, majd körbeölelve a derekam akadályoz meg abban, hogy elmeneküljek előle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos? - suttogja közel hajolva hozzá. - Tudod te magad mondtad, hogy ha egyszer megnyílsz valakinek az megismeri az igazi önmagad. Nekem megnyíltál, több módon is - néz a szemeimbe, mire pír szökik az arcomra, hiszen tudom, hogy mire érti. - Már ismerlek téged annyira, hogy tudjam mit gondolsz, amikor beszélgetünk és mikor próbálod tagadni azt, amit igazából teszel. Most pont ezt tetted - leheli az ajkamra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem akkor új taktikára lesz szükségem - motyogom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem sokáig fog az a taktika működni, mert a tested és a szemeid felett nem tudsz uralkodni, de ez nem is baj - kacsint rám. - Én így szeretlek, ahogy vagy - suttogja, majd ajkát az enyémre illeszti.</div>
<div style="text-align: justify;">
Lágyan csókol miközben karjaival közelebb húz magához. Kezeim lassan vezetem fel a mellkasán, majd akasztom a nyakába, miközben hátrálni kezd. Nevetve válok el az ajkaitól, amikor hirtelen kap a karjaiba, majd fektet az ágyára. Nedves puszikat hagy a bőröm minden szabad területén, ami belőlem kuncogást vált ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
Bevallom, hogy egy kicsit tartok attól, hogy valaki ránknyithat, mivel ez egy családi ház, sok gyerekkel, akik kétlem, hogy nem rosszalkodnak, hiszen ha a helyükbe lennék én biztosan nem kopognék mielőtt berontanák a szobába, viszont, ahogy látom ez Louist egy cseppet sem érdekli.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Azt hiszem kijelenthetem, hogy még sosem reggeliztem ilyen sok nevetés kíséretében. Egy a család egy csoda, Louis szerencsés, hogy ennyi testvére van, akik szeretik. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy az én családom nem ilyen, de nálunk sosem volt ilyen vidám hangulat, ami talán annak köszönhető, hogy én komoly voltam Kimnek pedig nem igazán sikerült örömmel és nevetéssel egymagában betölteni a házat, ahol felnőttünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Beszélhetnénk egy kicsit, kedvesem? - mosolyog rám Jay, miután leszedtük az asztalt. Kíváncsian pillantok Louisra, aki csak megvonja a vállát, miszerint fogalma sincs róla, hogy mit szeretne az anyukája. Félve bólintok, majd sétálok a nappali felé, ahová ő is tart. A hátam mögé pillant, majd megpaskolja a maga mellett lévő helyet, hogy üljek le. - Ne légy ilyen rémült - nevet fel. - Nem foglak megenni, csak szeretnék kérdezni tőled valamit. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hmmm... rendben, akkor hallgatlak - motyogom zavartan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod már elég sok tapasztalatom van ebben, hiszen nagy családdal rendelkezem. A fiam nagyon boldog melletted, és ennek mi is örülünk. Tisztában vagyok vele, hogy a betegséged bármikor közétek állhat, de sosem mondanék neki olyat, hogy hagyjon el téged, mert tudom, hogy azzal fájdalmat okoznék neki és amúgy is a szívnek nem lehet parancsolni... az elmúlt órákban viszont észrevettem valamit rajtad. Lehet, hogy téves a megérzésem, de az émelygéseid és ez a ragyogás, ami csak úgy sugárzik belőled véletlenül nem azért van, mert terhes vagy? - néz a szemembe, mire én ledöbbenek és az ujjaimat kezdem tördelni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Hogy jöhetett rá ilyen hamar, hiszen még anya se vettem rajtam észre, vagy ha mégis akkor biztosan azt hiszi csak képzelődik. Ő pedig alig pár óra alatt rájött. Persze érthető, hiszen nem egyszer volt várandós, de akkor is. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én... - motyogom. - Szeretem a fiát, bármit megadnék annak érdekében, hogy sose legyen miattam szomorú és úgy látszik most talán nagyobb örömöt fogok neki szerezni ezzel a hírrel - túrok kínosan a hajamba. - Igen, várandós vagyok, de ő még nem tud róla és nem is tudom, hogy mondjam el neki... - adom a tudtára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gratulálok aranyom, el sem hiszem, hogy nagymama leszek - mosolyog rám, miközben a kezem után nyúl majd megszorítja azt. - De miért nem mondtad el még Louisnak?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tisztában vagyok vele, hogy örülne a hírnek, vagyis nagyon remélem, de attól félek, hogy egyben az aggodalma is nőne, hiszen a betegségem miatt veszélyeztetett várandós lennék, amivel csak azt érném el nála, hogy ennél is jobban akarjon rám vigyázni. Nem akarom, hogy egy percig is miattam aggódjon, mikor végre egy kicsit belenyugodott abba, hogy nem kell rám a nap minden pillanatában figyelni...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak egyszer fogom megkérdezni, és szeretném ha őszintén válaszolnál rá - kezd bele halkan, mire én bólintok. - Ez a terhesség rád mekkora veszélyt jelent?</div>
<div style="text-align: justify;">
Fogalmam sincs, hogy mit kellene erre mondjak, hiszen attól félek, ha ő megtudja, akkor a fia is hamar rá fog jönni és abból semmi jó nem származna. De titkolózni sem akarok előtt, szóval muszáj beavatnom legalább az igazság egy részébe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elég nagy, de remény mindig van - lehelem. - A baba egészséges, és minden rendben lesz vele, ahogy <i>velem</i> is.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Értem - pillant a hasamra, majd vissza az arcomra. - Mondd el neki, hogy várandós vagy, tudnia kell róla, hidd el nekem, hogy nagyon boldog lesz - mosolyog rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Terhes vagy? - ugrik be Lottie a szobába, mire ijedten kapom rá a tekintetem. - Bocsi nem akartalak megijeszteni, csak éppen az ajtó előtt sétáltam el, amikor anya kiejtette a várandós szót - emeli fel a kezeit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugyan már Lottie, mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz - sóhajt fel az anyukája. - Te csak tudni akartad hogy miért akarok Mistyvel kettesben beszélgetni. Hozzászokhattam volna már, hogy ebben a házban semmi sem marad titokba hosszú ideig.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye a többiek...?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, nyugi mindenki kint van az udvaron, csak én maradtam bent - mosolyog rám. - Gratulálok - jön oda hozzám és ölel meg. - Louis nagyon boldog lesz, ha megtudja. Imádja a gyerekeket és mindig is szeretett volna egy kis csöppséget, csak még nem találta meg azt a személyt, akitől ezt megkaphatja, de úgy látszik, most már igen - vigyorod rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval azt mondjátok, hogy álljak oda elé, és közöljem vele, hogy terhes vagyok? - kérdem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát hamarosan magától is rájönne, de igen, most azonnal keresd meg és mondd el neki - tapsol Lottie.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztosan jobban örülne annak, ha tőled tudná meg, minthogy majd a gömbölyödő hasadról - adja a tudtomra Jay is.</div>
<div style="text-align: justify;">
Hát nem pont így terveztem neki elmondani, de abban igazuk van, hogy jobb ha tőlem tudja meg, hiszen ez egy olyan hír, amit közölni kell a pároddal és nem megvárni, hogy magától jöjjön rá. De még mindig nem találtam ki, hogyan tegyem, ugyanis biztos vagyok benne, hogy amint megtudta rá fog kérdezni arra is, hogy ez mennyire veszélyes rám nézve. Hazudhatnék neki, de nem akarok viszont a teljes igazságot sem akarom a tudtára adni, mert az is meglehet, hogy butaságra kérne.</div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan állok fel a kanapéról, majd indulok el az udvar felé. Louis az ajtóban áll és nézi, hogy játszanak a többiek. Óvatosan osonok a hátához, majd ölelem át hátulról.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden oké? - húz maga elé. - Miről akart anya veled beszélni? - simít ki egy tincset a szememből.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze minden a legnagyobb rendben csak valamit el kell neked mondanom és nem tudom hogyan kezdjek hozzá. Mielőtt még azt hinnéd valami gond van, megnyugtatlak, hogy ilyenről szó sincs, ez egy jó hír, vagyis nagyon remélem, hogy számodra is az lesz - motyogom zavartan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye tudod, hogy azzal, ahogy most viselkedsz egyáltalán nem nyugtatsz meg, sokkal inkább a frászt hozod rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere menjünk fel és akkor elmondom mi a helyzet - fogom meg a kezét majd kezdem el az emelet felé húzni.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A szobájába beérve leülök az ágyára, majd nagy nehezen őt is ráveszem arra, hogy helyet foglaljon mellettem. Mivel szeretném látni a szemét, amikor közlöm vele a hírt az ölébe ülök, majd átkarolom a nyakát, míg ő a kezeivel hátulról tart meg, nehogy leessek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azzal tisztában vagyok, hogy szeretsz és annak ellenére sem akarsz elhagyni, hogy megtudtad milyen betegségem van, de ahhoz mit szólnál, ha már nem csak engem kellene szeress, hanem valaki mást is? - kérdem halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
Louis értelmetlenül néz rám, valószínűleg fogalma sincs, hogy miről beszélek, de biztos vagyok benne, hogy másodpercek múlva rá fog jönni, mivel nem hülye. Szemei szép lassan nyílnak nagyra, majd dönti a homlokát az enyémnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te most... most azt akarod velem közölni, hogy terhes vagy? - kérdi döbbenten.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Meglepetés - mosolyodom el.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az arcára hatalmas mosoly kerül, majd gondolkozás nélkül húz magához és csókol meg. Szorosan ölel, miközben lassan hátradől az ágyán, engem is magával rántva, miközben érzem, a szívem gyors tempóban verdes.</div>
<div style="text-align: justify;">
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretlek - suttogja a hajamba.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Tudom, hogy ré volt rész, de a szesszió időszakában nem igazán volt időm írni, most viszont szeretném befejezni a történetet, szóval sokkal gyakrabban lesznek új részek az elkövetkezendő időszakban, remélem örültök neki és még velem maradtok annak ellenére is, hogy eddig ritkán voltak részek. Köszönöm az olvasókat és az biztatásokat! Hamarosan újra jelentkezem!</blockquote>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-30185723086459131802016-10-12T12:48:00.003+02:002016-10-12T12:48:45.004+02:0018.rész - Családi látogatás<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://images.m-magazine.com/uploads/photos/file/71157/louis-tomlinson-sassy-18.gif" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://images.m-magazine.com/uploads/photos/file/71157/louis-tomlinson-sassy-18.gif" height="320" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis</td></tr>
</tbody></table>
<div style="text-align: justify;">
Misty még mindig akadékoskodik abban, hogy jó ötlet-e levinni őt a családomhoz. Már nem egyszer beszéltem velük úgy, hogy ő is jelen volt. Mindenki imádta, sőt rajongtak érte. Nem értem, hogy akkor miért fél ennyire a személyes látogatástól. Az utóbbi időben észrevettem, hogy úgy viselkedik, mintha valami zavarná őt, de amikor rákérdek, hogy mi a baj, akkor annyit mond, hogy semmi. Az évek során már megtanultam, hogyha valaki azt mondja nekem, hogy "semmi bajom", akkor azért teszi, mert valamit el szeretne titkolni. Csak remélni tudom, hogy nem valami fontos dologról van szó, mert fogalmam sincs, hogy mit tennék, ha kiderülne, hogy rosszabbodott a helyzete és ő ismét nem szólt nekem, mikor megígérte. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ki kell belőle szednem valahogy, mert ezzel nem csak magát zaklatja fel, de engem is. Talán semmi komoly és csak én reagálom túl, de azok után senki ne várja el tőlem, hogy nyugodt legyek mikor látom van valami, ami kiderült. Nem akarok akaratos lenni és az agyára menni, pedig tudom, hogy ez lesz, ha rákérdek ismét... viszont az is lehet, hogy ezzel rávenném, hogy elmondja nekem, mert látná, hogy aggódom érte és biztosan állíthatom, hogy utálja amikor miatta aggodalmaskodom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Komolyan muszáj mennem? - sóhajt fel az ágyon ülve Misty. - Igen tudom, hogy nem harapnak és már most imádnak, de attól még a szüleid és a családod, én pedig nem vagyok jó az ilyen találkozókban, na meg arról ne is beszéljünk, hogy nem vagyok valami jó barátnőjelölt sem. Anyukád biztosan nem ilyen lányt képzelt el a fia mellé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fejezd be - lépek hozzá, majd fogom kezeim közé az arcát. - Anya annak örül, ha én boldog vagyok. Lehet, hogy a kapcsolatunk nem átlagos és te sem vagy az, de ez miért lenne baj? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis, kérlek nézd úgy a dolgokat, ahogy én is - néz a szemeimbe. - Tudom, hogy nem hiszel benne, de ott a lehetősége annak, hogy meghalok - suttogja. - Nem akarom, hogy a szüleid ezért haragudjanak rám, mert ha ez bekövetkezik egy nap te össze fogsz törni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Komolyan Misty! Ne csináld ezt! - mondom komoly hangon. - Elhiszem, hogy félsz, ahogy azt is, hogy nem átlagos közöttünk semmi, de ezt nem akarom hallani. Tudom, hogy benne van. de attól még szeretném, ha nem hoznád fel mindig érvnek, mert nem biztos, hogy megtörténik. Az is lehet, hogy minden rendben lesz, vagy történik valami, aminek következtében megmenekülsz, szóval ne gyere nekem azzal, hogy bármikor elveszíthetlek...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom, hogy mindig ezzel rontom el a hangulatot - motyogja. - Nem azt akarom vele, csak egyszerűen szeretném, ha nem csak a szép oldalát látnád magad előtt a jövőnknek, hanem a rosszabbikat is. Szeretlek és tudod, hogy nem akarok a rosszabbikra gondolni, de annak is nagy esélye van és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is szeretlek, és nem hagyom figyelmen kívül, de ezen a hétvégén szeretném, ha úgy tennénk, mintha az az opció nem létezne. Szeretnék veled tölteni egy hétvégén a szülővárosomban úgy, mintha semmi problémánk sem lenni, megengeded nekem?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondj egy alkalmat, mikor képes voltam ellenállni azoknak a szemeknek? - mosolyodik el. - Egy hétvégét kibírok és ha a szüleid nem bánják, hogy a nyakukon fogok lógni, akkor abba is benne vagyok, hogy veled tartsak, mert ez olyan fontos számodra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fontos, ahogy te is az vagy. Hidd el, már most mindenki imád, pedig tudják, hogy mi van veled. Ott voltál mikor elmondtam és akkor is imádtak, most is fognak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye nem a holnapi nap miatt aggódsz? - húzom magamhoz közelebb a kanapén ülve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azon is, de ebben a pillanatban nem azon jár az eszem - pillant fel rám. - A könyvemen gondolkodom. Nem tudom, hogyan írjam meg a következő fejezetet. Kicsit még kusza a fejemben lévő gondolatmenet és szeretném minél hamarabb elkezdeni, mert fontos, hogy mindig betartsam az időhatárt a fejezetek terén, és ha így haladok, akkor le fogok maradni...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eddig is sok jó könyvet összedobtál, biztos vagyok benne, hogy ezt is mindenki imádni fogja, csak ne stresszeld túl magad. Tudod, ha segítségre van szükséged, én itt vagyok... bár sosem akarod megmutatni éppen miről írsz, de bízom benne, hogyha szükség lenne a segítségemre, akkor szólnál.<br />
- Meglátjuk, de ezt szeretném egyedül megoldani. Bízom magamban, és tudom, ha odateszem magam, akkor meg tudom írni, de ebben a pillanatban inkább csak arra akarok gondolni, hogy a karjaidba lehetek és nem kell semmit sem tennem.<br />
Mosolyogva fogadom válaszát. Kicsit furcsa belegondolni, hogy annyi minden történt már velem az elmúlt hónapokban és most végre nyugalmat és boldogságot érzek, bár még aggódnom kell egy dologért, de azt leszámítva minden a legnagyobb rendben van az életemmel.<br />
Álla alá nyúlva húzom magam felé, majd csókolom meg. Sokan mondják azt, hogy az idő teltével az a bizonyos láng és szenvedély kicsit alább hagy, de én ezt nem érzem, amikor vele vagyok. Talán csak akkor működne, ha nem ő lenne az, aki mellett lenni akarok, hiszen a Földön mindig lesznek olyanok, akik nem illenek össze és idővel erre rá is jönnek, mi is ilyenek voltunk El-el, de mára más mosolyogva tekintek vissza arra az időre.<br />
- Ha el akartad terelni a figyelmem ezzel az aprósággal, akkor sikerült - kuncog fel.<br />
- Nem az volt a szándékom, de örülök, hogy az is sikerült - nevetek fel. - Igazából csak úgy gondoltam, hogy éppen elég idő telt el azóta, hogy utoljára megcsókoltalak.<br />
- Mennyire néznél hülyének, ha azt mondanám, hogy elég sokszor van egy olyan érzésem, mintha az egyik könyvemben lennénk a főszereplők és ez itt - mutat körbe - nem is valóság?<br />
Érdekes, hogy ezt felhozza, hiszen én is elég sokszor úgy érzem, mintha ez nem is valóság lenne. A könyveiben is hasonló dolgokról írt, bár reménykedem benne ennek a vége más lesz. Sosem lehet előre tudni, hogy mi fog történni, de van egy olyan érzésem, hogy minden rendben lesz. Talán ez azért van így, mert annyira szeretném, ha így lenne, de az is lehet, hogy nem. Sosem lehet megtudni, csak az idő múlásával.<br />
- Én is sokszor gondolok erre, de biztosíthatlak róla, hogy ez nincs így. Ez a valóság, hiszen a boldogság nem csak lapokon létezik, hanem a való életben is, csak amikor bekopogtat hozzánk nem akarjuk elhinni.<br />
- Jó hatással vagyok rád - bök meg. - Amióta megismertél szebben fejezed ki magad - vigyorog rám.<br />
- Eddig is jól ment - nyújtom rá a nyelvem. - Dalszövegek terén jó voltam eddig is, bár lehet, hogy neked köszönhetően kicsit jobban fog menni.<br />
- Nincs rá szükséged - nyom egy puszit az arcomra. - Eddig is nagyon jól ment és biztos vagyok benne, hogy most is menni fog. Szerintem nem lesz rajta változás, max az érzelmes számokon, mert ott jobban fogod majd kifejezni magad.<br />
- Nincs szükségem tudásra, ha itt vagy te nekem - nézek csillogó szemeibe - az irántad való érzéseim sokkal hatásosabbak, mint bármilyen tudás. Ha azt kell leírnom, amit te jelentesz számomra, akkor biztosan imádni fogod.<br />
- Talán nem új dal van készülőben?<br />
- Majd kiderül - mosolygok rá.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel másnap reggel korán indultunk az út elég csendesen telt. Misty későig fent volt, mert írta a következő fejezetét, amit nagy titokban tart még mindig, én pedig addig nem igazán tudtam elaludni, míg be nem feküdt mellém. Bár ő megtehette azt, hogy az egész utat végigalussza, míg én nem...</div>
<div style="text-align: justify;">
A házunkhoz érve, felhajtok a feljáróra és mosolyogva veszem tudomásul, hogy két napot itt fogok tölteni, a családommal. Igaz elég sokszor látom őket, de az nem olyan, mintha személyesen jönnék el hozzájuk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne lepődj meg, ha egy kicsit hangzavar lesz - nevetek fel. - Én már hozzászoktam, de amikor valaki mással jövök tudom, hogy ez szokatlan, így mindig emlékeztetem őket arra, hogy nem származom valami kis családból. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Imádom a gyerekeket, szóval nem kell aggódnod - mosolyog rám. - Persze izgulni izgulok, de bízom benne, hogy jól ki fogunk jönni egymással.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már mondtam neked, ha én bírlak téged, és remélem tudod, hogy így van, akkor ők is kedvelni fognak. A Tomlinsonoknak egyforma az ízlésük személyek terén - hajlok át hozzá majd nyomok egy puszit az arcára, mire elpirul.</div>
<div style="text-align: justify;">
Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy ilyen apróságokkal képes vagyok ilyet kiváltani belőle. Persze imádom nézni, ahogy az arca lassan felveszi a piros árnyalatot, de egy részem szeretné, ha nem érezné magát ennyire zavarban, hiszen az írásaiban egyáltalán nem ilyen. Ott mindent ki mer mondani, sőt ha belegondolok, hogy azok az ő gondolatai, akkor lehet rólam is fantáziál csak ezt nekem sosem említi. </div>
<div style="text-align: justify;">
Alig lépünk be az ajtón, már mindenki rohan felénk. Természetesen először hozzám rohannak és miután kiörülték magukat, hogy újra látnak észreveszik, hogy nem vagyok egyedül és kíváncsian tekintenek a mellettem álló lányra, akit bár már láttak, de nem így.</div>
<div style="text-align: justify;">
Tisztában voltam vele, hogy csak pár perc kell és feloldódik mindenki, így nem aggódtam, amikor pár percig csend uralta a nappalit. Először a lányok szólaltak meg, majd sorba a kicsik is. Mistyre pillantva alig tudja követni az eseményeket, ami engem nevetésre késztet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hozzá fogsz szokni - suttogom felé, amikor sértetten fordul felém, nevetésem hallatán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne nevess Louis, talán elfelejtetted, hogy neked sem ment valami jól, amikor egy év után hazajöttél egy hétvégére? - vonja fel a szemöldökét Lottie.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elrontod a rólam beállított képet Lotts - mordulok rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
Velem is előfordul, ha hosszú ideig nem találkozunk és nem is nagyon beszélünk egymással mikor hazaérkezem nem igazán tudok mindenkire figyelni, de ez csak egyszer fordult elő. Viszont már azért is megérte ezt felhozni, mert sikerült vele megnevettetni Mistyt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazad volt, minden a legnagyobb rendben van - szólal meg. - Van egy olyan érzésem, hogy cikibbnél cikibb sztorikat fogok rólad ma hallani - vigyorodik el gonoszan, amihez Lottie is csatlakozik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Abban biztos lehetsz!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondtam már, hogy mennyire szeretem a családom? - nézek rájuk, amin ők csak nevetnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, de még nagyon nem sikerült ehhez az egészhez alkalmazkodnom, de idővel fog. Be kell osszam az időm, és az még nem igazán megy. Ez a rész is semmilyen lett, de a következőben kiderül mit titkol Misty, ennyit elárulok. Persze már azt is említettem, hogy nincs sok hátra, szóval még pár rész és kész is történet. További szép délutánt.</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-69841920280884307812016-09-11T23:00:00.002+02:002016-09-11T23:00:52.416+02:0017.rész - Vacsora<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhiKOzEwaH3HrIV88y-EYxcKTsYvRvkHd0-ocY3cqMpwlQKHjNWOjdD8jITdrv8-HDrzakiWzJVCzXoo9VroMhcZzedNicEddrRzT5LKID0Uhlr7SSj9TNtJkA11NqvhQZ8t5xRrRktbb0/s1600/DSC_0612.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhiKOzEwaH3HrIV88y-EYxcKTsYvRvkHd0-ocY3cqMpwlQKHjNWOjdD8jITdrv8-HDrzakiWzJVCzXoo9VroMhcZzedNicEddrRzT5LKID0Uhlr7SSj9TNtJkA11NqvhQZ8t5xRrRktbb0/s400/DSC_0612.JPG" width="265" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Ideges vagyok, és halálra izgulom magam, hiába tudom, hogy ezzel hatalmas hibát követek el. Az orvosom minden találkozásunk alkalmával elmondja, hogy ne stresszeljek, de ebben az esetben még a nyugtató sem hatna rám. Most van miért izgulnom és addig nem fog megszűnni, míg be nem lép az ajtón a papírjaival a kezében. Fontos, hogy tudjam minden rendben van. Muszáj annak lennie, nem tudnék elviselni még valamit, ami tönkreteheti az életem, meg rajtam kívül még egy csomó személyt. Nem akarok csalódást okozni sem a szüleimnek, testvéremnek, ahogy Louisnak sem. Tényleg mindent megtesz, hogy én boldog legyek és biztonságban érezzem magam, ennyivel tartozom neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mindent elmondtak ezzel kapcsolatban, de nem nagy rá az esély. Az orvos is azt mondta, hogy nem gond és meg tudjuk oldani, remélem a vizsgálatok után is ezt fogja mondani, különben fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Már most úgy érzem, hogy boldog vagyok, nem akarok semmit sem kapni, amitől ez megváltozhat. Akarom ezt. Jobban, mint bárki más az életében. Nem vehetik el ezt is tőlem. Lehet, hogy sokat kérek, de úgy gondolom, hogy a velem történtek után ennyi jár nekem.<br />
- Elhiszem, hogy ideges vagy Misty, de tudnod kell, hogy árt az egészségednek - sóhajt fel a doki, amint belép a szobába. - Elhiheted, ha gond lett volna az eredményekkel, akkor nem húzom ennyit az időt. Nem kell aggódj, semmi sem változott, de azt még mindig tartom, amit erről mondtam neked. Veszélyes. Nem is kicsit, de ha te szeretnéd, akkor nem foglak leállítani vele, mivel ez nem az én döntésem. Én csak tanácsolni tudok számodra néhány dolgot, de a végső döntés mindig a te kezedben van.<br />
- Tudom, és köszönöm, hogy nem próbálsz meg lebeszélni róla, a következmények ellenére sem - biccentek felé.<br />
- Mint már mondtam nem kockázatmentes, de te tudsz róla és arról is, hogy sok esélyed van rá, de ha így is szeretnéd folytatni, nem fogom azt mondani, hogy én viszont nem vállalom veled a kockázatot. Tudnod kell, hogy segíteni fogok, és még a végén lehet minden jól fog elsülni. A remény hal meg utoljára.<br />
- Semmit sem fogok bánni. Azt is elfogadom, ha veszítek ellene, ahogy azt is, ha nyerek. Persze ez alap dolog, hogy nyerni szeretnék, de akkor sem szomorodnék el, hiszen tudom, hogy én mindent megtettem annak érdekében, hogy minden rendben legyen.<br />
-Tudod jót tett neked, Louis. Amióta vele vagy sokkal többet mosolyogsz. Pár hónappal ezelőtt sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen dolog miatt fogunk aggódni, mivel nem úgy álltál lelkileg, de most örülök, hogy segíthetek benne. Ahogy annak is, hogy megosztottad velem.<br />
- Szóval megnyugodhatok, nincs semmi baj? - kérdem pár másodperc után.<br />
- Teljesen rendben van minden, ahogy korábban is mondtam már - mosolyog rám.<br />
Sokkal nyugodtabban lépek ki a rendelőből, mint ahogy pár órával ezelőtt beléptem. Persze azt nem mondhatom, hogy teljesen nyugodt vagyok, mivel egyáltalán nem igaz. Tisztában vagyok vele, hogy nagy kockázatot vállalok és ez az állapot bármikor megfordulhat, de én bízom magamban, ahogy abban is, hogy ennyi örömöm nekem is lehet. Eddig még sosem kértem semmit sem az élettől, viszont most szeretnék. Bármit megadnék azért, hogy ez az egy vágyam teljesüljön.<br />
A parkolón áthaladva megpillantok egy igazán ismerős kocsit, majd egy mellette álló személyt. Habár sapkát és szemüveget visel, engem ezzel nem tud átverni, ahogy szerintem a rajongókat sem, de inkább nem mondok semmit sem, hiszen azért így mégis ritkábban állítják meg, mint általában.<br />
- Te mit keresel itt? - lépek elé. - Azt hittem csak nálad találkozunk - mosolygok rá.<br />
- És szerinted nyugodtan tudtam volna rád várni, mikor tudom, hogy orvosnál vagy? - kérdi lejjebb tolva a szemüvegét. - Amikor már letelt az egy óra kezdtem beleőrülni abba, hogy nem válaszolsz a hívásaimra és még nem is vagy itthon, így idejöttem. Bent is voltam, de azt mondták, hogy még nem távoztál, szóval gondoltam megvárlak, hogy megtudjam mi tartott ennyi ideig. Sosem szoktál ilyen sokat lenni, általában akkor tartanak az ilyen beszélgetések sokáig, ha baj van. Ugye nincs baj? - veszi kezei közé az arcom.<br />
- Nincs semmi gond Louis - mosolygok rá. - Nem kell értem ennyire aggódni. Jóba vagyok az orvosommal és csak beszélgettünk. Minden rendben van velem. És különben is, ha baj lenne tudod, hogy el mondanám, azok után, hogy megígértetted velem. Nem tennék olyat, amivel elveszíthetlek - teszem hozzá halkan.<br />
- Helyes, mert még egy titkot, ami úgy derülne ki, mint a legutóbbi nem lennék képes elviselni, lelkileg. Ez is sok volt.<br />
- Nincs több ilyen titok - suttogom. Tisztában vagyok vele, hogy nem mondok teljesen igazat, de ezzel még várni szeretnék.<br />
- Menjünk, még el kell készülnöd az esti vacsorára, meg ha jól tudom beszélned is kell Tracey-vel. Szóval jobb lesz, ha sietünk mielőtt még valaki le fogja harapni a fejedet.<br />
- Kérlek ne emlékeztess a ma esti vacsorára, sem a Tracey-vel való beszélgetésemre. Már most elegem van abból a nőből, pedig még el sem kezdődött a megbeszélésem vele.<br />
Anyáék már két hete tudják. Nem volt könnyű elmondani nekik, főképpen nem úgy, hogy Louis is velem volt. Még azelőtt összetörtem, hogy megszólaltam volna, hiszen tudták, hogyha én azt mondom nekik, hogy beszélnünk kell, akkor az komoly. Láttam az arcukon a félelmet, rettegést, hogy valami olyat fogok mondani, aminek nem fognak örülni. De jogosan aggódtak, hiszen pontosan azt tettem, amitől tartottak egész életükben. Emlékszem, hogy azon az éjszakán anya nem akart elengedni. Velem aludt és álomba sírta magát. Annyira rossz volt őt ennyire összetörtnek látni. Apa sem viselte valami könnyen, de ő próbálta magát tartani és sokkal jobban sikerült neki, mint anyának. Persze tudom, hogy amikor mi anyával elvonultunk kisírta magát, mert láttam rajta másnap. Ő Louissal maradt, aki aznap este hazament, míg én itt éjszakáztam. Haragudtak rám, hogy Kim már tudja és nekik nem mondtam el, de tudom, hogy egy szavuk sem volt igaz abból, amit akkor mondtak. Csak a düh és a félelem beszélt belőlük. Én is úgy reagáltam volna. Azóta minden pénteken velük vacsorázunk. Anyáék is úgy féltenek, ahogy Louis. Ha lehetne kalickába zárnának, ahonnan nem jöhetnék ki csak kísérettel. Valószínűleg éppen ezért jönnek ki ennyire jól. Mindketten oda vannak Louisért, ahogy ő is a szüleimért.<br />
- Elhiszem, hogy néha kicsit idegesítő lehet, hogy cseszegetnek mindenért, de hidd el, ők csak aggódnak érted. Nem akarnak neked rosszat, ahogy én sem, csak szeretlek és féltelek. Lehet, hogy te ezt nem érted meg, mert azt hiszed sajnálatból vagy nem is tudom miből teszik, de ez csak szeretet. Azért állnak melletted, mert fontos vagy nekik. Senkit sem vesztel el, mert beteg vagy. Ez a természettel jár, a többieknek pedig el kell fogadni.<br />
- Hol voltál eddig? - bújok hozzá.<br />
Szinte mindig eléri, hogy a szavaitól megnyugodjak és boldog legyek. Most visszagondolva utálnám magam, ha nem engedtem volna közel hozzám. Szükségem van rá és ezt ő is tudja. Mellettem volt a legnehezebb pillanatokban is. Sosem mondott semmi bántót arra, hogy nem szóltam neki. Nem lökött el magától és törődik velem. Olyan világot mutatott meg nekem, amit eddig csak a könyveimben írtam és éltem át.<br />
- Téged kerestelek - karol át. - Hosszú volt az út, de a végére megtaláltalak - suttogja a fülembe. - Valahol belül valószínűleg te is érezted, hogy várnod kell, hiszen másnak sosem mondtál igent, mióta tudod, csak nekem - mosolyodik el.<br />
- Ne légy magadra ilyen büszke, még akkor sem, ha igazad van - nyomok egy puszit a szájára.<br />
Már nem foglalkozunk a médiával, ahogy néhány rajongóval sem, akik nem igazán örülnek annak, hogy elloptam tőlük a popsztárukat. Hiába tudják, hogy ez őrültség, mégis ezt érzik és ki is mutatják. Egy részem megérti őket, hiszen én is rajongtam már hírességekért, de egy idő után úgy ahogy én, ők is bele fognak törődni, hogy nem utálhatnak valakit, csak azért, mert elvette tőlük azt, akit ők maguknak akartak.<br />
- Kész vagy Hercegnő? - lép be a szobába Lou.<br />
- Érne valamit, ha azt mondanám, hogy nem és inkább maradjunk itthon? - fordulok felé.<br />
- Ha más estéről lenne szó, talán, de mivel a szüleidről beszélünk, nem mondhatok nemet. Fel vagy öltözve, csinos vagy és én szeretlek, ahogy ők is, szerinted kell ettől több, hogy kibírd az estét?<br />
- Úgyis kibírtam volna az estét, hogy ezeket nem mondod el nekem, de tudod mit így sokkal könnyebb lesz. Én is szeretlek - lépek hozzá, majd nyomok egy csókot az ajkára.<br />
Fél óra múlva már anyáék lakása előtt állunk. Ma Kimék is ott lesznek, szóval ha mondhatjuk ez egy nagy szülői vacsora lesz. Még szerencse, hogy nem vagyok már tini, mert akkor irtó cikinek találnám, na nem mintha most nem lenne az, de úgy sokkal rosszabb lenne.<br />
Az ajtó előtt állva mély lélegzetet veszek, majd nyomom le a kilincset. Egyből az ebédlő felé vettük az irányt, hiszen biztos vagyok benne, hogy már mindenki ott van rajtunk kívül. Louis egy üveg borral sétált a kezében, miközben én bekopogtam az ajtón, így minden fej az irányunkba fordult.<br />
- Azt hittem én vagyok az, aki mindenhonnan elkésik, ha családról van szó - nevet fel Kim - de úgy látszik, hogy az egyszer átvetted a helyem.<br />
- Tudod nem a te pasid készül ugyanannyit, vagy kicsit többet, mint te, hanem az enyém - jegyzem meg.<br />
Louis felé pillantok, hiszen az előbbi mondatom maga volt a teljes hazugság, de azt csak nem mondhatom, hogy nem akartam jönni és ezért késtünk. Rajtunk kívül úgysem tudja senki sem, hogy ki mennyit készül.<br />
- Ezért még büntetést fogsz kapni - suttogja elhaladva mellettem.<br />
Anya, amint leteszi a tálat a kezéből, egyből a konyha felé kezd húzni, azzal a dumával, hogy segítenem kell neki, ami tudom, hogy nem igaz, csak meg akarja kérdezni tőlem ugyanazokat a kérdéseket, amiket múlthéten is.<br />
- Szóval mit mondott a doki? - dől a pultnak.<br />
- Anya - sóhajtok fel. - Tudom, hogy aggódsz értem, ahogy azt is, hogy ezt azért teszed, mert hosszú ideig titkolóztam előtted, de ha lesz valami baj, hidd el nekem, hogy elmondom. Louis úgysem hagyná, hogy titokba tartsam. Jól vagyok, minden rendben velem.<br />
- Most még igen - jegyzi meg halkan.<br />
- Erős vagyok anya, ki fogom bírni és már úgysem lehet tenni semmit sem - közlöm vele fájdalmasan. - Tudom, hogy szeretsz és aggódsz irántam, de értsd meg, hogy nekem sem könnyű és jobban szeretném, ha nem minden péntek estém azzal kellene eltöltenem, hogy ide jövök hozzátok, hogy veletek legyek, de te mindig ilyen kérdésekkel bombázol. Szólni fogok, ha van valami változás.<br />
- Rendben, megpróbálom magam visszafogni, csak nekem még ez túlságosan új, de igyekezni fogok - ölel meg.<br />
Kezdetét vette egy újabb péntek esti vacsora, amit a családommal töltök. Kicsit furcsa volt, ugyanis senki sem hozta fel a továbbiakban a betegségem. Mindenki olyan témákról beszélt, ami megszokott, én pedig megkönnyebbültem, hiszen végre tényleg úgy érzem, hogy egy családi vacsorán veszek részt, nem pedig egy kivallatáson.<br />
<br />
<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
Sziasztok! Meghoztam az új részt! Tudom, hogy megint késtem vele, de nem kell azért aggódni, hogy nem lesz folytatás, mert biztosak lehettek benne, hogy lesz. Akkor is, ha kicsit több ideig nincs rész. Be fogom szép lassan fejezni a történetet. Még pontosan nem tudom hány rész van hátra, de én olyan 25 körül gondoltam. Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! További szép estét és kitartást a következő hétre!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-37384883228082598652016-08-09T20:04:00.000+02:002016-08-09T20:04:28.207+02:0016.rész - Minden zavaró tényező nélkül<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://65.media.tumblr.com/b9ad6064d4a60d99a218a2b28dff8119/tumblr_inline_o3wb3yCN6X1u3v0ok_500.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://65.media.tumblr.com/b9ad6064d4a60d99a218a2b28dff8119/tumblr_inline_o3wb3yCN6X1u3v0ok_500.jpg" height="400" width="285" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Hetek teltek el, amióta tudom, hogy mi a helyzet Mistyvel. Nem azt mondom, hogy már megbirkóztam vele, és nem vagyok dühös, mert eltitkolta előlem, de szeretem és ebben a helyzetben semmi más nem számít. Csak remélni tudom, hogy valami csoda fog történni, és minden helyreáll, de ha nem is, akkor hálásnak kell lennem azért, hogy találkozhattam és szerethettem egy ilyen csodálatos lányt, mint ő. </div>
<div style="text-align: justify;">
Bevallom szinte minden nap összekapunk valamin, de ez csak azért van, mivel én túlságosan védelmező vagyok. Körülbelül úgy viselkedek, mintha az apukája lennék, aki megmondja neki mit tehet és mit nem. Mindig ott akarok lenni, ha készül valahová és ha ez nem jön össze, minden tiltakozása ellenére is mellé küldöm az egyik testőröm, akinek kijelentettem, hogyha bármi apró probléma adódik, abban a pillanatban hív és én megyek is.</div>
<div style="text-align: justify;">
Éppen a stúdióban vagyok, ahol az új dalomat vesszük fel. Szerettem volna ha ő is elkísér, de azzal nem számoltam, hogy ő is elég híres és neki is vannak kötelezettségei, mint például a könyveinek a dedikálása. Nem azt mondom, hogy nyugodt szívvel engedtem el, de tudom, hogy biztonságban van, amíg meg nem jelenik egy híresség, mint én azon a napon. Most már értem, hogy miért szédült meg, ahogy azt is miért szokott néha elfehéredni, így, hogy tudom mi a helyzet azok az apró kérdések, amik bennem motoszkáltak helyreálltak, köszönhetően a balesetének. </div>
<div style="text-align: justify;">
