11.rész - "Igazi?"

Misty Stone

Sajog a fejem. Úgy érzem, mintha egy kőszikla lennék, ami mozgásképtelen. Nem érzem jól magam és tudom, hogy ezzel csak újabb problémát keltek magamnak, vagy ami még ennél is rosszabb, a mai nap folyamán még egy személy tudomást szerez valamiről... már az elsőnek sem akartam elmondani, egyáltalán nem ez volt a tervem. Nem akartam, hogy így tudja meg, de nem tudtam ellene semmit sem tenni. Meglátta a gyógyszereket, amiket nem volt időm elrejteni előle, majd kérdésekkel bombázott én pedig rosszul lettem. Természetesen még utána is próbáltam titkolni, de képtelen voltam miután a szemébe néztem és láttam bennük az aggodalmat. El kellett neki mondanom és elfogadnom a következményeket is. Haragszik rám. De mégis mit vártam tőle, miután olyan dolgot tudott meg rólam, amit már rég el kellett volna mondanom neki, ami teljesen megváltoztatta az életét. Tisztában vagyok vele, hogy dühös lesz rám, ahogy avval is, hogy rövid időn belül megbocsájt nekem, mert fontos vagyok neki és nem fog magamra hagyni a bajban, de félek. Félek, mert ő is itt volt. Itt volt és fogalmam sincs, hogy mennyit hallott abból, amit beszéltünk. Igaza van benne, hogy tudnia kell róla, de hogy mondjam el neki, hogy lehet nem lehetek itt neki mindig? Hogy közöljem vele, hogy nem az a lány vagyok, akire neki szüksége van. Amikor Kim azt mondta, hogy mondjam el neki én vagy ő teszi meg, tudtam, hogy képes lenne rá. Biztos vagyok benne, hogy elveszíteném, ha megtudná. Nem azért, mert annyira megharagudna rám, hanem mert teljesen megváltozna a viselkedése, én pedig azt nem tudnám elviselni. Képtelen lennék úgy lenni vele, hogy ő közben sajnál és mindent meg akar nekem adni, hogy jól legyek, ami persze lehetetlen...

Érzem, hogy itt fekszik mellettem és amint észreveszi, hogy fent vagyok magyarázatot fog követelni. De nem idegesíthetem fel magam a mai nap folyamán még egyszer, mert akkor tényleg komoly dolog történhet. Nem akarom, hogyha bármi bajom lesz, az előtte történjen meg. Lenyugszom és megpróbálom elmondani neki, hogy semmi bajom és megkérem rá, hogy ne kérdezgessen, míg én nem állok rá készen. Haragudni fog, de bízom benne, hogy képes lesz értem megtenni. 

Nem tudom, hogy mióta fekszem ájultan, de biztos vagyok benne, hogy Louis egyben nagyon dühös és szomorú miattam. Láttam a szemeiben, amikor meglátott sírva, hogy mennyire félt és aggódik értem. Ha már csak attól, hogy sírtam így nézett rám, hogy nézne, ha megtudná az okát? Hogy reagálna, ha elmondanám az igazi okát a kiborulásomnak?!

- Kérlek, ébredj fel Hercegnő, nem akarlak elveszíteni - érinti meg az arcom, mire felsóhajtok, majd lassan kinyitom szemeim. - Hál'isten - sóhajt fel megkönnyebbülten. - Jól vagy?

- Sajnálom - nézek kék szemeibe. - Nem akartalak megijeszteni - suttogom, kezem az arcához emelve. - Már jobban vagyok, csak arra kérlek, hogy ne néz így rám...

- Misty, hogy kérheted ezt? - szalad ráncba a homloka. - Ide jövök, hogy együtt töltsük az estét és mi fogad. Hatalmas balhé a nővéreddel, mindketten sírtok és érthetetlen kérdésekkel dobálóztok, ami én is belekerülök, pedig fogalmam sincs, hogy miről van szó. Fontos vagy nekem, nagyon fontos - dönti homlokát az enyémnek - éppen ezért akarom tudni, hogy mi az, amit el kell nekem mondanod. Tudnom kell, hogy mi van veled, hiszen a barátod vagyok. Meg akarlak védeni és vigyázni rád, de ha te nem bízol benne, hogy tegyem meg? Aggódom érted és amikor fél órával ezelőtt elájultál, miután azt mondtad el fogsz veszíteni a frászt hoztad rám... Bármi történt, biztosíthatlak róla, hogy nem veszítesz el, nem megyek sehová, itt leszek veled és segíteni fogok mindenben, amiben csak tudok. 

- Kérlek - próbálom kitisztítani a látásom. - Ne beszéljük most erről, elmondom, megígérem, de ne most kérd tőlem, mert nem akarom, hogy ennél is rosszabb helyzetbe kerüljek...