Azt a napot sosem fogom elfelejteni. Kim zokogott, amikor odaértem. Nem tudtam belőle kiszedni semmit. Emlékszem, hogy egy orvos jött oda hozzánk és hívott félre. Ott mondta el nekem, hogy mi a helyzet, majd azt is közölte, hogy ez nem olyan komoly ájulás volt, viszont néhány napig pihennie kell, hogy helyreálljon a szervezete. Az ágya mellett ülve, egy pillanatra sem tudtam lenyugodni. Egyszerre voltam dühös, csalódott és szomorú. Annak ellenére, hogy az orvos azt mondta, hogy ez nem komoly, számomra igenis az volt, hiszen én nem minden nap látok ilyet. Szeretem őt és már csak annak a gondolata, hogy elveszíthetem felemészt. Nem akarok ilyenekre gondolni, de ez is benne van a pakliban, viszont amíg tehetem minden lehetőséget ki fogok használni, hogy a közelében lehessek. Hogy elmondhassam neki mennyire szeretem és milyen fontos nekem. Nem értem, hogy gondolhatott arra, ha megtudom, akkor elhagyom. Ezt csak egy igazi barom tenné meg, én nem tartozom közéjük. Az iránta érzett szerelmem sokkal erősebb, mint a félelem, hogy elveszíthetem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Szünetben kimegyek a stúdió hátához rágyújtani egy cigire, miközben kapkodva próbálom kihúzni a zsebemből a telefonom, hogy megnézhessem válaszolt-e az üzenetemre.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Nyugi, nem vagyok gyerek és nagyon hálás lennék, ha ezt felfognátok mind, mert lassan oda jutunk, hogy hülyén fogom magam érezni a közeletekben. Felnőtt vagyok. Tudom mivel jár a betegségem. Tudom, hogy veszélyes és eddig is képes voltam magamra vigyázni, most is tudok anélkül, hogy ötpercenként megkérdezzétek mi van velem. De értékelem, hogy aggódsz értem. -</i> M.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Tudom, bébi, hogy nem vagy az, de szerintem tisztában vagy vele, hogy ezt csak szeretetből csinálom. Észre sem veszem, hogy néha úgy viselkedek, mintha az apád lennék... Milyen a dedikálás? </i>- L.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Szeretlek! És imádlak, hogy ennyire aggódsz, de kicsit visszavehetnél. Unalmas és fárasztó, de ezzel jár az élet. Ez is a hírességgel jár, nem csak a móka és szórakozás. </i>- M.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Megpróbálom... ha hamarabb befejezed, akkor várlak a stúdiónál. A portán beengednek. De nekem most vissza kell mennem. </i>- L.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Legszívesebben kint ülnék egész este és vele beszélnék, míg nem láthatom élőbe, de ezzel az a baj, hogy nem igazán lenne lehetőségem újra látni, ha öt percnél tovább maradok kint. Sietve nyomom el a csikket, majd rohanok be az épületbe. Derek ne igazán türelmes teremtés, főképpen, ha rólam van szó, hiszen tudja, hogy nálam a pontosság egyenlő a nullával. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy látszik máskor is meg kell téged fenyegetnem, és akkor időben fogsz megérkezni - szólal meg, amint belépek a szobába, mire én a szemeim forgatom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem a fenyegetésednek köszönhető, hanem annak, hogy minél hamarabb haza akarok érni ahhoz a lányhoz, akit teljes szívemből szeretek - vigyorgok rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Visszajött a régi haverom - hallok meg egy ismerős hangot, mire az irányába kapom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry, mit keresel itt? - lépek hozzá közelebb. - Azt hittem csak holnap jössz vissza.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy is volt, de hiányzott a családom, így áttettem az időpontot - vonja meg a vállam. - Viszont mielőtt még hazautaztam volna, látni szeretem volna, hogy veled minden oké azok után. Mert tudod az első két hétben nem igazán győztél meg róla.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem azt mondom, hogy minden a legnagyobb rendben, hiszen aggódom érte, de szeretem és most csak ez a fontos. Képes vagyok elhinni, ha azt mondja jól van, viszont szeretem ha valaki mindig szemmel is tartja, ami néha veszekedést kezdeményez, de jól megvagyunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ennek örülök. Ő is bejön ma hozzád? - kérdi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem nagy rá az esély, de lehetséges. Éppen dedikál, de szerintem hamarabb fog végezni, mint én - jegyem meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó lenne látni, igazán rég találkoztunk utoljára - mosolyog rám Harry. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még pár percig beszélgettünk, de amint Derekre tekintettem hamar felálltam és visszamentem a helyemre, mielőtt még átalakulna azzá az elviselhetetlen személlyé akivé szokott, ha elfogy a türelme, ami elég sokszor szokott megtörténni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ezt a dalt még nem igazán hallotta senki sem, rajtam, Dereken és most már Harryn kívül. Titokban írtam. Szerelmes szám, amiben minden benne van. Akkor írtam, amikor éppen megtudtam és felfogtam a helyzet súlyosságát, éppen ezért lesz meglepetés Misty számára. Nem tudom, hogy a többieknek feltűnik-e majd, de az biztos, hogy aki ismer és aki tudja, hogy milyen fontos számomra ez a lány, az tudni fogja, hogy neki írtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Fáradtan ülök le Harry mellé egy üveg vízzel a kezemben. Éppen hogy az ajkamhoz érintem kinyílik az ajtó és egy mosolygó lány lép be rajta. Másodpercek elteltével előtte termek, majd szorosan a karjaim közé zárom, miközben egy rövid csókot nyomok az ajkára.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem mintha panaszkodni akarnák, hiszen tisztában vagy vele, hogy mennyire imádok veled aludni és kelni, de lesz olyan éjszaka, amikor a saját ágyamban alszom felügyelet nélkül? - fekteti a fejét az ölembe, miközben egy régi filmet nézünk a tévében. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Pedig nekem ez pontosan olyan volt mintha panaszkodtál volna - simítok ki egy tincset a szeméből. - Talán már meguntál és szeretnél kicsit egyedül lenni? - vonom fel a szemöldököm.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt te sem gondoltad komolyan Tomlinson - nevet fel. - Tudod, hogy téged akkor sem lennék képes unni, ha tényleg unnálak, mert szeretlek - kulcsolja össze a kezeinket. - Egyszerűen csak kezdem úgy érezni magam, mintha egy határtalan börtönben lennék.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt már megbeszéltük, Hercegnő - szorítom meg a kezét. - Semmit sem kérek tőled, tényleg, de azt az egyet igen, hogy mindig biztonságban tudjalak, ami csak úgy működik, hogyha mellettem vagy. Lehet néha már eleged van ebből, sőt elég gyakran hiszen a tudtomra adod - kuncogok fel. - De ez csak a szeretet és féltés semmi más. És mivel te is szeretsz engem, el kell viselned, hogy szeretem biztonságban tudni azt, ami az enyém.<br />
- Vegyük úgy, hogy meg sem szólaltam. Azt hiszem, ha jobban belegondolok, képtelen lennék az ölelő karjaid nélkül elaludni. Tudod, egy személy számára elég egy igazán rövid idő, hogy valamihez annyira hozzászokjon, hogyha megfosztják tőle, akkor érezze a hiányát.<br />
Annyira jó őt mosolyogni látni. Lehet, hogy ez csak egy apróság, de számomra egy igazán nagy dolog, hiszen javarészt miattam boldog. Szeretem, hogy megbékélt a helyzettel, hogy túlságosan figyelmes vagyok, ahogy azt is, hogy nem nyafog annyit már a helyzet miatt. Az elején tényleg olyan volt, mint egy hisztis kisgyerek.<br />
- Min nevetsz? - néz rám kíváncsian.<br />
- Csak eszembe jutott az egyik este, amikor Kimmel voltál kettesben és mikor megérkeztem úgy viselkedtél, mint egy hisztis kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát.<br />
- Mert el is vettétek, csak nem éppen a játékom, hanem a szabadságom. De örülök, hogy így napok elteltével végre kapok egy kis teret, ahol egyikőtök sincs ott, csak egy őr.<br />
- Arra se lenne szükség, ha itthonról dolgoznál. Gondolkoztál már az ajánlatomon? - váltok komolyra. - Tudom, hogy nem vagy oda érte, de engem boldoggá tennél vele, és neked is könnyebb lenne.<br />
- Tudom, Lou - sóhajt el. - De én néha még mindig azt érzem, hogy ez csak egy álom, amiből bármikor felébredhetek, pedig tudom, hogy nem fog megtörténni, de hihetetlen, hogy azok után is velem vagy. Szeretnék vele összeköltözni, hiszen nagyon fontos vagy nekem. De kezdem úgy érezni, hogy túl gyorsan haladunk és ez kicsit megrémiszt. <br />
- Megértem - nézek le rá. - Szeretném, ha itt lennél, de nem fogom erőltetni, hiszen abból semmi jó nem sülne ki. Ezt akkor fogjuk megtenni, amikor te magad is úgy érzed, hogy itt az ideje, addig be kell érnem azzal, hogy egyszer itt, egyszer nálad alszunk.<br />
- Talán majd szülinapi ajándéknak megkapod - emelkedik fel, hogy egy puszit tudjon adni nekem.<br />
- Az még olyan messze van - biggyesztem le az ajkam.<br />
- Annyira nem is - kuncog fel. - Két hónap nem a világvége Lou, hamarabb eljön, mint azt gondolnád. Addig még sok minden történhet és meglátod fog is - mosolyog rám.<br />
Elengedi a kezem, majd felül és az ölembe fészkeli magát. Vigyorogva néz le rám, majd dönti homlokát az enyémnek. Kezeit a nyakamba akasztja, míg én az enyémekkel a derekát ölelem körbe. Lassan kezd felém közeledni, amivel minden egyes alkalommal az őrületbe kerget, így a derekától fogva közelebb húzom magamhoz, majd ajkaim az övéire tapasztom. Belemosolyog az először lágynak induló csókunkba, majd ujjait a hajamba vezeti.<br />
- Megőrjítesz - morgom a nyakára.<br />
- Ez fordítva is igaz, főképpen mikor ezt csinálod, de utána valami mindig félbeszakít minket - suttogja a fülembe.<br />
- Akkor mi lenne, ha most nem engednénk senkinek sem, hogy megállítson minket?<br />
- És azt hogyan tervezed?<br />
- Van rá pár ötletem - vigyorgok rá. - Mit szólnál egy közös zuhanyhoz? - döntöm homlokom az övének, mire csillogó szemeivel az enyémekbe néz.<br />
- Most benne lennék, de csak azért, mert tudom, hogy nem vigyázni akarsz rám - suttogja az ajkakra, ami belőlem nevetést vált ki.<br />
Csókunkat meg sem szakítva állok fel a kanapéról, miközben a lábait átkulcsolja a derekamon és indulok el vele a mosdó felé, ahol előre látom, hogy órákat fogunk eltölteni, anélkül, hogy egy telefon vagy váratlan vendég megzavarna minket.<br />
<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
Sziasztok! Nem is tudom mit mondjak. Rég, nagyon rég volt rész. De most, hogy már nagyjából minden el van rendezve októberre, végre visszatérhetek. Nem ígérem meg, hogy mindig lesznek részek az ígért időpontban, de nem fogok velük ennyit késni, ez már biztos. Remélem tetszett nektek és várjátok a folytatást. Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! További szép estét!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-73697108361986498892016-06-06T21:45:00.000+02:002016-06-06T21:45:11.012+02:0015.rész - Túlzott féltés<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://ilarge.lisimg.com/image/6213272/740full-iga-wysocka.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://ilarge.lisimg.com/image/6213272/740full-iga-wysocka.jpg" height="400" width="265" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Ki sem kell nyitnom szemeim, hogy rájöjjek hol vagyok ebben a pillanatban. Túlságosan ismerem ezt a helyet. Meg persze az is segít ebben, hogy mindenre emlékszem. A veszekedésre, ami azért történt mert én túl makacs vagyok, hogy elfogadjam most Kimnek van igaza, majd a rosszullétemre, ami annak volt köszönhető, hogy beláttam neki van igaza, és lejátszódott előttem a jelenet, ami bármikor bekövetkezhet. Most pedig itt fekszem, csukott szemekkel arra várva, hogy elég erőt gyűjtsek és kinyissam pilláim. Fogalmam sincs, hogy mi vár majd rám, ha ez megtörténik, hiszen tisztában vagyok vele, hogy Kim képes butaságot csinálni, amikor azt hiszi, hogy nagy a baj. Bár most tényleg az is, de ez az én helyzetemet nézve normális. Lehet, hogy mások halálra rémülnének, de nekem nem ez volt az első ilyen esetem, úgyhogy tudom, hogy annyira nem nagy a baj, csak a körülöttem lévők nem igazán fogják fel, mivel ők csak azt tudják, hogy egy ilyen alkalomkor meg is halhatok. Félek ha kinyitom szemeim, nem csak Kim aggódó tekintetével találom szembe magam, hanem esetleg a szüleimével vagy Louiséval, ami valljuk be nagy esély van. Ezek az esetek nem pár percesek szoktak lenni, hanem órásak, ami annyit jelent, hogy már biztosan tudja, hogy nem vagyok otthon és van egy olyan rossz megérzésem, hogy azzal is tisztában van hol vagyok és miért, bár remélem ez csak egy rossz megérzés. Most az egyszer szeretném, hogy az legyen. Nem akarok azzal találkozni, ami pár órája játszódott le a fejemben. Nem akarom, hogy tényleg megtörténjen, ami volt. Nem történhet meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
Résnyire nyitom a pilláim, mire szemeim elé kerülnek a fehér falak. Sóhajtva pislogok párat, majd pillantok körbe a szobában. Döbbenten veszem észre, hogy tényleg nem vagyok egyedül. Itt ül az ágyam mellett, a kezemet fogva. Legszívesebben tovább tetetném, hogy pihenek, de tudom, hogy sokáig úgysem válna be. Erre a pillanatra különben sem lehet felkészülni. Hiába mondogatod magadnak, hogy már csak pár perc és akkor felkeltem a figyelmét, tisztában vagy vele, hogy nem leszel olyan erős percek múlva sem, mint szeretnél. Sőt minél tovább húzod az időt, annál bátortalanabb leszel. A kezében lévő kezemmel megszorítom az övét, mire fejét azonnal az irányomba kapja. </div>
<div style="text-align: justify;">
Tudtam, hogy mi vár majd rám, mégis meglepődöm. Azt az arcot, amit szinte mindig mosoly díszít most szomorú. Vörös szemei alatt karikák díszelegnek és ez mind az én hibám. Miattam néz ki úgy, mint egy roncs, én vagyok az oka, hogy sírt. De ez mind nem elég, nem tőlem tudta meg azt a dolgot, amit nekem kellett volna elmondanom, még ha nagyon fájdalmas is lett volna, mert valahogy nem tudom elképzelni, hogy nem közölte vele senki sem, hogy mi bajom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Könnyeimmel küszködve emelem fel a közelében lévő kezem, majd helyezem az arcára. Tudom, hogy meg kellene szólalnom, magyarázatot kellene adnom neki, de mit mondhatnék? Hogy sajnálom? Igen, ezt kellene, de ettől még nem javulna a helyzet. Ide már nem elég egy sajnálom. Szemeim lesütöm, majd a kezem is visszaengedem az ágyra. Nem tudok rá nézni, nem tudom, hogy mit kellene tennem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod - suttogom rekedten. - Tudod, és még mindig itt vagy... nem érdemlem meg - remeg meg a hangom. - Sosem kellett volna... sosem... - de nem tudom befejezni. Nem csak azért mert a szavamba vág, hanem, mert fájnak a kiejtett szavak, fáj amit mondani akarok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne beszélj, pihenj - motyogja. - Én itt leszek veled, végig itt leszek. Nem taszíthat el senki sem mellőled.</div>
<div style="text-align: justify;">
Fogja meg a kezem, amit én legszívesebben kirántanék a szorításából. Miért nem tudom elküldeni. Miért nem tudom azt mondani neki, hogy felejtsen el és könnyítsem meg az életét. Könnyítsem meg az elengedésem számára. Mivel ha itt marad akkor biztosan nem ez fog történni. Nekem köszönhetően fog szenvedni, én leszek az oka, hogy amikor senki sem látja szomorú lesz, mert tudom, hogy így lesz. Mások előtt, előttem erősnek mutatja majd magát, de mi lesz akkor, amikor egyedül van? Mi lesz akkor, amikor a magány átveszi felette az uralmat, összetörik, mint én az elején? Nem akarom, hogy azon menjen keresztül, mint amin én mentem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom... én nagyon sajnálom - szorítom meg a kezét. - Tudom, hogy el kellett volna mondanom, ahogy azt is, hogy jogod van tudni mi folyik a barátnőd életében, jobban mondva életével, de nem tudtam hogyan... csak boldog akartam lenni, egy rövid ideig, amíg van rá esélyem... próbáltalak eltaszítani, de nem hagytad magad és végül már ott voltam, hogy ha fájdalmat is fogok neked okozni, veled leszek, mert ezt akartam... Önző vagyok, kihasználtalak, pedig tudtam, hogy nem lehetek veled örökre.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne beszélj butaságot jó? Az, hogy velem vagy nem kihasználás. Csak szerelmes vagy, ami normális és egyáltalán nem baj. Lehet, hogy nem mondtál el nekem mindent és ez fáj, de meg tudlak érteni. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet neked, de azt tudom, hogy minden ember megérdemli a szerelmet, te is és tőlem meg is fogod kapni, csak ne taszíts el magadtól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért mondod ezt? Miért vagy még itt? Már rég nem kellene itt lenned - sírom. - Mások már rég leléptek volna, ha ezt megtudják, te mégis itt vagy, miért?</div>
<div style="text-align: justify;">
Pillanatok alatt terem mellettem, majd ölel magához. Remegő kezeimmel átölelem őt, miközben beszívom az illatát és szabadjára engedem a könnyeim. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha bárki más lett volna a helyembe és lelép, az azt jelenti, hogy nem szeretett eléggé, ahhoz, hogy a bajban is melletted legyen, de én nem fogok lelépni. Te sokkal fontosabb vagy nekem, hogy ez elválasszon tőled. Nem gondolhattad ezt rólam. Sosem tennék veled ilyet. Megértem, hogy miért nem mondtad el, egy részem érti, de a másik irtóra haragszik és dühös rád, mert eltitkoltad. Jogom lett volna tudni. Persze a bizalom nem egyik percről a másikra jön, de attól még szerettem volna tőled hallani, nem pedig mástól. De nem számít, nem foglak elhagyni érte, sosem tennék ilyet, mert szeretlek és most, hogy ezt megtudtam ez csak erősebb lett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem érdemellek meg....</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Tegnap este jöttem haza, de azóta hol Kim van nálam, hol Louis. Louis ha tehetné, akkor el sem mozdulna mellőlem, amivel kezdem azt érezni, hogy fojtogat, de nem szólok semmit, hiszen megértem, hogy miért teszi. De nem szabadna elfeledkeznie magáról és arról, hogy neki is van élete rajtam kívül. Éppen ezért akartam elkerülni, hogy megtudja, amiről persze tudtam, hogy lehetetlen, de azért bíztam benne, hogy egy ideig sikerülhet. Nem így lett, de bele kell törődnöm, hogy ez van és nem tudok rajta változtatni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kim, komolyan nem vagyok gyerek, tudok egyedül is hozni magamnak is vizet - sóhajtok fel. - Különben is nem azt mondták nekem, hogy nem kelhetek fel, hanem, hogy jobban kell magamra vigyázzak, de sétálhatok szóval kérlek, legalább míg Louis nincs itt engedd meg, hogy felálljak és sétáljak kicsit.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze, hogyha valami lesz, akkor majd én legyek a hibás, már így is annak érzem magam az utóbbi miatt, meg azért is, hogy anyáék előtt titkolózók, hadd ne kelljen már a pasid előtt is, jó?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kibírhatatlanok vagytok, mind a ketten - morgom. - Gondolom, örüljek, hogy írni még írhatok és szerintetek az nem megterhelő számomra...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne hisztizz Misty, inkább örülj, hogy nem fogadott fel melléd egy testőrt, aki a nap 24 órájába melletted van és sehová sem mehetsz nélküle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De jól vagyok - nyögök fel. - Miért nem fogjátok fel, hogy ez akkor történhet meg velem csak, ha felzaklatom magam és ha így folytatjátok, akkor odáig fog fajulni és akkor magatokat okoljátok majd...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, hogy azt vártad volna tőlem, hogy ne mondjam el neki, tisztában vagyok vele, de Misty gondolj már rá egy kicsit, szerinted, hogy jött volna ki, hogy nem mondok neki semmit és közben nem talál otthon. Bocsi, de tudod, hogy én sosem voltam olyan személy, aki képes valaki előtt titokban tartani a dolgokat hosszú ideig, főképpen nem akkor, ha úgy érzem, hogy joga van tudni az illetőnek. És lásd be, Louisnak joga volt róla tudni, még akkor is, ha ezzel kicsit megváltozott a közeledben. Szeret téged és nem lehet úgy veled, hogy te közben valami nagyon fontos dolgot eltitkolsz előle, mert az nem lenne fair. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazad van, de attól még szeretném visszatekerni az időt és nem összeveszni veled... majd mindkettőtök napját tönkretenni. De nem lehet... már nem tehetek semmit és azzal is tisztában vagyok, hogy anyáéknak is el kell mondanom minél hamarabb, csak kérlek ne sürgess vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem foglak, de te is tudod, hogy joguk van tudni, hiszen a szüleink, te pedig a lányuk vagy, akit szeretnek. Hidd el, hogy nem szeretnéd, hogy úgy tudják meg, mint Lou. Ott voltam, láttam, ahogy összetörik, ne akard, hogy anya is úgy essen össze, ahogy ő tette. Nem beszél róla tudom, de nagyon rossz állapotba került. Így még egy fiút sem láttam... szóval kérlek ne taszítsd el magadtól még akkor sem, ha úgy érzed, hogy jobb neki nélküled, mert ez ne igaz. Neki melletted a legjobb még akkor is, ha már tudja, hogy ez nem végleges.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sokszor gondoltam rá, de nem fogom megtenni, túlságosan fontos számomra, hogy ilyet tegyek vele. Nem akarom elveszíteni és most, hogy tudom így is velem marad már nem is akarom, hogy elmenjen, csak a rosszabb pillanatokban. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megjöttem - jelenik meg Louis. - Látom jól elvagytok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Pontosan, mint egy anya és négy éves kislánya - forgatom a szemeim. - Legalább elmehetek zuhanyozni egyedül? - sóhajtok fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Baj lenne, ha csatlakoznék? - kérdi vigyorogva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye ezt most te sem gondoltad komolyan? - kérdem dermedten. - Louis, komolyan nem vagyok gyerek, nem lesz semmi bajom és ezzel az agyamra fogtok menni és ismét felhúzom magam. Egyedül is tudok zuhanyozni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki mondta, hogy nem? - vonja fel a szemöldökét, mire nekem pír jelenik meg az arcomon. - Na látod érted te, hogy mire gondoltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt már nem - motyogom zavartan. - Én szépen lezuhanyzok egyedül, ti addig megbeszélitek, hogy mennyit rosszalkodtam, míg nem voltál itt, de be nem jöttök velem...</div>
<div style="text-align: justify;">
Van egy olyan érzésem, hogy Louisnak ma jó kedve van és hülyéskedni fog, amit én ugyanúgy félre fogok érteni, mint most vagy inkább azt értem, amit értenem kell, csak hát én annyira még nem érzem itt annak az idejét. De ezt úgysem szabad eltervezni, csak hagyni kell, hogy minden a maga idejében történjen. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq">
<div style="text-align: justify;">
Sziasztok! Sajnálom a sok-sok késést, de nem fogok magyarázkodni. Végzős vagyok és gondolom mindenki tudja, hogy nem minden blogra jut időm és amibe kicsit nehezebben megy azt hagytam. De most visszatértem és készen állok rá, hogy befejezzem a történetet. Még pontosan nem tudom hány részből fog állni, de azt már most elárulom, hogy Louis szemszögéből fog záródni, ami azt jelenti, hogy páratlan lesz a részek száma, mivel az epilógus lesz az övé. Remélem tetszett! Köszönöm a biztatásokat és az olvasókat!</div>
</blockquote>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-59244871742582624552016-05-08T13:58:00.000+02:002016-05-08T13:58:11.379+02:0014.rész - Díjátadó<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://s1.favim.com/orig/150524/1d-bby-louis-tomlinson-one-direction-Favim.com-2759271.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://s1.favim.com/orig/150524/1d-bby-louis-tomlinson-one-direction-Favim.com-2759271.jpg" height="400" width="288" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Annak ellenére, hogy még mindig nem tudom mit akar annyira eltitkolni előlem, boldog vagyok. Boldog vagyok, mert a közelébe lehetek. Boldog vagyok, mert nem kell magam visszafogjam és leginkább azért, mert így vigyázhatok rá, ha történik vele valami. Az együtt töltött napok után rájöttem egy-két dologra, ami felmerít bennem egy kérdést, hiszen szinte biztos vagyok benne, hogy ezeknek az apróságoknak, amiket észrevettem köze van a titkához. Természetesen semmit sem mondtam még neki és nem is fogok, míg ő nem áll készen nekem elmondani, de azt nem tilthatja meg, hogy törődjek vele és azon gondolkozzak, hogy mi lehet az a dolog, amit nem akar elmondani. Keveset eszik, néha maga elé bámul, percekig és észre sem veszi, és akaratom ellenére is észrevettem, hogy gyógyszereket szed titokban, ami aggaszt. Eddig bíztam benne, hogy talán nem is olyan komoly az a titok, de ezek után már egyre kevésbé hiszem azt. Kim is sírt, amikor megtudta, már akkor tudnom kellett volna, hogy nem csak egy apróság és valószínűleg a szívem mélyén tudtam is, csak nem akartam magamnak bevallni, mivel jobban örültem volna, ha csak egy apróság lenne. De a gyógyszerek sikeresen meggyőztek róla, hogy nem az. Szerettem volna, nem is egyszer, megnézni őket, miután elaludt vagy esélyem lett volna rá, de azt úgy éreztem, hogy a magánéletében kutakodok és ezzel ártok neki, így inkább nem tettem. Azóta a nap óta, hogy kiderült, hogy sokkal súlyosabb a probléma, mint szerettem volna, jobban vigyázok rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kezdem azt érezni, hogy talán versenybe kellene szállnom azzal a laptoppal - gondolkodom hangosan, mire Misty felemeli a fejét és rám mosolyog. - Több időt töltesz azzal a géppel, mint velem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te is tudod, Lou, hogy ez a munkám és muszáj befejeznem a könyvet, mivel a rajongók már várják, köztük te is, ha minden igaz - kacsint rám. - De ne aggódj, most már csak a tied vagyok és holnap este folytatom, míg te a díjátadóra mész - zárja le a gépét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, hogy én még mindig azt szeretném, hogy te is velem gyere, igaz? - állok fel a kanapéról és sétálok elé, majd fogom át a derekát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tisztában vagyok vele - néz fel rám - de te is az okával, hogy miért nem szeretnék ott lenni. Nem vagyok odavaló. Örülök a sikerednek, de semmi keresnivalóm, egy díjátadón. Nem tartozom oda és nem is érezném jól magam, annyi híres emberrel összezárva, de nézni foglak téged, itthonról.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Eszembe se jusson meggyőzni az ellenkezőjéről, nem igaz? Hiszen úgysem jönne össze, bármit mondhatnék te nem változtatnád meg róla a véleményed...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ismersz - húzza mosolyra az ajkát. - Nem változna meg és neked sem érné meg, hogy az időt pocsékold vele. Az elkövetkezendő pár órát sokkal inkább szeretném mással tölteni, mint azzal, hogy azt hallgassam miért lenne jó, ha veled tartanék. Tudom, hogy az első indok az lenne, hogy megismerhetném a többieket és láthatná a nép, hogy boldog vagy, de ezt anélkül is tudják és különben is lesz még esélyem megismerni őket, szóval nem kell nekem elmennem - bújik hozzám.<br />
- Kiakasztó, hogy tudod mit szeretnék mondani - nevetek fel. - De semmi gond, megértem, de attól még szeretném, ha ott lennél, de nem fogok veled vitába szállni, hiszen sokkal jobb programot is tudok a meggyőzésed helyett, amire szerintem te is gondolsz - emelem fel az állát, majd csókolom meg, amit ő boldogan viszonoz.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Egyszerre vagyok ideges és izgatott is. Egyszerre félek és örülök is ennek a találkozásnak, hiszen már rég láttam őket, de félek is, hiszen nem igazán tartottuk a kapcsolatot egymással. Furcsa lesz újra találkozni mindenkivel, biztos vagyok benne, hogy az első pár percben úgy fogunk viselkedni, mint a félénk <i>kislányok</i>, akik zavarba jönnek, ha egy helyes srác megszólítja őket. Atyám ez egy rohadt szar hasonlat volt, hiszen mi nem vagyunk lányok, de attól még érzem, hogy zavarban leszünk, akaratunk ellenére is.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Beszéltél a többiekkel? - kérdem Harrytől, mire aprót bólint. - És mindenki ott lesz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát Liam és Niall biztosan, Zaynről nem tudunk semmit, de ha jön is akkor sem kell tartanod a találkozástól. Eltelt már egy jó idő, amióta azok történtek. Lehet, hogy megváltozott, de kétlem, hogy a nyilvánosság előtt bármi bántót is mondana, hiszen az az ő hírnevére is menne.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom - sóhajtok fel. - Kezdem azt érezni, hogy nem jó ötlet ez az egész. És tudom, hogy most biztosan beszarinak gondolsz, de nekem nem volt olyan könnyű túltenni magam a történteken. Nem tagadom, hogy gyenge voltam pár hónapon át, de azt nagyon nem szeretném, hogy újra olyan állapotba kerüljek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már mondtam neked, hogy nem lesz semmi baj - mosolyog rám. - Az, hogy most találkozni fogunk újra nem azt jelenti, hogy ez lesz az utolsó. Nem vagyunk már egy banda, de barátok még igen, ha kicsit el is hanyagoltuk egymást. Meglátod, hogy ők sem akarják majd, hogy végleg búcsút intsünk majd egymásnak az este után. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy nekik nem hiányzik a régi életük, amikor szinte minden napunkat együtt töltöttük.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs - vonom meg a vállam. - Egyet tudok, hogy én nem leszek már olyan abban a társaságban, mint régen, egyből biztosan nem. Védeni fogom magam és ez azt jelenti majd, hogy amíg nem tudjuk, hogy mi lesz a folytatás én ilyen maradok velük szemben. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Előttem már a régi vagy - neveti el magát - és lehet, hogy most ezt mondod, de mindketten tudjuk Lou, hogy ez nem így lesz, amikor találkozol velük. Te is rá fogsz jönni, hogy hiányoznak a pillanatok és feloldódsz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt majd meglátjuk - motyogom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Tudom, hogy van némi igazság abban, amit Harry mond, de én még szeretnék abban bízni, hogy vagyok olyan erős, hogy vissza tudjam magam fogni. Szeretném azt gondolni, hogy minden lehet még olyan, mint régen, de tisztában vagyok vele, hogy semmi sem lesz az, hiszen már nem vagyunk egy banda, hosszú ideje. Már semmi sem lesz ugyanolyan, ennek köszönhetően. </div>
<div style="text-align: justify;">
A terembe belépve, egyből úrrá lesz rajtam a félelem, ami már komolyan kezd az agyamra menni, hiszen én nem vagyok ilyen félős, a francba is. Én vagyok Louis, aki minden pillanatot képes elviccelni, nem engedhetem, hogy ez a találkozás elrejtse az énem, amiért én lettem az aki vagyok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ott vannak - mutat egy asztalra Harry. Tekintetem egyből odakapom és észreveszem, hogy mindenki ott van. - Na gyere és képzeljük azt, hogy ez mind három évvel korábban történik, akkor talán nem leszel ilyen feszült - neveti el magát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kurvára nem vagy vicces Styles - mordulok rá, majd mindketten elindulunk az említett asztal felé. </div>
<div style="text-align: justify;">
Azt hittem, hogy majd hatalmas változásokat fedezek fel és fel sem ismerem majd őket, de ez nem így lett. Azon kívül, hogy Zayn haja sokkal rövidebb, semmi sem változott. Niall még mindig szőke, Liam pedig tökre ugyanúgy néz ki, mint mindig. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Helló srácok - szólal meg Harry, amint az asztal mellé érünk, mire mindannyian felénk kapják a fejüket.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mindannyian csendben bámulnak ránk, mire kezdem egyre kínosabban érezni magam, de ahogy látom ez nem csak rám van ilyen hatással. Előre tudtam, hogy valami hasonló lesz az első percek, de azért reméltem, hogy lesz valaki közöttünk, aki majd megtöri a kínos csendet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez kezd egyre kínosabb lenni - vakarom meg a tarkóm, mire Liamből felszakad a nevetés.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazad van - biccent felém. - Jó újra látni titeket srácok - áll fel, majd ölel meg minket, mire belőlem egy sóhajtás szakad fel. - Ne aggódj miatta, nem fog beszólni - suttogja, amikor én leszek a soros.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nevetve távolodok el tőle, hiszen még mindig ugyanúgy apáskodik, mint régen. Semmit sem változott. Niall is üdvözöl minket, majd Zaynre kerül a sor. Először Harryt, majd engem köszönt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó látni, Louis - erőltet magára mosolyt. - Tudom, hogy valószínűleg mindketten ugyanolyan kellemetlenül érezzük magunkat, mint én, de mi lenne, ha elfelejtenénk erre a pár órára, mindazt ami volt? Eszem ágába sincs mondani semmit, amivel megbánthatnálak és akkor sem akartam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már nem érdekes Zayn - rázom meg a fejem. - Nem mondom, hogy minden el van felejtve, de nem fogom felhozni és képes vagyok normálisan viselkedni a közeledbe, amíg te is így teszel velem. Szóval az elkövetkezendő pár óra úgy fog telni, mintha az a pár vita, ami köztünk volt meg sem történt volna - vonom meg a vállam, mire felsóhajt. Tudom, hogy tudja, nem felejtettem és nem is fogom, de ezért nem ítélhet el, valószínűleg ő is ugyanígy viselkedne fordított esetben.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mindannyian helyet foglaltunk, majd lassan beszélgetésbe kezdtünk. Igazából azt hittem nagyobb lesz a feszültség, de szerencsére Harrynek és Niallnek sikerült ezt megtörnie. Azt hiszem rajtam kívül mindig ők voltak ebben a legjobbak. Én is szívesen csatlakoztam volna néhány poén elsütéséhez, de jobbnak láttam, ha inkább hallgatok. Sok minden kiderült, ami nem tudtunk a másikról az elmúlt hónapok során. Bevallom, nem hittem volna, hogy úgy fogom magam érezni, mintha semmi sem történt volna, de így lett. Pontosan olyan volt, mintha még mindig egy bandát alkotnánk, akik mindent tudnak a másikról, akik tudják, hogy meddig szabad elmenni, amíg a poén sértő nem lesz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, valószínűleg semmi közöm hozzá, de azért felteszem - néz rám Liam. - Mióta vagytok együtt Mistyvel, de leginkább az érdekel, hogy te mióta olvasol?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért olyan meglepő, hogy olvasok? - kérdem tőle, mire felnevet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert az elmúlt években nem igazán láttunk téged olvasni? - szólal meg Niall.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Valamivel el kellett ütnöm az időt és hát az olvasás lesz az - vonom meg a vállam. - De a kérdésedre válaszolva, nem olyan régóta, viszont úgy érzem, hogy hosszútávú lesz, vagyis ha rajtam múlik, akkor biztosan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Látnotok kellet volna, hogy mennyire zavarban volt először, amikor úgymond randira hívta - nevet fel a mellettem ülő göndör. - Azt a pillanatot sosem fogom elfeledni. Louis, aki mindig tudta, hogyan csábítson el egy lányt, zavarban érezte magát a közelében.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszi, haver igazán megértő és kedves barát vagy - fordulok felé, mire csak jobban nevetni kezd.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sok boldogságot - szólal meg Zayn is rám nézve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszi.</div>
<div style="text-align: justify;">
Innentől nem túl sokat beszélgettünk, csak a szünetbe hiszen kezdetét vette a díjátadó és csendre intettek minket. Jól éreztem magam velük, és annak is örülök, hogy mielőtt elváltunk volna egymástól megbeszéltünk, hogy még találkozhatnánk. Tudom, hogy ugyanolyan már semmi sem lesz, de legalább megpróbáljuk már az is sokat jelent.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na látod én mondtam, hogy nem kell semmiért sem izgulni - legyint Harry. - Találkozunk még, hiszen barátok vagyunk - mosolyog rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na jó, most csak az önbizalmad fogom növelni, de igen igazad lett, mint szinte mindig - forgatom a szemeim. - De nekem most mennem kell, már így is késő van - adom a tudtára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Misty már biztosan hiányol - kacsint rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem már alszik - vágom rá. - De attól még ez nem fog benne megállítani, hogy elmenjek hozzá - adom a tudtára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Helyes - vigyorog rám. - Hamarosan találkozunk - búcsúzik el, majd indul meg a kocsija felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
Gyors léptekkel indulok én is, majd veszem ki közben a zsebemből telefonom. A díjátadó miatt le volt halkítva ezért észre sem vettem, hogy kilenc nem fogadott hívásom van egy számról, amit nem ismerek. Mit sem törődve az idővel hívtam vissza, hiszen az utolsó hívás alig húsz perce történt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Haló - szól bele egy meggyötört hangú lány.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kivel beszélek? - szólok bele aggodalmasan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis - sóhajt fel a lány. - Kim vagyok - suttogja. - Gyere be a kórházba...</div>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-51022542704656610892016-04-21T16:01:00.001+02:002016-04-21T16:01:25.889+02:0013.rész - Az ajánlat<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhnKB7I0gjmQVr6oQeWf9VJVC9MJFOOecEKiq0VS7cOnCXcAojBD9MzTxka9sqFPUW0txLGfRR0CXu3YFSUObdPxkokzWeFMkQHnHYValcZoUb-_-bVA4KCIYRP03cHWzAo2FQXiWQFDlM/s1600/1.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhnKB7I0gjmQVr6oQeWf9VJVC9MJFOOecEKiq0VS7cOnCXcAojBD9MzTxka9sqFPUW0txLGfRR0CXu3YFSUObdPxkokzWeFMkQHnHYValcZoUb-_-bVA4KCIYRP03cHWzAo2FQXiWQFDlM/s1600/1.jpg" width="265" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Igazság szerint semmi okom sem lenne a boldogságra, hiszen annyi minden történt az elmúlt két napban, hogy azt senki sem viselné el könnyen. Én mégis mosolygok, pedig magamra haragítottam egy személyt, aki a világon a legfontosabb nekem. De tudom, hogy képes vagyok megoldani a helyzetet. Nem adom fel a reményt, ebben az esetben nem, hiszen, ahogy Louis mondta remény mindig van. Egyes helyzetekre ez igaz is, és bízom benne, hogy minél hamarabb megoldódik ez a szituáció, mivel szeretném újra magam mellett tudni azt a személyt, akire mindig számíthattam. Szeretném, ha újra mindent megbeszélhetnék a testvéremmel, most már tényleg mindent. Előtte már nem kell titkolóznom, pedig legszívesebben annak örülnék. Boldoggá tenne, hiszen nem látnám a szemeibe az aggodalmat, a csalódást, a féltést... de el kell fogadnom, hogy az a része az életemnek befejeződött és már nincs titkom előtte. Előtte már nincs, de még így is itt van jó néhány személy, aki fontos számomra, mégsem mondok nekik semmit. Író vagyok, tudnom kéne, hogy közöljem velük, mégsem megy. Tisztában vagyok vele, hogyha tovább húzom, akkor lehet nem én árulom el nekik, hanem ők jönnek rá, esetleg egy orvos közli majd velük. Az sokkal rosszabb lenne. Író vagyok és tudhatnám, hogy mindig akkor csap le a rossz, amikor a legkevésbé számítasz rá, amikor minden jó és azt hiszed végre megoldódik a helyzet, akkor jön valami és mindent tönkretesz, a könyvekben mindig így van. Mondhatnám azt is, hogy az én életem nem hasonlít egy könyvhöz, de akkor hazudnék, hiszen nem megszokott helyzetben vagyok. Az én életembe bármi megtörténhet, pontosan úgy, ahogy a képzeletvilágban, a könyvek világában.<br />
A tegnap este csodás volt. Louis kitett magáért pedig nem vitt el semmilyen előkelő étterembe vagy helyre, önmaga volt. Nem azt tette, amit a gazdag lányok elvárnak tőle, hanem azt, amit a hétköznapi lányok, mint én élveznek. Csak sétáltunk, megmutatta a számára nagy jelentőséggel bíró helyet, ami kiderült egy tetőn van, ahová, akkor szokott feljönni, ha egyedül akar lenni vagy gondolkodnia kell valamin. Ott vacsoráztunk és ott történt meg az is, amire be kell vallanom már régóta vágytam. Engedtem neki, engedtem, hogy megcsókoljon a csillagos ég alatt. Egyetlen pillanatát sem bánom, csak azt, hogy tudom, hogy nem mondtam el neki valamit, amit tudnia kellene. Ez a tudat felemészt, mert tudom, hogy mi fog történni, ha egy nap, amikor már nincs más választásom közlöm vele. Minden más lesz. Velem lesz, de már nem az a Louis lesz, akit megismertem előtte, hanem egy másik személy... Nem akarom őt megváltoztatni, ezért nem beszélhetek neki semmiről, még biztosan nem. Ki akarom élvezni a boldogságot, szenvedélyt, amíg még lehet, hiszen egy esélyem van rá és azt nem mulaszthatom el. Önzőség vagy sem, nekem is kijár a boldogság.<br />
Az elkövetkezendő napokban azon leszek, hogy helyrehozzam a hibáimat. Beszélek Kimmel és megpróbálom valahogy rávenni, hogy ne akarja elmondani Louisnak a történteket, majd ha elég bátorságot vettem magamon, akkor a szüleimnek is be kell számolnom. Nem lesz könnyű, össze fogom törni őket, de muszáj megbeszélnem velük. Nem hagyhatom, hogy máshonnan tudják meg. Kim is biztosan rá fog majd beszélni, és jogosan. Fordított helyzetben én is ugyanezt tenném. Viszont azért senki sem haragudhat rám, mert eddig féltem. Félni emberi dolog, sőt a félelem mindennapos az életünkben, viszont mindig szembe kell nézni velük. Rá kell jönni, hogy jobb, ha szembenézel velünk, minthogy eltitkold őket és várd, hogy mikor hoz össze titeket a sors. Az sokkal nagyobb kockázattal jár, mint az, hogy te magad késznek nyilvánítod magad.<br />
Ma megbeszélésem lesz a könyvel kapcsolatban. Még mindig nem tudom, hogy jó ötlet-e az egész sztori, de nem futamodhatok meg. Ha akkor helyesnek éreztem, akkor most is az, csak éppen berezeltem tőle. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem mindennapi sztori, de egy írónak pont az a célja, hogy újat alkosson, olyat, amit más nem mert megírni eddig. Abban biztos vagyok, hogy ehhez hasonló nincs még egy. Bízom benne, hogy be fogom tudni fejezni és képes leszek elmondani mindenkinek, akik várják az új alkotásom. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez nagy felhajtást fog kelteni, de bízom benne, hogy mindenki meg fogja érteni és nem próbálják majd teljesen a darabjaira szedni a történetem.<br />
- Már percek óta itt kellene lenned - támad le Tracey, amint beérek az épületbe. Döbbenten pillantok a csuklómon lévő órára, ami azt mutatja, hogy pont időben vagyok, sőt még öt perccel korábban érkeztem.<br />
- De hiszen, még öt percem van a kezdésig - nézek rá.<br />
- Misty, mindketten tudjuk, hogy ők egy időpontot mondanak, de szeretnek itt lenni jóval előtte. Türelmetlenül várnak rád, már legalább öt perce. Tudod az, hogy ezt a könyvedet már egy új, sokkal híresebb kiadónál szeretnéd kiadatni, akiket éppen érdekel is a sztorid, fontos a pontosság.<br />
- De hát én pontosan érkeztem - sóhajtok fel. - De értem, hogy mit akarsz mondani, viszont ezért nem lehetnek rám dühösek.<br />
- Nem is azok, csak már várják a megbeszélést. Szeretnének részletet kapni, neked pedig kötelességed néhány apróságba beavatnod őket, ha szeretnéd, hogy egy fél év múlva kiadják a könyved, amit már nagyon sokan várnak. Tisztában vagyok vele, hogy nem akarsz semmit sem kikotyogni, hiszen ezt már velem is közölted, de most muszáj lesz, ha szeretnéd, hogy ők legyenek a szerencsések...<br />
- Értem, bár nem örülök neki, de meg fogom tenni, hiszen tudom, hogy számomra ez nagy lépés lenne. Hoztam egy másolatot az eddig megírt fejezetekről, amikben bár alig történik valami, mégis szerintem érdekes.<br />
- Az nem kifejezés - motyogja. - Olvastam, kislány és mindketten tudjuk, hogy kiakadtam, hogy nem akarod nekem elmesélni mit tervezel. Nem szeretek találgatni, de ebben a helyzetben úgy látszik muszáj a megérzéseimre hallgatnom, amik nem sugallnak semmi jót.<br />
Gyors léptekkel indulunk el a terem felé, ahol már várnak rám. Ideges vagyok egy kicsit, hiszen szeretném titokban tartani a tervemet, ötleteimet, de ebben a percben ez nem történhet meg, ha feljebb szeretnék jutni. Néhány mocskos kis titkot el kell árulnom, de semmi olyat, amivel elárulnám a történet kulcspontját. Mosolyt erőltetve magamra, nyitok be a terembe, ahol egyből mindkét férfi feláll és mosolyogva üdvözöl engem.<br />
Nem néznek ki ijesztően, rám mégis a frászt hozzák. Eddig minden kiadóm nő volt, sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd pasasokkal kell beszélnem, de úgy látszik, hogy ez most változik. Össze kell magam szedjem és magabiztosnak látszani.<br />
- Sajnálom, hogy megvárakoztattam önöket, csak dugóba kerültem - foglalok helyet, miközben próbálom velük elhitetni az előbbi hazugságom. Dehogy kerültem, hiszen a közelben voltam, csak nem gondoltam hogy hamarabb jönnek, mint mondták.<br />
- Semmi baj, kedvesem - szólal meg az idősebb férfi, bár nem hiszem, hogy 32 évnél idősebb lenne. - Mi érkeztünk korán. De most nem ezért gyűltünk itt össze, hanem azért, hogy a történetéről váltsunk pár szót.<br />
- Természetesen - veszem elő a kinyomtatott példányt, majd helyezem eléjük. - Sajnálom, hogy csak egyet hoztam, de nem tudtam róla, hogy ketten érkeznek - motyogom kellemetlenül.</div>
<div style="text-align: justify;">
Türelmesen várom, hogy mindketten átböngésszék a kéziratot, persze belül egyáltalán nem vagyok ilyen nyugodt, mint amilyennek mutatom magam, de ezt nekik nem kell tudni. Az idősebbik fickó pillant először rám, majd szólal meg.<br />
- Jól érzem, hogy ez a történet nem csak egy kitaláció? - vonja fel a szemöldökét.<br />
- Jól látja a helyzetet - bólintok. - Ez egy személyes történet lenne, persze néhány cselekvés kicsit át van írva, jobban ki vannak színezve, mint valójában, de teljes mértékben valós alapja van.<br />
- Nagyon tetszik az ötlete - néz felém kék szemeivel a tőlem csak pár idősebb fiú, aki az ittléte alatt most szólal meg először. - Sokan próbálkoztak eddig személyes történet megírásával, de ennyire érzelmeset, szenvedélyeset még nem találtunk. Ahogy látom önnek sokat jelent maga a történet, ezért lenne egy ajánlatunk, igaz Nod?<br />
- Ahogy mondod, Ash. Ilyen ajánlatokat igazán ritkán teszünk, de amikor ez megtörténik, akkor mindig jó vége lesz. Ahogy önre nézek, látom, hogy még nem alakult ki a vég, hiszen még ön sincs vele tisztában, éppen ezért szeretnék önnek egy visszautasíthatatlan ajánlatot tenni. Ha jól tudom, fél évet kapott befejezni a könyvét? - kérdi, mire én bólintok. - Én azt mondom, hogy legyen határtalan, de emellett írnia kellene egy másik történetet, amit egy éven belül ki tudnánk adatni. Tudom, hogy ez nagy kérés, hiszen két történetet nem igazán könnyű egyszerre írni, de úgy érzem, hogy így lenne helyes, hiszen ha a valós alapú történetét felgyorsítjuk, akkor nem lesz már valós és szerintem mindhárman szeretnénk, ha az maradna.<br />
- Értem - biccentek feléjük. - Tehát az lenne a dolgom, hogy egy éven belül megírjak egy másik történetet emellett és ezen addig dolgozhatnék, amíg szükségesnek érzem, jól értettem?<br />
- Ahogy mondja - erősíti meg Ash. - Nem kell most rögtön döntenie, de jó lenne minél hamarabb a tudtunkra adni, hogy döntött.<br />
Tetszik az ötletük, hiszen én is úgy érzem, hogy annyira nem is lenne valós, ha ilyen rövid idő alatt kellene megírnom, viszont abban nem vagyok olyan biztos, hogy két sztorit is tudnék egyszerre írni. Nem könnyű egyet sem, nemhogy kettőt. De ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy hiteles és jó történetet írjak, amire büszke lehetek. Időm az lenne rá, így miért ne vághatnám bele magam valami ismeretlenbe, valami újba, amivel eddig még nem találkoztam. Két könyv, és a következőre van egy évem, a másikat pedig addig írhatnám, amíg csak szeretném.<br />
- Nem kell gondolkodnom rajta - mosolygok rájuk. - Lehet, hogy elhamarkodott döntést hozok, de úgy érzem ezt kell tennem. Teljesen egyetértek abban, hogy ennek a sztorinak nem elég fél év a kibontakozásra, egy év alatt pedig képes vagyok egy újat összehozni, hiszen ötletem már most van hozzá.<br />
- Remek - csapja össze a tenyereit Nod - akkor ezt megbeszéltünk, igazam van?<br />
- Igen - állok fel, majd fogadom el a felém nyújtott kezét. - Egy év múlva, esetleg hamarabb már az asztalukon lesz a kézirat - szorítom meg a kezét.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Tracey nem igazán volt először oda az ötletért, hogy két könyvet írjak egyszerre, de miután rámutattam ennek az előnyeire meggyőztem róla, hogy igazuk van. A ma estét még pihenéssel töltöm, kettesben a barátommal, a holnapot pedig már kemény munkával és találkozóval.</div>
<div style="text-align: justify;">
Szorosabban bújok Louishoz, aki mosolyogva ölel magához. Annyira megnyugtató ez a csend, a biztonságot nyújtó karok, amik szorosan körém záródnak. Már fél órája ülünk néma csendben, de ez most kivételesen nem kínos, sokkal inkább megnyugtató.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Gondoltad volna, hogy most itt ülünk, majd így, egy héttel ezelőtt? - kérdem tőle halkan, felemelve a fejem, hogy rá tudjak nézni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - neveti el magát. - Gondolni nem gondoltam, de a fejemben nem egyszer képzeltem már el. Tudod, amikor valakit magaménak akarok, akkor mindent megteszek azért, hogy ez sikerüljön, legyen az bármilyen nehéz. Lehet, hogy nem lesz könnyű út, lehet, hogy teli lesznek titkokkal, de egyben őrjítő is lesz, annyira vágysz rá, szóval megérte és ugyanezt fogom mondani hónapok múlva is.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos, hogy a valóságban vagyok és nem az egyik regényemben? - ülök fel a lábaimra, miközben felé fordulok, hogy tisztán láthassam az arcát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden valóság, Hercegnő - hajol hozzám közelebb, majd nyom egy puszit az ajkamra.<br />
- <i>Valóság </i>- suttogom. Lehet, hogy nem sokan mondják meg rólam, de egyáltalán nem vagyok olyan ártatlan és visszahúzódó, mint gondolják. Egy író fantáziája elég piszkos és határtalan, de legtöbbször nem merik ezt kimutatni. Én is így voltam vele, míg nem találkoztam Louis-val és nem jöttem rá, hogy minden esélyt ki kell használni, éppen ezért dobom át a lábam rajta, majd ülök az ölébe, amit ő mosollyal az ajkán jutalmaz.<br />
- Hol volt eddig ez az éned? - kérdi halkan, miután kényelmesen elhelyezkedtem.<br />
- Mindig itt volt - kacsintok rá. - Mindig, csak éppen nem engedtem szabadjára, csak miközben írtam, de ez mostantól másképpen lesz - suttogom az ajkaira.<br />
<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
Sziasztok! Sajnálom, hogy nem hoztam részt, de egyszerűen túl sok nekem ez így végzősként, de már megoldódott a problémám, hiszen az egyik blogomnak most lett vége az első évadjának, ami annyit jelent, hogy egy ideig szünetelni fog, addig lesz időm befejezni a másik blogom és erre is több időt szánok majd, hiszen ez sem lesz olyan hosszú, persze még nincs közel a vég, de már nincs olyan sok hátra. Remélem tetszett a rész és kíváncsiak vagytok mi lesz abba a könyve, mivel az igazán fontos a történetet nézve! További szép délutánt, hamarosan jelentkezem!</blockquote>
</div>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-13818278608431954942016-03-19T17:58:00.001+01:002016-03-19T17:58:26.540+01:0012.rész - Megfejthetetlen probléma<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://pbs.twimg.com/profile_images/593951070205837313/x-X1Z2_p.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="320" src="https://pbs.twimg.com/profile_images/593951070205837313/x-X1Z2_p.jpg" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis Tomlinson</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
- Mi bajod van, Louis? - hallom meg Harry kérdését, de mit sem törődve vele folytatom, amit eddig tettem. Idegesen járkálok az aprócska szobába a gondolataimba merülve. Amióta eljöttem Mistytől folyamatosan azon kattog az agyam, hogy mit titkolhat előlem. Utálom a titkokat, főképpen akkor, ha olyan személy próbál meg elrejteni valamit előlem, aki fontos nekem. Szeretném, ha őszinte lenne velem, de tisztában vagyok vele, hogy az nem olyan egyszerű. Fél attól, ha a titka kiderül, akkor elveszít engem, innen pedig rögtön világossá válik számomra, hogy fontos dologról van szó, hiszen, ha nem így lenne, akkor nem húzni ennyit az időt. Nem akarom erőltetni, de ha ez így megy tovább sokáig, akkor ki fog készíteni ez az egész. Tudni akarom mi van vele, hiszen fontos nekem. Azt akarom, hogy a barátnőm legyen, de nekem fontos a bizalom és a hazugság nélküli kapcsolat. Tudnom kell, hogy nem titkol előlem semmit és ebben a pillanatban biztos vagyok benne, hogy igenis van egy titka. Nem hiába lett rosszul előttem. Fél órát ájult el, ami szintén nem normális dolog és biztos vagyok benne, hogy nem azért történt ez meg, mert fáradt volt vagy keveset evett, szerintem ennek máshoz van köze, csak az a baj, hogy arra már nem jövök rá, hogy mihez. Most nem szabadna idegeskednem, csak a hamarosan kezdődő koncertre koncentrálnom, de nem megy és ez csak idegesebbé tesz, hiszen ez egy fontos pillanat az életemben, hogy Harrynek is. Nem cseszhetem el, egyikünknek sem. - Hallod, amit kérdezek? Lou, amióta megjöttél olyan vagy, mint egy rögzített bomba, ami bármelyik percben felrobbanhat. Mi a franc történt, ami ennyire megviselt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te mégis milyen lennél, ha valaki előtted lenne rosszul, majd fél órára kiütné magát, utána pedig azt mondaná neked, hogy ne kérdezgesd, hanem várd meg míg ő mondja el neked? - állok meg, majd fordulok felé. - Kurvára utálom, ha titkolóznak előttem, főként akkor, ha látom, hogy nagy dologról van szó.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miről beszélsz? - ráncolja a homlokát. - Mistyvel van valami? Hát persze, hogy vele, hiszen tőle jössz. Akarsz róla beszélni? - kérdi, mire felsóhajtok. - Persze, mindketten tudjuk, hogy ez nem a megfelelő időpont, de azzal is tisztában vagyunk, ha nem adod ki magadból és feszülten állsz ki a színpadra, akkor el fogod baszni az egészet, amire semmi szükség. Szóval hallgatlak. </div>
<div style="text-align: justify;">
A hajamba túrva vágom le magam a kanapéra, majd sóhajtok fel. Igen, el kellene neki mondanom, de mi a francot mondjak, amikor még én magam sem értem az egészet?! Fogalmam sincs, hogy mi történik vele, csak látom, hogy valami nincs rendben. Valami rossz közeleg. Egy valamit tudok biztosan, ami nem más, hogy minden vele eltöltött pillanat érzéseket vált ki belőlem. Érzem, ahogy az iránta érzett szerelmem egyre erősebb és valósabb lesz. Eddig csak kedveltem, de már be merem vallani, hogy nem csak kedvelem, hanem szerelmes is vagyok bele, amit ma biztosan meg is mutatok neki. Tudom, hogy minden a bizalomra épül és ha megbízik bennem, akkor hamarosan azt is elárulja, hogy mi a baj. Már csak az a kérdés, hogy én képes leszek-e azt kivárni...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Valamit nem mond el nekem - kezdek bele. - Tudom, hogy mit érzek iránta és ez minden perc elteltével erősebb és szorosabb, de ő titkol valamit. Látom a jeleket, tudom, hogy valami baj van, de ő nem árulja el, nekem meg nem áll össze a kép, vagy ha mégis megpróbálom kitalálni mi lehet a baj, akkor olyan dolgok jutnak az eszembe, ami a frászt hozza rám. Tegnap mikor odaértem Kimmel veszekedett és mindketten sírtak, majd elájult és fél órát ki volt ütve. Kim úgy gondolja, hogy nekem is tudnom kell a dologról, amivel biztosít róla, hogy fontos és nem halasztható, de Misty halasztani szeretné...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, hogy ilyenkor semmi sem nyugtatja meg az embert, ha a szerelméről van szó - ül le mellém - de azzal, hogy erőlteted vagy próbálod kiszedni belőle a tudta nélkül csak rontasz a helyzeten, hidd el én tapasztaltam... ha fontos és a történtek után annak hiszem, akkor el fogja neked mondani. Neki is fontos vagy még ha nem is vallja be magának és neked sem, de nem tudja titkolni. Látszik rajta, ahogy rajtad is. Bármi is az a bizonyos dolog meg fogod tudni, csak adj neki időt... és próbálj meg most a koncertre koncentrálni és az utána lévő randidra, meglátod, hogy minden rendben lesz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez vicces - nevetek fel erőltetten. - Pont úgy érzem magam, mint évekkel ezelőtt, amikor El-el voltak gondjaim és az egyik koncert előtt beszéltünk, csak a fiúk hiányoznak...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem csak neked... különben, ha már a fiúknál tartunk. Tudod, hogy lesz az a díjátadó és arra mindenki meg van hívva. Lehet, hogy feloszlottunk, de meghívtak minket... Én napok óta azon gondolkozom, hogy menjek-e el rá vagy ne. Találkozni akarok a többiekkel vagy nem? De mindig oda jutok, hogy hiányoznak és nem fog semmi baj lenni abból, ha egy rövid időre újra <i>együtt </i>leszünk, te, hogy gondolod?</div>
<div style="text-align: justify;">
Erről már én is hallottam, de vegyesek az érzéseim. Az egyik részem látni akarja a többiek és elhinni, hogy minden olyan, mint régen, de a másik fél, mert nem akarok újra mélypontra kerülni, mert velük töltöttem egy kis időt, utána meg újra el kell válnunk... Hiányoznak, de nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Harryvel való találkozásom jól sült el, hiszen mi jóba vagyunk, de a többiekkel fogalmam sincs, hogy mi lenne, főképpen nem Zaynnel. Gratulálnék neki, mivel nem vagyok egy fasz, de a kapcsolatunk soha nem lehetne olyan, amilyen előtte volt érthető okok miatt. De ezen még van pár napom gondolkodni...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is gondoltam rá... csak nem tudom, hogy mi lenne miután újra elválnának az útjaink... nehezen viseltem az előbbit is, de még meggondolom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Senki sem mondta, hogy elválnak az útjaink, csak már nem vagyunk egy banda, azt nem kell úgy érteni, hogy nem találkozhatunk vagy beszélhetünk, hiszen hosszú időt töltöttünk együtt és érthető, hogy hiányzik a másik társasága. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még meglátom - bólintok rá. - Még úgyis van pár napunk, amíg ezen gondolkodhatunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez is igaz - áll fel, majd túr a hajába. - Készen állsz? - fordul felém vigyorogva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha rávágnám, hogy igen, hazudnék, de meg akarom csinálni, azt akarom, hogy adjuk elő azt a dalt és mutassuk meg, hogy mit alkottunk - indulok el utána.</div>
<div style="text-align: justify;">
A gyomromban ismét érzem azt a bizonyos görcsöt, ami minden koncert előtt ott szokott lenni. Félek kiállni és kettesben énekelni Harryvel, mert kicsit úgy érzem, mintha ezzel elárulnám a többieket, de nem szabad örökké félelemben élnem. Senkit sem árulok el, hiszen már nem létezik olyan, hogy One Direction, már a múlté, már csak Harry, Niall, Liam, Zayn és Louis vagyunk, semmi több. Mindannyian külön utakon folytatjuk, de nem felejtjük el, hogy honnan kezdtük és hogy jutottunk el idáig. Megérdemeljük amink van és tovább kell folytatnunk a karrierünket egymagunkba, ahogy minden más banda is, aki eddig feloszlott.</div>
<div style="text-align: justify;">
Már most tisztán látom a táblákat, amiket a rajongóink tartanak. Mosolyogva olvasom végig őket, miközben megakad a szemem egy íráson: <i>Larry</i>. Régen kicsit felhúzott, amikor ezt láttam, de most mégis örömmel tölt el, hogy miért? Egy emléket idéz fel bennem. Lehet, hogy néha úgy nézett ki, hogy többek vagyunk, mint barátok, Harryvel, de ez sosem volt így. Csak nagyon közeli barátok, akik néha félreérthető mozdulatokat tesznek. De ezek is mi voltunk. Minden pillanatra úgy kell visszagondolni, hogy megérte, mert minden, ami az életben történik az okkal lesz úgy ahogy. Megismerkedtünk, egy családot alkottunk, majd szétváltunk, de ez még nem azt jelenti, hogy az emlékekre nem mosolyogva tekintünk vissza. Mert az a pár év, életem legszebb évei voltak, ahol életreszóló barátságot kötöttünk és sok szép emléket szereztünk, már ezért megérte, még ha a vége nem is pont úgy alakult, ahogy az elején terveztük.</div>
<div style="text-align: justify;">
A közönség soraiban Mistyt keresem, akit hamar meg is találok. Már sokkal jobban néz ki, mint reggel, ami kicsit megnyugtat, de még mindig aggódom érte és fogok is míg meg nem tudom, hogy mi volt az az egész. </div>
<div style="text-align: justify;">
A helység elsötétül, míg a rajongók egyre hangosabbak lesznek. Tisztán ki lehet venni a neveinket a sikításukból. Behunyt szemekkel számolok el tízig, majd miután azt hallom, hogy <i>és most</i>. Felnyitom őket, majd leülök a számomra kijelölt helyre, Harryvel a nyomomban. Felcsendülnek az első akkordok, mi pedig énekelni kezdünk. A rajongók visszafojtott lélegzettel hallgatják a sorainkat, pedig ez nem is egy pörgős szám, ők sikítani kezdenek, bár szerintem náluk ez csak az öröm. Látom, ahogy néhány lány könnye kicsordul, meg sem próbálják eltüntetni, hiszen el vannak foglalva azzal, hogy hallgatják a számunkat. Tekintetemmel Mistyt keresem, aki mosolyogva néz minket, miközben alig észrevehetően a számra dülöngél.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Az adrenalin csak úgy tombol az ereimben. Fel vagyok pörögve, de nem csak én, hanem Harry is. Mint általában régen is, most is megszegtük a szabályt, amit nem kellett volna, de hát kit érdekel, mikor embereket tettünk vele boldoggá. Leszaladtunk a színpadról, majd néhány fényképet készítettünk a rajongókkal, amivel valószínűleg életre szóló emléket szereztünk nekik, szóval már ez is megérte.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindjárt visszajövök - jelenik meg Harry képen egy perverz vigyor, amit én szemforgatva jutalmazok, hiszen tudom, hogy mire készül vagyis inkább csak sejtem, de tudom, hogy nem változott, szóval valszínűleg valamelyik lányt akarja befűzni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csodásak voltatok - jelenik meg előttem Misty, majd ugrik a nyakamba, mire én szorosan ölelem magamhoz. - Nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz, de örülök, hogy itt lehettem és annak is, hogy azon a napon megismertelek téged - suttogja, miközben egy puszit nyom az arcomra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi az, hogy nem gondoltad volna, hogy ilyen jó lesz? - vonom fel a szemöldököm sértődötten. - Még szép, hogy jó lett, mert mi csináltuk - mosolyodom el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Látom az egódnak megártott ez a pár perc - vádol meg nevetve. - Miközben néztelek és hallgattalak titeket végig azon gondolkoztam, hogy ti mire gondolhattok, mit érezhettek, amikor énekeltek, mert látszik, hogy élvezitek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én rád gondoltam - nézek a szemeibe, mire arcán pír jelenik meg. - Már napok óta csak rád gondolok a nap minden egyes percében - lépek hozzá közelebb. Kezeimet a derekára helyezem, miközben érzem, hogy szaporábban kezdi venni a levegőt. - Emlékszel, hogy mit mondtam neked pár órával ezelőtt? - kérdem tőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen... - motyogja. Zavarban van, pedig az írókat nem lenne szabad könnyen zavarba hozni, de úgy látszik nekem tehetségem van benne. - Louis, bámulnak...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem érdekel - döntöm a homlokom az övének. - Ma estére elrabollak - mosolygok rá. - Nem szó szerint, de nem engedem senkinek sem, hogy elvonja a figyelmed, mert az elkövetkezendő pár órában csak rám fogsz figyelni. Biztos vagyok benne, hogy minden pillanatát élvezni fogod. És a nap végére, végre megtehetem, amit már olyan régóta szerettem volna megtenni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- R-rendben...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Sajnálom a sok késést! Nem akarok mentegetőzni, mivel nem szeretek, de elmondom az okát, hogy ne lepődjetek meg, ha majd lesz még ilyen. Végzős vagyok a gimiben és most volt a próbaérettségi, amire elég sokat kellett tanulni és még kell is, ha el szeretném érni, hogy bejussak az egyetemre, amire szeretnék. De a blogot nem fogom abbahagyni, ezért nem kell aggódnotok. Be fogom fejezni, mert van hozzá ötletem, csak időm nincs, de majd kerítek! Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! </blockquote>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-41407412991948585442016-01-30T15:30:00.001+01:002016-01-30T15:30:56.950+01:0011.rész - "Igazi?"<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://cdn9.lbstatic.nu/files/looks/large/2012/01/30/1908396_kokoko.jpg?1327954692" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://cdn9.lbstatic.nu/files/looks/large/2012/01/30/1908396_kokoko.jpg?1327954692" height="298" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Misty Stone</td></tr>
</tbody></table>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sajog a fejem. Úgy érzem, mintha egy kőszikla lennék, ami mozgásképtelen. Nem érzem jól magam és tudom, hogy ezzel csak újabb problémát keltek magamnak, vagy ami még ennél is rosszabb, a mai nap folyamán még egy személy tudomást szerez valamiről... már az elsőnek sem akartam elmondani, egyáltalán nem ez volt a tervem. Nem akartam, hogy így tudja meg, de nem tudtam ellene semmit sem tenni. Meglátta a gyógyszereket, amiket nem volt időm elrejteni előle, majd kérdésekkel bombázott én pedig rosszul lettem. Természetesen még utána is próbáltam titkolni, de képtelen voltam miután a szemébe néztem és láttam bennük az aggodalmat. El kellett neki mondanom és elfogadnom a következményeket is. Haragszik rám. De mégis mit vártam tőle, miután olyan dolgot tudott meg rólam, amit már rég el kellett volna mondanom neki, ami teljesen megváltoztatta az életét. Tisztában vagyok vele, hogy dühös lesz rám, ahogy avval is, hogy rövid időn belül megbocsájt nekem, mert fontos vagyok neki és nem fog magamra hagyni a bajban, de félek. Félek, mert ő is itt volt. Itt volt és fogalmam sincs, hogy mennyit hallott abból, amit beszéltünk. Igaza van benne, hogy tudnia kell róla, de hogy mondjam el neki, hogy lehet nem lehetek itt neki mindig? Hogy közöljem vele, hogy nem az a lány vagyok, akire neki szüksége van. Amikor Kim azt mondta, hogy mondjam el neki én vagy ő teszi meg, tudtam, hogy képes lenne rá. Biztos vagyok benne, hogy elveszíteném, ha megtudná. Nem azért, mert annyira megharagudna rám, hanem mert teljesen megváltozna a viselkedése, én pedig azt nem tudnám elviselni. Képtelen lennék úgy lenni vele, hogy ő közben sajnál és mindent meg akar nekem adni, hogy jól legyek, ami persze lehetetlen...</div>
<div style="text-align: justify;">
Érzem, hogy itt fekszik mellettem és amint észreveszi, hogy fent vagyok magyarázatot fog követelni. De nem idegesíthetem fel magam a mai nap folyamán még egyszer, mert akkor tényleg komoly dolog történhet. Nem akarom, hogyha bármi bajom lesz, az előtte történjen meg. Lenyugszom és megpróbálom elmondani neki, hogy semmi bajom és megkérem rá, hogy ne kérdezgessen, míg én nem állok rá készen. Haragudni fog, de bízom benne, hogy képes lesz értem megtenni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, hogy mióta fekszem ájultan, de biztos vagyok benne, hogy Louis egyben nagyon dühös és szomorú miattam. Láttam a szemeiben, amikor meglátott sírva, hogy mennyire félt és aggódik értem. Ha már csak attól, hogy sírtam így nézett rám, hogy nézne, ha megtudná az okát? Hogy reagálna, ha elmondanám az igazi okát a kiborulásomnak?!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek, ébredj fel Hercegnő, nem akarlak elveszíteni - érinti meg az arcom, mire felsóhajtok, majd lassan kinyitom szemeim. - Hál'isten - sóhajt fel megkönnyebbülten. - Jól vagy?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom - nézek kék szemeibe. - Nem akartalak megijeszteni - suttogom, kezem az arcához emelve. - Már jobban vagyok, csak arra kérlek, hogy ne néz így rám...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Misty, hogy kérheted ezt? - szalad ráncba a homloka. - Ide jövök, hogy együtt töltsük az estét és mi fogad. Hatalmas balhé a nővéreddel, mindketten sírtok és érthetetlen kérdésekkel dobálóztok, ami én is belekerülök, pedig fogalmam sincs, hogy miről van szó. Fontos vagy nekem, nagyon fontos - dönti homlokát az enyémnek - éppen ezért akarom tudni, hogy mi az, amit el kell nekem mondanod. Tudnom kell, hogy mi van veled, hiszen a barátod vagyok. Meg akarlak védeni és vigyázni rád, de ha te nem bízol benne, hogy tegyem meg? Aggódom érted és amikor fél órával ezelőtt elájultál, miután azt mondtad el fogsz veszíteni a frászt hoztad rám... Bármi történt, biztosíthatlak róla, hogy nem veszítesz el, nem megyek sehová, itt leszek veled és segíteni fogok mindenben, amiben csak tudok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek - próbálom kitisztítani a látásom. - Ne beszéljük most erről, elmondom,<i> megígérem,</i> de ne most kérd tőlem, mert nem akarom, hogy ennél is rosszabb helyzetbe kerüljek...</div>
<div style="text-align: justify;">
Érzem, ahogy a szívem ismét gyorsabb tempóban kezd verdesni és biztos vagyok benne, hogy még egy ájulást nem bírnék ki úgy, hogy itthon maradhassak. Le kell Louist állítanom, legalább a mai napra és holnap pedig mindent elmagyarázok neki. Vagyis megpróbálok. Megpróbálok neki hazudni, mert az igazságot nem mondhatom el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem akarlak elveszíteni, még nem állok rá készen, nem most, hogy közelebb engedtelek magamhoz - motyogom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugodj meg - simít végig a hajamon. Tudom, hogy ezzel nem rendeztük le ezt a beszélgetést, de azzal is tisztában vagyok, hogy egy rövid időre abba fogja hagyni a kérdezősködést, mert nem akar felzaklatni.<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Másnap reggel már sokkal jobban vagyok. Bár a fejem még mindig fáj, viszont ez érthető. De Louis itt van mellettem, ami megnyugtat. Sosem féltem vagyis ez teljesen nem igaz, de ebben a pillanatban nem is félek, inkább rettegek attól, hogy el fogom veszíteni a számomra fontos személyeket a titkolózásom miatt. Nem akarom. Tudom, hogy a tegnapi nem volt szép. Tudom, hogy el kell neki mondanom, de azt is tudom, hogy azzal elveszíteném azt a Louist, akit most ismerek, aki most itt fekszik mellettem.<br />
- Jó reggelt! - szólal meg álmosan mellőlem.<br />
- Reggelt! - mosolygok fel rá. Egyből bűntudatom támad, amint meglátom az arcát. - Ne nézz így rám, kérlek... - motyogom halkan. - Jól vagyok, nem kell aggódnod, tényleg semmi bajom sincs.<br />
- Nem hazudsz jól, Hercegnő - húzódik hozzám közelebb - de nem fogom erőltetni. Nem akarom, hogy elzárkózz tőlem, emiatt, szóval inkább hagyom, hogy akkor mond el nekem, amikor te akarod - nyom egy puszit az arcomra.<br />
- Köszönöm. Viszont valamit elárulok neked, nem lennék képes elzárkózni tőled - mosolygok rá. - Ha valaki előtt egyszer megnyíltam, sosem húzom fel újra a falaim. Tudom, hogy te több szeretnél lenni, mint egy barát és tudnod kell, hogy több vagy. Ha csak a barátom lennél, akkor sosem engedném meg, hogy az ágyamban aludj, hogy az öledbe húzz, vagy csak puszit nyomj a bőrömre, amikor neked kedved támad. Több vagy, mint barát. Én pedig pontosan azt akarom, hogy több légy...<br />
- Mit szólnál egy randihoz? - csillan fel a szeme. - Vagy ha neked ez még sok, akkor csak eljönni velem valahová, szeretnék neked mutatni egy helyet, ahová elég sokszor szoktam kijárni.<br />
- Benne vagyok.<br />
Louis nem maradt még sokáig, hiszen neki este fellépése lesz, mire én is hivatalos vagyok. Utána pedig el akar vinni a helyre, amiről beszélt. Hogy mi lesz mindenből? Fogalmam sincs, de nem fogom leállítani, ha valami kialakulóban lesz. Lehet, hogy csak egy esélyem van már és azt biztosan nem fogom elszalasztani, még ha egy része fáj is. Tiszta lapokkal fogok indítani és mikor elég erős leszek, akkor beavatom őt a részletekbe, mert tisztában vagyok vele, hogy nem hazudhatok neki az utolsó pillanatig. Mindenkinek el kell mondanom, aki fontos nekem, mielőtt úgy tudnák meg, ahogy Kim. Vele is beszélnem kell. Meg kell oldanunk a helyzetet, vissza akarom kapni őt, mert fontos számomra. Szeretném, ha mellettem lenne, ha számíthatnék rá, ha szükségem van valakire.<br />
- Hol vagy, Misty? - hallom meg Tracey hangját. - Bocs a késésért, de feltartottak egy kicsit.<br />
- Szia - lépek ki a konyhából. - Semmiről sem késtél le, tudod, hogy mi nem beszélünk meg sosem időpontot. Itthon dolgozom és a napjaim legnagyobb részét is itt töltöm. Nem kellett volna ott hagynod a partnered - vigyorgok rá.<br />
- Ennyire látszik? - nevet fel.<br />
- Nem vagyok vak és tudod elég jól felfedezem a helyzeteket, hiszen író vagyok, látom a jeleket - kacsintok rá. - De a részletekre nem vagyok kíváncsi, viszont szerintem te nagyon is az új könyv részleteire. Jól haladok vele - közlöm.<br />
- Na végre, kislány. Már azt hittem teljesen elhagyott az ihleted. Napok óta semmit sem írtál és tudod, hogy várják az új könyved - dobja le a cuccait a kanapéra. - Na mutasd - foglal helyet.<br />
- Egy pillanat, előtte még szeretnék valamit mondani - sóhajtok fel. - Ne lepődj meg rajta, oké? Nem megszokott történet, de szeretném, hogy kijöjjön. Azt akarom, hogy ismerjék.<br />
- Oké?! Ezt most értenem kellett volna? - vonja fel a szemöldökét, mire megrázom a fejem. - Remek, mert egy szavad sem értettem - neveti el magát. - Különben, míg te keresgélsz, áruld el nekem mi a helyzet veletek?<br />
- Nem akarok erről beszélni, jól vagyunk. Barátok vagyunk, vagy valami olyasmi.<br />
- Valami olyasmi? - kérdez rá. - Tudod, ismerlek és mikor azt mondod valami olyasmi, akkor több van ott, mint barátság.<br />
- Én sem tudom, hogy mi van közöttünk, de ígérem, hogy tudni fogod, amikor én magam is kiderítettem, csak arra kérlek, hogy ne akard a kapcsolatunkat majd az én javamra fordítani, Ha lesz közöttünk valami, ha nem az nem fogja befolyásolni a hírnevem, mert én nem akarom.<br />
- Ezt már felfogtam, hiszen az utolsó veszekedésünk is erről szólt - bólint rá. - Tudom, hogy nem szeretnéd, bár én nem értek vele egyet, viszont elfogadom a döntésed. Nem erőltetem és hagyom, hogy azt tedd, amit akarsz. amíg mindez nincs hatással az írásaidra.<br />
- Nem lesz - jelentem ki, majd az ölébe helyezem a laptopom. - Addig én elmegyek készülni, te csak nyugodtan olvass.<br />
Fogalmam sincs, hogy mit fog hozzá szólni, de bízom benne, hogy nem fog egyből kérdésekkel bombázni. Azt is megérteném, ha megtenné, de nincs kedvem kitérő válaszokat adni neki. Meg kell vele értetnem, hogy mindent meg fog érteni idővel, de ne várja előre a válaszokat, mert nem fogom neki elárulni.<br />
Louis azt mondta, hogy estére melegen öltözzek, mert kint leszünk, így a szekrényem előtt állva nézegetem a dolgaim. Nem vagyok fázós, viszont vigyáznom kell magamra, szóval megfogadom a tanácsokat és meleg darabokat dobálok az ágyamra. Egy gyors zuhanyzás után, felöltözök majd kimegyek Traceyhez, mivel már biztosan végzett az olvasással.<br />
- Elolvastad? - kérdem tőle halkan.<br />
- El - pillant rám. - Mond csak, biztos vagy benne és mi ez a...?<br />
- Tracey, ne kérdezősködj. Biztos vagyok benne, és ígérem, hogy mindent meg fogsz érteni idővel. Meg fogod tudni, hamarabb, mint gondolnád, oké? Csak adj nekem egy kis időt.<br />
- M! - csattan fel. - Hogy kérheted tőlem azt, hogy ne kérdezősködjek? Ha te lennél a helyemben, akkor tuti tudni akarnád, hogy mi ez az egész. Nem mondhatod komolyan, hogy várnom kell, míg a könyvből derül ki minden. Tudni akarom, hogy mi ez az egész, méghozzá most!<br />
- Nem mondhatom el - rázom meg a fejem. - Nem akarok titkolózni, de most megteszem és neked ezt meg kell értened, rendben. Fontos nekem és ígérem, hogy neked is az lesz, miután befejeztem.<br />
- És szerinted ez normális? Miért pont ezt és miért pont így?<br />
- Igazit akarok írni, érted? És ez számomra igazi - jelentem ki.<br />
- Igazi? - szalad ráncba a homloka.<br />
- Igen, nem is lehetne igazibb - suttogom. - Hamarosan olvashatod a folytatást, mert már összeállt a fejemben és ma éjjel szerintem be is fejezem a következő fejezetet.<br />
- Nagyon furcsán viselkedsz és ezzel a frászt hozod rám, remélem tisztában vagy vele - sóhajt fel. - Nem szeretem a titkolózást, pontosan tudod. Ha ma megírtad, azonnal küld el. Minden könyved képes voltam kivárni, hogy befejezd, de ezzel nem így lesz, ha írsz valamit, akkor azt elküldöd nekem, még ha csak egy bekezdésről is van szó ez nem vicc.<br />
- Rendben. Elküldöm... Csak annyit kérek, hogy várd ki míg teljesen megérted az egészet és ne belőlem próbáld meg kiszedni a válaszokat.<br />
- Nem ígérhetek semmit - áll fel, majd kapja össze a cuccait. - Később várom a folytatást - néz rám, majd lép ki a lakásomból.<br />
Biztos, hogy olyan jó ötlet ez az egész, mint ezelőtt gondoltam?! Kezdek elbizonytalanodni az egésszel kapcsolatban.<br />
<br /></div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-6084733252510707642016-01-15T20:36:00.001+01:002016-01-15T20:36:29.872+01:0010.rész - "Ő a jelenem és jövőm." <table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://www.glamour.com/images/entertainment/2015/08/louis-tomlinson-w352.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://www.glamour.com/images/entertainment/2015/08/louis-tomlinson-w352.jpg" height="400" width="266" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis Tomlinson</td></tr>
</tbody></table>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem hittem volna, hogy a történtek után érezni fogok őszinte boldogságot az életben. Azt hittem, hogy az életem nem fog helyreállni, hogy valami mindig lehúz majd, de nem így lett. Egy hete biztosan állíthatom, hogy boldogabb nem is lehetnék. Megkaptam azt, amire a legjobban vágytam. Bár először elutasított és nem engedett magához közel, de azóta minden megváltozott. Közel érzem magamhoz. Ha nem a stúdióban vagyok, akkor minden időm vele töltöm. Be akarom neki bizonyítani, hogy jól döntött, hogy nem fogja megbánni, amit tett és azt is, hogy boldoggá tud tenni. Hiszen nekem a boldogsághoz, rá van szükségem, hogy mellettem legyen, támogasson és mosolyogjon. </div>
<div style="text-align: justify;">
Holnap este lesz a premiere a Harryvel írt számunknak. Mindketten izgulunk, de hát ez normális is, hiszen a rajongók véleménye számit és lehet, hogy sokan várják, viszont abban is biztos vagyok, hogy lesznek olyan emberkék is, akik nem fognak örülni a duettnek, mivel ezzel azt hiszik eláruljuk a többieket. De ez nincs így. Nem áruljuk el őket, hiszen külön utakat járunk, már több hónapja. Ők is élik az életüket és mi is a miénket. Rólunk mindenki tudja, hogy közel álltunk egymáshoz és örülök neki, hogy ez még most is így van, mivel Harry nekem olyan, mintha az öcsém lenne. Sok mindent éltünk át együtt, de úgy látszik a barátságunk a legrosszabb pillanatokat is képes megjárni minden változás nélkül. Két napja nem találkoztunk, mivel Harry szerette volna elkezdeni a saját albumát, hogy minél hamarabb a polcokra kerülhessen.</div>
<div style="text-align: justify;">
Most éppen a találkozónkra sietek, hogy még párszor legyen alkalmunk elpróbálni a számot, bár minket ismerve biztos vagyok benne, hogy elég sok időbe fog telni, mire 4x-5x elpróbáljuk, ugyanis a hülyéskedést még most sem nőttük ki és valószínűleg sosem fogjuk. Vannak emberek, akiknek egyik részük mindig gyerek marad, történjen bármi is és szerintem mi pont oda tartozunk.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted mit fognak szólni a rajongók? - sóhajtok fel a kanapén ülve. - Tudom, hogy ez nem rám vall, de kicsit izgulok, pedig én nem szoktam. De valamiért úgy érzem, hogy nem mindenki fog örülni a holnapnak...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lou, akik az igazi rajongóink azok örülni fognak annak, hogy a One Direction két tagja újból összeállt egy számért. Biztosan lesznek olyanok is, akiknek ez nem fog tetszeni, de ehhez már hozzá kellett volna szoknod, hiszen mindig is voltak utálkozók és lesznek is. Ez így normális. Nem tetszhet mindenkinek az, amit csinálunk és ez így van rendjén, de nekünk kell élvezni azt, amit csinálunk és ha ez így van, akkor azok az emberkék akik mellettünk álltak, most is mellettünk lesznek. Én nem félek. Nem tudom, hogy miért de nyugodt vagyok a holnappal kapcsolatban. Tudom, hogy menni fog és meglátod, hogy nagy siker lesz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mikor lettél te ilyen önbizalmas? - vonom fel a szemöldököm. - Tisztán emlékszem, hogy pár hónapja még paráztál mindenen és mindig te voltál az a személy, akit bíztatni kellett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És te mióta lettél egy fasza gyerekből, aki mindent kimond, csajozik és sosem fél ilyen <i>nyafogó</i>? - vág vissza és teljesen igaza van. Én nem ilyen voltam, ezt elismerem, de az idő megváltoztatott. Bár most is ki merem mondani a véleményem, ha kell és csajozni is mernék, de nem tudom, félek. Amióta a banda szétment, már nem vagyok olyan bátor, mert attól tartok, ha újból olyan leszek, akkor ismét elveszítek valamit az életemből, amit nem biztos, hogy már olyan könnyen képes lennék átvészelni.Tudom, hogy ez nem vall a fiúkra és gyengeség, de nem érdekel, szeretném biztosnak tudni azt, ami a markamban tartok és ez csak akkor lesz így, ha nyugodt maradok és nem leszek újból az a fiú, aki minden gondolkodás nélkül cselekszik. Tudom, hogy az életben kockáztatni kell és talán fogok is, de még nem. Még nem érzem magam elég bátornak és míg annak nem tekintem magam, addig maradok ilyen. - De, hogy ne hagyjalak válasz nélkül, lássuk csak... A banda szétválásának köszönhető minden. Annak köszönhetően úgy érzem, hogy felnőttem és sok mindenben megváltozott a véleményem, bár még mindig ugyanaz vagyok, aki akkor voltam, de vannak pontok, amik változtak például a gondolkodásom. Viszont még mindig teszek meggondolatlan dolgokat, viszont ez hozzám tartozik és képtelen vagyok rajta változtatni, mivel ez vagyok én. És nem bánom. Örülök, hogy nagy vonalban ugyanaz maradtam, mint aki anno voltam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, a szétválás mindenkit megviselt... - sóhajtok fel. - Ugyanazok az emberek nem leszünk, mint mondjuk négy évvel ezelőtt, hiszen akkor még minden más volt. Öt évig voltunk egy banda, család, testvérek, de ez elszállt és vele egy apró részünk is... Alig tartjuk a kapcsolatot a többiekkel. Velük azóta nem is találkoztam...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nekem is hiányoznak - szólal meg. - De ez normális... sokat gondolkodtam azon, hogy felhívhatnánk őket és megbeszélhetnénk velük egy találkozót, mindenkivel. Barátok voltunk, nehezen tudnám elképzelni, hogy nekik nem hiányoznánk. Liam tudom, hogy elég jól megvan New York-ban. De Niallról alig hallottam valamit... szerinted rossz ötlet?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem nem, de azt, hogy ők erről mit gondolnak majd fogalmam sincs, én örülnék neki, ha találkozhatnák velük újra, még Zaynnel is... - teszem hozzá halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
Még egy rövid ideig tárgyalunk erről, miközben eldöntjük, hogy meg fogunk beszélni egy találkozót, csak reménykedni tudunk benne, hogy el fognak jönni és nem csak nekünk hiányoznak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kétszer elénekeltük még a számot, mire megérkezett az ebédünk. Igaz, én nem voltam éhes és minél hamarabb el akartam menni Mistyhez, de hiányzott Harry társasága szóval maradtam még, hiszen a barátnőmnek is kell hagyjak időt, hogy írhasson. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól megvagytok együtt? - kérdi két falat között.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jobban nem is lehetnénk - mosolygok rá. - Még most is nehezen hiszem el, hogy adott egy esélyt, de biztosíthatok róla mindenkit, hogy nem fogom engedni, hogy megbánja. Boldoggá teszem, ahogy ő is engem. Ilyet még Eleanornál sem éreztem, pedig szerettem, nagyon fontos volt nekem, de úgy látszik, hogy Misty nála is fontosabb számomra...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Itt volt az ideje, hogy találj valakit. Elhiszem, hogy szeretted El-t, de ő a múlté és Misty a jelened és ezek szerint a jövőd, vagyis a szavaidból ezt veszem le.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól látod - bólintok rá. - Ő a jelenem és jövőm.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elég sokáig elhúzódott a próbánk, ami csak két óra kellett volna legyen, de nem bánom. Nem bánom, mert jó volt valakivel megbeszélni mit is érzek és mik a terveim. Jó volt egy barátnak elmondani mindezt. Voltak pontok ahol még bizonytalan voltam, de Harry ezeket szépen elsimította és már nincs semmi kétely bennem. Tudom, hogy mit érzek iránta és csak remélni tudom, hogy ő is így érez irántam. </div>
<div style="text-align: justify;">
A lakásához érve, kipattanok a kocsimból, majd gyors léptekkel indulok meg. Kaptam az ajtójához egy pótkulcsot, azzal az indokkal, hogyha ír akkor nagyon bele szokott merülni és megtörténhet, hogy nem veszi észre, hogy csengetnek. Persze számomra szerintem ez sokkal többet jelentett, mint neki, ebben biztos vagyok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy lehettél erre képes? - hallok meg egy hisztérikus hangot, mire ráncba szalad a homlokom. - Hogy tehetted ezt? - Ki és miért sír? Mi történik odabent? És mi a francért van az, hogy pont most kell beakadjon valamibe az a rohadt kulcscsomó? - Mi nem érdemeltük meg... tudod te, hogy mit fognak szólni anyáék? Tudod, hogy én milyen dühös vagyok rád, de egyben nagyon aggódom érted... egyszerűen nem akarom elhinni...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom, én nem akartam ezt... csak nem tudtam, hogy mondhatnám el neked... - szipogja Misty. - Csak arra ké...</div>
<div style="text-align: justify;">
De már nem fejezi be a mondatát, mivel berontok a lakásba és zaklatottan váltogatom a két lányon szemeim. Nem értem, hogy mi történt és miért veszekednek, de ebben a pillanatban majd megszakad a szívem Misty szenvedő arca láttán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis?! - néz rám ijedten Misty. Valami nagyon komoly történhetett, ha mindketten így viselkednek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt itt? - kérdem halkan, próbálva visszafogni a dühöm.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Legalább ő tud róla? - kérdi Kim, Misty testvére. Mi a francról kéne tudnom? Kérdőn nézek a lányokra, mire egy sóhajtás hagyja el a száját. - Mond el neki M, tudnia kell róla... Ne tedd ezt vele, mert tényleg nem érdemli meg. Mond el neki te, ha nem akarod, hogy tőlem tudja meg! - jelenti ki. - Én most elmegyek, hogy összeszedjem magam. Nagyon haragszom rád, de egyben ugyanúgy aggódom is érted. Szeretlek! - hadarja a lány, majd sarkon fordul és sietősen halad el mellettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még csak fel sem fogtam a történteket, meg sem próbáltam összerakni és gondolkodni, hogy minek köszönhető ez az egész, mert Misty keservesen felzokog Kim távozása után. Gyors léptekkel szelem át a köztünk lévő távolságot, majd zárom a karjaimba. Az egész teste remeg, kapkodja a levegőt, miközben apró kezeivel a pólóm markolja. Nyugtatásképpen a hátát simogatom, miközben a fülébe suttogok néhány kedves szót, de nem segít.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak kérlek ne kérdezz semmit sem - motyogja alig érthetően a mellkasomra.</div>
<div style="text-align: justify;">
Hogy a fenébe kérhet tőlem ilyet, mikor minden vágyam, hogy kiderítsem mi történt itt?! A lány, akit szeretek a karjaimban zokog és azt kéri tőlem, hogy ne kérdezzek semmit. Hát rohadtul nem így lesz. Tudni akarom az okát, ahogy azt is, hogy Kim miért mondta azt, hogy nekem is tudnom kell és miről szólt ez az egész cirkusz...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugodj meg, jó? - kérlelem. - Nem akarom, hogy rosszul légy, kérlek nyugodj meg, itt vagyok - nyomok egy puszit a hajába. - Semmi baj sem lesz...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne mondj olyat, amit nem tudsz megígérni... Ne kelts bennem reményt, mikor én már rég elvesztettem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Misty! - tolom el magamtól, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Bármi történt, remény mindig van, hallod? - döntöm az övének a homlokom. - Nem számít mi történt valamilyen megoldás van rá, csak most kérlek szépen nyugodj meg - suttogom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- El foglak veszíteni... - leheli, miközben érzem, hogy a karjaimban lévő lány teste elernyed. Ha nem tartottam volna a karjaimban a földre esett volna ájultan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A francba! - morgom, miközben a karjaimba kapom testét és a szobája felé indulok. Gyengéden helyezem le a testét az ágyra, majd ülök le mellé, kezembe fogja apró kezét. - Kérlek nyugodj meg és gyere vissza hozzám, szerelmem... - csókolom meg a kezét.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Sajnálom a késést, de az utolsó két hetet ki akartam élvezni a vakációban és sikerült is. Végzős vagyok és ez azt jelenti, hogy ez volt az utolsó pár nap, amikor tényleg pihenhettem a vakációban. Megpróbálok minél gyakrabban hozni részeket, de semmit sem ígérhetek. Remélem megértitek! Köszönöm, hogy bíztattok és mellettem álltok, sokat jelent nekem! Köszönöm az olvasókat is! További szép hétvégét nektek!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-72509801898300725332015-12-24T20:07:00.000+01:002015-12-24T20:07:45.312+01:009.rész - Esély<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://33.media.tumblr.com/ba6ea1cb42a139c4fc3cac9a5527168e/tumblr_inline_mqicgiKk8c1qz4rgp.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://33.media.tumblr.com/ba6ea1cb42a139c4fc3cac9a5527168e/tumblr_inline_mqicgiKk8c1qz4rgp.jpg" height="400" width="266" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Misty Stone</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Önzőségnek számít, ha én is szeretnék boldog lenni? Ha engedni szeretnék a határaimon és végre azt tenni, amit igazán szeretnék? Önzőség lenne tőlem, ha megajándékoznám magam egy csipetnyi boldogsággal, amíg még van rá esélyem? Napok óta kerülöm. Nem veszem fel, ha hív, nem engedem be, ha órákon keresztül az ajtóm előtt áll. Még csak a házból sem teszem ki a lábam, mert nem akarok vele összefutni, de hiányzik... Magamnak is be kell vallanom, hogy mennyire hiányzik a társasága. Amit az interjún mondott rólam... az boldoggá tett, abban a pillanatban igazán éreztem a testemben szétáradni az örömöt, de mégis megfosztottam magam tőle. De ez idáig tartott. Nem lehet, hogy ennyire elzárjak magamtól mindenkit. Nem tehetem meg magammal, hogy csak a szobában üljek a négy fal között, miközben Kim folyamatosan azt kérdezgeti, hogy miért nem megyek ki a házból. Nehezen vettem rá magam, hogy beszéljek neki Louról és meg is kaptam tőle a magamét, amikor a kis történetem végén azt mondtam, hogy csak barátok vagyunk. Egyből a fejemhez vágta, hogy hülye vagyok, főképpen azok után, amit élő adásban mondott rólam és igaza is van. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ma sok mindent eldöntöttem magamban. Beszélni fogok a szüleimmel és Kimmel is a dolgaimról. Louissal pedig találkoznom kell, hogy elmondjam neki mit gondolok, hogy visszaszerezzem azt a cseppnyi örömöt az életembe, amit ő nyújtott számomra az elmúlt hetekben. Vissza akarom kapni a barátságát vagy talán... annál kicsit többet, még nem döntöttem el. </div>
<div style="text-align: justify;">
A kávézóban ülve érzem, hogy valaki figyel. Magamon érzem a tekintetét. Bár azzal tisztában vagyok, hogy ez a személy nem Louis, mivel ő nem tartózkodik itt és nem is Harry, ugyanis ők éppen a számukon dolgoznak, de akkor ki lehet? Egyetlen ismerőst sem látok...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia - szólal meg egy lágy hang, mire egyből felé kapom a fejem. Egy fiatal lány áll az asztalom mellett, akiben egyből felismerem Louist. <i>Lottie</i>. Igaz még sosem találkoztunk, de attól én még ismerem a családját és abban is szinte teljesen biztos vagyok, hogy ő is pontosan tudja, hogy én ki vagyok. - Leülhetek? - mutat a velem szemben lévő székre. - Nem akarlak zavarni és megértem, ha nemet mondsz, de szeretnék valamit elmondani. Ígérem, hogy rövid leszek - biztosít róla. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia, Lottie - mosolygok rá, próbálva lenyelni a torkomban lévő gombócot. - Foglalj helyet. Nézd azt hiszem vagyis inkább sejtem, hogy miért jöttél... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, meglehet és szerintem nem is tévedsz, de hallgass meg - kérlel, mire bólintok. - Tudod, Lou fontos nekem és a napokban még sosem láttam ennyire levertnek, mint most. Ha rákérdek, csak felsóhajt és azt mondja, hogy nem akar róla beszélni. Nem mondja, de én sem vagyok hülye és tudom, hogy hozzád van köze az állapotának. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy te tehetsz róla csak aggódom érte. Azért jöttem most ide hozzád, hogy megkérjelek hívd fel és beszélj vele. Tudom, hogy az interjún elég szépen és nyíltan fejezte ki magát, de ő mindig ilyen volt. Sosem fogta vissza azt, amit ki akart mondani. Neked is elmondta, ebben biztos vagyok. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem a média előtt kellett volna ezt tennie, de őt is meg lehet érteni, hiszen tetszel neki. Sokat beszélt egy lányról, amikor utoljára találkoztunk, amikor még jól volt. Természetesen a nevét sosem említette, de mivel folyamatosan veled szerepelt a képeket, nem volt nehéz kitalálni, hogy te vagy az. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem akartam ezt tenni vele... - suttogom. - Igazából még csak el sem akartam magamtól taszítani, mivel nekem is nagyon hiányzik a társasága, de meg kellett tennem. Az okát nem mondhatom el, de azt megígérhetem, hogy ma beszélek vele és megpróbálom helyrehozni a dolgokat, abban bízva, hogy képes lesz elfogadni azt, amit majd mondok neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem haragszik rád - rázza meg a fejét - erről szó sincs, csak csalódott vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem... biztos vagyok benne, hogy nagyon örülni fog, hogy hall rólad - mosolyog rám. - Rendes fickó, ha valaki fontos neki azt minden erejével meg akarja védeni. Az utóbbi időben sok mindent veszített el és látom rajta, hogy téged nem akar. Küzdeni fog, ameddig csak kell, hogy elhitesse veled, hogy megérdemel egy esélyt...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom - sóhajtok fel. - És már azt hiszem azt is, hogy mit fogok neki mondani csak azt nem tudom, hogyan tegyem meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A könyveidben elég jól ki tudod fejezni magad - kacsint rám - szerintem élőben is menni fog, csak ne gondolkozz, mond ki azt, amit érzel és hidd el, hogy neki az is elég lesz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hiszek neked. De nekem most mennem kell, de ígérem, hogy ma beszélni fogok vele - teszem még hozzá. - Jó volt veled találkozni Lottie - simítok végig a karján, amikor elhaladok mellette. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem még találkozunk - kiált utánam, mire én mosolyogva bólintok rá, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Egész délután azon gondolkodtam, hogy mit fogok holnap mondani a szüleimnek és Kimnek, ugyanis nem állhatok eléjük és mondhatom ki egyből, mivel akkor tuti frászt kapnának, bár ez szerintem így is megtörténik majd. Erősnek kell lennem, hogy meg tudjam őket nyugtatni, hiszen jól vagyok és ezt ők is tudják, amíg szedem rendesen a gyógyszereket, addig jól is leszek. </div>
<div style="text-align: justify;">
A másik problémám pedig nem más, mint Louis. Percek óta bámulom a telefonom, pontosabban a benne lévő szót, amit készülök neki elküldeni. <i>Átjössz?</i> ennyi áll benne, tudom, hogy azok után, ami történt ez kevés, de biztos vagyok benne, hogy nem utasítana vissza. Abban a pillanatban rohanna, amint elolvasná az üzenetet. Mély lélegzetet véve nyomom meg a küldés gombot, majd dőlök hátra a kanapémon. Nem telik el fél perc és már jön is a válasz: <i>Azonnal.</i> </div>
<div style="text-align: justify;">
Fogalmam sincs, hogy mi fog ma este történni és hogy fogom neki mindazt elmondani, amit szeretnék, de bízom benne, hogy sikerülni fog. Sikerülnie kell. Újra mosolyogni akarom őt látni, ugyanis kicsit kutakodtam a netten és az elmúlt napokban, amikor lekapták olyan volt, mintha nem is ő lett volna, ami megrémiszt, hiszen ő mindig életvidám... és az, hogy most nem az, nekem köszönhető, ezen pedig változtatni akarok. </div>
<div style="text-align: justify;">
Gondolataim a csengő hangja zavarja meg, mire lassan elindulok az ajtó felé. A gyógyszernek köszönhetően elég gyenge vagyok, ami remélem neki nem fog feltűnni, mert erre most nem szeretnék magyarázatot adni, senkinek sem. Csak vele akarok lenni és úgy tenni, mintha minden tökéletes lenne. Az ajtót kitárva, abban a pillanatban a karjaiba vetem magam. Egy másodpercig meglepetten áll előttem, de amint feldolgozza a történteket ő is szorosan a karjaiba zár. Érzem, ahogy az izmai ellazulnak, ahogy mosoly kúszik az arcára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Neked is szia - suttogja a nyakamra. Szorosabban bújok hozzá, nem akarok elengedni, nem akarok neki magyarázkodni, egyszerűen csak azt szeretném, hogy az elmúlt nap kitörlődjön és minden onnan folytatódjon, ahol abbamaradt. - Látom hiányoztam. - Hallom a hangján, hogy zaklatott, de nem távolodom el tőle. Hiányzott és ezt pontosan tudnia is kell. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon - motyogom. Miután már percek óta így állunk az ajtóban, kicsit zavartan húzódom hátrébb, majd lépek el az ajtóból. - Gyere be - indulok el a nappali felé, miközben hallom, hogy ő is követ engem, miután bezárja maga mögött az ajtót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hittem többé nem látlak - sóhajt fel pár csendes perc után a kanapén ülve. - Nem szeretném még egyszer ezt érezni - teszi hozzá halkan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én pedig nem akarlak szomorúnak látni - húzódom hozzá közelebb, míg a fejem a vállára hajtom, ő pedig átkarol, ezzel még közelebb húzva magához. - Neked mosolyognod kell, mindig - suttogom. - Tudom, hogy... én vagyok az oka, de kérlek megtehetnénk, hogy ez a pár nap nem történt meg? - kérlelem őt. - Folytathatnánk az interjú végétől, elfelejtve azt, amit ott mondtam? Nem vagyok biztos a döntésemben - teszem hozzá - de úgy gondolom, hogy mindenki érdemel egy esélyt... nem tudom, hogy mi lesz a vége, de esélyt akarok neked adni, mert úgy érzem ez a helyes út...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt komolyan mondod? - döbben meg. - Most ezt tényleg kimondtad vagy csak képzeltem? Mond ki még egyszer - néz rám csillogó kék szemeivel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Adok neked egy esélyt - mosolygok fel rá. - Csak semmit se siessünk el, egyenlőre csak maradjunk így - fúrom arcom mellkasába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - szorít magához, miközben lágy puszit nyom a hajamba. - Azt hiszem ettől jobb hírt nem is kaphatnék a mai nap folyamán - teszi hozzá. - Mennyi köze van ennek egy szőke lányhoz, akivel ma láttak téged? - kérdi kuncogva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - vágom rá. Tisztában vagyok vele, hogy sok kép került fel miközben Lottieval beszélgettünk, de nem akarom, hogy azt gondolja, hogy miatta tettem ezt, mert anélkül is így döntöttem volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is számít - simít végig a karomon. - De az biztos, hogy meg kell neki köszönjem a tettét. Tudom, hogy a végső a te döntésed, de biztosan ő is segített benne, bár azt nem szeretem ha valaki a hátam mögött cselekszik, de ennek kivételesen örülök.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak jót akart neked és nekem is - nézek fel rá. - És nézd most újra mosolyogsz, mindketten csak ezt akartuk elérni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hercegnő, hogy értetted azt, hogy szeretnél lassan haladni? - kérdi csillogó szemekkel, hol a szemeim, hol az ajkam bámulva. Tudom mit tervez és bevallom én is szeretném, de fogalmam sincs, hogy mi történne, ha megtenné. - Ha így nézel rám, fogalmam sincs, hogy meddig tudom majd visszatartani magam, hogy ne csókoljalak meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor nem foglak nézni - helyezem vissza a fejem a mellkasára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt te sem gondolhatod komolyan - emeli fel az állam, majd néz a szemeimbe. - Imádom amikor nézel, szóval nézz csak tovább - mosolyog. - De ezt akkor is meg fogom tenni - közli velem, mielőtt ajkát az enyémhez érinti.<br />
Igazából még csóknak sem lehet nevezni, mivel csak az ajkaink érnek össze, de már most melegség önti el a szívem. Érzem, ahogy kétszer olyan gyorsan pumpálja a vérem, de ez nem csak velem van így, hiszen a tenyerem pont Louis szíve fölött van, ami szintén nem normális ütemben dobog. Mosolyogva dönti homlokát az enyémnek, miközben még mindig csak pár milliméter választ el minket egymástól.<br />
- Tudod, mióta vártam erre? - kéri rekedt hangon. - Szerintem már azóta, hogy először láttalak, a dedikáláson, de még én sem voltam vele tisztában, de már akkor tudtam, hogy meg kell téged ismernem.<br />
- Louis - motyogom, míg arcom a nyakhajlatába rejtem. - Itt maradsz ma este? - kérdem halkan.<br />
- Szerinted ezek után képes lennék elmenni? - kérdi nevetve. - Hercegnő, semmi pénzért sem hagynálak most magadra mikor tudom, hogy ma este végre a karjaimba zárhatlak. Ugye most nem előlem bujkálsz? - próbál eltolni magától, de én erősen kapaszkodom. - Hercegnő, ne viselkedj gyerekesen.<br />
- Nem viselkedem úgy - jelentem ki - de nekem így sokkal kényelmesebb - puszilom meg a nyakán lévő bőrt, mire felsóhajt - és szerintem te is élvezed.<br />
- El sem tudod képelni, hogy mennyire - húz teljesen az ölébe. - Remélem, hogy ez nem csak egy szép álom és reggel mire felébredek már semmisé válik.<br />
- Reggel is itt leszek, veled - nyugtatom meg. - Nem álmodsz, bár szerintem én azt teszem, de te tudom, hogy valódi vagy és reggel is itt leszel, csodássá téve a következő napom.<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
Sziasztok! Tudom, hogy nem ez a leghosszabb rész, de karácsony van és elég sok dolgom van még ma este, így többet nem tudtam összehozni a mai nap folyamán, de remélem ez is tetszett nektek! Szeretnék minden kedves olvasómnak BOLDOG ÉS BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNNI! Remélem jól telik a vakáció és minden kívánságotok teljesül. Nem utolsó sorban, pedig a blog egyik főszereplőjének Louisnak pedig Boldog Szülinapot Kívánok! Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! U.I.: nem azért mondom ezt, mert zavar, csak nem értem,ha valaki nem szereti az írásom, akkor miért olvassa a történetem, hiszen senki sem kötelezi rá. Ha valami nem tetszik, akkor nem kell olvasni, én így vagyok vele. További szép estét mindenkinek!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-2192112533462446042015-12-20T13:18:00.000+01:002015-12-20T13:18:49.945+01:008.rész - Döbbenet<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://41.media.tumblr.com/b3f3e7eb023b1edec0e34480f5ad3bd0/tumblr_ny2za6rVKn1uke2xpo1_540.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="400" src="https://41.media.tumblr.com/b3f3e7eb023b1edec0e34480f5ad3bd0/tumblr_ny2za6rVKn1uke2xpo1_540.jpg" width="285" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis Tomlinson</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
A napok gyorsan telnek, észre sem vettem és már megérkezett az interjú napja, ami azóta egy kicsit változott. Már nem csak én leszek a hatalmas stúdióban, hanem Harry is. Egyszerre akarnak velünk beszélni, hiszen két napja kiderült, hogy duettezni fogunk, ami persze mindenkit nagyon érdekel, így úgy döntöttek, hogy egyszerre faggatnak ki minket. Azon a kanapén, ahol két évvel ezelőtt még négyen ültünk, már csak ketten fogunk és már nem mint egy banda, hanem csak két jó barát. Furcsa lesz, de örülök, hogy Hazz is ott lesz velem és ha kell, akkor kihúz a szarból, mint a régi szép időkben. De nem csak ő van velem, hanem Misty is. Igaz, nem volt könnyű rávenni, hogy elkísérjen erre az alkalomra, de sikerült meggyőznöm, aminek nagyon örülök, ugyanis szeretném, ha hallaná, amit mondani fogok. A többiek lehet, hogy nem fogják érteni az üzenetét, de bízom benne, hogy ő igen, hogy neki le fog esni mit szeretnék üzenni a szavaimmal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te jobban izgulsz, mint én - mosolygok rá - pedig én állok ki rengeteg ember elé percek múlva - simítok ki egy tincset az arcából - nem pedig te.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Érted nem izgulhatok? - pillant fel rám. - És különben is, kicsit úgy érzem, hogy én is a részese leszek, hiszen kétlem, hogy engem nem fognak megemlíteni neked az elkövetkezendő egy órában. Biztosan szóba kerülök és fogalmam sincs, hogy mit fognak kérdezni vagy mi lesz utána, de bízom benne hogy minden a legnagyobb rendben lesz - bújik hozzám, mire én nevetve ölelem át. Az utóbbi időben megváltozott a kapcsolatunk, nem tudom, hogy pontosan milyen irányba is tart, de tetszik.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak az igazat fogom mondani, Hercegnő - suttogom. - Hogy ki hogyan fogja értelmezni az már nem az én problémám, de ne aggódj nem fogok botrányt kelteni - nyomok egy puszit a homlokára. - Semmit sem mondok majd, amivel téged elveszíthetnélek - nézek a szemeibe - hiszen nem az a célom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lou - sóhajt fel - ezt már megbeszéltük, barátok lehetünk, de többek nem. Nem akarom, hogy bárki is többet gondoljon rólunk, mint ami igazából van. Csak barátok vagyunk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, hogy nekem az nem elég - húzom magamhoz közelebb - nem elég, mert én nem csak a barátod akarok lenni. Bármire képes lennék, hogy ezt te is elfogadd és ne akarj ellene semmit se tenni. Fontos vagy nekem, törődni akarok veled és megmutatni mi az a szeretet, de ahhoz neked is engedned kell - tolom el egy kicsit magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem akarok veled veszekedni - közli velem - de ne hozd fel ezt újra, különben még azt is elveszíted, amid most van. Nem lehetünk többek és kérlek ezt fogadd el - nyom egy puszit az arcomra, majd sarkon fordul és elindul az öltözőm felé. Utána szeretnék menni, de már nincs rá időm, hiszen két perc múlva élőben kell énekelnem, ami fogalmam sincs, hogy fog sikerülni a történtek miatt. Neki akartam énekelni, de ő nincs is itt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden rendben? - jelenik meg mellettem Harry. - Mindjárt kezdünk, hol van Misty? - néz körül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem egy kicsit összevesztünk - sóhajtok fel. - Miért van az, hogy én többet akarok tőle, ő pedig folyamatosan ellök magától? - sóhajtok fel. - Nem értem, hogy miért viselkedik így, amikor látom, hogy mit érez és mennyire boldog amikor magamhoz ölelem, érzem és tudom, hogy ő is érzi, de akkor miért taszít el, amikor én azt mondom, hogy többet akarok? Ma terveim voltak, de már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet. Félek, ha megteszem akkor végleg elveszítem őt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kockáztatni kell haver, hiszen ha nem teszed, akkor az is lehet, hogy elbénázod az utolsó esélyed is, hogy valaha több legyen köztetek s biztos vagyok benne, hogy nem ezt szeretnéd. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazad van - veszek egy mély levegőt. - Ha nem kockáztatok nem is nyerhetek, nem igaz? Na essünk túl az éneklésen és ezen az egy órán, hogy utána megbeszélhessem vele a történteket, ha egyáltalán még szóba akar velem még állni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Furcsa lesz úgy énekelni egy régi számunkat, hogy már csak ketten tesszük, de kell a változatosság is, nem igaz? Lehet, hogy nem helyes, amit teszünk, hiszen a One Direction, csak a többiekkel az igazi, de míg nem készül el a közös számunk és közös interjút kell adnom Harryvel, akkor a régi számaink közül fogunk választani, abban bízva, hogy a többieket nem fogja érdekelni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Izgulok, pedig már rég nem tettem ilyet éneklés előtt, de ez most más, mint a többi hiszen Harry is itt van, akiről azt hittem sosem énekelhetek újra együtt, de most mégis itt ülünk egymás mellett, arra várva, hogy elkezdjük az egyik volt sikerszámunkat. Tekintetemmel folyamatosan a színfalak mögé nézek, arra várva, hogy felbukkanjon Misty, de hiába, nem látom sehol. Ha mégis itt van, akkor jól elbújt előlem. Szemeimet behunyva kezdek bele a részembe, majd amint kinyitom őket pillantom meg a lányt, aki egyenesen engem néz, pislogás nélkül. A refrént végig a szemeibe nézve éneklem Harryvel, abban bízva, hogy észre fogja venni mit akarok neki ezzel üzenni és nem taszít el ismét magától.<br />
A szám végén hatalmas tapsvihar tör ki a stúdióban, mi pedig megöleljük egymást, majd vigyorogva közelítjük meg a kanapét. Amint a hangok elcsendesülnek, a műsorvezető mosolyogva üdvözöl minket.<br />
- Srácok! Jó újra látni titeket - néz ránk. - Szinte semmit sem változtatok az elmúlt időben. Bár azt nem tagadhatom, hogy a te - mutat Harryre - egy kicsit megnőtt.<br />
- Igen - nevet fel a mellettem ülő srác. - Ahányszor egy régi ismerősömmel találkozom mindig ez az első mondata felém, de lassan kezdek hozzászokni.<br />
- Ez érthető, hiszen amikor utoljára itt voltatok sokkal rövidebb volt. Hogy vagytok? Milyen érzés úgy itt ülni, ebben a stúdióban, hogy a többiek már nincsenek veletek? Milyen volt ketten énekelni azt a számot, amit eredetileg öten énekeltek, később pedig már csak négyen? - teszi fel az első kérdéseit.<br />
- Azt hiszem ezt mindkettőnk nevében mondhatom, hogy kicsit furcsa itt ülni a többiek nélkül és úgy énekelni, hogy ők már nincsenek itt, de elég időnk volt ebbe beletörődni. Külön folytatjuk az útjainkat és ezen már semmi sem fog változtatni - kezdek bele. - Ez nem azt jelenti, hogy nem hiányoznak, mivel nem telik el úgy nap, hogy pár pillanatra ne gondoljunk rájuk, legalábbis velem nem, mivel hosszú időn keresztül egy családot alkottunk, de úgy gondolom, hogy egyszer mindennek vége szakad és ezt el kell fogadni. A kapcsolatunk azért még nem szakad meg, mert nem alkotunk egy bandát, csak már nem olyan szoros mint akkor volt.<br />
- Igen, Lounak teljesen igaza van. Lehet, hogy nem vagyunk együtt, de attól még mindig fontosak számunkra. Tervezzük, hogy a jövőben valamikor szervezünk egy találkozót, ahol hosszú idő után mindenki egy helyen legyen, bár ez még csak egy ötlet, de szerintem mindenki benne lenne vagyis nagyon remélem - túr a hajába Harry. - Az, hogy most négy helyett csak ketten ülünk ezen a kanapén, számomra nagyon furcsa, hiszen mikor utoljára itt voltunk ők is itt voltak, de el kell fogadni a változásokat. Attól, hogy mi különváltunk az élet még megy tovább.<br />
- Ez teljesen érthető, hiszen tényleg hosszú időn át voltatok együtt, mint banda, most pedig már ti is csak barátokként ültök itt. Mikor találkoztatok újra és hogyan?<br />
- Pontosan nem emlékszem mikor, de nem volt az olyan régen. Egy kávézóban találkoztunk. Azt hittem, hogy csak káprázik a szemem és az nem is Louis, csak nagyon hasonlít rá, de amikor bátorságot véve magamon odamentem hozzá és megszólítottam, akkor kiderült, hogy jól láttam és tényleg ő volt az. Beszélgettünk, majd azon vettük magunkat észre, hogy minden olyan mint régen, hiszen tudod, hogy mi közel álltunk egymáshoz és ahogy látszik ezen az idő múlása sem változtatott.<br />
- Ezt jó hallani, biztos vagyok benne, hogy a rajongóitok is örülnek neki - mosolyog ránk - ahogy annak is, ami a napokban kiderült. Igaz, hogy egy közös számmal készültök számunkra? - mindketten bólintunk. - Mesélnétek egy kicsit erről.<br />
- Igazából ez az ötlet Harryé volt, én csak belementem. Miért ne tettem volna, hiszen ez egy olyan ajánlat, amivel sok ember tehetünk boldoggá és hát nekem is hiányzott a közös munka. Annyit még elárulhatok a számról, hogy nagyon jól halad és a rajongók biztosan örülni fognak neki.<br />
- Amikor a számokat írtuk Louval úgy éreztem, hogy visszautaztunk az időben és minden olyan, mint régen. Hülyéskedtünk, viccet csináltunk az írásból, de egyben komolyan is vettük. Nem ígérhetem, hogy lesz még más közös számunk is, de azt igen, ha esélyt kapunk rá én biztosan nem fogom visszautasítani.<br />
- Amikor először meghallottam a hírt, azt hittem, hogy csak egy pletyka és nem csak én, hanem sok rajongó is, de most ti megerősítettétek, hogy nem csak egy kitaláció az egész, hanem valóság. Biztosan merem állítani, hogy mind nagyon várjuk, hogy kikerüljön a számotok és reménykedünk benne, hogy nálunk adjátok majd először elő. De most meséljetek egy kicsit magatokról. Harry, ha forrásaim nem csalnak, akkor igaz, hogy úgy döntöttél egy kis időre visszaköltözöl London városába magad mögött hagyva LA-t?<br />
- Igen - bólint rá barátom. - Imádom az LA-i életet és néha hiányzik a meleg, de London is hiányzik, szóval most úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm. Pontosan nem tudom megmondani neked, hogy mennyi időre, de az biztos, hogy nem csak pár hétre. Szeretnék végre a saját karrierem is koncentrálni és magamnak is számokat írni, nem csak más hírességeknek. Persze nagyon jó volt a velük való közös munka, de hiányzik az éneklés, így most próbálok egy kisebb lemezt összedobni, míg itt vagyok, amin biztosan szerepelni fog a Louissal való közös dalunk is.<br />
- Erről még semmit sem hallottunk, de már kíváncsian várjuk azt a napot, amikor a polcokon megjelenik majd az albumod. És mi a helyzet a lányokkal, ha jól tudom, akkor LA-ben párkapcsolatban éltél, mi lett vele?<br />
- Erről nem igazán szeretnék beszélni - sóhajt fel. - De annyit elmondok, hogy nem igazán illettünk össze és vége van a dolognak, viszont a részletekbe nem mennék bele.<br />
- Igazán sajnálom - szomorodik el. - Viszont biztos vagyok benne, hogy ennek kint nagyon sokan örülnek, hiszen a rajongói táborod még mindig imád téged és valahol a nagyvilágban létezik egy olyan lány, aki boldoggá fog téged majd tenni, csak meg kell várnod, hogy eljöjjön az ideje. De ha már a lányoknál tartunk - fordul felém, mire egyből tudom, hogy mit fog tőlem kérdezni - jól tudom, hogy Misty Stonenal elég jó viszont ápolsz? - mutat a tv-ben lévő közös képekre, amiket a paparazzik készítettek rólunk.<br />
- Tudtam, hogy el fog jönni ez a kérdés - kezdek bele. - Gondolom az egész sztorira kíváncsi vagy, úgyhogy azt hiszem a legjobb lesz, ha az elején kezdem. Mistyvel egy dedikáláson találkoztam, amit ő tartott. Igen, tisztában vagyok vele, hogy most mindenki azt kérdi én mióta szeretek olvasni, amire most választ is adok. Az, hogy a banda szétment sok mindent megváltoztatott az életemben, elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amikre nem volt időm. Többet fociztam és az olvasásra is rászoktam. Misty könyvei nagyon tetszettek, mivel nem próbálta velük azt üzenni, hogy az élet szép és csak boldogság létezik benne, hanem a valóságot írta le. Létezik szerelem, szenvedély, de egyben van egy vég is, amin senki sem tud változtatni. De ha azt a személyt teljes szívedből szereted, akkor képes vagy miatta elviselni minden fájdalmat, képes együtt élni vele, mert szereted, történjék bármi is. Nagyon jó drámákat ír és a könyveiből úgy éreztem, hogy kicsit ismerem őt, de rá kellett jönnöm, hogy valójában akkor ismertem meg, amikor küzdeni kezdtem a barátságáért. Lehet, hogy ez furán fog hangzani, de menekült előlem, amit a mai napig sem értek, de lassan kezdem feladni és csak szimplán elfogadni, hogy a barátomnak mondhatom, akire mindig számíthatok, aki nem azért akar a közelembe lenni, mert híres vagyok, hanem önmagamért. Közel kerültünk egymáshoz, rövid idő alatt, de csak mint barátok, bár én azt sosem tagadtam, hogy tetszik nekem, de számomra a barátsága is elég, ha ő csak ennyit szeretne tőlem. Ahogy ő is mondta <i>el kell fogadni azt, ami adott nekünk</i> én is ezt teszem.<br />
- Ez egy igazán szép történet. Eleanor után jó, hogy találtál egy lányt, akinek képes vagy megnyílni, akire számíthatsz még ha csak barátként is. El sem tudom képzelni, hogy mit gondolhat most arról, hogy az egész világnak bevallottad, hogy neked tetszik, viszont ő csak a barátod akar lenni, de ha én lennék a helyében ezek után biztosan átgondolnám a válaszom. Hiszen te egy nagyon kedves és szerethető srác vagy és kár lenne kihagyni a lehetőséget, hogy megtudhassa milyen vagy, amikor valakit nagyon szeretsz - fejezi be.<br />
Magamon érzem a tekintetét, biztos vagyok benne, hogy engem bámul, de félek felé pillantani, mivel fogalmam sincs, hogy mi fog fogadni. Ha most rápillantanék, akkor biztosan kizökkennék az interjúból az pedig nem lenne jó, így csak utána derül ki, hogy mennyire haragszik rám. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem dühös és tényleg átgondolja a válaszát vagy legalább megkapom az indokot, hogy miért nem akar több lenni számomra. Miért nem akar a barátnőm lenni?!<br />
- Srácok, sajnos csak ennyi fért bele az adásunkba, de remélem hamarosan újra találkozunk. Addig is szeretnék nektek sok sikert és szerencsét kívánni. Búcsúzzunk nagy tapssal Louis Tomlinsontól és Harry Stylestól.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szerettem volna egyből megkeresni Mistyt, de nem volt rá esélyem ugyanis a show után autogramokat kellett osztogatnunk, amivel egy jó fél óra el is telt. Attól tartottam végig, hogy mire végzek Misty hűlt helyét találom, de nem így volt. Még mindig ott állt, ugyanazon a helyen, ahol a műsor kezdetén és könnyes szemekkel bámult maga elé. Lépteim meggyorsítva sietek elé, majd emelem fel az állát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi a baj? - kérdem csendesen. - Mondtam valamit, amit nem kellett volna? - kérdem a szemeibe nézve, de ő csak megrázza a fejét. - Akkor miért sírsz? -simítok végig a szeme alatt. - Misty?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én... én csak sajnálom - motyogja, mellkasomba fúrva az arcát. - Sajnálom, mindent sajnálok...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miről beszélsz? - szorítom magamhoz, ezzel próbálva megnyugtatni őt, hogy nem haragszom rád. - Miért kéne tőlem bocsánatot kérned, nem értem?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te velem akarsz lenni - suttogja - de én ezt nem adhatom meg neked, mert a boldogság nem tartana örökké, nem tudnálak boldoggá tenni és a végén csak szenvedés okoznék neked, azt pedig nem akarom. Hidd el szeretnélek közel engedni magamhoz, de nem lehet... nem tehetem ezt veled, mert nem érdemled meg, nem érdemled meg, hogy miattam légy szomorú. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem értem miről beszélsz - morogom. - Fogalmam sincs, hogy miért mondod ezt, de nem pont te mondod azt, hogy mindenkinek esélyt kell adni? Esélyt kell adni a boldogságnak, nekünk miért ne lehetne adni egyet? Miért nem akarod, hogy boldog légy, velem? Azt hiszed, hogy nem tudnálak boldoggá tenni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? - tolja el magát tőlem. - Nem erről van szó Louis - néz a szemeimbe. - Tudom, hogy képes lennél rá, biztos vagyok benne, abban nem vagyok biztos, hogy képes lennél elfogadni, ami velem jár... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindent képes lennék elfogadni, ami veled jár, mindent, miért nem akarod ezt elhinni? - sóhajtok fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom - dönti homlokát az enyémnek, miközben egye szaporábban veszi a levegőt. - Sajnálom, de nem lehet... csak a barátod tudok lenni, hiába szeretnék neked esélyt adni, nem lehet... kérlek fogadd ezt el - nyom egy puszit a szám sarkába, majd kibontakozik az ölelésemből és elviharzik, én pedig dermedten bámulok utána.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi volt ez? - jelenik meg mellettem Harry.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs, haver - bámulom továbbra is a távolodó alakját.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszett. Sajnálom, hogy egy kicsit késtem vele, de az utolsó hetekben a suliba minden összejött, de most, hogy három hétig nem igazán kell semmit csinálni, bár tanulni igen, de nincs időhöz kötve, szóval nem fogok majd késni a részekkel. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat! További szép napot!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-13776824175774655162015-12-08T16:04:00.000+01:002015-12-08T16:04:42.989+01:007.rész - Becenév<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://40.media.tumblr.com/a8c925b8acaf4fbb64a8a9b7c021176d/tumblr_nsm2coP1SE1sjvv1po2_250.png" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="400" src="https://40.media.tumblr.com/a8c925b8acaf4fbb64a8a9b7c021176d/tumblr_nsm2coP1SE1sjvv1po2_250.png" width="250" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Misty Stone</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy képes voltam belemenni a tervébe. Haragszom magamra, mert bíztam benne, hogy képes leszek őt valamivel rávenni, hogy letegyen rólam. Haragszom magamra, mert én is jól érzem magam a közelében. Amikor azt mondtam, hogy nem jó ötlet megismernie, nem csak neki, hanem magamnak is próbáltam beadni és tényleg jobb lett volna. Rövid időn belül jóba lettünk, azt nem mondom, hogy annyira jól ismerne, de azt már tudja, hogy mikor hazudok és ez megrémiszt. Megrémiszt, mivel az életemnek egyik része egy hazugság, amit még mindig nem osztottam meg senkivel sem, pedig tudom, hogy meg kéne. De, nem egyszerű. Viszont a mai nap folyamán, amikor egész nap rosszul éreztem magam rájöttem, hogy amint ezt kiheverem közölnöm kell a családommal. Nem mondhatom azt, hogy minden rendben, mert nem hülyék és tudják, hogy hazudok. Louis is tudja, vagy legalább sejti, de neki nem árulhatom el, sosem tudhatja meg, úgy biztosan nem, hogy én mondom el neki. Most sem engedhetném meg neki, hogy a karjaiba zárjon, ahogy magamnak sem, hogy ezt élvezzem, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Szükségem van valakire, aki törődik velem, mert az elkövetkezendő pár nap, nem lesz könnyű. Egy évben egyszer szoktam meghülve lenni, de amikor ez bekövetkezik, akkor nem csak egy szimpla hülés az egész, hanem teljesen lever, az ágyhoz szegez, ezen pedig én sem könnyítek, mivel idegeskedni kezdek, így egyszerre két betegséggel is megküzdhetek. Louis pedig segít a megnyugvásban és gondoskodik rólam, törődik velem... nekem pedig pont erre van szükségem, még akkor is, ha tudom, hogy nem helyes. Az életben mikor hozunk olyan döntéseket, amik biztosan helyesek? Soha. Szerintem olyan nem is létezik, hiszen bármennyire is tartjuk jónak magába foglalja a rosszat is még ha csak egy apró része is, de az is elég. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szeretném rá emelni a tekintetem, hogy lássam az arcát, hogy próbáljam őt megnyugtatni, hogy minden rendben lesz velem, de képtelen vagyok rá. Még arra sincs elég erőm, hogy megmozduljak, pedig tudom, ha ilyen közel vagyok ebben az állapotban ő is elkaphatja vagy esetleg olyan dolgokat kezdek majd el motyogni, amit neki nem lenne szabad hallania. A gyógyszernek köszönhetően a lázam már lement, de most ismét úgy érzem, mintha újra előbukkanna, pedig még nem lenne szabad. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Fázol? - simít végig a karomon? Utálom, hogy ilyen szomorú a hangja. Louis nem az a srác, akiről el tudom képzelni, hogy ilyen állapotba kerüljön, neki nem szabad soha szomorúnak lennie, hiszen a nevetése mindenkit mosolyra késztet. Legyen az embernek bármilyen rossz kedve, a nevetése feldobja kizárja a rossz érzéseket és erőt ad, hogy a jó oldalát nézd a dolgoknak. De most teli van aggodalommal, szomorúsággal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsit - motyogom, bár nem tudom pontosan, hogy értette-e válaszom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztosan lázad van - ül egy kicsit feljebb, majd arcát a homlokomhoz érinti. - Orvoshoz kellene menned - közli velem. - Nem úgy tűnik nekem, mintha ez csak egy szimpla hülés lenne Misty - néz rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem kell Lou - emelem rá szemeim. - Jól leszek, csak... szükségem van pár napra. Nem ez az első hülésem és tudom, hogy az eleje olyan, mintha halálos beteg lennék, de a napok teltével jobban leszek... - bújok közelebb hozzá. - Jobban leszek, csak adj pár napot.<br />
- Én hiszek neked, de jobban örülnék, ha egy orvos is biztosítana róla, hogy jól leszel és nem valami komolyan baj van - suttogja lágyan. - Aggódom érted és nem várhatod el tőlem, hogy nyugodt legyek, amikor ilyen állapotban vagy.<br />
- Köszönöm - suttogom. Megtörtem előtte, pedig nem állt szándékomban. Nem akartam ezt mégis megtettem. Szeretném megnyugtatni, hogy tényleg jól vagyok, de tudom, hogy nem és ha kihívna egy orvost, akkor lebuknék azt pedig nem akarom. Én kell őt megnyugtatnom, csak azt nem tudom még hogyan tegyem ezt.<br />
- Mit?<br />
- Azt, hogy aggódsz értem, hogy itt vagy velem, pedig elkaphatod... és azt mindketten tudjuk, hogy nem lenne jó... szükséged van a hangodra én pedig rosszul érezném magam, ha napok múlva te kerülnél a helyembe.<br />
- Nem érdekel, hogy elkaphatom <i>Hercegnő</i> - puszil a hajamba. - Akkor sem tudnál elküldeni magad mellől, ha próbálkoznál. Itt akarok lenni és itt is leszek, nem érdekelnek a következmények. A <i>barátod</i> vagyok és a <i>barátok</i> sosem hagyják a másikat bajba, ha segíteni tudnak rajtuk.<br />
<i>Hercegnő?</i> Mindig is utáltam ezt a becenevet, de az ő szájából, miért melegíti meg a szívem? Miért tölt el örömmel, hogy így nevez? Nem vagyok hercegnő, sosem leszek az és nem is szeretnék. Nincs tökéletes életem és a problémámnak köszönhetően nem is lesz, de az ő szemében az vagyok. Ez pedig nagyon is tetszik nekem. Tetszik, mert így legalább kicsit átélhetem azt, amitől eddig folyamatosan menekültem. Mindig menekültem a boldogság elől. A könyveimben is mindig azt írtam le, amit szerettem volna magaménak tudni, de sosem lehetett az enyém, most pedig kicsit úgy érzem, hogy általa megtapasztalhatom, hogy mi az a boldogság. Mellettem van, törődik velem és tudom, hogy nem csak barátként teszi ezt, mégsem mondok neki semmit. Hagyom és ez talán azért van, mert nem akarok csak a barátja lenni, pedig az lenne a helyes. Így is túl közel engedtem magamhoz, ha ez a kötelék tovább erősödik, egy nap majd elpusztítom őt. Fájdalmat fogok neki okozni, pedig nem akarok, mindent megtennék, hogy sose legyen szomorú. Jó barátja akarok lenni, aki mindig mellette van és segít neki, ha szükség van rá, ahogy ő is teszi velem, de többet nem adhatok neki. Szeretnék, de be kell érnem ennyivel, ahogy neki is.<br />
- Miért nézel így rám? - kérdi halkan. - Mondtam valamit, amit nem kellett volna?<br />
- Erről szó sincs - rázom meg kicsit a fejem. - Egyszerűen csak gondolkodtam - pillantok rá, majd szemeimet behunyva próbálok álomba merülni, mielőtt még kérdezősködni kezdene.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
- Srácok, komolyan - sóhajtok fel - már szinte semmi bajom, nem kell bébiszitter, kettő meg pláne nem - nézek rájuk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát persze Hercegnő - forgatja meg Lou a szemét. - Tegnap még az ágyból sem voltál hajlandó felkelni és hangod is alig volt, most meg azt próbálod velem elhitetni, hogy semmi bajod? Nem vagyok hülye, a hülés nem múlik el három nap alatt és ezt mindhárman tudjuk. Szóval ne próbálj meg elküldeni, különben is mindegy, hogy hol írunk Harryvel, itt is megtehetjük, szóval törődj bele, hogy nem megyünk sehová. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jobban nézel ki, mint tegnap - mosolyog rám Harry. </div>
<div style="text-align: justify;">
Tegnap találkoztam vele először úgy, hogy beszéltünk is. Louis nem volt hajlandó elmozdulni mellőlem, így megkérte, hogy engedjem meg neki, hogy itt dolgozzanak Harryvel. Mit mondhattam volna, hogy nem, de hát már úgyis el volt döntve... Kedves és aranyos volt, már amennyit tegnap képes voltam vele beszélni. Bevallom, hogy az ő közelébe nem éreztem magam annyira feszültnek, mint Louissal való első találkozásomkor, ami meglepett, bár már tudom, hogy annak az volt az oka, hogy ő más. Louis pedig, hát nem tudom leírni, hogy miért, de ő érzéseket vált ki belőlem, míg Harry csak barátként viselkedik velem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kösz - köszörülöm meg a torkom. - Jó, feladom maradhattok, csak kérlek ne nézzetek ilyen aggódóan, amikor rámtör a köhögőroham, idegesítő és zavarba ejtő - közlöm velük.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak aggódunk érted, Hercegnő - mosolyog rám Lou. Amióta először használta rám ezt a megnevezést, folyamatosan így nevez, nekem pedig mindig mosoly kúszik az arcomra tőle, amit gondolom ő is észrevett. - Szeretnél hallani belőle pár sort? - kérdi tőlem. - Szeretnénk kikérni a véleményedet róla.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az enyémet? Miért pont tőlem akarjátok hallani, hogy mit gondolok róla, hiszen én ehhez nem is értek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, Lou mesélte, hogy rajongó voltál és innen gondoljuk, hogy jó ötlet, de ha nem akarod hallani, akkor nem kell - néz rám Harry.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én azt egy szóval sem mondtam - vágom rá, majd a csészémet az asztalra téve helyezem magam kényelembe. - Kíváncsi vagyok, nagyon is, csak meglepett, ennyi az egész - vonom meg a vállam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Harryvel összenéztek, szavak nélkül beszélték meg a dolgaikat, én pedig türelmesen vártam, hogy valamelyikük elkezdjen énekelni, bár sejtettem, hogy ki lesz a választott. Louis mosolyogva nézett felém, majd vett egy mély levegőt és kezdett bele:</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- For your eyes only I'll show you my heart for when you're lonely and forget who you are I'm missing half of me when we're apart now you know me for your eyes only...</i> - végig a szemembe nézett, én pedig csak bámultam. A másodpercek perceknek tűntek, miután befejezte. Tudom, hogy meg kellett volna szólalnom, de egyszerűen el sem tudtam képzelni mit kellene mondanom. Egyszerűen nem jöttek szavak a nyelvemre, pedig velem ilyen ritkán történik meg, de ebben a pillanatban így volt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez... ez gyönyörű volt - nyögtem ki végül. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Már azt hittük meg sem fogsz szólalni - nevetett fel Harry. - Tudod, két perce bámulsz ránk, mint aki sokkot kapott volna...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ömm... - pillantok félre zavartan - bocsi csak...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Örülök, hogy tetszik - mosolyog rám Louis diadalmasan. - Ez a két perc mindent megért, hogy láthattam az arcodat, miközben érzések ezre fut rajtad végig. </div>
<div style="text-align: justify;">
Érzések ezre? Mi a fenéről beszél? Mindketten olyan furcsán néznek rám, milyen képet vághattam, hogy ennyire elvannak magukkal? Louis úgy mondta ezt, mintha pontosan ezt akarta volna kiváltani belőlem, de mégis mit?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs miről beszéltek - szólalok meg végül - de most hagylak titeket dolgozni - állok fel, majd indulok el a szobám felé. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A délután nagy részét zene hallgatásával és írással töltöttem. Próbáltam elterelni a figyelmem a délelőttről, amit még mindig nem értettem. Próbáltam elképzelni, hogy festhettem, de nem sikerült, ez számomra titok marad, mert Louis biztos nem fogja elmondani. </div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva csuktam le a laptopom tetejét, amikor meghallottam az ajtó csapódását. Harry távozott, ami annyit jelent, hogy Louis másodpercek múlva már a szobámban lesz, én pedig nem akarom, hogy meglássa, hogy írtam, mivel kijelentette, hogy pihennem kell és nem írhatok, míg jól nem leszek. De az írást nem szabad elhanyagolni, különben is nekem nem munka, hanem az életem, nem érzem azt, hogy kimerít, egyszerűen csak kikapcsolja az agyam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy érzed magad? - lép be a szobába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsit fáj a fejem, de még csak most vettem be a gyógyszert, szóval hamarosan elmúlik - közlöm vele mosolyt erőltetve magamra. - Nektek, hogy ment?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elég jól, persze még van mit dolgozzunk, de hamarabb kész lesz a szám, mint gondoltuk volna - közli velem, miközben mellém dől az ágyra. - Holnap találkoznom kell valakivel, de nem fog sokáig tartani - néz a szemembe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lou, ugye tudod, hogy én nem kértem, hogy légy itt? - vonom fel a szemöldököm, majd az arcát meglátva sóhajtva folytatom. - Nem úgy értettem, örülök, hogy itt vagy és törődsz velem, de ha dolgod van megértem, már mondtam, hogy sokkal jobban vagyok, megleszek egyedül is, különben meg átjön a nővérem, szóval nem leszek egyedül - közlöm vele.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Örülök, hogy nem hagylak magadra, még képes lennél dolgozni és valami hülyeséget csinálni, amitől visszaesnél. De nem tart majd sokáig, míg visszaérek aztán pedig el sem mozdulok mellőled.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért törődsz velem ennyire? - csúszik ki a számom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A beteget ápolni kell - mosolyog rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis, nem bántásból mondom, mert tényleg örülök, hogy itt vagy és gondoskodsz rólam, de úgy viselkedsz velem, mintha a barátnőd lennék, pedig nem vagyok az.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tényleg nem vagy az - néz rám - de ma megtudtam valamit, ami megnyugtatott - vigyorodik el. - Az álarcod nem olyan jó, mint azt gondolod Hercegnő - simít végig az arcomon, mire én kíváncsian nézek rá, de ő csak a fejét megrázva adja tudtomra, hogy nem fog többet mondani. Mit árultam el neki a tudtomon kívül?</div>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-37443842691764401652015-11-28T16:21:00.000+01:002015-11-28T16:21:45.438+01:006.rész - Őrangyal<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://41.media.tumblr.com/4ab0dff315e238bce93443e73bef2419/tumblr_nyi8rgsOvj1utgxfmo1_1280.png" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="400" src="https://41.media.tumblr.com/4ab0dff315e238bce93443e73bef2419/tumblr_nyi8rgsOvj1utgxfmo1_1280.png" width="266" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis Tomlinson</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Már percek óta ébren vagyok, de nincs szívem felébreszteni a karjaimban lévő lányt. Nem akarom elengedni, mert fogalmam sincs, hogy lesz-e még esélyem így tartani őt. A tegnap esti beszélgetésünkből nem úgy nézett ki, mint akit meggyőztem arról, hogy nem fogom feladni a megismerését és ő el is fogadta ezt. Fél, csak azt nem értem, hogy mitől. Mi történhetett vele, hogy ennyire távol akar magától tartani mindenkit?! Miért hiszi azt, hogy ő nem érdemli meg a boldogságot? Annyi kérdésem van, amire mielőbb szeretnék választ kapni, de nincs rá lehetőségem, amíg nem enged közel magához. </div>
<div style="text-align: justify;">
Bevallom az éjszaka közepén, amikor kijött hozzám azzal, hogy behívjon a szobámba aludni azt hittem csak képzelődöm. Láttam rajta, hogy amint feltette nekem a kérdését nem gondolta át, éppen ezért kérdeztem vissza, de már nem volt elég bátorsága meghátrálni, így természetesen én sem igazán foglalkoztam a következményekkel és a tudattal, hogy vissza kell fognom magam, ha egy ágyban alszunk majd, mert szerettem volna. Egyáltalán nem bántam meg, főképpen nem akkor, amikor fél órával azután, hogy elaludtam éreztem, ahogy közelebb húzódik hozzám. Tudom, hogy nem lett volna szabad közelebb húznom magamhoz, míg a feje a mellkasomra nem kerül, de mindennél jobban akartam, hogyha csak ez az egy esélyem van, hogy a karjaimban tartsam akkor nem fogom elmulasztani. Minden pillanatot kihasználom, hogy a közelemben van.</div>
<div style="text-align: justify;">
Amikor először felébredtem minden erejével azon volt, hogy kimásszon mellőlem, tudom, hogy kellemetlenül érezte magát, de én örültem, hogy ott volt, ahol. Tisztában vagyok vele, hogy zavarban fogja magát érezni, amint felébred a közelségem miatt és azt is tudom, hogy én ezt élvezni fogom, mert hosszú ideje most először érzem azt, hogy minden olyan, mint régen. Hogy a mosolyom valódi, úgy érzem, mint hónapokkal ezelőtt Eleanorral. Boldoggá tett és megnyugtatott, szerettem vele kötekedni és most pontosan azt érzem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne az életemben és ezt annak köszönhetem, hogy a karjaimban van. Kihasználásnak tűnik az, amit vele teszek és lehet, hogy egy része az is, de tényleg szeretném őt megismerni. Szeretném, hogy mellettem legyen, hogy segítsen rajtam és engedje meg nekem, hogy én is segítsek neki. Ennyit szeretnék az élettől, ebben a pillanatban, hogy mellettem maradjon és engedje, hogy a közelébe legyek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Morogva nyúlok a polcon lévő telefonomért, ami rezegni kezd, mielőtt még felébresztené Mistyt is. Döbbenten veszem észre, hogy Harry keres, pedig ő ilyenkor nem szokott még fent lenni. Most vagy valami baj van, vagy csak kíváncsi arra, hogy alakult a tegnap. Inkább az utóbbira tippelnék, mivel ismerem annyira és kétlem, hogy változott volna bármi is, amióta nem beszéltünk. Vigyorogva nyomom ki majd írok neki egy üzenetet miszerint most elfoglalt vagyok és nem tudok beszélni vele. Szinte magam előtt látom a perverz vigyorát, amint elolvassa szövegem, mert biztosan valami olyasmire gondol, ami persze nem történt meg, de az ő fejében igen. </div>
<div style="text-align: justify;">
Halk nyöszörgés üti meg a fülem, amiből tudom, hogy még pár perc és Misty felébred. Mosolyogva simítok végig az arcán, majd nyomok egy puszit a hajába. Egy ásítás kíséretében nyitja résnyire a szemeit, majd szalad ráncba a homloka.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hol vagyok? - kérdi sokkal inkább magától, mint tőlem, mivel kétlem, hogy észrevett eddig a pillanatig. Kuncogva adom a tudtára jelenlétem, mire egyből felül az ágyban, majd rám néz nagyra nyílt szemekkel. - Ó... - kap a fejéhez - persze már emlékszem - suttogja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó reggelt - könyökölök fel az ágyban. - Hogy aludtál? - kérdem vigyorogva. </div>
<div style="text-align: justify;">
Halvány pirrel az arcán pillant rám, majd temeti kezei közé az említett felületet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól aludtam - sóhajt fel - bár arra kíváncsi lennék, hogy kerültem oda, ahová - teszi hozzá. - Valami azt súgja, hogy miattam történt, bár ahogy észrevettem te sem állítottál meg benne.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé - húzom el kezeit az arca elől. - Ne érezd magad zavarban, hiszen semmi rossz nem történt. És különben is, nagyon remélem, hogy nem hiszed azt egy percig se, hogy bánom, hogy egy ilyen gyönyörű lány, mint te engem használt párnának, mert akkor hatalmasat tévedsz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te ezt élvezed - motyogja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit is? - kérdem ártatlanul. - Mit kellene élveznem? - hajlok hozzá közelebb. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne viselkedj úgy, mintha ártatlan lennél - forgatja meg szemeit. - Pontosan tudod, hogy miről beszélek. Élvezed, hogy zavarba hozol és azzal, hogy minden egyes pillanattal amikor közelebb hajolsz hozzám az arcom új színbe borul - vádol meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Most megleptél - nevetek fel. - Azt hittem, hogy te nem mondod ki a véleményed ilyen nyíltan, de úgy látszik mégis. Ez tetszik. De még mennyire tetszik - suttogom. - Zavarba jössz attól, amit mondok, de vissza is vágsz annak ellenére is, hogy tudod ellenem úgysem győzhetsz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos vagy te ebben? - vonja fel a szemöldökét. - Annyira még nem is ismersz, hogy ezt elmondhasd rólam. Ki tudja lehet képes lennék legyőzni téged. Nem ismersz szóval ne bízd el magad ennyire.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Most először történt az, hogy nem tetted hozzá, hogy nem is foglak megismerni, talán nem megváltozott a véleményed rólam?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt sem mondtam, hogy meg fogsz ismerni - vonja meg a vállát. - Csak, hogy nem ismersz, a két fogalom között sok a különbség. Nem azért nem hagyom, hogy megismerj, mert rossz véleményem van rólad, hanem mert így látom jónak. Tisztában vagyok vele, hogy te nem ezen a véleményen vagy, de azzal is, ha megtudnád, hogy miért gondolom így akkor ez megváltozna. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor miért nem meséled el nekem, hogy mitől félsz? - kérdem halkan. - Miért nem avatsz be abba a sötét titokba, amitől ennyire félsz, ha kitudódik, akkor elveszíted a számodra fontos embereket?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs semmilyen titkom, csak vannak dolgok, amiről nem szeretek beszélni és ez pont olyan, ne erőltesd Louis, mert azzal nem győzöl meg róla, hogy te igenis mellettem maradnál...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó - adom fel. Nem zártam le még ezt a beszélgetést és szerintem ezzel ő maga is tisztában van, de egy ideig most nem fogom erőltetni, mert tudom, hogy képes lenne teljesen elzárkózni tőlem, ha nem adom meg neki azt amit kér tőlem. - Egy feltétellel - nézek a szemébe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Na és mi lenne az?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem fog neked tetszeni - közlöm vele - de csak akkor vagyok hajlandó letenni róla, ha megígéred nekem, hogy nem menekülsz előlem. Nem kell elmondanod, míg te megad nem szeretnéd, de akkor még találkoznod kell velem. Nem szabad ennek lennie az utolsó együtt öltött esténknek, miután kisétálsz az ajtómon. </div>
<div style="text-align: justify;">
Tudom, hogy sokat kérek tőle és ez zsarolás is egyben, de nem akarom, hogy csak úgy kisétáljon az életemből. Nem engedhetem meg neki. Ha pedig csak így tudom rávenni, akkor legyen, nem fogom arról faggatni, amiről nem akar velem beszélni, csak maradjon a közelembe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sokat kérsz - túr a hajába. - Mondtam neked, hogy nem jó ötlet engem megismerni, miért nem tudod ezt csak elfogadni és beletörődni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Misty, életemben eddig semmit sem fogadtam el és törődtem bele, amikor megkértek rá vagy ha meg is tettem, csak hosszú idő elteltével. De azok nem ilyenek voltak, abba képes voltam beletörődni, de ez nem olyan, amit el fogok fogadni. Meg akarlak ismerni és nem értem, hogy te miért nem engeded nekem. Nem akarsz róla beszélni, rendben, legyen, de akkor legyünk barátok, szükségem van barátokra és neked is. Nem vallod be és szinte biztos vagyok benne, hogy sosem fogod, de te is tudod, hogy így van. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az a fájdalom, amit annyiszor láttam már a szemében újra csillogni kezdett. Megint egy olyan témát hoztam fel, ami fájdalmat okoz neki. Meg akarom szüntetni ezt. Azt akarom, hogy boldog legyen és ne folyamatosan arra gondoljon, hogy mi lenne ha... Ha az ember ezt teszi, abba szép lassan beleőrül. Nem azt kell nézni, hogy mi történhet a jövőben, hanem a pillanatnak élni és engedni, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie kell. Nem hiszek a sorsban, de abban, hogy minden okkal történik igen. Az, hogy mi találkoztunk nem véletlen volt, így kellett lennie. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És most mit kellene erre mondanom? Azt várod, hogy egyből beleegyezzek, de mi van, ha én nem akarom ezt? Arra nem gondoltál, hogy azzal, hogy közelebb engedlek magamhoz, mint barátot megtudod azt, amiről nem akarok beszélni? Abban sem vagyok biztos azokból ítélve, ahogy rám nézel, hogy képes lennél csak a barátom lenni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Képes lennék, ha adnál nekem egy esélyt - suttogom. - Csak egy esélyt kérek és ha úgy érzed, hogy nem vagyok jó társaság, akkor megígérem neked, hogy lekopok, csak kérned kell tőlem - vetem be az utolsó kockám. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A napok hamar telnek, én pedig egyre többet mosolygok. Igazság szerint nem is értem, hogy miért teszem ezt, hiszen semmi sem történt csak úgy érzem, hogy visszakaptam egy részem, amit hónapokkal ezelőtt elveszítettem. A közös munka a fiúkkal már nagyon hiányzott, főképpen, amikor egyedül dolgoztam a dalaimon. De most itt van Harry és már napok óta a közös dalunkon dolgozunk és kicsit úgy érzem, mintha visszaugrottunk volna az időben. Hülyéskedünk és ahogy az este egyre jobban közeleg egyre hülyébb és hülyébb mondatok hagyják el a szánkat. Igazából még csak pár sor van, de annak a hangulatából ítélve már tudjuk, hogy nem egy boldog és pörgős szám lesz, sokkal inkább egy érzelmes, szomorú szám. Az érzéseinket írjuk ki magunkból, amiket eddig elnyomtunk a világ elől, ami persze nem baj, csak... furcsa.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ma is találkoztok? - iszik bele a kávéjába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, azt mondtam neki miután mi végeztünk beugrom hozzá - közlöm vele. - Meg se szólalj - teszem hozzá, amint észreveszem perverz vigyorát. - Semmi sincs közöttünk, bár én szeretném, de most még megelégszem azzal is, hogy engedi, hogy a barátja legyek. Nekem az is sokat jelent és ezt ő is tudja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De te többet szeretnél és ezt mi tudjunk - emeli ki a mondatom egy részét. - Te nem barátként tekintesz rá és ezt ő is észre fogja venni, ha már nem tette meg. Nem hülye, elég ha csak rád néz és leesik neki, hogy többet érzel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez bonyolult Hazz, te tudod a legjobban - sóhajtok fel. - Én szeretném, hogy több legyen, de ő már az elején leszögezte, hogy csak a barátom akar lenni, nekem pedig ezt el kell fogadnom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem értelek. Miért nem bizonyítod be neki, hogy ő is többet érez, csak fél tőle? Te is tudod, hogy így van Lou. Láttalak titeket, amikor legutóljára magaddal hoztad... ahogy rád néz, az nem barátság, de neked könnyebb azt mondogatni, hogy ő csak úgy tekint rád, mert ha nem ezt teszed akkor sok kérdés merül fel benned, hogy miért nem akar többet, nem igaz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán - motyogom - de nem tehetek semmit sem, míg ő nem szeretné. Még elég számomra a barátsága, de tudom, hogy eljön majd az a nap, amikor már nem lesz és akkor tennem kell valamit. Vagy megmutatom neki, hogy érzek és ezzel eltaszítom magamtól vagy csak a barátja maradok ezzel fájdalmat okozva mindkettőnknek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Erre semmi szükség - legyint. - Egy nap, amikor úgy látod, hogy képes vagy rá és ő is elég jó hangulatban van egy olyan beszélgetéshez akkor vallj be neki mindent, semmit sem veszíthetsz Lou, de tudnia kell róla, hogy érzel. Nem jó, ha titkolóztok egymás előtt, még akkor sem, ha semmi sincs köztetek, én tudom...</div>
<div style="text-align: justify;">
A beszélgetésünk után, egyből kocsiba szállok, majd elindulok a már jól ismert lakás felé. Nem volt könnyű, de azon a reggelen rávettem, hogy ne szüntesse meg velem a kapcsolatot. Persze nem ment könnyen, de nem adtam fel és azóta szinte minden nap találkozom vele. Az elején volt, hogy kifogásokat kereset, de sosem vettem figyelembe. Mindig azzal tettem le a telefont, hogy jó akkor húsz perc és találkozunk. Azóta erről leszokott, hiszen látta, hogy semmit sem ér el nálam vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mosolyogva szállok ki majd indulok el, hogy mihamarabb láthassam. Igaza van Harrynek és ezzel én is tisztában vagyok, csak nem olyan egyszerű megtenni, amire kér, mint kigondolni. Sok bátorság kell hozzá, hiszen az is benne van a pakliban, hogy elveszítem őt és bármire képes lennék, hogy ez ne történjen meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát te? - mosolyog rám erőltetetten, amint kinyitja az ajtót. - Azt hittem, csak később jössz. Nem írtok még?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden rendben veled? - vonom fel a szemöldököm. - Kicsit sápadt vagy, hé... - nyúlok utána, amikor majdnem összeesik. - Misty - szólítom aggódóan, majd a karjaimba veszem. - Ne csináld ezt, a frászt hozod rám, mi történt veled?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak... csak le kell kicsit dőlnöm - motyogja alig érthetően. Lefektetem az ágyára, majd kisimítom magam a haját a szeméből. Aggódóan nézek rá, de ő csak behunyt szemekkel néz rám. Miért érzem azt, hogy valami fontos dolgot titkol el előlem. Igaz, hogy az utóbbi időben semmit sem vettem rajta észre, de az elején már láttam ilyennek, csak akkor nem volt az összeesés szélén, mint most. Lassan fekszem le mellé, majd húzom őt közelebb magamhoz. A szívem nagyon gyorsan ver, miközben a levegőt is szaporán kapkodja. Tennem kéne valamit, de fogalmam sincs, hogy mit, ezért csak próbálok megnyugtató szavakat suttogni a fülébe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt veled? - kérdem pár perc múlva, miután kicsit megnyugodott. Erősebben szorítom magamhoz, ő pedig mélyeket sóhajtva bújik hozzám. - Mondj valamit, kérlek...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már jól vagyok - szólal meg erőltetetten. - Tényleg semmi bajom, Lou. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne mond ezt, főképpen ne most, hogy láttalak így. Nem vagyok hülye, szóval ne is néz annak a francba - morgom. - Nem akarok veled most veszekedni - motyogom - de aggódom érted, szóval mond el az igazat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én sem akarom, hogy veszekedjünk... de tényleg semmi bajom, csak talán meg leszek hűlve, egész nap rosszul éreztem magam - suttogja a mellkasomra. - Azt hittem el fog múlni, de nem így lett. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért nem szóltál nekem? - kérdem. - Ha mondtad volna, akkor már rég itt lennék. Ilyenkor nem szabad egyedül lenned. Az előbb majdnem elájultál, mi történt volna, ha ez akkor történik meg, mikor nem is számítasz rá és bevered a fejed?</div>
<div style="text-align: justify;">
- De nem akkor történt - emeli rám tekintetét. - Jobban éreztem magam, csak hirtelen álltam fel a kanapéról és gondolom nem segített az állapotomon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ma ha akarnál sem tudnál innen elküldeni. Biztos lehetsz benne, hogy nem hagylak magadra ilyen állapotban. Itt maradok veled és vigyázok rád, míg jobban nem leszel - puszilok a hajába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te is elkaphatod tőlem - leheli.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem érdekel - jelentem ki. - Vigyázni fogok rád és ebben nem tudsz megakadályozni. Az elkövetkezendő napokban én leszek az <i>őrangyalod.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
<i>Sziasztok! Hogy tetszett a rész? Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket és az olvasókat is! Remélem ehhez is leírjátok a véleményeiteket és várjátok majd az új részt, ami egy hét múlva érkezik majd! További szép napot!</i></blockquote>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-39986519430318155372015-11-20T18:21:00.001+01:002015-11-20T18:21:25.911+01:005.rész - "Miért...?"<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://i.imgur.com/m3E4WLH.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://i.imgur.com/m3E4WLH.jpg" height="400" width="200" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Misty Stone</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Készülődés közben nem egyszer merült fel bennem, hogy most sem megyek el a találkozóra. Tudom, hogy nem lenne szép tőlem, de mit tehetnék? Nem akarom, hogy bárki olyat feltételezzen róla és rólam, ami nem is létezik, én pedig messze tőle lennék csak biztonságban. Előtte nem tudom megjátszani, hogy minden oké, pedig szükségem lenne rá. Nem árulhatok el neki semmit sem abból, hogy mi van velem. Maszkot kell húznom és túlélnem az elkövetkezendő pár órát, mert abban biztos vagyok, hogy ez nem egy fél órás találka lesz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Magyarázatot követelek - szól bele a nővérem, amint felveszem neki a telefont. - Miért van az, hogy anyától kell megtudnom, hogy fiú problémáid vannak? Én a nővéred vagyok és tudod jól, hogy bármiben segítek neked csak szólnod kell.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kim - sóhajtok fel. - Nem tudom, hogy anya mit mesélt neked, de nincs semmi problémám. Az, hogy nem mentem el egy megbeszélt találkozóra még nem azt jelenti, hogy bármilyen problémám lenne, csak egyszerűen átgondolom a dolgokat és akkor nem éreztem úgy, hogy el kell mennem, ahogy most sem, de nem akarok magamban nagyobb bűntudatot kelteni, mint már anélkül is van. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye tudod, hogy nem fogom csak úgy hagyni az egész témát? - kérdi, miközben biztosan felvonja a szemöldökét, ahogy mindig is teszi. - Részleteket akarok és mindent el kell mondanod abból, ami ma történt, de legfőbbképpen azt, hogy miért akarod, hogy leszálljon rólad, miért nem engeded meg, hogy megpróbáljon boldoggá tenni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi kedvem erről beszélni, főképpen nem kint az utcán, Kim - fordulok be a sarkon. - Tisztában vagyok vele, hogy nem fogom megúszni ezt a beszélgetést, de először szeretnék találkozni vele és azon túlesni majd csak utána ezen a beszélgetésen, rendben?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben, de akkor holnap találkozunk, ígérd meg nekem - kéri határozottan. - Nincs semmi kifogás, rám fogsz szánni legalább két órát a napodból, megegyeztünk?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Legyen - bólintok rá, bár tudom, hogy úgysem látja. - De most le kell tennem. Holnap beszélünk - búcsúzom el tőle.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó szórakozást! - kuncog fel, majd a vonal megszakad, én pedig mély levegőt véve veszem tudomásul, hogy megérkeztem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még simán lenne esélyem a menekülésre, csak sarkon kellene fordulnom és gyors léptekkel elindulnom visszafelé, de valami nem enged. Az ablakot bámulom, miközben megjelenik előttem az a szomorú arc, ami tegnap fogadott, amitől egyszerűen képtelen vagyok sarkon fordulni és továbbállni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye nem menekvést forgatsz a fejedben? - szólal meg a már jól ismert hang közvetlenül mögülem, mire halk sikítás hagyja el a számat. Szapora lélegzéssel fordulok meg, majd pillantok az előttem álló zsebredugott kezű srácra. - Nem akartalak megijeszteni - mosolyog rám. - Igazából köszöntem is, csak nem hiszem, hogy hallottad, mivel nagyon a gondolataidba voltál merülve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia - szólalok meg halkan. - Nem a te hibád, mindig kicsit ijedős voltam - teszem hozzá. - Nem lenne jobb bemenni? - mutatok a kávézó irányába.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem vagyok benne olyan biztos, hogy jó ötlet nyilvános helyen találkoznunk - néz a szemembe. - Biztosan hallottad már a híreket, miszerint <i>te vagy az új barátnőm</i> nem szeretném, ha kellemetlenül érintene téged, így mit szólnál, ha egy nyugisabb helyre mennénk, ahol nem kell lesifotósoktól tartanunk?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak az zavar benne, hogy hazugságot irkálnak, mivel én nem vagyok a <i>barátnőd</i>, viszont már az egész világ ezt hiszi, miközben nem is igaz - fonom össze mellkason előtt kezem, ezzel elrejtve a remegésüket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De még lehetsz - vágja rá, mire én nagyra nyílt szemekkel nézek rá. - Mondtam neked, hogy nem fogom feladni, hogy megismerjelek, ehhez jobb ha hozzászoksz. Minél messzebbre akarsz magadtól taszítani én annál közelebb szeretnék hozzád kerülni, most pedig gyere - nyújtja felém a kezét, én pedig egyből odakapom szemeim. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez nem jó ötlet - bökök a felém tartott kéz felé. - Bárki megláthat és ezt már nem lenne olyan könnyű kimagyarázni - közlöm vele.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsit sem érdekel - nyúl felém, majd fogja meg a bal kezem miközben mosolyogva néz rám. - Gyere, keressünk egy nyugisabb helyet - indul el, engem maga után húzva. Ahol az ujjai érintik a bőröm felforrósodik az adott rész. Miért váltja ki belőlem ezt egy fiú érintése? Miért van az, hogy mélyen elrejtve magamban azt szeretném, hogy valaki mellettem legyen, hogy valaki megmutassa nekem mi az a szerelem? Miért akarom, hogy végre megszegjem az összes szabályom és közel engedjek valakit magamhoz még annak ellenére is, hogy tudom, hogy végződik majd ez az egész?! Miért vagyok ilyen önző, hogy boldogságot szeretnék, ha még egy rövid időre is, hiába tudom, hogy ezzel megbántanám az adott személyt? - Minden rendben? - néz rám aggódóan, amint a kocsija mellé érünk, miközben ujjával lassú köröket rajzol a kézfejemre. Felé pillantok, majd hamis mosolyt erőltetek magamra, ezzel próbálva jelezni neki, hogy minden rendben, bár úgy érzem, hogy ő átlát az álcámon és egyetlen szavam sem hiszi el.<br />
- Semmi bajom, tényleg - rántom ki a kezem az övéi közül majd túrok a hajamba. Zavarban érzem magam, mert észre sem vettem, hogy erősebben szorítottam a kezét, amíg átjöttünk az úton, mint azt kellett volna. Látom rajta, hogy kételkedik a válaszomban, de örülök, hogy nem kérdez rá, hiszen semmit sem mondhatnék neki a problémáimról. Bólintva jelzi, hogy tudomásul vette a válaszom, majd kinyitja nekem a kocsija ajtaját, megvárja míg beszállok és rám is csukja azt, majd ő is beszáll mellém. - Hová megyünk? - szólalok meg pár másodperc után.<br />
- Ne értsd félre, nem azért viszlek el hozzám, mert bármi tervem van - néz rám - csak úgy gondolom, hogy az az egyetlen hely, ahol nem fotózhatnak le minket. De ha te nem éreznéd ott jól magad, akkor hozzád is mehetünk vagy kereshetünk egy eldugott helyet...<br />
- Nem nézlek olyan személynek, aki azért vinne el magához, mert tenni szeretne velem valamit - közlöm vele, mire megkönnyebbülten sóhajt fel. - Mehetünk hozzád is.<br />
Csendben utazunk miközben egyre zavarbaejtőbb lesz köztünk a helyzet. Szeretnék vele beszélni, hogy kicsit is eltereljem a gondolataim arról, hogy miért szeretném magamhoz közel engedni őt, de ilyen csendben a gondolataim átveszik az uralmat és teljesen összezavarnak.<br />
- Beszélhetünk róla, ha szeretnéd - hallom meg hangját, mire zavartan kapom felé a fejem, ugyanis fogalmam sincs, hogy mit mondhatott előtte. - Tudod a cikkekről és a képekről - teszi hozzá halkan, én pedig sóhajtva dőlök hátra az ülésben.<br />
- Ez lehet, hogy egy kicsit hülyén fog hangzani, hiszen az embereknek általában nem ez a véleményük a cikkekről, de mivel író vagyok én kicsit másképp látom a helyzetet. Tisztában vagyok vele, hogy azért írnak mindent bele, amiről azt feltételezik, hogy igaz, mivel kellenek bele olyan cikkek, amik miatt megveszik majd őket és az, hogy egy sztárt összehoznak valakivel millió olvasót szerez neki, hiszen híres vagy és sok rajongód van, akik kíváncsiak arra, hogy mi van veled. Bár annak nem örülök, hogy hazugságot írnak, de őszintén, ha észreveszel egy hírességet, miközben egy másik személlyel beszélget benned mi merül fel legelőször? Hogy együtt vannak, utána elemezni kezded és rájössz, hogy hülyeség amit gondoltál, de attól még felmerült benned és az a lényeg. Nem azt kell néznünk, hogy mit írnak rólunk, hiszen csak a fontos, hogy mi tudjuk az igazságot.<br />
- Még egyszer sem hallottam ilyen felfogásról, de örülök neki, mivel így nem kell azon aggódnom, hogy majd azért nem akarsz velem találkozni, mert mindent összehordanak az újságokban - sóhajt fel. - Tudom, hogy nekik ez a munkájuk, de azért néha kicsit sok az, amit összeírnak rólunk, mivel ezzel problémát okoznak nekünk... persze nekik ez fel sem tűnik, de nem mindig olyan egyszerű kibújni egy cikk alól, ami egyszer már napvilágot látott, hiába hazugság.<br />
- Nem is mondtam, hogy az, de bele kell törődni, hogy nekik ez az állásuk, ahogy neked az éneklés, nekem pedig az írás, még akkor is, ha az övéket nem egyszerű elfogadni, nem tudsz rajta változtatni.<br />
- A napokban lesz egy interjúm, ahol ezt tisztázni fogom - pillant rám - csak azért szólok, hogy ne lepődj meg, ha utána majd a jövőre nézve írnak majd a <i>kapcsolatunkról</i>. Tudom, hogy te nem szeretnél vagy félsz közel engedni magadhoz valamilyen okból kifolyólag, de én szeretnélek megismerni téged. És őszintén szólva azt sem nagyon bánnám, ha a jövőben a mostani cikkek valósággá válnának - közli velem, mire én elvörösödve bámulom az ölemben lévő kezeim.<br />
Miért van az, hogy egyetlen egy mondatával teljesen zavarba tud hozni? Miért mondogatja folyamatosan azt, hogy meg akar ismerni, én pedig miért örülök a szívem mélyén ennek? Bevallom, hogy félnék attól, hogy vele legyek, mint egy pár, de egy részem örülne neki, egy eldugott részem örülne neki, ha ez bekövetkezne. Eddig bele sem gondoltam, hogy mennyire vágyom a boldogságra, de mióta találkoztam Louissal és képtelen vagyok abban, hogy megakadályozzam a megismerésemben egyszerűen félek, hogy olyan fog velem történni, ami nem biztos, hogy jó hatással lesz rám vagy rá. Félek boldognak lenni, mert nem tudom, hogy meddig tarthat, ha beteljesedik és hogy mi lesz miután minden megváltozik.<br />
- Itt laksz? - kérdek rá figyelmen kívül hagyva előbbi mondandóját.<br />
- Igen - mosolyog rám, majd a portást köszöntve hajt át a kapun. - Nem kell aggódnod, senki sem láthat meg téged, hogy itt vagy, mivel ide nem engednek be senkit sem, aki nincs bejelentve - közli velem.<br />
A halban állva várjuk, hogy megérkezzen a lift. Időközben megtudtam, hogy Louis a tetőtéri lakásban lakik, ami nagyon kíváncsivá tett, hiszen nekem is egy álmom volt, hogy egyszer majd legyen egy ilyen lakásom. Nem azt mondom, hogy a mostanit nem szeretem, csak mindig is vonzott az a látvány, meg persze érzés, hogy milyen ha tied az egész tetőtér is.<br />
- Miért döntöttél pont emellett a lakás mellett? - fordulok felé, amikor kiszállunk a liftből.<br />
- Hát, a másik lakásom túl nagynak tartottam, hiszen már nem voltak ott a fiúk, hogy betöltsék néha a sok helyet, így úgy gondoltam, hogy keresek egy kisebbet. Régen mindig erre a környékre akartam költözni és mikor megláttam, hogy egy jól örzött részen van eladó lakás egyből rávetettem magam. Sokszor megtörténik az, hogy az ablakból percekig bámulom a kilátást, mivel az nem mindennapi - mosolyog rám.<br />
- Értem - biccentek. - Bennem is felmerült már, hogy egy tetőtéri lakást is bérelhetnék, mivel nagy álmom, de gondolom erre már rájöttél a könyveimből is.<br />
- Igen, feltűnt, hogy mindig tetőtéri lakásban lakott a fiú - neveti el magát. - Nem gondolod, hogy az, hogy én is ott lakom jelent valamit? - fordul felém vigyorogva. - Tudod, talán az egyik könyved valóra válik, esetleg ihletet kapsz a lakásomtól.<br />
- Kicsit furcsa, de ne képzelj bele semmit - nevetem el magam én is. - Ez csak egy lakás...<br />
- Nevettél - néz rám döbbenten. - Most először nevettél a közelemben - mondja sokkal inkább magának, mint nekem - ez tetszik - vigyorog. - Fáradj beljebb szerény hajlékomba - tárja ki előttem az ajtót.<br />
A küszöböt átlépve egyből megcsap Louis illata. Az egész lakásban érezhető, ami mosolyt csal az arcomra, bár az okát nem tudom. Beljebb lépve megpillantom a nappalit, ahol két fekete bőrkanapé található egy üvegasztallal és vele szemben pedig a falra fogott Tv díszeleg. De ez alig köti le pár másodpercig a kíváncsiságom, mivel észreveszem a hatalmas ablakokon túl a gyönyörű látványt, mire gyors léptekkel közelítem meg. Hátam mögül hallom Louis kuncogását, de mit sem törődve vele bámulok magamelé.<br />
Szinte az egész város látható. Napközben is szép lehet a látvány, de este miután felkapcsolják a világítást biztosan sokkal szebb. Szinte biztos vagyok benne, ha az enyém lenne ez a lakás, akkor órákat töltenék a város nézegetésével.<br />
- Ennyire tetszik a kilátás? - lép a hátamhoz, miközben kezeit a derekamra helyezi, én pedig azonnal kizökkenek a bámulásból. - Minden érintésembe beleremegsz - suttogja. Szemeimet lehunyva próbálom magam rávenni, hogy ne simuljak az ölelésébe és továbbra is ott maradjak a közelébe. - Feszült vagy - szorítja meg egy kicsit a derekam, majd enged el. - Tudom, hogy ez nem pont az első beszélgetéshez való téma, de kíváncsi vagyok rá, tényleg érdekel, hogy miért akarsz ennyire menekülni előlem, miért félsz attól, hogy megismerjelek? Készítek egy teát és közben megbeszélhetnénk - teszi hozzá.<br />
- Louis - fordulok felé. - Én.. én tényleg nem akarok erről beszélni - motyogom. - Tudom, hogy jogod van tudni, de...<br />
- Hidd el nekem, hogy könnyebb lenne, ha kiadnád magadból és nekem is, mert tudnám, hogy mit kell másképp csinálnom, hogy ne taszítsalak el magamtól.<br />
Feladva a próbálkozást egyezem bele. Tudom, hogy ezt nagyon meg fogom bánni, de abban is biztos vagyok, hogy egyszerűen képtelenség lenne őt lebeszélni bármiről is, amit egyszer a fejébe vesz, hiszen nem akartam itt lenni, most mégis itt vagyok vele, kettesben és ez is csak a makacsságának köszönhető.<br />
Idegesen üldögélek a kanapén, miközben Louisra várok. Mi a fenét mondjak neki, hiszen rendes indokom nincs, hogy miért gondolom azt, hogy nem jó ha megismer engem. Az igazi okát nem mondhatom el, de hazudni sem akarok neki. Egyszerűen muszáj valahogy meggyőznöm, hogy nem jó ötlet, de az a baj, hogy lassan már nem csak őt, hanem magamat is meg kell róla győzzem.<br />
- Türelmes leszek és nem erőltetem, de tényleg tudni szeretném az okát. Azt pedig ne mond, hogy nincs, mert azt sosem fogadom el. Van és te pontosan tudod, hogy mi az, én is szeretnék tudomást szerezni róla.<br />
- Ez nem olyan egyszerű... nem ismersz, nem tudod milyen lány vagyok. Egyet gondolsz rólam, de biztosíthatlak róla, hogy a fele sem igaz - kezdek bele. - Sok olyan dolog van velem kapcsolatban, amit nem szeretek megosztani másokkal és ezért nem tudják, hogy ki vagyok én valójában. Tudom, ha megismernél és megtudnál rólam mindent fájdalom érne, én pedig nem akarom ezt. Nem akarom, hogy bárkinek is fájdalmat okozzak azzal, hogy megismer. Tudom, hogy most arra gondolsz, hogy ezzel sok mindent vesztek, de nem tudok ellene tenni. Senkit sem fogok tönkretenni azért, hogy én egy rövid ideig boldog lehessek.<br />
Döbbenten néz rám, szerintem biztosan azt hiszi rólam, hogy hülye vagyok és nem érti, hogy miért gondolom ezt, hiszen számára ez érthetetlen.<br />
- Ez butaság - néz a szemeimbe. - Ha valakinek tényleg fontos vagy, akkor a hibáiddal együtt elfogad és melletted áll. Nem tudom, hogy mitől félsz ennyire, de őszintén szólva ezzel csak azt érted el, hogy be akarjam neked bizonyítani, hogy engem nem érdekel az, hogy félsz attól, ha megismerlek fájdalmat okozol nekem, mert tudom, hogy nem lenne így. Nem tudnál olyat mondani, ami fájna...<br />
- Szerintem sikerülne... - suttogom.<br />
- Az, hogy megfosztod magad a boldogságtól egyáltalán nem jó - érinti meg a kezem. - Látom, hogy mit váltok ki belőled, ha megérintelek, ahogy akkor is amikor az előbb hátulról átöleltelek, vágysz a szeretetre és a boldogságra, de valami fura indok miatt meg akarod magadtól fosztani, mert azt érzed, hogy fájdalmat okoznál a másik személynek, ami egyáltalán nem igaz. Engedd, hogy megismerjelek és megmutassam, hogy milyen az igazi boldogság.<br />
- Miért akarsz megismerni? - szakad fel belőlem a kérdés. - Nem értem, egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy mit látsz bennem, hogy nem akarod ezt feladni...<br />
- Egy gyönyörű okos, fiatal lány vagy és én úgy érzem, hogy az a lány benned is ott van, akiről a könyveidben írsz, csak jönnie kell valakinek, aki előhozza belőled az igazi éned és szeretnék én lenni az a személy. Tudom, hogy ez furán hangozhat hiszen alig pár napja ismerlek, de látom, hogy szükséged van valakire, tudom milyen érzés és azt is, hogy milyen amikor rájössz, hogy nem vagy egyedül, hogy valaki segíthet ezt átvészelni, szeretnék én lenni az, aki segít neked.<br />
- Nincs szükségem segítségre - mordulok rá. - Nagyon kedves tőled, hogy segíteni szeretnél, de nincs semmi problémám, szóval ha csak azért akarsz megismerni, akkor jobb ha leteszel róla- közlöm vele.<br />
- Azért akarlak megismerni, mert valami vonz feléd és tudni akarom, hogy mi ennek az oka, tudni akarom, hogy te is így érzel, ha a közelembe vagy - vágja rá.<br />
Erre nem tudok semmit sem mondani. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes válasz, ezért inkább hallgatok, bár tudom, hogy az sem megoldás. A csendet végül ő töri meg, egy teljesen más témába belevágva, amiért hálás vagyok ugyanis nagyon szerettem volna már szabadulni az előbbi beszélgetésünktől. A bandáról mesélt, hogy milyen volt, maikor még együtt voltak, én is meséltem neki egy kicsit az írásomról, míg észre nem vettem, hogy kint hatalmas vihar tombol.<br />
- Indulnom kellene - szólalok meg az eget bámulva. - Már így is nagy vihar van, nem lenne jó, ha megvárnám míg nagyobb lesz.<br />
- Nem tartom jó ötletnek, hogy ebben az időben kocsiba ülj - rázza meg a fejét. - Amikor ilyen nagy vihar van egy csomó baleset történik, én pedig nem akarom, hogy bajod essen.<br />
- Semmi sem történne velem, Lou - mosolygok rá. - Nem ez lenne az első alkalom, hogy ilyen időben szállok be egy taxiba - közlöm vele.<br />
- Én viszont nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy biztonságban vagy - néz a szemeimbe. - Maradj itt ma estére. Én alszok a kanapén, te pedig aludhatsz a szobámban. Ígérem neked, hogy a szoba közelébe sem megyek, de ilyen időben nem engedhetlek el.<br />
- Nem marad... - kezdek bele, de hirtelen megállok, amikor a sötétben találom magam.<br />
- Itt ragadtál, velem a sötétben - hallom meg Louis hangját és egyből ki tudom belőle venni, hogy mosolyog.<br />
Megadóan sóhajtok fel, hiszen így tényleg nincs esélyem hazajutni, de nem is maradok itt szívesen. Képtelen lennék elaludni úgy, hogy tudom Louis pár méterre van tőlem. Belemegyek, hogy a szobájában aludjak, ahogy abba is, hogy kölcsön adja az egyik pólóját, hogy át tudjak öltözni, de a tudat megőrjít, hogy az ő ágyában fogok aludni, miközben a pólója van rajtam. Az ágyneműből az ő illata árad és ez egyáltalán nem segít az elalvásban. Sokkal inkább arra gondolok, hogy kitúrtam a saját ágyából. A szekrényen lévő órára pillantok, amin kerek három órát mutat. Már egy órája ágyban vagyok, de még mindig teljesen ébren. Kicsit sem vagyok álmos, feszült vagyok és bűntudatom van, hogy miattam kell a kanapén aludnia.<br />
Sóhajtva szállok ki az ágyból, majd indulok le a lépcsőn lassú léptekkel. Próbálok figyelni, hogy rájöjjek Louis fent van-e még, mivel nem hallok szuszogást valószínűleg igen, amit nem is csodálok, hiszen a kanapé nem olyan kényelmes, mint a saját ágya.<br />
- Miért nem alszol? - szólal meg mély hangon, amit a kanapé mellé érek.<br />
- Nem tudok - guggolok le mellé. - Hülyén érzem magam, hogy kitúrtalak az ágyadból - suttogom, mire kezével megsimítja az arcom.<br />
- Nem kell, nem most alszom először itt - kuncog fel. - Menj vissza és aludj - suttogja.<br />
- Gyere te is - szólalok meg mielőtt még átgondolhatnám mit is mondok. - Elég nagy az az ágy, ketten is elférünk rajta, akkor lehet, hogy képes leszek elaludni, mert nem fogok arra gondolni, hogy itt nyomorogsz ezen a kényelmetlen kanapén.<br />
- Nem kényelmetlen a kanapém - könyököl fel. - Tényleg ezt szeretnéd? - kérdez rá az előbbi ajánlatomra.<br />
- Igen - vágom rá, bizonytalanul. - Biztos vagyok benne, hogy elférünk ketten is rajta.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Louist nem kellett sokat győzködni, hogy feljöjjön, ugyanis miután azt mondtam neki, hogy igen egyből felpattant majd befeküdt a saját ágyába, pár percre rá pedig már aludt is. Nekem sem kellett sok, hogy álomba merüljek, pedig azt hittem nehezebb lesz. </div>
<div style="text-align: justify;">
Félálomban vagyok még, de azt simán érzem, hogy a fejem lassan emelkedik, majd süljed, mire ijedten nyitom ki a szemeim. Döbbenten veszem észre, hogy a fejem Louis mellkasán pihen, miközben ő az egyik karjával magához ölel. Hogy a francba kerültem én ide? Tisztán emlékszem, hogy nem így aludtam el. Louis pedig ugyanabba a pózban van mint az éjszaka elalvás előtt. Én bújtam volna hozzá? Ó basszus, ki kell szabadulnom a karjai közül mielőtt még felébred és még kínosabbá válik az egész helyezett. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne menekülj, nagyon jó helyen vagy itt - szólal meg, amikor megpróbálok kibújni a karjai közül. Szorítása erősödik és esze ágába sincs elengedni, én pedig sóhajtva adom meg magam miután egy újabb próbálkozás után morgással válaszol tettemre. - Jó kislány és most még aludjunk - morogja.</div>
<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
Sziasztok! Elég hosszú rész lett, remélem örültetek neki. Köszönöm az előző részhez érkezett bíztatásokat és az olvasókat! Remélem tetszik a történet és várjátok a folyattatást! Ha van kedvetek akkor nézzetek be az<b><u> <a href="http://unexplainable-harrystylesff.blogspot.ro/">UNEXPLAINABLE</a></u></b>-be is, ami egy Harry Styles fanfiction. További szép estét!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-91383699807312575502015-11-11T18:56:00.000+01:002015-11-11T18:56:07.538+01:004.rész - "szeretnék róla mindent megtudni"<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://www.beautifulballad.org/wp-content/uploads/2015/06/harr3.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://www.beautifulballad.org/wp-content/uploads/2015/06/harr3.jpg" height="320" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis Tomlinson</td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A megbeszélésre kellene figyelnem, hiszen fontos dolgokról van, de képtelen vagyok. A gondolataim a lehető legmesszebb járnak ettől a témától. Igaz, hogy a zene az életem, de most sokkal nagyobb kérdést merít fel bennem ő. Menekült előlem, hiába nem vallja be, tudom, hogy így volt és talán még mindig azt szeretné tenni, de amit tegnap mondtam neki azt komolyan is gondoltam, addig nem fogok leállni, míg el nem érem, hogy eljöjjön velem valahová és jobban megismerhessem. Lehet, hogy az elején nem voltam ilyen bátor és valószínűleg nem is lennék az, ha Harry nem oszt ki, hogy milyen beszari lettem, pedig nem vagyok az. Sosem voltam. Egyáltalán nem féltem kikezdeni egy lánnyal sem, pár éve, sőt élvezetem leltem benne. Szerettem hülyéskedni és közben megmutatni nekik, hogy nem csak egy dilinyós srác vagyok, hanem kedves és törődő is, aki bármire képes azért, hogy a kedvese mosolyogjon. Ilyen voltam én, de ez az énem nem tűnt el. Lehet, hogy kicsit bekrepált, de neki köszönhetően újra kitűztem magamnak egy célt. Meg kell róla győzzem, hogy én jobban tudom nekem mi a jó, mint ő és azzal, hogy el akar magától taszítani nem csak nekem hazudik, hanem magának is. Látom a szemeiben, érzem a gyorsan verdeső szívében és remegő testében, hogy egyáltalán nem úgy gondolja, ahogy mondja. Ő is meg akar ismerni, csak valamitől fél, valami visszatartja őt attól, hogy közeledni engedjen magához. Pedig a könyveiben, egyáltalán nem visszahúzódó, nagyon is belevaló lány, aki az elején mindig szürke kisegérnek írja le a karakterét, de amint változnak az álláspontok egyből felszabadul az igazi énje és úgy érzem, hogy ez vele is így van. Jönnie kell valaminek, inkább valakinek, aki felszabadítja a valódi énjét és megmutatja neki mi a boldogság. Mi az, amiről ír, mivel valahogy úgy érzem, hogy ő igazán boldog még nem volt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy amikor nevet vagy mosolyog az erőltetett, mert nincs így, csak azt a boldogságot, amit leír még nem élte át és talán átélni is fél. Fogalmam sincs, hogy mitől, hiszen egy csodálatos lány, akinek sikerült felkeltenie az érdeklődésem és akinek mosolyt akarok csalni az arcára, mint évekkel ezelőtt Eleanorral is tettem. Őt sem volt könnyű megismerni, de ha az ember valamit szeretne, akkor addig küzd érte, míg el nem éri a célját. Ha egyszer képes voltam áttörni egy falat, akkor ez másodjára is sikerülni fog. Meg akarom őt ismerni, teljesen. Mindent tudni akarok róla. Teljes egészében magaménak akarom tudni, aki képes megnyílni nekem és bármit elmondani legyen szó bármilyen fájdalmas dologról. Közel akarom magamhoz érezni, viszont az is a pakliban van, hogy pont ez rémisztette meg annyira, ezért nem jött el akkor reggel a találkozónkra. Létezik, hogy attól tart, hogy valaki megismerje és törődjön vele? El tudom képzelni...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis! - zökkent ki Derek erőteljes hangja. - Megtennéd, hogy ebben az egy kicseszett órában rám figyelsz, nem pedig valahol kilométerekre tőlem kalandozol a gondolataidban? Rohadtul utálom ismételni magam és amúgy sincs rá időm, szóval bármi is kötötte le a figyelmed zárd el magadban, mert most arra kell koncentrálnod, amit mondok neked. Tudod, hogy sosem hívlak, ha nem fontos, de ez nagyon is az. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Figyelek - iszok egy kortyot a vizemből, mielőtt olyat ejtenék ki az ajkamon, amit megbánnék és csak mélyebbre ásnám magam a bajban. Fontos amiről beszél, ezt én magam is tudod, viszont számomra az is fontos, ami már órák óta leköti a gondolataim. - Szóval mi legyen az ajánlatával?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te is tudod, hogy nem igazán tartom jó ötletnek. Ismersz, semmi bajom Harryvel, csak... hogy is mondjam, mióta a banda szétment nem is találkoztatok. Harry és te is, meg persze a többiek is külön életet éltetek. A rajongók biztosan oda és vissza lennének ezért a dalért, de te mit éreznél, amikor ezt kellene előadd és ő már nem lenne veled, mert úgy döntött, hogy ismét LA-be költözik? Nem azt mondom, hogy ne vágj bele, hiszen ez mindkettőtöknek jót tenne, de gondolj vissza milyen volt miután útjaitok különváltak?</div>
<div style="text-align: justify;">
Igaza van, nem volt könnyű, de egy elválás sosem az, legyen szó bármilyen fajtáról. Az emlékek és az utána maradott űr mindig benned marad, de nem szabad engedni, hogy ezek uralják a jövődet. Ki kell törni és nem arra gondolni, hogy mi rossz sülhet ki belőle, hanem a jó oldalára. Harry mindig a legjobb haverom volt az évek során és szerintem semmi rossz nem lesz abban, ha írunk egy közös dalt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A döntés a te kezedben van - vonja meg a vállát, sóhajtva. - Én azt sem fogom ellenezni, ha belemész, ahogy azt sem ha visszautasítod, csak mihamarabb döntsd el.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Magamban én úgy érzem már akkor eldöntöttem amikor feldobta az ötletét - szólalok meg. - Bár akkor még nem voltam biztos benne, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ebbe nem csak nekem kell beleegyeznem, de magamban már elfogadtam, csak a te jóváhagyásodra volt szükségem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te tudod kölyök - néz rám. - Én ebbe nem szólok bele, csak annyit kérek tőled, hogy ne ess vissza abba az állapotba, amibe voltál. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem fogok - biztosítottam róla. - Mindent megteszek, hogy mostantól erős legyek, legyen szó bármiről. Nem törhet össze többet egyetlen hír sem, hiszen azzal csak magamnak ártanék. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük - fordít egyet a naptárában. - Már korábban is mondtam neked, hogy lesz egy interjúd, amitől nem kell tartanod, csak szeretnék letisztázni pár dolgot, például ezt - tol elém egy fényképet.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kikerekedett szemekkel nézem az előttem heverő képet. Pontosan tudom, hogy mikor készült és ki van rajta, csak azt nem értem, hogy került ez a média kezébe?! De ha Derek látta a képet, akkor biztos vagyok benne, hogy ő is felfedezte már őket. Vajon, hogy fogadta? Bár kétlem, hogy annyira meglepődne rajtuk, csak éppenséggel az érdekel, hogy cikkeket is olvasott-e. Fogalmam sincs, hogy azok vannak-e, de már elég jól ismerem a médiát és tudom, hogy minden képből lehoznak egy kicicomázott cikket, amivel persze csak bonyolítják az életem. Nem akarom, hogy hülyeséget írjanak, olyat ami nem is igaz, bár arra nem mernék megesküdni, hogy sosem lesz az, de még nem és addig szeretném, ha senki sem bombázna ilyen kérdésekkel. Derek feszült viselkedését teljesen megértem, hiszen sosem szerette, ha eltitkolok előle dolgokat, de erről most nem én tehetek és semmi sem történt azon kívül, hogy párszor beszéltem vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Látom még nem láttad ezeket - morogja. - Tudni szeretnék erről mindent, amit eddig nem mondtál el - jelenti ki. - Legfőbbképpen az érdekel, miért nem tudok én erről?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi sem történt, csak beszélgettünk - vallom be. - Nem kell dühösnek lenned, hiszen most tényleg azt mondom, ami valójában történt. Beszélgettünk és ma este is fogunk találkozni, de Derek semmi komoly, még csak most szeretném őt megismerni. Ha bármi lesz, akkor tudni fogsz róla és nem a médiából, mivel tudod jól, hogy előlük mindent addig titkolok, míg csak lehet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor gondolom nem is kell semmit sem mondanom neked arról, hogy az interjún mit említhetsz meg és mit nem - ráncolja a homlokát. - Tisztában vagy vele, hogy úgy fogják feltenni a kérdéseket, hogy ki lehessen majd fordítani a szavaid, szóval arra kérlek, hogy ne adj kétértelmű válaszokat és semmi olyat sem, amibe bele tudnak kötni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Derek, nem ez az első interjúm és nem is az utolsó - sóhajtok fel. - Tisztában vagyok vele, hogy mit kell mondanom és ne aggódj nem akarom sem őt sem magam belekeverni a pletykákba, ami már anélkül is terjed. Elég a mostani, de tovább nem fogom hagyni, hogy fokozódjon. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután mindent megbeszéltünk és elindultam kifelé, sietős léptekkel közelítem meg az utcát, ahol a barátom él. Igaz, jöhettem volna kocsival is, de jót tesz a reggeli hűvös levegő, amikor még szinte üresek az utcák és nem kell attól tartanom, hogy letámadnak, hiszen a legtöbben suliban vannak, akik pedig nem azok kevesen vannak. Zsebredugott kezekkel gondolkodom a délutánon. Vajon most is faképnél hagy vagy el fogj jönni? Láttam rajta, hogy érezte minden szavam komolyan gondoltam, ha most nem jön el, akkor tényleg képes lennék bejárni egész Londont, hogy megtaláljam. Viszont a szemébe nézve láttam, hogy bűntudata van és úgy érzem, hogy most képtelen lesz nem megjelenni, mivel azzal csak magának okozna csalódást saját magában. El fog jönni és beszélgetünk, tisztázzuk a dolgokat, hiszen muszáj neki elmondanom a cikkeket még akkor is, ha már látta őket. Tudnia kell, hogy én mit gondolok, mielőtt valami butaságra gondolna. </div>
<div style="text-align: justify;">
Harry lakásához érve, egyre biztosabb lettem abban, hogy én fogom őt felébreszteni, hiszen még korán van ahhoz, hogy felébredjen és valamiért képtelenség elhinnem, hogy leszokott erről a szokásáról. Morcos lesz, de én már sokszor tapasztaltam milyen az az énje, viszont tudom, hogy a hírrel majd fel tudom őt dobni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kopogok. Már legalább három perce várakozom az ajtóban, így biztos vagyok benne, hogy igazam volt és még tényleg alszik. Ujjam a csengőre helyezem, majd lenyomom azt, el sem engedve, míg dübörgő lépteket nem hallok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi a faszom van már? - vágódik ki az ajtó, egy dühös Harryvel mögötte. Haja kócos, szemei résnyire vannak csak nyitva és hangja pedig olyan rekedt, hogy idegen ember, aki még nem tapasztalta nála ezt a hangot, biztosan nem értene belőle egy szót sem. - A kurva életbe Louis, tudod te hány óra van? - mordul rám, amint rájött, hogy én vagyok az.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Neked is helló, Harry - mosolygok rá, majd lépek be az ajtón, mellette elhaladva. Hallom, ahogy a hátam mögött morogva csapja be az ajtót, majd káromkodja el magát. Az elején még zavart, de nem telt sok időbe, hogy hozzászokjam milyen is ébredés után. Én sem vagyok az a kedves személy, de ő mindenkin túltesz, viszont mindenki elfogadja, ahogy én is.<br />
- Elárulnád, hogy mit keresel itt <i>ilyenkor</i>? - vágja le magát a kanapéra, majd mellkasa előtt dühösen összefonja a karjait. - Bármiért is jöttél nagyon remélem, hogy fontos, különben nagyon ki leszek rád - néz a szemembe, mire én csak vigyorogni kezdek rá. Egy szavát sem kell komolyan gondolni, ezt már rég megtanultam.<br />
- Hát te mondtad, hogy jöjjek, ha megtudok valamit - ülök le a fotelba. - Több dolog is a felszínre került és persze szükségem van a tanácsodra is.<br />
Kijelentésemre az arcán lévő izmok ellazultak és egy mély sóhajtás után, teljesen eltűntek. Szinte biztos vagyok benne, hogy sejti miről van szó, hiszen tegnap is mondtam neki, hogy találkozni fogok Derekkel, hogy megbeszéljem vele a dolgokat és azért vett vissza egy kicsit a viselkedéséből, mert ez számára is pontosan olyan fontos, mint számomra.<br />
- Mit mondott Derek? - kérdi elnyomva egy ásítást.<br />
- Hát először nem igazán örült az ötletnek, mert félt, hogy újra olyan állapotba kerülök, ahonnan nehezen másznék ki, de azt mondta, hogy az én döntésem, elfogadja azt is, ha nemet és azt is, ha igent mondok neked. Gondolom mondanom sem kell, hogy döntöttem.<br />
- Szóval akkor mehet a közös szám? - jelennek meg gödröcskéi. - Hát persze, hogy mehetnek - csapja össze a kezét. - Na látod most megbocsájtom neked azt, hogy hajnalok hajnalán felkeltettél, mert ez egy jó hír mindkettőnk számára, de most szükségem van egy kávéra... de nagyon - áll fel, majd indul el a konyha felé, ahová természetesen követem. - Öm, nem akarlak siettetni, de neked mikor lenne időd összeülni és kitalálni, alkotni valamit? - pillant vissza rám.<br />
- Milyen <i>kedves</i> vagy - mondom gúnyosan, mire csak megvonja a vállát. - Hát a ma este biztosan nem, de holnap ráérnék - teszem hozzá.<br />
- Megegyeztünk. Tényleg, te ma találkozol azzal a lánnyal - gondolkozik el. - Ugye most nem fogsz azon agyalni nekem itt, hogy eljön-e vagy sem?<br />
- A múltkor sem tettem ilyet - vágom rá, kicsit hamar. - Na jó...<br />
- Louis, te nem ilyen vagy. Mindketten pontosan tudjuk, hogy sosem esett nehezedre becserkészni egy lányt és szerettél küzdeni a céljaidért, de amikor pár napja találkoztunk és láttam rajtad, hogy alig mertél odamenni hozzá olyan, mintha egy teljesen másik emberré váltál volna. Áll a sarkadra és küzdj érte, ahogy régen Eleanorért is.<br />
- Már felnyitottad a szemeim Hazz, nem kell itt prédikálásokat tartanod, hiszen tudom, hogy milyen voltam és azt is, hogy most is pontosan ugyanolyan vagyok, majd meglátod - jelentem ki. - De szeretnék még mondani, vagyis inkább mutatni valamit - vettem elő a telefonom, majd toltam elé. - Nem tudom, hogy ő látta-e már, bár kétlem, hogy nem, de mi van, ha emiatt nem fog eljönni?<br />
- Most mondtam, hogy ne kezdj el ezen agyalni Louis! - mordul rám Harry, majd telefonom kezeibe veszi és görgetni kezdi az oldalt. - Hát ez érdekes, de biztos vagyok benne, hogy nem te vagy az első akivel összehozzák, hiszen te magad mondtad, hogy elég híres író. Szerintem ez számára érthető és nem fog tőle kiakadni. El fog jönni és meglátod, hogy nem fog semmi rosszat mondani róla.<br />
- Ha őt nem is zavarja majd, bár azt kétlem, engem igen - sóhajtok fel. - Miért nem lehet egy percem, hogy ne hozzanak össze senkivel? Hogy éljek, ha minden lépésem figyelik, amióta újra énekelni kezdtem?<br />
- Már az elején is tudtuk, hogy mit vállalunk azzal, hogy színpadra állunk - foglal helyet Harry. - Tudtuk, hogy a kamerák folyamatosan a nyomunkba lesznek és minden lépésünket figyelni fogják, de elfogadtuk. Te is elfogadtad. Azt nem mondom, hogy kicsit sem zavart soha, de beletörődtél. Szerintem most csak az a baj, hogy elszoktál ettől, de meglátod, hogy hetek múlva már nem fogod figyelembe venni, míg nem lesz belőle kisebb vita vagy valami...<br />
- Igazad van - bólintok rá. - Az elmúlt időben, ez nem igazán volt jellemző az életemre és kicsit furcsán érint, hogy most újból a részese vagyok.<br />
Még két órát töltöttem Harrynél és mindent megbeszéltünk ebben az időben a holnapi napról. Furcsa lesz újból vele dolgozni, mivel biztosan felidézi majd bennem a régi emlékeket, amikor még öten-négyen írtunk, de élvezni fogom, ebben biztos vagyok. A vele való írás, szinte mindig hülyéskedésből állt, eleinte nem is koncentrálunk a dalokra, csak amikor már nagyon késő van. De a legtöbb embernél a jó ötletek akkor érkeznek, amikor kicsit elfáradt. Akkor tudja igazán kiadni magából az érzéseit. Velem ez mindig így volt. Energiával töltve sosem írtam még dalt és nem is fogok, mert akkor egyszerűen képtelen vagyok odafigyelni a gondolataimra. Le kell vezetnem és utána kiadnom magamból az elzárt érzelmeim.<br />
Már csak egy órám maradt a találkozóig és ahogy egyre jobban közeleg az időpont, felmerül bennem az az érzés, amit akkor éreztem, amikor nem jelent meg reggel. Vártam rá másfél órát, bíztam benne, hogy megjelenik és azt mondja csak elaludt, pedig tudtam, hogy nem így van, de egy apró részem szerette volna ezt elhinni. Szerette volna, mivel akkor nem azt jelenti, hogy miattam nem jött el. Bevallom az is megfordult a fejemben, hogy az zavarja, aki vagyok vagy esetleg, ami a dedikáláson történt. Annyi minden felmerült bennem, hogy kezdtem elhinni tényleg én vagyok a hibás azért, hogy nem jött el. A rá következő napon pedig szarul voltam, amit persze a körülöttem lévő emberek is észrevettek, de senkinek sem árultam el mi bajom, csak Harrynek. Ő pedig jól gatyába rázott és akkor képes voltam magam újra összeszedni, egészen addig míg tegnap újra meg nem láttam. Az arca rémült volt, amikor észrevett. Szeretném megtudni, hogy mire gondolhatott, mit érezhetett, szeretnék róla mindent megtudni és az elkövetkezendő órákban azon leszek, hogy ez meg is történjen.<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
Sziasztok! Remélem tetszett! Köszönöm a kommenteket és az olvasókat! Várom a véleményeiteket!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-72778822790944211742015-11-08T17:04:00.001+01:002015-11-08T17:04:50.709+01:003.rész - "Minél jobban el akarsz magadtól taszítani, én annál jobban szeretnélek megismerni"<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://www.polyvore.com/cgi/img-thing?.out=jpg&size=l&tid=61030340" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://www.polyvore.com/cgi/img-thing?.out=jpg&size=l&tid=61030340" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Misty Stone<span style="font-family: "courier new"; font-size: 22pt; line-height: 107%;"> </span></td></tr>
</tbody></table>
<br />
<div style="text-align: justify;">
Amint kiérek, mély levegőt veszek. Mi a fene van velem? Én nem szoktam így viselkedni. Igaz rég voltam utoljára fiúval, de attól még nem azt jelenti, hogy ennyire zavarba kell jöjjek a közelükben. Bár Louis, nem csak egy fiú, mivel híresség, de attól még én nem tekintek rá másképpen, számomra ő csak egy fiú, nem pedig egy népszerű személy. Nem kellett volna belemennem a holnapi találkába, hiszen ezzel csak magamnak hazudok. Próbálom elhitetni, hogy én is boldog lehetek, hogy megérdemlem a boldogságot, ami igaz is, de azt senki sem érdemli meg, hogy később miattam szenvedjen. Nem akarok senkinek sem fájdalmat okozni, így talán jobb lenne visszasétálni hozzá és megmondani neki, hogy holnap mégsem érek rá, de nincs hozzá szívem. Már akkor is láttam a szemében csillogó szomorúságot, amikor nem engedtem, hogy meghívjon valamire. Nem lekoptatni akartam, ahogy ő mondta, hanem megvédeni, megvédeni őt a későbbi fájdalomtól. Nem kerülhet közel hozzám, nem engedhetem meg, hogy ez megtörténjen. Író vagyok és éppen elégszer írtam már ilyen találkozásról és annak a jövőjéről, hogy tudjam Louis csillogó szemei mire utalnak. Tetszem neki vagy ha ez még nem is alakult ki benne, akkor is felkeltettem az érdeklődését, amit nem értek, hiszen semmi különlegességgel nem rendelkezem. Ugyanolyan lány vagyok, mint az összes többi, egy apró kivétellel, amire inkább gondolni sem akarok. </div>
<div style="text-align: justify;">
Már kétszer is észrevette, hogy mennyire sápadt vagyok és a remegő kezeim is, persze ki tudom magyarázni magam belőle, ha rákérdez miért, de meddig? Ha holnap eljövök erre a találkára, akkor meddig fogja még elhinni, hogy a kevés alvásért, vagy nem evésért van ez?! Nem sokáig, én pedig nem engedhetem meg, hogy lebukjak. Magamon kell tartsam az álcát és mindenkivel elhitetni, hogy rendben van minden, csak a családommal kell megosztanom a hírt, amire még mindig nem jöttem rá, hogy tegyem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szerencsére nem kell tovább tartanom attól, hogy Kim előtt lebukom, mivel hazament és megbeszélték a dolgokat, bár még mindig nem tudja mi lett az ajánlattal, de én tudom, hogy nem fogja aláírni, mivel szereti. Nem okozna neki fájdalmat még ha egy pillanatra meg is ingott benne, képtelen lenne fájdalmat okozni Kimnek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Alig lépek be a lakásba és helyezem a szatyrot a pultra, amikor a telefonom hangos pittyegésbe kezd. Sóhajtva kezdek el kutakodni a táskámban, de sehol sem találom azt a készüléket. Persze arra nem gondoltam, hogy pont a táskám alatt lesz, így eszem ágába sem jutott, hogy felemeljem azt, egészen addig, míg újra pittyegni nem kezd. Mindkettő Kimtől jött, így kíváncsian nyitom meg őket.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<i>Köszönöm, hogy ott maradhattam a nyakadon és segítettél tisztán gondolkodni - K.</i></div>
<div style="text-align: center;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: center;">
<i>Megbeszéltük és azt mondta, hogy nem fogadja el az állást, mert én fontosabb vagyok neki - K.</i></div>
<div style="text-align: center;">
<i><br /></i>
<div style="text-align: justify;">
<i>- </i>Tudtam én, hogy így lesz - suttogom.</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
Már rengetegszer megköszönte nekem, hogy megengedtem neki, hogy itt maradjon, de ez butaság, hiszen a testvérem, miért ne engedném meg neki? Örülök, hogy mindent tisztáztak és végül úgy döntött, hogy mellette marad és nem fogadja el az állást, bár én ezt már az elején is megmondtam, de jó, hogy nem csak az én fejemben játszódott le így, hanem az övében is. Ha ők szétmennének, akkor tudom, hogy anyáék szomorúak lennének, hiszen számukra ők a tökéletes pár és már alig várják, hogy az unokákat tartsák a kezükben. Kimnek kell megadnia nekik ezt az örömöt, csak ő adhatja meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Már két teljes napja van bűntudatom. Érzem, ahogy egyre mélyebbre fúrja magát a szívembe ez a rossz érzés. Nem volt szép, amit tettem és kicsit már meg is bántam, de így lesz jó. Miatta tettem ezt. Ha az én érdekeim néztük volna, akkor biztosan minden teketória nélkül találkoztam volna vele, de nem tehettem. Nem tehettem, mert azzal csak neki ártottam volna, azt pedig nem szeretnék. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi a baj szívem? - kérdezi anya halkan. - Látom, hogy valami nyomaszt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Remek. Anyának még erről sem igazán beszélhetek, mert akkor megkérdezné miért nem mentem el, arra pedig mit válaszolnék: <i>nem tehettem, mert ha kiderül a problémám, akkor azzal fájdalmat okozok majd neki és azt nem szeretném</i>. Ez lett volna a legnagyobb hülyeség, hiszen még mindig képtelen vagyok elmondani a családomnak a problémám. Nem egyszer gondolkodtam el már azon, hogy mi van, ha túl sokáig várok majd vele és úgy kell megtudják, hogy rosszul leszek? Azt sosem bocsájtanám meg magamnak. Nem tehetem ezt velük. Össze kell szednem magam és a hétvégén beszélnem kell velük, még akkor is, ha nehezemre esik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi bajom, anyu - sóhajtok fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát persze, mert az, hogy percenként sóhajtozol pontosan azt jelenti, hogy minden a legnagyobb rendben - próbálkozik. - Mi történt? Várjunk csak... fiú van a dologban?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya - nyögök fel. - Tényleg nem akarok róla beszélni. Nem megbántani akarlak, csak jobb, ha nem hozom fel újra magamban azt, amit tettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben, legyen, ahogy akarod, de tudnod kell, hogy bármikor meghallgatlak - mosolyog rám lágyan. - Tudod, apáddal hétvégén lesz az évfordulónk és szeretnénk egy kisebb összejövetelt rendezni, reméljük el tudsz rá jönni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ledermedek. Basszus, teljesen elfeledkeztem erről. Miért van az, hogy bármikor eltervezek egy dolgot, képtelenség valóra váltani, mivel valami mindig közbejön? Most akartam elmondani nekik, de nem tehetem meg, mivel évfordulójuk van és különben is, hogy nézne az már ki, ha a közeli rokonok és ismerősök előtt jelenteném be?! Rendben, akkor találnom kell egy másik időpontot, amikor elég erőm lesz eléjük állni és a szemükbe mondani, mire számíthatnak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rátok mindig van időm - mosolygok rá. - Lenne egy megbeszélésem, de elrendezem és átteszem majd egy másik napra. Tudod, hogy számomra mindig a család volt az első, nem pedig a munka.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom és pont ezért vagy az, aki vagy. A könyveidben is látszik, hogy számodra az elsők a szeretteid, minden csak utánuk van. </div>
<div style="text-align: justify;">
Bevallom egy kicsit paranoiás lettem az elmúlt egy órában, mivel minden egyes csengőnél az ajtó felé kapom a fejem, azért imádkozva, hogy ne Louis lépjen be rajta. Tudom, hogy hülye ötlet volt erre a helyre jönni, de mégis mit mondhattam volna anyának, mikor ezt ajánlotta? Belementem, de egyre feszültebb leszek, mert még mindig azt érzem, hogy nem kellene itt lennem. </div>
<div style="text-align: justify;">
A következő vendégnél pedig teljesen lesokkolódom. Basszus, ezt nem hiszem el. Miért nem beszéltem le erről anyut, miért kellett nekem ebbe beleegyeznem? Az egészet magamnak köszönhetem. Anya tovább beszél, de én csak a pulthoz közeledő srácot figyelem, akinek az arcára van írva a szomorúság. Nagyon remélem, hogy ez nem miattam van, mert azt nem tudnám elviselni, ahogy azt sem, ha észrevenne és idesétálna, miközben anya is itt van. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kicsim, kit figyelsz ennyire ijedten? - ráncolja a homlokát anyám. </div>
- Francba - motyogom. Észrevett. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? <i>Misty már rég megtanulhatnád, hogyha sokáig bámulsz egy személyt, akkor annak fel fog tűnni és az irányodba fordul majd...</i> Az arcára döbbenet ül ki, majd szomorú mosolyra húzza a száját. Látom rajta, hogy vacillál, hogy idejöjjön-e vagy sem. - Ki kell mennem a mosdóba - állok fel hírtelen, mire anya a nevemen kezd szólítani, de én csak sietős léptekkel indulok el a mellékhelység felé, végig magamon érezve azt a bizonyos kék szempárt.<br />
Zihálva dőlök neki a hideg csempének. Nem lenne szabad felizgatnom magam, meg kell nyugodnom, mielőtt még ennél is több problémát okozok magamnak. <i>Beszív. Kifúj. Beszív. Kifúj. Nyugalom Misty, minden rendben van, mire kimész, már el is tűnt. </i>A kagylóhoz lépek, majd egy kis vízzel hintem be az arcom. A tükörbe nézve egyből felfedezem, hogy milyen sápadt vagyok, de ezen sehogy sem tudok segíteni. Lassan nyitom ki az ajtót, majd lépek ki rajta, mire egy mellkasba ütközöm, amiből egyből tudom, hogy bajban vagyok.<br />
- Menekülsz előlem - jelenti ki szomorúan. - Tettem valamit, hogy kerülsz? - helyezi kezeit a derekamra, mire én lehunyom a szemeim, majd mély levegőt veszek. - Nézz rám - kérlel.<br />
- Én... - motyogom. Sóhajtva helyezi mutatóujját az állam alá, majd emeli fel azt, mivel arra kényszert, hogy a szemébe nézzek. - Én... - a szívem egyre gyorsabban ver, hiába próbálom lenyugtatni magam, csak idegesebb leszek.<br />
Homloka ráncba szalad, amikor az arcomra néz. Egyből felfedezem a szemeiben az aggódást, ami számomra semmi jót nem jelent.<br />
- Kérlek, ne mond azt, hogy jól vagy, mert látom rajtad, hogy nem igaz - néz a szemeimbe. - Le szeretnél ülni, hozzak neked valamit? - tart továbbra is a karjaiban.<br />
- Jól vagyok Louis - suttogom. - Nincs semmire sem szükségem... csak meglepődtem azon, hogy megláttalak...<br />
- Konkrétan elmenekültél előlem, amikor észrevettelek. Tettem valamit?<br />
- Nem, semmit sem tettél - rázom meg a fejem. - Én csak, így látom jónak. Nem érted, hogy miért mondom ezt, amit teljesen meg is értek, de arra kérlek, hogy bízz bennem tudom, hogy mi a jó neked és az pedig az lenne, hogy minél távolabb maradj tőlem.<br />
- És mi van akkor, ha szerintem nekem az a legjobb, ha a közeledben vagyok? - kérdi. - Be sem akartam ide jönni, mert rád emlékeztet ez a hely, de amikor elsétáltam az ajtó előtt valami bevonzott és te pedig itt voltál. Te voltál az. Nem szeretem, ha helyettem döntenek a sorsomról. Én tudom, hogy mi a jó nekem és szerintem az, hogy találkoztam velem számomra nagyon is jó - mosolyog rám halványan.<br />
- Ne mond ezt - hajtom le a fejem. - Nem értheted, de nem is magyarázhatom el neked, csak kérlek bízz bennem, tudom, hogy miért mondom ezt.<br />
- Misty - ejti ki most először a nevem, mire beleremegek. - Minél jobban el akarsz magadtól taszítani, én annál jobban szeretnélek megismerni. Kérlek, ne utasíts el, mert nem fogok addig leállni, míg bele nem egyezel egy újabb találkozóra, amire most el is jössz.<br />
- Nem tehetem... értsd meg.<br />
- Dehogynem - vágja rá. - Holnap délután itt foglak várni, ha nem jössz el, akkor meg foglak keresni, akkor is, ha egész Londont be kell járnom, hogy megtaláljalak - suttogja, majd egy csókot hint a homlokomra és sarkon fordulva indul el a kijárat felé.<br />
Dermedten állok, levegőt kapkodva. Miért ilyen makacs? Miért nem bízik bennem, hogy elhiggye nekem van igazam. Nem akarom, hogy beleélje valamibe magát, ami végül úgysem teljesülhet. De egy valamiben viszont biztos lehet, még egyszer nem fogom cserbenhagyni, a bűntudatom azt már nem tudná elviselni. Holnap találkozni fogok vele még akkor is, ha nehezemre fog esni eljönni erre a találkára.<br />
Miután kicsit összeszedtem magam, visszasétálok anyához, aki aggódva tekint rám. Tudom, hogy magyarázatot vár a tettemre, nekem pedig nincs más választásom, mint elmondani az igazságot.<br />
- Kérlek, magyarázd meg az előbbit, mert nem értem mi történ - szólal meg.<br />
- Rendben - egyezek bele. - Amikor azt kérdezted, hogy fiú van-e a dologban, jól gondoltad. Igen, egy fiú, de mi nem vagyunk egy súlycsoportban, ezért amikor elhívott reggelizni, nem mentem el rá, most pedig megjelent, a bűntudatom pedig nem tudta nézni, hogy itt van, csak az a baj, hogy utánam jött és nem eresztett el, míg bele nem mentem, hogy találkozom vele, amire most el is megyek.<br />
- Miért nem mentél el? És ki ez a fiatalember? Hol találkoztatok? - kérdezősködik, mire sóhajtva hunyom be szemeim, majd kortyolok egyet a teámból és szólalok meg.<br />
- A dedikálásomon találkoztunk. Nem tudom, hogy mennyire vagy vele tisztába, ha a nevét elmondom, bár Kim-et ismerve, biztosan megjegyezted - mosolyodok el. - Louis Tomlinson az illető, aki nem fogad el nemleges választ, ami egy részben nagyon tetszik... másrészt pedig szomorúvá tesz, mert végül ő szenvedne.<br />
- Ez butaság - néz a szemembe. - Miért szenvedne, hiszen abból, amit hallottam róla rendes srác, te pedig egy csodálatos lány vagy. Nem értem, hogy miért mondod azt, hogy nem illetek össze, elmagyaráznád nekem?<br />
Sokat mondtam. Érezhettem volna, hogy be kell fognom és kitalálnom valamit, de persze oda kellett tennem azt a pár szót a mondat végére, hogy anyában kérdések merüljenek fel. Bár tudok rájuk válaszolni, anélkül, hogy most közölném vele a hírt, de nem szeretek hazudni. Sosem szerettem, de most ebben a pillanatban ismét rá vagyok kényszerítve.<br />
- Anya, én író vagyok, ő pedig énekes, nem vagyunk egy súlycsoportban. Lehet, hogy sokan nem így gondolják, hiszen mindkettőnknek elég ismert a neve, de én így érzem. Egy író és egy énekes... nem is tudom.<br />
- Kicsim - kuncog fel anya. - Szerintem te most csak kifogásokat keresel. Ugyanannyira szeretnéd megismerni, mint ő téged. Látom rajtad és hiába tagadod a lányom vagy és ismerlek, hiszen én is voltam fiatal, de pedig sokban hasonlítasz rám, szóval ne félj, mert nincs mitől. Ha ennyire próbálkozik, akkor adj neki egy esélyt, hogy ne mondhasd azt, hogy meg sem próbáltad.<br />
- És ha megbánom? Ha megbántom majd és utána én fogom magam rosszul érezni?<br />
- Kicsim, te nem vagy képes bántani az embereket - rázza meg a fejét mosolyogva. - Ha valaki fájdalmat tudna okozni, az ő, nem pedig te. Képtelen vagy rá, hiszen sosem szeretted, ha valaki a te okodból szenved. De azzal, hogy elutasítod a próbálkozásait, fájdalmat okozol neki és ezt te is tudod. Nem akarom ráderőltetni, de szerintem próbáld meg. Add meg neki az esélyt és ha úgy érzed, hogy nem érte meg akkor közöld vele és engedd el.<br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Bárcsak minden olyan könnyen menne, ahogy anya mondta. Persze megadhatom neki az esélyt és magamnak is, de képes lennék minden nap a szemébe hazudni, anélkül, hogy teljesen összetörnék, amikor valami olyat tervezne, amiben én már nem biztos, hogy részt tudok majd venni? Képes lennék rá? Elég erős lennék, hogy átverjem, egy cseppnyi boldogságért? Talán, de én nem olyan személy vagyok, aki szereti kihasználni az embereket. Én akkor vagyok boldog, ha ők is azok. Bármire képes vagyok, hogy boldognak lássam őket, de az, hogy én mitől leszek az, már más kérdés. Az ő örömük nekem is boldogságot okoz, de az sosem teljes. Csak akkor lenne az, ha tudnám, hogy nincs mitől tartanom. </div>
<div style="text-align: justify;">
A laptopom előtt ülve pötyögtetek, miközben a következő regény bontakoztatom ki, de nem igazán tudok koncentrálni. Kavarognak a gondolataim, ami zavar az írásban. Tudom, hogy mi segíthetne rajtam, de azt nem akarom megtenni. Ebben az esetben nem lenne helyes. Nem adhatom ki magamból azon a módon a gondolatokat, mert képtelen lennék végigvezetni az egészet vagy ha megtenném, az is meglehet, hogy közben darabokra törnék. </div>
<div style="text-align: justify;">
Gondolataimat az ajtó felől érkező kopogás zavarja meg. Lezárom a laptopom tetejét, majd lassú léptekkel indulok el feléje. Meglepetten veszem észre, hogy az ajtóban álló személy nem más, mint Tracey. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocsi, hogy zavarlak Misty, de sürgősen beszélnem kell veled - lép be, amint kinyitom az ajtót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze, gyere beljebb - forgatom meg szemeim, majd csukom be utána az ajtót és indulok el a nappali irányába. - Mi ilyen sürgős? - ülök le a kanapéra, kezemben a forró itallal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hittem megegyeztünk, hogy nem titkolunk el semmit sem a másik elől - sóhajt fel. - Miért van az, hogy nem tőled tudtam meg, hogy ki volt jelen a dedikálásodon és kivel találkozgattál, hanem a nettről? - vonja fel a szemöldökét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért olyan fontos ez? - nyögök fel. - Igen, Louis ott volt a dedikálásomon, de akkor mi van, ő is ember nem igaz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ember, de még milyen egy ember - vigyorodik el. - Ha egy ilyen személy a közeledbe kerül, arról nekem tudnom kell, főképpen, ha még találkozgatsz is vele.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tracey, ő csak egy srác. Miért számít az, ha népszerű és sokan ismerik? Tudom, hogy te mindent kihasználsz, hogy engem feljebb dobj a ranglétrán, de már megmondtam, hogy magamtól akarok és bármi terved van Louissal nem fogok belemenni. Ha találkozni fogok is vele, akkor sem azért, hogy azt a javamra fordítsam és te sem fogod azt tenni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért vagy ilyen makacs? - sóhajt fel. - Kihasználhatnád az alkalmat, hogy meg akar ismerni, de te sosem teszed. Nem értelek, ezzel csak magadnak segítenél. Louis nagyon feljött az utóbbi időben, hiszen szólóba kezdett és jól megy neki, te is tudod, hiszen a hírek ezzel vannak tele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha ezért jöttél, akkor távozhatsz is - nézek rá dühösen. - Megmondtam már neked az elején is, hogy senkit sem használok ki. Magamtól leszek az aki leszek, nem pedig mások segítségével és ahogy látom elég jól megy, szóval tégy meg nekem egy szívességet és ne boronálj össze minden hírességgel, akivel beszélgettem, mert nem fogom sokáig tűrni - állok fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jézusom, mitől kaptad fel ennyire a vizet? - nyílnak nagyra szemei. - Tudom, hogy makacs vagyok és mindenben a ranglétrán való feljebb lépést keresem, de ennyire nem kell rámförmedni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mély levegőt véve, próbálom kitisztítani a gondolataim, majd mire újra rá emelem tekintetem kicsit jobban érzem magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocs, nem rád vagyok dühös, csak sok minden összejött és nem igazán tudom kezelni, meg késő is van és ma az írás sem igazán megy, de azt szeretném, ha megértenéd, hogy senkit sem használok ki, főképpen nem őt - teszem hozzá.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó legyen - adja meg magát. - Befejezem és le is lépek, hogy ne zavarjak, de nyugodj meg, mert te is tudod, ha folyamatosan feszült vagy, akkor nem fog sikerülni, amit szeretnél - néz a szemembe, mire én aprót bólintva adom a tudtára, hogy vettem. - A hétvégit pedig átraktam - mosolyog rám, majd indul el az ajtó felé és minden szó nélkül lép ki rajta. </div>
<div style="text-align: justify;">
Igaza van, amíg ilyen feszült és stresszes vagyok semmi sem fog sikerülni, szóval talán le kellene feküdnöm és holnap kipihenten újra nekiállnom az írásnak. Lépteim a konyhába vezetnek, ahol beveszem a két szem bogyót, majd mindent leoltva, indulok el a háló felé, ahol egyből az ágyba vetem magam. Telefonom lehalkítom, hogy végre kialudhassam magam és kipihenten állhassak a holnapi nap elé. Holnap délután találkozom vele és történjen bármi nem engedhetem meg sem magamnak, sem neki, hogy azt érezzük jobban meg szeretnénk ismerni a másikat, legyen az bármilyen nehéz is. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<blockquote class="tr_bq" style="text-align: justify;">
<i>Sziasztok! Nagyon sajnálom a sok késést, aminek most az okát is elmondom. Nem tudom, hogy hányan ismeritek a többi blogjaim is, de még van ezen kívül pár. Kettőt az elmúlt időben fejeztem be és addig csak azokkal akartam foglalkozni, de mivel mindkettő bezárta a kapuit, már másokra is van időm, ami jelenleg kettő és szeretném ennyin is hagyni. Két történettel még megbirkózom az érettségi közben, de többel nem hiszem, hogy sikerülne. Megpróbálok nektek minden hétvégén hozni új részeket, de lehet kések majd egy-két napot, de nem lesznek ilyen hosszú kihagyások! Nagyon köszönöm az olvasókat és az előző részhez érkezett kommenteket. Örülök, hogy vártátok a részt, amit már olvashattatok is. Mi a véleményetek róla?</i></blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-50112209716096476802015-08-05T13:31:00.001+02:002015-08-05T13:31:58.434+02:002.rész - Barna bakancs<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://static.tumblr.com/7306bbc1c44dcdbaa482cc53609b4944/omqgbnn/W57motiya/tumblr_static_tumblr_mjz6a1ydad1rkpykgo1_500.png" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://static.tumblr.com/7306bbc1c44dcdbaa482cc53609b4944/omqgbnn/W57motiya/tumblr_static_tumblr_mjz6a1ydad1rkpykgo1_500.png" height="320" width="266" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis Tomlinson</td></tr>
</tbody></table>
<div style="text-align: justify;">
Álmosan nyújtózkodom az ágyamban, még mindig a tegnapi napra gondolva. Most is nehezen fogom fel, hogy tényleg elmentem a dedikálására. Nem mintha megbántam volna, egyszerűen csak nem vall rám. Én nem ilyen ember vagyok, sosem vállalkoztam ezelőtt olyan dologra, ami sok várakozást igényel, de ez a dedikálás pont ilyen volt, hiszen nekem is sorban kellett állnom, ha akartam, ha nem. Igaz közben fel-felismertek, így autogramokat is osztogattam, de az egyórás várakozás hosszú volt, bár megérte. Megérte, mert megismerhettem vagyis inkább láthattam pár pillanatra azt a lányt, aki miatt nem aludtam az elmúlt napokban. Annyira megfogtak az írásai, hogy képtelen voltam letenni a könyveit, így egész éjjel olvastam és nem bántam meg. Még akkor sem, ha ez azt jelentette, hogy másnap fáradtan mentem a stúdióba, megérte. Már a könyvének a hátuljáról is tudtam, hogy milyen szép, de élőben látva sokkal gyönyörűbb. Nem csak tehetséges, hanem szép és kedves is. Aranyos volt, amikor zavarában össze-vissza kezdett beszélni, nem gondoltam volna, hogy egy rajongónkkal állok szembe. Igaz szétváltunk, de még mindig sokan szeretnek minket ennek ellenére is. Lehet, hogy már nem vagyunk egy banda, de sosem szűnünk meg barátoknak lenni, még ha most nem is beszélünk. Sok ideig voltunk egy csapat, szinte családtagok, így ez normális. Számomra ők, mindig az öcsikéim maradnak és úgy érzem, hogy ez fordítva is igaz. Néha még most is eszembe jutnak dolgok, amiket közösen csináltunk. Van, hogy felnevetek, pedig semmi vicces nem történt a közelembe, csak eszembe jut, hogy mi is csináltunk hasonló dolgokat... Hiányoznak, de már eltelt egy kis idő mióta szétváltunk és már képes vagyok vele együtt élni. Nem keressük egymást, bár szülinapokon és ünnepeket írunk egy üzenetet, de ennyi. Voltak olyan pillanataim is, amikor fel szerettem volna hívni a volt legjobb barátomat, de végül mindig leállítottam magam. Muszáj volt, mert ha megtettem volna, abból semmi jó nem sült volna el. Harry már az első perctől közel állt hozzám, hiszen mi nem az X-factorba találkoztunk először, de a szétválással a mi kapcsolatunk is megromlott. Lehet, hogy soha többet nem lesz már a régi, de még mindig bízom benne, hogy egyszer még úgy beszélgethetünk, mintha mi sem történt volna, bár ennek az esélye elég kicsi...<br />
Más hosszú ideje élek ebben a lakásban, de még most is vannak olyan pillanataim, amikor fogalmam sincs, hogy hol kéne keressem az adott tárgyat. Ezt valahogy sosem fogom a sajátomnak érezni, hiszen itt nem igazán vannak emlékem, nem olyan emlékek ezek, amik miatt otthonomnak érezhetném ezt a helyet.<br />
Morogva ülök fel az ágyból, majd nézek körbe a szobában, ami úgy néz ki, mintha feltúrták volna. Sosem volt rám jellemző a tisztaság, utáltam, amikor nekem kellett valamit csinálni és ezt most is látszik. Amikor még volt lakótársam, akkor ő csinálta ezeket. Nem mintha Harry szeretett volna takarítani, de nem tűrte a rendetlenséget sem, így kénytelen volt maga elvégezni a dolgokat, mivel tudta, hogy én biztosan nem fogom. Heti egyszer jön hozzám egy takarító, de most beteg lett, így egy hét kimaradt, ami meg is látszik, de holnap már remélhetőleg rend lesz ebben a házban, mivel már engem is kezd idegesíteni, így semmit sem találok.<br />
Egy gyors zuhany után, tiszta ruhákba burkolva állok a konyhában kávémat szürcsölgetve. Semmi kedvem ma kimenni, mivel pocsék idő tombol kint, de nincs választásom. Stúdióba kell mennem, mivel még mindig nem vettük fel az összes számot. De szerencsére ez csak két órát vesz majd igénybe utána pedig szabad vagyok. És jövő hétig nem is kell sehová mennem, így kipihenhetem végre magam.<br />
- Hányszor mondjam még el neked, hogy mennyire utálom, ha elkésel - dörren rám Derek, amint belépek az ajtón. <i>Ez is jól kezdődik - </i>gondolom magamba.<br />
- Tudom és sajnálom, de nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz idáig eljutni - vonom meg a vállam, mivel tudom, hogy semmi értelme felkapnom a vizet, mert akkor ő is dühösebb lesz és lőttek a szabadságomnak. - Nem fordul elő többet.<br />
- A múltkor is ezt mondtad - morogja. - De nem számít, itt vagy szóval kezdjünk neki - tér a lényegre, mire én megkönnyebbülten sóhajtok fel. Általában nem úszom meg ilyen könnyen, ha elkésem, de úgy látszik most neki sincs kedve a veszekedéshez vagy egyszerűen már hozzászokott, hogy ilyen vagyok. - Már csak két számot kell felvenni, szeretnék minél hamarabb a végére jutni, mivel ma még sok dolgom van. Jövő héten pedig számíthatsz egy interjúra - teszi hozzá.<br />
- Rendben - bólintok rá. - Akkor kezdjünk is neki - állok a mikrofon elé, majd amint elkezdődik a dallam énekelni kezdek.<br />
Egyedül nem a legjobb, de ez normális. Sosem lesz már olyan jó egy felvétel sem, ha nincsenek itt a többiek, de el kell fogadni, hogy már külön utakat járunk, amik nem biztos, hogy még egyszer kereszteződnek majd. Már nincs kire támaszkodnod, ha fáradt vagy, nincs kivel nevetned, ha valamit elrontasz... Nem mondom, hogy nem hiányzik, mert hazudnék, de elfogadtam, hogy ez a sorsom. Egyedül nem könnyű, de nem is a legrosszabb. Ki lehet bírni, csak nem szabad feladni.<br />
Fáradtan csavarom le a vizespalackom tetejét, majd emelem az ajkamhoz. Egy fél órája végeztünk és Derek már el is ment, de én még mindig nem szedtem össze magam a távozásra. Néha jó egy kicsit elzárkózni a külvilágtól és nem törődni semmivel, mert ha kijutsz a szabadba, akkor vadmacskaként csapnak le rád az emberek.<br />
Kint még mindig szakad az eső, de szerencsére a stúdióval szemben van egy büfé, ahol meghúzódhatok és ehetek egy kicsit, míg le nem csendesedik. Anya utálja, ha nagy viharban vezetek, így próbálom mindig kivárni, hogy megálljon, hogy ne hozzám rá a frászt. Megértem a félelmét, hiszen neki régebben már volt egy balesete az eső miatt, de az véletlen volt és szinte semmi sem történt. De hiába mondogatom neki, hogy óvatos leszek, ő csak mondja a magáét, mit sem törődve velem, így már ráhagyom az egészet és próbálok a kedvére tenni.<br />
Amint átlépem a küszöböt egyből megcsap a benti finomságok illata, amit apró mosollyal jutalmazok, majd helyet foglalok a megszokott helyem, ami valami csoda folytán mindig üres, ahányszor csak idetévedek, mintha mindenki tudná, hogy ez az én saját helyem, amit nem szabad más elfoglaljon.<br />
- Helló Louis, mit hozhatok? - jelenik meg mosolyogva a pincérnő.<br />
- Szia! A szokásosat Nikki - adom a választ, mire ő bólintva fordul sarkon majd adja le a rendelésem és folytatja a munkáját.<br />
Ahányszor csak erre a helyre tévedek, mindig azon jár az agyam, hogy nem támadnak le az emberek? Hiszen sokan vannak és nem egyszer tűnt fel, hogy bámulnak, de mégsem jönnek ide, mintha félnének. Már olyan is előfordult, hogy én mentem oda az egyik kislányhoz és köszöntem rá, csak azért mert tudtam, hogy neki ez mennyit jelentene. Nem mintha azt szeretném, hogy körbeállják az asztalom és folyamatosan az őrületbe kergessenek, de szokatlan számomra a helyzet, hogy nem kell maskarába bújjak, hogy nyugalmat kapjak.<br />
Ismét kávémat szürcsölgetem, ami nélkül már képtelen lennék élni. Az utóbbi időben nagyon rászoktam és hiába szeretném azt mondani, hogy elég egy napra egy, nem megy. Minimum kettőt megiszom, de van, hogy még az is kevés. Észre sem veszem, hogy valaki megáll az asztalom mellett, míg le nem teszem a csészét és a szemeim nem pillantják meg a már jól ismert barna bakancsot.<br />
Egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni, hiszen pontosan tudom, hogy kihez tartoznak ezek a bakancsok. Félek felnézni, mert attól tartok, hogy csak beképzelem a sok kávé miatt. Ám a szívem heves dobogása nem bírja tovább és azt parancsolja nekem, hogy vezessem fel rajta a tekintetem és bizonyosodjak meg róla, hogy tényleg ő az vagy sem.<br />
Tekintetem lassan vezetem felfelé rajta. Fekete szűk nadrág, fehér póló, ami szinte átlátszó, pont, ahogy mindig szerette. Amint a szemeim elérik az arcát, látom, hogy ő is úgy néz rám, mintha szellem lennék, pedig tudjuk, hogy ez nem igaz, csak egyszerűen meglepődtünk azon, hogy ilyen hosszú idő elteltével újra látjuk egymást. Milyen furcsa, pont ma gondolkodtam rajta és tessék megjelenik a semmiből. Az utolsó találkozásunk óta, megnőtt a haja, már a válláig ér. Mindig is hosszú fürtöket szeretett volna, de valamiért úgy éreztem, hogy ennyire sosem hagyná megnőni, mivel csak a baj van vele, elmondásai szerint.<br />
- Ömm... helló - nyögöm ki nagy nehezen. Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondjak neki. Sőt, még abban sem voltam biztos, hogy meghallotta a köszönésem.<br />
- Tényleg te vagy az? - néz a szemeimbe, mire aprót bólintok, ő pedig felsóhajt. - Már azt hittem, hogy káprázik a szemem - neveti el magát zavarában. - Leülhetek? - bök az előttem lévő helyre.<br />
- Persze - adom azonnal a választ. Lehet, hogy nem olyan jó ötlet, de hiányzik a barátom. Nem beszéltem vele már nem is tudom milyen hosszú ideje. Szükségem van valakire, akivel megbeszélhetem a dolgaim, mint régen, mert a magányba szép lassan beleőrülök majd. Nem mintha most nem lennének barátaim, egyszerűen csak egyik sem olyan, mint ő. - Hogy kerülsz ide? - teszem fel a legbugyutább kérdést, amit csak fel lehet tenni, mire ő felkacag.<br />
- Kezdem magam úgy érezni, mintha az egyik exemmel találkoztam volna - túr a hajába. - Oké ez rossz hasonlat volt. De nem kell ennyire feszült legyen a hangulat, nem haragban váltunk el. Igaz, hogy hosszú idő eltelt az utolsó beszélgetésünk óta, de attól még semmi sem változott.<br />
- Igen, ebben teljesen igazad van - szólalok meg - csak fura ez az egész találkozás.<br />
- Hidd el, én sem gondoltam volna, hogy egy büfében fogok veled újra találkozni, miközben az eső elől menekülök - vonja meg a vállát. - De megtörtént és tudod mit nem bánom, mert már beszélni szerettem volna veled.<br />
- Igen? - motyogom. - Miről?<br />
Annyira hülyén érzem magam. Zavarban vagyok, pedig nincs rá semmi okom. Oké, nem találkoztunk rég, de azért nem kéne úgy viselkednem, mintha az egyik volt barátnőmmel találkoztam volna. Teljesen hülyét csinálok magamból, bár ő ismer és tudja, hogy kicsit fura a helyzet, hiszen rajta is látom, hogy feszült, de attól még ciki.<br />
- Ott voltam a fellépéseden - mosolyodik el. - Először nem akartam elmenni, pedig már megvettem a jegyet. Hülyén festett volna, ha csak úgy beállítok, mikor hónapok óta nem is beszéltünk, de utána arra gondoltam, na és akkor mi van. Ha észreveszel, az nem a világ vége. Csodálkozom, hogy nem vettél észre, mivel az első sorban voltam, csak neked oldalt. Jól összeszedted magad és ezt nagyon jó látni. Tudod az elején azt hittem, hogy nem fog menni, de amint meghallottam a szövegeid rájöttem, hogy hatalmasat tévedtem. Mindent beleadtál a számokba és ez nagyon látszik, örülök, hogy sikerült felállnod és továbblépned.<br />
- Köszi, azt hiszem - vakarom meg a tarkóm. - Tényleg nem számítottam rá, hogy megjelensz ott, mivel úgy tudtam, hogy LA-ben vagy.<br />
- Előző este érkeztem vissza - adja a tudtomra. - Meguntam, hogy másoknak írjak csak számokat és úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy magammal is kezdjek valamit. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy már soha nem írok másnak számokat, viszont most szeretnék magamnak is írni párat. Egy kis időre magam mögött hagyom LA-t és visszaköltözöm London-ba, hogy nekiálljak a kemény munkának, ami egy kicsit már hiányzott az életemből.<br />
- Visszaköltözöl London-ba? - nyílnak nagyra a szemeim.<br />
- Igen - dől hátra. - Szükségem van egy kis változásra. Rég töltöttem itt hosszabb időt, de most úgy érzem, hogy itt az ideje és talán abban is reménykedem, hogy újra felvehetnénk a kapcsolatot egymással, mármint, ha te is szeretnéd - teszi hozzá.<br />
Mit sem akarnék jobban, mint újra közelebb engedni magamhoz, mint a régi szép időkben, amikor még egy családnak számítottunk. Viszont valamiért úgy érzem, hogy nem a legjobb ötlet, hiszen nehezen álltam fel és mi van, ha újra visszaesnék, mikor ő úgy dönt, hogy újra LA-be költözik? Igaz, az nem azt jelentené, hogy megszakad a kapcsolat, de más lenne. Viszont, erre most nem gondolok. Felajánlja, hogy újra barátok lehetnénk, hülye lennék visszautasítani.<br />
- Lehet, hogy kicsit furán fog hangzani, de pont ma gondoltam rád - közlöm vele. - Nekem is hiányzik a barátságunk, mert ha hiszed, ha nem, mióta eltávolodtunk nekem nem igazán vannak igazi barátaim. Mindbe téged és a többieket próbálom keresni, ami tudom, hogy hülyeség, de öt évig voltunk barátok, szinte családtagok.<br />
- Tudom, miről beszélsz - mosolyodik el. - Velem is történt hasonló, de végre erőt vettem magamon és mikor megláttalak, nem hátráltam el, hanem idesétáltam hozzád. Nekem is hiányoznak a régi pillanatok éppen ezért szeretném, ha valahogy megpróbálnánk helyrehozni a barátságunkat, mert bízom benne, hogy menni fog.<br />
- Akkor próbáljuk meg - egyezek bele.<br />
Nem gondoltam volna, hogy ez fog velem történni a mai napon, de örülök neki. Valahogy szép lassan kezd minden helyreállni az életemben, pedig ezelőtt egy fél évvel még minden romokban hevert. Elmesélte, hogy mit csinált LA-ben, kikkel dolgozott együtt, ahogy azt is, hogy ment tönkre a kapcsolata. Ilyen hosszú ideig még egy lány mellett sem állt ki, de arra még csak gondolni sem gondolt, hogy a lány csak kihasználja őt, amíg meg nem találta a közös ágyukba egy másik fickóval. Hát szar az élet most mit mondjak.<br />
- De hagyjuk az én szerelmi életem, mert csak felhúzom magam - sóhajt fel. - Mi a helyzet veled? Azt tudom, hogy hosszú ideg az albumodon dolgoztál, de mi van a lányokkal?<br />
- Hát Eleanor után, nem igazán voltak barátnőim, inkább csak futókapcsolataim - vonom meg a vállam. - Ne kérdezd, hogy miért, de úgy éreztem, hogy jobb így. Több szabadidőm volt és ezért nem is bánom, de azért néha hiányzik, hogy valakit ölelve ébredjek fel.<br />
- Hát... nem tudom, hogy ez mennyire fog téged feldobni, de az a lány ott - mutat a pult felé óvatosan - már percek óta téged bámul és nagyon helyes - kacsint rám. - Nem akarsz vele beszélni?<br />
Kíváncsian kapom oda a fejem, majd pillantom meg a lányt, aki zavartan süti le szemeit, amint találkozik a tekintetünk. Először azt hiszem, hogy képzelődöm, így pislogok párat, de miután kinyitom szemeim és újra oda pillantok, még mindig ott ül és zavartan kavargatja italát.<br />
- Miért érzem azt, hogy ismered azt a lányt? - zökkent vissza Harry.<br />
- Mondhatjuk úgy is - fordulok felé. - Találkoztam vele, egy dedikáláson, de nem sokat beszéltünk, bár a könyveit olvasva, kicsit úgy érzem, mintha ismerném...<br />
- Álljunk meg egy pillanatra - döbben le. - Azt akarod nekem mondani, hogy te könyveket olvasol és az a bombázó ott író? - nyílnak nagyra szemei. - Különben meg milyen dedikálásról beszélsz? - vonja fel a szemöldökét.<br />
- Igen - vágom rá. - Szükségem volt valamire, ami eltereli a figyelmem és az olvasás ilyen volt. Az ő dedikálásán voltam és ott találkoztam vele először. Nem hiszem el, hogy itt van, ahogy azt sem, hogy eddig nem vettem észre, pedig az időm nagy részét itt töltöm, az is lehet már régóta ide jár és nekem fel sem tűnt - mondom ki gondolataim hangosan.<br />
- Oké Louis - neveti el magát hangosan, mire én dühös pillantást vetek rá. - Úgy viselkedsz, mintha tetszene neked, csak te nem mersz odamenni hozzá vagy tévedek? Csinos és aranyosnak is látszik, szóval nem lepődnék meg, ha igazam lenne.<br />
- Különleges - adom meg magam. - Nem ismerem, szinte alig beszéltem vele valamit, de az írásaiból úgy érzem, mintha tudnám ki ő. Drámákat ír és nagyon jókat - adom a tudtára. - Nem tudom, hogy mi vette őt rá erre, de bármi is történt vele, nagyon sikeresen ki tudja magából írni.<br />
- Lehet, hogy félsz magadnak bevallani, de én látom, hogy tetszik neked! - vádol meg vigyorogva. - Nem is tagadhatod, úgy beszélsz róla, mintha már nagyon rég ismernéd, pedig pont most mondtad, hogy alig beszéltél vele. Miért nem mész oda? - bök a lány irányába.<br />
- És mégis mit kéne neki mondanom? <i>Üdv, gondolom emlékszel rám, nem lenne kedved meginni velem valamit? </i><br />
- Mikor lettél te ennyire félénk? - vonja fel a szemöldökét. - Sosem féltél, ha egy lányról volt szó, tőle miért félsz? Ugyanolyan, mint a többi. Csak menj oda, ülj le mellé, köszönj rá, a többi majd jön magától, én itt megvárlak - jelenti ki. - Menj már - noszogat.<br />
- Jó, legyen, csak fejezd be ezt a hülye vigyorgást - állok fel. - De, ha leégetem magam, megfizetsz érte - közlöm vele, mire én ismét nevetni kezd, én pedig szemforgatva fordulok meg és indulok el feléje, aki ismét minket néz, miközben az arcán enyhe pír jelenik meg.<br />
Látom rajta, hogy közeledem felé, megfeszül ültében. Még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy odasétáljak és leüljek mellé, de inkább teszem magamtól, mint Harry segítségével, mert szinte biztos vagyok, hogy volt egy B terve is, ha az első nem vállik be.<br />
Amint levetem magam a mellette lévő székre, lassan rá emelem a tekintetem, viszont ő a csészéjét bámulja, miközben a pulton heverő keze remeg. Ideges lenne? Mielőtt még átgondolhatnám mire készülök, lassan a kezére helyezem tenyerem és megszorítom azt.<br />
- Minden rendben? - kérdem halkan.<br />
- Igen... persze, miért ne lenne? - rántja el a kezét, mintha valami rossz dolog történt volna. - Csak nem gondoltam volna, hogy... - vártam, hogy befejezze a mondatot, de éreztem, hogy nem fogja, így én tettem meg helyette.<br />
- Idejövök, ugye? - nevetek fel. - Hidd el, én magam sem, csak annak az idiótának köszönhető, aki ott ül és úgy bámul minket, mintha egy filmet nézne.<br />
- Igen, már észrevettem - mondja lágyan. - Bocs, hogy úgy megbámultalak, csak hát fura téged itt látni, eddig még sosem vettem volna észre, hogy itt vagy.<br />
Beigazolódott a gyanúm és tényleg nem most jár itt először, de akkor mi a fenéért nem vettem észre, hogy lehetek ilyen vak?<br />
- Hónapok óta ez a kedvenc helyem - adom a tudtára. - Viszont fordítva is igaz, én sem láttalak még itt, de valamiért úgy érzem, hogy nem most jársz itt először.<br />
- Ebben igazad van - néz rám, most először mióta leültem mellé. - Az egyik ismerősömé ez a hely, így elég sokszor megfordulok itt.<br />
- Értem - mosolyodom el. - Akkor gondolom nem most találkoztunk utoljára itt. És látod, betartottam az ígéretem, miszerint még találkozunk - halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd egy újabb kortyot iszik a teájából. - Biztos, hogy minden rendben? Most is elég sápadt vagy - nézek a szemébe, mire felsóhajt.<br />
- Persze, jól vagyok, csak fáradt, sokat dolgoztam az este, vagyis inkább az éjszaka és még semmit sem ettem.<br />
- Akkor engedd meg nekem, hogy meghívjalak valamire és ígérd meg, hogy többet nem teszel ilyet. Nem szabad éjszaka dolgozni, az embereknek sok alvásra van szükségük, hogy ne veszítsék el a szépségüket és a tiedért kár lenne - döntöm oldalra fejem, mire újra pír lepi el az arcát.<br />
- Ömm... - zavarában azt sem tudta, hogy mit mondjon nekem, így próbáltam elrejteni a vigyorom, kevés sikerrel. Viszont az ajánlatom még mindig állt, hogy meghívom valamire, de csak, ha megengedi nekem. - Elvitelre kértem ebédet, szóval semmi szükség rá.<br />
- Rendben, ahogy szeretnéd - bólintok rá. - Értem én amikor le akarnak koptatni - teszem hozzá, mire tekintete ellágyul.<br />
- Nem erről van szó - sóhajt fel. - Csak... rég nem volt kapcsolatom és kicsit furán érzem magam a társaságodban, ennyi az egész - motyogja.<br />
- Akkor mit szólnál, holnap reggel egy kávéhoz, meghívlak? - bukik ki belőlem, mielőtt még átgondolhatnám az egészet. - Nem kell választ adnod rá, ha nem akarsz. Én itt foglak várni, holnap kilenc órakor. Ha nem jössz el megértem, ha pedig itt leszel, akkor megismerkedhetnénk.<br />
Az arcán egyszerre több érzés is átfut: öröm, aggodalom, fájdalom. De kicsit megrázza a fejét, majd mosolyt erőltet magára.<br />
- Holnap itt találkozunk - búcsúzik el, majd a szatyrát felkapva lép el mellettem. Hátra pillantok a vállam fölött és nézem távolodó alakját. <i>Holnap találkozunk</i> - csengnek még mindig fülemben a szavai.<br />
Mosolyogva állok fel a székről, majd indulok vissza Harryhez, aki vigyorogva bámul rám. Gondolom hallgatózott vagy csak sejti, hogy miről beszéltünk.<br />
- Így kell ezt csinálni, haver - közli velem, amint leültem. Már csak abban kell reménykednem, hogy tényleg találkozunk holnap.<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem a résszel, de az elmúlt napok zsúfoltak voltak és amikor volt egy kis szabadidőm elfelejtkeztem a részről. Most viszont már olvashattátok. A következő rész érkezéséről még nem tudok pontos időt mondani, de igyekszem majd vele. Köszönöm az olvasókat és minden mást is!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-88798940768414025002015-07-24T00:57:00.000+02:002015-07-24T00:57:14.591+02:001.rész - Dedikálás<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="http://scontent.cdninstagram.com/hphotos-xaf1/t51.2885-15/s306x306/e15/11007903_894719660585936_35913674_n.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="http://scontent.cdninstagram.com/hphotos-xaf1/t51.2885-15/s306x306/e15/11007903_894719660585936_35913674_n.jpg" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Misty Stone</td></tr>
</tbody></table>
<div style="text-align: justify;">
Remeg. Ismét remegnek az ujjaim. Sóhajtva pillantok le rájuk, miközben azon gondolkozom mit kezdek ma magammal, ha ez így folytatódik. Lassan fél éve tudom az okát, de igazából még most sem fogtam fel. Az orvos is mondta, hogy időre van szükségem, míg sikerül beletörődnöm az állapotomba, még egy pszichológusnak is megadta a számát, ha szükségem lenne rá. Eddig még sosem fordult meg a fejemben, hogy felhívjam és időpontot kérjek tőle. Azt hittem, hogy egyedül is képes vagyok megbirkózni a problémákkal, de nem így van. Az űr, ami a szívemben keletkezik, ha belegondolok mi vár majd rám, lassan felemészt. Egyedül már nem vagyok képes elviselni a lehetőségeimet. Nem akarok arra gondolni, hogy mi történhet, ahogy arra sem, hogy fogom elmondani ezt a szeretteimnek. Még mindig nem szóltam nekik semmiről és ez lassan az őrületbe kerget, mert ha belegondolok, hogy mekkora fájdalmat okozok majd nekik... nem csak azzal, hogy milyen problémáim vannak, hanem azzal is, hogy eddig nem szóltam nekik. Nem akarom őket megbántani, nem akarom, hogy miattam legyenek szomorúak, de semmit sem tudok ellene tenni. Ez a probléma, amivel küzdök nem olyan, hogy valami csoda folytán helyrejöhet, csak rosszabbodhat. Igaz eddig még nem történt ilyesmi, de ami késik az nem múlik.<br />
Sosem akartam, hogy ez legyen. Nem most. Nem, akkor, amikor ilyen jól sikerül minden az életem. Kiadtam már három könyvet is, amik mind drámaiak voltak. Hatalmas sikerem lett velük. Ma délután kerül a polcokra a negyedik és dedikálásom lesz. De, hogy leszek képes aláírni a rajongóim könyveit, ha remeg a kezem? Reggel vettem be gyógyszert, de úgy látom, hogy nem segített, ha többet vennék be, akkor pedig lehet sokkal inkább ártanék magamnak, mint segítenék. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Amikor csak belegondolok, hogy eddig ilyen csak a könyveimben volt, elfog a sírás. Mindig erős voltam, de attól a naptól kezdve meggyengültem és ahogy újraolvastam az utolsó megírt könyvem, rájöttem, hogy ez szinte az én életem írja le, csak egy barát nélkül. Ki lesz mellettem a családomon és barátaimon kívül, amikor szükségem lesz rajuk? Senki. Senki sem tudna nekem olyan támaszt nyújtani, amire az ember szerelme képes. A könyveimben mindig voltak hősök, akik mindent megtettek volna, hogy megmentsék a szerelmüket és a végsőkig mellettük voltak, de velem nem lesz így. Egyedül fogok megküzdeni a problémáimmal, ha egyáltalán képes leszek rá. Magamra leszek utalva, mert senkitől sem kérhetem azt, hogy legyen mellettem a végsőkig, bár tudom, hogy mind szeretnének majd, de nem akarom, hogy úgy lássanak. Akkor inkább egyedül küzdöm meg vele. Összetörten, teljesen megváltozva nem akarom, hogy lássanak, mert tudom, hogy ez a kép maradna meg a fejükben, ha rosszra fordulna a helyzetem.<br />
- Misty, minden rendben? - érinti meg a vállam a nővérem, akinek a jelenlétéről meg is feledkeztem. Tegnap megengedtem neki, hogy nálam aludjon, mivel összeveszett a barátjával és nem akart egyedül maradni. Ki akarta adni magából, ami a szívét mondja, így megengedtem neki, hogy itt maradjon, pedig tudtam, hogy kockázatot vállalok vele. Feléje emelem a fejem, majd apró mosollyal az arcomon, bólintok. - Nekem nem úgy tűnik - ráncolja a homlokát, miközben a kezeimre pillant. Gondolkozás nélkül rejtem el előle remegő kezeim, majd szólalok meg.<br />
- Jól vagyok, csak kicsit izgulok - vonom meg a vállam, abban bízva, hogy beveszi a hazugságom. - Tudod, ma is dedikálásom lesz és valahogy még nem szoktam meg, hogy ez velem történik meg. Semmi bajom, nem kell értem aggódnod - mosolygok rá. - Veled, minden rendben?<br />
- Nem tudom - sóhajt fel, szomorúan. - Egész éjjel csak gondolkodtam. Tudom, hogy nem kellett volna kiakadnom, hiszen ez az ő jövője, de attól még örültem volna, ha velem is közli mielőtt még belement volna az egészbe. Szeretem és azt szeretném, hogy boldog legyen és azt tegye, amit szeretne, de... de úgy, hogy én is tudjak róla, ne pedig a hátam mögött.<br />
- Megértem, de nézd egy másik oldalról is az egészet. Lehet, hogy nem egyből adta a tudtodra mire készül, de elmondta neked. Tudom, hogy ezzel nem sokat segítek, mivel őt védem, de gondolj bele, hogy ő mit érezhetett. Félt neked elmondani, mert nem tudta hogy fogadnád. Nem akart téged megbántani, pedig tudta, hogy akkor is megteszi, ha nem szól róla időben. De különben is, ha jól vettem ki tegnap a szavaidból, akkor még nem írt alá semmit. Még van ideje átgondolni az egészet és meglátod majd, hogy melletted dönt. Lehet, hogy azt szeretné csinálni, de te sokkal fontosabb vagy neki.<br />
- A könyvekben talán így van - húzza el a száját - de a való életben nem mindig így történnek a dolgok. Van, hogy a szerelmed inkább az álmát válassza, mint téged és ezzel teljesen összetörve. Nem akarom, hogy elmenjen, de ha így dönt el kell fogadnom...<br />
- Nézd Kim - pillantok a szemeibe - én biztos vagyok benne, hogy nem megy sehová. Szeret téged, teljes szívéből, képtelen lenne elhagyni egy állásért. Bízz bennem, mert ez az igazság.<br />
- Bízom benned - erőltet mosolyt az arcára. - Csak azt nem értem, ha ilyen jól megy neked a tanácsadás, akkor a te életedben miért nincs senki? Tudom, hogy erről nem szeretsz beszélni, de attól még érdekelne, hogy miért van így.<br />
- Ez bonyolult - motyogom. - Egyszerűen még nem találkoztam olyan személlyel, aki mellett különlegesnek éreztem magam. De én így is boldog vagyok, mert bízom benne, hogy egyszer rám is rám talál a boldogság - teszem hozzá, hogy megnyugtassam, bár egyre inkább kezdem az ellenkezőjét érezni. Viszont ezért nem leszek szomorú, ha ezt a sorsot húztam ki, akkor el kell fogadnom.<br />
- Tudod, hogy én ezt sosem fogom megérteni, de bízom benne, hogy hamarosan betoppan valaki az életedbe, aki boldoggá tesz majd - tölt magának egy csésze kávét, majd helyet foglal velem szembe.<br />
Hát persze, majd belép valaki az életemben, aki boldoggá tesz, akivel jól érzem magam és egy nap majd közlöm vele, hogy ez nem biztos, hogy örökké így lesz. Nem szeretném ezt. Inkább maradjak egyedül, mintsem megbántsam és miattam legyen majd szomorú. A szívem szakadna meg, ha el kéne neki mondanom az igazságot és fel kéne fedeznem a szemében a szomorúságot, sajnálatot. Fejem kicsit megrázva állok fel a székről, majd indulok az ajtó felé.<br />
- Készülnöm kell - pillantok vissza Kimre. - Addig maradhatsz, amíg csak akarsz - teszem hozzá.<br />
- Köszi hugi - mosolyog rám, majd tovább iszogatja a kávéját.<br />
A szobámba érve, levetem magam az ágyra és kezeimbe temetem az arcom. Ezt nem fogom sokáig bírni, ha így megy tovább. Titkolózom előttük, ők pedig semmit sem vesznek belőle észre. Fáj, hogy nem mondhatom el nekik, vagyis inkább nem merem elmondani. De mit kéne tennem, közölnöm velük azt, amiben bíztam, hogy soha nem kell majd megtegyem? Nem, nem állok rá készen. Nem megy. Még nem szedtem magam annyira össze, hogy képes legyek erre. Talán beszélnem kéne valakivel róla, egy orvossal, aki segít majd nekem, hogy könnyebb legyen. Ma fel fogom hívni a pszichológust, akit Dr.Flynn javasolt és időpontot kérek majd tőle. Saját magamnak is be kell valljam egyedül már nem tudok vele megbirkózni.<br />
Ahogy a szemeim a velem szemben lévő falra irányítódnak, szomorú mosoly kúszik az arcomra. A családommal, barátaimmal lévő képeket találom magam előtt, ahol még minden rendben volt. Ahol nem kellett semmit titkolnom előlük, ahol még semmitől sem féltem. Amikor a szüleimnek a legnagyobb problémájuk az volt, hogy nem volt barátom, de ha most tudnák az igazságot, akkor az lenne a legkisebb problémám. Szeretem őket és mindent megteszek majd, hogy boldogok legyenek mindezek ellenére is.<br />
A lábaim a fürdőszoba felé irányítanak, ahol veszek egy gyors zuhanyt. A meleg víz, ellazítja az izmaim, megnyugtat és kitisztítja a gondolataim. Ebben a pár percben csak arra gondolok, hogy pár óra múlva ismét olyan emberek között lehetek, akik szeretnek, akik felnéznek rám, akiknek egy aláírásom a világot jelenti, nekem pedig a mosolyuk. Már a tény, hogy az embereket boldoggá tehetem azzal, hogy írok nekem hatalmas ajándék. Tudom, hogy a ő szívükben mindig megmaradok majd, ahogy a szeretteimében is és ez nekem elég.<br />
Puha törölközőbe csavarom testem, hajam majd a tükör elé állva nézek magamra. Nem látok magamon változást és ez jó jel, mivel így nem kell sem hazudnom, sem magyarázkodnom senkinek sem. Viszont tisztában vagyok vele, hogy ez nem mindig lesz így. De addig még van egy kis időm.<br />
Pár perc elteltével már fehérneműben állok a szekrényem előtt és próbálom eldönteni, hogy mit vegyek ma fel. Tekintetem az ablakra irányul, ahol tisztán látni lehet, hogy London most sem okoz csalódást. Borús idő, enyhe széllel, ami egyből eldönti, hogy mit is vegyek fel. Egy szürke nadrágot és fekete toppot kapok ki a szekrényből, majd bújok beléjük és indulok vissza a fürdőbe, ahol halvány sminket kenek fel magamra és megigazítom a hajam. A nyakamba akasztom, mamámtól kapott láncom, majd kisietek a szobámba, ahol egy táskába beledobálom a fontos cuccaim és a telefonom felkapva sietek az ajtó felé, mert már késésben vagyok.<br />
Sosem voltam az a pontos ember, bár mindig is szerettem volna rajta változtatni. Minden egyes késésemnél megfogadom, hogy ilyen többet nem fordul elő, de természetesen ezt folyamatosan megszegem. Kapkodva dugom be lábaim a bakancsomba, majd kapom magamra dzsekim. Kulcsaim felkapva rohanok ki az ajtón, majd le a lépcsőn. Gondolom Kim megharagudott, mert nem búcsúztam tőle el, de ha még egy percnél tovább maradok bent, akkor biztosan elkésem. Tudom, hogy a rohanással nem sokat segítek magamon, de sajnos nincs mit tennem. Leintek egy taxit, ami szerencsére meg is áll, majd bediktálom a könyvesbolt címét.<br />
Arcom az ablak felé fordítom és nézem a mellettem elhaladó épületeket és a rohanó embereket, akik a hamarosan eleredő eső elől menekülnek. De akadnak olyanok is, akik mosolyogva sétálnak tovább, mintha nem éppen egy vihar közeledne. De miért is foglalkoznának ilyen apróságukkal, mikor szerelmük mellett vannak? Ha az ember olyan személlyel van a szabadban, aki sokat számít neki, akkor egy kis eső nem tudja elrontani a hangulatot. Különben is, hány lány álmodik arról, hogy a szakadó esőben fog egy nap csókolózni? Sokan. Szerintem, szinte mindenkiben ott motoszkál ez a vágy, csak fél beismerni. Bevallom, amikor kisebb voltam nekem is ez volt az álmom. Egy utca kellős közepén áll az esőben, a szerelmemmel, aki magához húz egy csókra. Viszont úgy látszik, hogy számomra csak egy álom marad.<br />
Nem szeretnék sem túl előre menni, sem rosszra gondolni, de valahogy minden egyes nap felmerül bennem, hogy mi van, ha már kevés időm van? Mi van, ha az orvos azt mondja majd, hogy romlott az állapotom? Még senkinek sem szóltam róla, de ha ez bekövetkezik, akkor még nagyobb fájdalmat okoznék nekik. A szüleim nagyon aggódnak értem és keveset vannak itthon a folytonos tárgyalások miatt. Nem halogathatom az elmondást, de még egy kicsit biztosan titokban tartom. Először szeretném Kimmel megosztani és csak utána anyáékkal. Nem akarom a frászt hozni rájuk, mivel az is lehet, hogy nem romlik tovább és ezzel csak megijeszteném őket, de fenn áll annak is az esélye, hogy rosszabb lesz. Már fogalmam sincs, hogy mit tegyek, de mihamarabb el kell döntenem, mert így nem helyes, amit teszek.<br />
- Megékeztünk Miss.Stone - szólal meg az idős úr előröl. - Legyen kellemes napja - mosolyog rám.<br />
- Köszönöm a fuvart - nyújtom oda neki a pénzt.<br />
Kicsi fura, hogy már a taxisok is ismerik a nevem, de gondolom ez azért történik meg, mert az unokájuk olvasta valamelyik könyvem. Sokszor megtörtént már velem, eleinte meglepődtem és nem értettem, hogy mi is történik, de az egyik kedves bácsi elmagyarázta, hogy honnan ismer.<br />
Kiszáll a kocsiból, egyből a hajamba kap a szél és a szemembe söpri. Megpróbálhatnám visszatűrni a fülem mögé, de tudom, hogy hiábavaló lenne, mivel úgyis azt tesz vele a szél, amit akar. Mosolyt erőltetve magamra lépek be a konyvesboltba, abban bízva, hogy még nincsenek itt sokan, de persze már rengetegen vannak, akik arra várnak, hogy mikor jelenek meg.<br />
- Misty - jelenik meg Nina mellettem - már azt hittük, hogy elfelejtkeztél rólunk.<br />
- Sajnálom - motyogom zavartam - szó sincs róla, csak kicsit késésben vagyok, mint mindig - nevetem el magam kínosan. - Sosem feledkezem meg az olvasóimról.<br />
- Akkor foglalj helyet és már kezdhetsz is - mosolyog rám. - Már rengetegen várnak rád.<br />
- Igen azt látom és még most is nehezen hiszem el, hogy ennyien vannak - pillantok körbe. - Lehet, hogy ez furcsa rám nézve, hiszen másfél éve csinálom ezt, de attól még nem szoktam hozzá és valószínűleg nem is fogok.<br />
Lábaim a számomra kikészített asztalhoz indulnak, miközben rengeteg csillogó tekintettel találom magam szembe. Lehet, hogy nem vagyok a legjobb hangulatban, de nagyon boldoggá tesz, ha képes vagyok mosolyt csalni az emberek arcára pusztán avval, hogy találkoznak velem. Mosolyogva foglalok helyet, majd írom alá az első szerencsés lány könyvét.<br />
Már egy órája biztosan írogatok és fényképeket csinálok, amikor végre megérkezik az utolsó szerencsés. Szeretem őket, de nagyon nehezen sikerül megállítanom a kezem remegését és ha így folytatom, akkor nekik is fel fog tűnni, hogy valami nincs rendben.<br />
- Szia! - szólalok meg kedvesen. - Kinek írhatom? - tekintek fel mosolyogva, mire szemeim nagyra nyílnak az előttem álló személy láttán.<br />
Pislogok párat, mintha csak a fáradtságra kenném az egészet és ő itt sincs, de amint újra kinyitom szemeim még mindig itt áll és lágyan mosolyog. Sosem gondoltam volna, hogyha egyszer is találkozom velük az egy dedikálásomon lesz. Igaz csak egy személy van itt, de évekkel ezelőtt, amikor még együtt voltak, sokat hallgattam a számaikat, egyszer még egy koncertjükre is elmentem a nővéremmel, bár nem láthattam közelről őket, viszont én is ott tomboltam pár száz méterre tőlük. Most pedig itt áll előttem az egyik volt tag, aki alig pár hónapja kezdett bele szólókarrierjébe.<br />
- Szia - szólal meg ő is. - Louis Tomlinsonnak - mosolyog édesen.<br />
- Igen, persze, tudom... - motyogom zavartan. - Vagyis értem... lehetek ettől cikibb ez? - nyögök fel fájdalmasan, kezeimbe temetve az arcom.<br />
- Csak nyugalom - nevet fel. - Én ráérek. Gondolom meglepett, hogy itt találsz, nem rám számítottál és őszintén szólva én sem gondoltam volna, hogy valaha itt fogok kikötni - vonja meg a vállát, majd vakarja meg tarkóját zavarában. - Oké, most csak össze-vissza beszélek.<br />
Aranyosan mosolygok rá, majd mielőtt még megállíthatnám magam.<br />
- Voltam az egyik koncerteteken évekkel ezelőtt. Sajnálom, ami veletek történt, de örülök, hogy mindőtöknek sikerült felállni a földről. Szerettem az zenéiteket, de nem voltam olyan őrült rajongó, az inkább a nővérem volt - nevetek fel. El is felejtettem, hogy miért jött ide. Alá kellett volna írnom a papírját és elbúcsúzni, de én mit teszek, beszélgetést kezdeményezek vele. Nem mintha ez olyan nagy baj lenne, csak nem igazán vagyok jól és ezzel is csak magamnak ártok. Tekintetem a könyvre vezetem, majd gyorsa aláfirkantom. - Nagyon örülök, hogy találkoztunk - veszem búcsúzóul, mielőtt még valami olyat is hozzátennék, amit nem kellene.<br />
- Köszönöm! - veszi át. - Remélem még találkozunk, de előtt bármilyen hülyén is hangzik készíthetnék egy képet? - kérdezi enyhe pírrel az arcán.<br />
- Persze - nevetek fel. Hirtelen állok fel, aminek következtében megszédülök, de hamar összeszedem magam, majd mosolyogva sétálok mellé és állok be, ő pedig egyből elkészíti a fotót.<br />
- Köszönöm, remélem nem baj, ha megosztom.<br />
- Nem, persze, hogy nem baj - egyezek bele. Csak az a baj, hogy a szédülésem nem kezd enyhülni, csak rosszabbodik, muszáj megkapaszkodnom az asztal szélében, amit persze ő is észrevesz.<br />
- Hé minden rendben? - kap utánam. - Jól vagy?<br />
- Jól vagyok, csak kicsit gyorsan mozdultam meg - hazudom.<br />
- Biztos? Nagyon sápadt lettél - kérdi aggodalmasan, mire bólintok. - Rendben, akkor szia! - fordul meg és indul ki a boltból, mire én fellélegzek.<br />
Mindkét kezem az asztalra helyezem, majd próbálom egyenletesen venni a levegőt, de persze nem sikerül olyan jól. Muszáj leülnöm vagy lefeküdnöm pár percre, de ha ezt megteszem akkor nagyon feltűnő lesz az egész.<br />
- Hé, minden rendben? - siet oda hozzám Nina.<br />
- Nem igazán - motyogom, alig hallhatóan. - Azt hiszem le kellene kicsit ülnöm.<br />
- Gyere segítek - segít kiegyenesedni, majd visszaültet a székembe.<br />
Sosem akartam, hogy ez legyen, de a mai nap nem volt könnyű. A végéről pedig ne is beszéljünk. Louis Tomlinsonnak köszönhetem, hogy most sajog a fejem, mert teljesen meglepett, hogy itt volt, ami persze nem tesz jót az állapotomnak, de nem bánom. Nem bánom, mert legalább láthattam egyszer az életben.<br />
<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
Sziasztok! Nagyon boldog vagyok, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire. 22 olvasó és alig volt 12 az elején, egy hét alatt tíz, nagyon köszönöm! Köszönöm az első kommentelőnek is, hogy bearanyozta a napom! Remélem tetszeni fognak a részek a hetek haladásával! Köszönök mindent!</blockquote>
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-36580898028541855522015-07-17T00:34:00.000+02:002015-07-17T00:34:25.025+02:00Prológus<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/95/d4/2e/95d42ecd3eeb90e754e07c71605d8abf.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto; text-align: justify;"><img border="0" src="https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/95/d4/2e/95d42ecd3eeb90e754e07c71605d8abf.jpg" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Louis Tomlinson</td></tr>
</tbody></table>
<div style="text-align: justify;">
Egy év! Egy teljes év telt el, amióta minden megváltozott az életemben. Már senkit sem hibáztatok, bár az elején megtettem. Mindenkinek rámutattam a hibáira, de az enyémeket messziről elkerültem. Mindenkit megvádoltam, hogy az ő hibájuk az egész, pedig pontosan tudtam, hogy mindannyian egyenlően hibásak voltunk. Menekülni akartam. Elbújni a gondok elől, mintha nem is léteznének, de hiba volt az egész, mert rövid időn belül utolértek és fájdalmasan csaptak le rám. Szinte öt évet éltünk úgy, mintha testvérek lennénk. Öt éven keresztül gondoltam azt, hogy ők a legjobb barátaim, akik sosem lennének képesek ártani nekem. De az utolsó pár hónap nem úgy alakult, ahogy terveztük. Lassacskán, mind külön utakat szerettünk volna járni. Viszont ötünk közül, csak egy valaki valósította meg ezt. Négyen feladtuk, mert úgy gondoltuk, hogy jobb így, hogy nem lenne értelme az elválásnak, mivel csak így vagyunk az igaziak. De egy valaki, nem érzett így és ezt velünk is közölte, a turné közepén. Elege lett a folytonos támadásokból, turnékból, fellépésekből és minden dologból, ami a hírességek életével jár. Elhagyott minket. Kilépett. Amit egy részem teljesen meg is ért, hiszen nekem is voltak ilyen problémáim. Nem egyszer éreztem, hogy nekem ez az egész már túl sok és jobb lenne, ha kiszállnék, de nem tettem meg. Nem engedték, hogy megtegyem, amiért ebben a pillanatban is nagyon hálás vagyok. Igaz hiányzott Eleanor, hiányoztak a szeretteim, de én választottam magamnak ezt az életet, ami tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Én döntöttem így, ezért nem voltam képes a megfutamodásra. Zayn távozása után, kicsit mind kiborultunk. Az első hetekben hiányzott. Hiányzott, hiszen minden koncerten mellettem állt, interjúkon mellettem ült, most pedig az öt mikrofon és szék helyet, már csak négy maradt, én pedig Liam mellett kaptam helyet. Mindannyian azt mondogattuk, hogy rendben vagyunk, hogy nincs szükségünk segítségre, pedig ez korán sem volt igaz. Miután ő távozott, elhidegültünk egymástól. Próbáltuk a másik társaságát keresni, de nem ment, már nem voltunk ugyanazok, mint azelőtt és tudtuk, hogy sosem leszünk már. A turné maradék részét folytattuk, azt mutattuk a rajongóknak, hogy jól vagyunk és élvezzük ezt, ami egy részben igaz volt más részben pedig nem, mivel mind tudtuk, hogy a kisebb szünet, amit tartani akartunk a turné után, az végleges lesz. Már sosem leszünk újra együtt, ahogy régen. Hogy haragszom-e Zaynre, amiért ezt tette? Az elején talán egy kicsit igen, mert úgy éreztem, hogy az utóbbi időben közelebb kerültünk egymáshoz. Hiszen több időt töltöttem vele, mint bárki mással a bandából, de ő mégsem közölte velem a tervét. Én is ugyanakkor tudtam meg, mint a többiek, pedig szinte biztos vagyok benne, hogy nem abban a pillanatban döntötte el, hogy kilép. Magamra maradtam, bár Zayn távozásában csak egy valami volt jó, hogy ismét közelebb hozott minket Harryvel. Többet beszélgettünk, lógtunk együtt, mint régen, de már az sem volt az igazi. Amikor szükségem volt rá, esetleg a többiekre is, mindig kiálltak mellettem, nem, mint Zayn. Amikor Naughty Boy-al keveredtem kisebb vitába a twitteren, nem mellém állt. Nem az öt éve ismert barátja mellé, hanem egy szinte idegen pasashoz, aki olyan ponton esett nekem, ami a legjobban fáj. Mind tudtunk, hogy a bandából az én hangom a leggyengébb, bár engem ez sosem zavart, mert, ahogy múltak a hetek, egyre jobban fejlődtem és most úgy érzem, hogy végre képes vagyok elénekelni a részem hibák nélkül. Viszont, amikor felkerült, hogy szerinte nincs hangom, visszaestem a gödör mélyére, amiből így is nehezen sikerült kimásznom. Magam alatt voltam, nem akartam a saját részeim énekelni, mert hittem neki, annak ellenére is hittem, hogy már fejlődtem. Viszont elég volt egy teljes nap, hogy azt mondjam baszok a véleményére, mert nekem igenis van hangom és ezt millión így gondolják. A rajongók mellettem álltak. Köztem és Zayn között választottak, amivel a rajongó tábora nem kicsit csökkent, ellenben az enyémmel, ami egyik percről a másikra nagyobb lett. Nagyon jól estek a kedves szavak, gondolatok, így sikerült újra színpadra állnom és mosolyogva énekelnem a részeimet, néha Zaynét. Nem törődtem semmivel, de a tudat, hogy a turné után többet nem lépünk fel együtt, elszomorított, nem is kicsit. Öt évet voltunk együtt, még szép, hogy úgy éreztem egy részem kitépték a szívemből, keményen és durván. Nem volt könnyű az elválás, de mikor is szokott az lenni egy búcsú, ami tudod, hogy szinte örökre tart? Soha! Elbúcsúztunk egymástól és külön utakat választottunk, amit mindannyian elkezdtünk egy évvel ezelőtt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én is így tettem. Egy évre volt szükségem, hogy a nagy gyerekből, felnőjek és igazi férfi, vagy valami olyasmi legyek. Magam mögött hagytam mindent, ami arra emlékeztet ki voltam egykor. Eleanorral is szakítottunk, mert már nem voltunk együtt boldogok. Elhagytam a régi házam, amihez annyi emlék kötött, majd megvettem egy tetőtéri lakást. Egyedül nekem elég. Minek éljek egy nagy házban, ha nincs kivel megosztanom? Itt nem üldöznek az emlékek, ehhez a helyhez még semmi sem köt. De ebben a lakásban döntöttem el, hogy nem mehet így tovább. Tennem kell valamit magammal. A foci régen is fontos része volt az életemnek, még most is az, hiszen rendszeresen űzöm, de hiányzott valami. A dalok, az éneklés, az írás. Ezért döntöttem úgy, hogy tennem kell valamit, annak érdekében, hogy teljes legyek. Nem elég, ha csak olyan dolgokat teszek, amikre eddig nem volt időm, az álmaim is követnem kell. Nem hiába jelentkeztem az X-factorba, énekes akartam lenni. Az is lettem, de az, hogy már nincs bandák nem azt jelenti, hogy fel kell adnom ezt az álmom. Igenis küzdhetek érte, egyedül is. Nem lesz könnyű, hiszen egymagadba semmi sem az, de nem is lehetetlen. Csak oda kell figyelned a részletekre és úgy alakítanod az életed, hogy neked is jó legyen. Ezért kezdtem el írni egy szóló albumot, amit hamarosan ki is adnak majd. Bízom benne, hogy egyedül is menni fog ez az egész, mert azt szeretném, hogy sikerüljön. Akarom. Én mindig is szerettem ezt az életet, annak ellenére is, hogy néha úgy éreztem könnyebb feladni, mint folytatni. Ebben csak annyi a nehéz, hogy magadra vagy utalva, nincs ki kisegítsen a bajból, ha úgy érzed véged. Igaz ott van a menedzsered, de az nem ugyanolyan, mintha a barátaid vagy a szerelmed állna melletted. Amire ebben a pár hónapban rájöttem, hogy az élet nem könnyű és csak az képes elfogadni, aki tudja, hogy semmi sem lehetetlen. Lehet, hogy nem sikerül egyből. Lehet, hogy bántás fog érni és nem leszel egyből híres, de az is megtörténhet, hogy bevágódsz és sokkal nagyobb lesz a kereslet az albumaidra, mint azt valaha gondoltad volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mély lélegzeteket véve állok a színpad sötét ajtaja mögött, arra várva, hogy mikor léphetek fel rá, most egy év elteltével. Hosszú ideje, most fogok először élőben énekelni úgy, hogy senki sem lesz körülöttem. Hogy félek-e? Igen, rettentően. A pulzusom az egekben, a szívem a keleténél sokkal gyorsabban ver, úgy érzem bármelyik pillanatban kiszakadhat a mellkasomból. De, hallom a rajongók sikító hangját, akik arra várnak, hogy megjelenjek és ez apró mosolygásra késztet, mielőtt az ajtó széttárulna előttem és minden fény az én irányomba fordulna.<br />
<br />
<blockquote class="tr_bq">
<i>Sziasztok! Így késő éjjel úgy gondoltam, hogy megleplek titeket a résszel, hiszen már 17.-e van. Remélem tetszett nektek, bízom benne, hogy sokan kitartotok majd a történet mellett, mert én már most imádom írni és hosszúra tervezem. Drámai lesz, előre szólok, jobban, mint eddig bármelyik történetem, de mindent ki akarok belőle hozni. Azt akarom, hogy jó legyen és annak ellenére is szeressétek, hogy nem Harrys, mert nem az számít, hogy kivel íródik, hanem maga a történet. Szeretném, ha kifejtenétek a véleményeiteket. Nekem nem számít a komment, sem az hányan olvassátok, de az igen, hogy tudjam, mit gondoltok magáról a történetről. Legalább egy résznél, mert ha ezt megteszitek mosolyt csaltok az arcomra! További szép éjszakát/napot!</i></blockquote>
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-8741638644035328904.post-6758152953318266842015-06-15T22:00:00.002+02:002015-06-17T11:42:48.491+02:00<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: x-large;"><b>Prológus:</b></span></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: large;"><u>2015.07.17.</u></span></div>
G.B.Evelynehttp://www.blogger.com/profile/18379546943557951866noreply@blogger.com0