Érzem, ahogy a szívem ismét gyorsabb tempóban kezd verdesni és biztos vagyok benne, hogy még egy ájulást nem bírnék ki úgy, hogy itthon maradhassak. Le kell Louist állítanom, legalább a mai napra és holnap pedig mindent elmagyarázok neki. Vagyis megpróbálok. Megpróbálok neki hazudni, mert az igazságot nem mondhatom el. 

- Nem akarlak elveszíteni, még nem állok rá készen, nem most, hogy közelebb engedtelek magamhoz - motyogom.

- Nyugodj meg - simít végig a hajamon. Tudom, hogy ezzel nem rendeztük le ezt a beszélgetést, de azzal is tisztában vagyok, hogy egy rövid időre abba fogja hagyni a kérdezősködést, mert nem akar felzaklatni.

***

Másnap reggel már sokkal jobban vagyok. Bár a fejem még mindig fáj, viszont ez érthető. De Louis itt van mellettem, ami megnyugtat. Sosem féltem vagyis ez teljesen nem igaz, de ebben a pillanatban nem is félek, inkább rettegek attól, hogy el fogom veszíteni a számomra fontos személyeket a titkolózásom miatt. Nem akarom. Tudom, hogy a tegnapi nem volt szép. Tudom, hogy el kell neki mondanom, de azt is tudom, hogy azzal elveszíteném azt a Louist, akit most ismerek, aki most itt fekszik mellettem.
- Jó reggelt! - szólal meg álmosan mellőlem.
- Reggelt! - mosolygok fel rá. Egyből bűntudatom támad, amint meglátom az arcát. - Ne nézz így rám, kérlek... - motyogom halkan. - Jól vagyok, nem kell aggódnod, tényleg semmi bajom sincs.
- Nem hazudsz jól, Hercegnő - húzódik hozzám közelebb - de nem fogom erőltetni. Nem akarom, hogy elzárkózz tőlem, emiatt, szóval inkább hagyom, hogy akkor mond el nekem, amikor te akarod - nyom egy puszit az arcomra.
- Köszönöm. Viszont valamit elárulok neked, nem lennék képes elzárkózni tőled - mosolygok rá. - Ha valaki előtt egyszer megnyíltam, sosem húzom fel újra a falaim. Tudom, hogy te több szeretnél lenni, mint egy barát és tudnod kell, hogy több vagy. Ha csak a barátom lennél, akkor sosem engedném meg, hogy az ágyamban aludj, hogy az öledbe húzz, vagy csak puszit nyomj a bőrömre, amikor neked kedved támad. Több vagy, mint barát. Én pedig pontosan azt akarom, hogy több légy...
- Mit szólnál egy randihoz? - csillan fel a szeme. - Vagy ha neked ez még sok, akkor csak eljönni velem valahová, szeretnék neked mutatni egy helyet, ahová elég sokszor szoktam kijárni.
- Benne vagyok.
Louis nem maradt még sokáig, hiszen neki este fellépése lesz, mire én is hivatalos vagyok. Utána pedig el akar vinni a helyre, amiről beszélt. Hogy mi lesz mindenből? Fogalmam sincs, de nem fogom leállítani, ha valami kialakulóban lesz. Lehet, hogy csak egy esélyem van már és azt biztosan nem fogom elszalasztani, még ha egy része fáj is. Tiszta lapokkal fogok indítani és mikor elég erős leszek, akkor beavatom őt a részletekbe, mert tisztában vagyok vele, hogy nem hazudhatok neki az utolsó pillanatig. Mindenkinek el kell mondanom, aki fontos nekem, mielőtt úgy tudnák meg, ahogy Kim. Vele is beszélnem kell. Meg kell oldanunk a helyzetet, vissza akarom kapni őt, mert fontos számomra. Szeretném, ha mellettem lenne, ha számíthatnék rá, ha szükségem van valakire.
- Hol vagy, Misty? - hallom meg Tracey hangját. - Bocs a késésért, de feltartottak egy kicsit.
- Szia - lépek ki a konyhából. - Semmiről sem késtél le, tudod, hogy mi nem beszélünk meg sosem időpontot. Itthon dolgozom és a napjaim legnagyobb részét is itt töltöm. Nem kellett volna ott hagynod a partnered - vigyorgok rá.
- Ennyire látszik? - nevet fel.
- Nem vagyok vak és tudod elég jól felfedezem a helyzeteket, hiszen író vagyok, látom a jeleket - kacsintok rá. - De a részletekre nem vagyok kíváncsi, viszont szerintem te nagyon is az új könyv részleteire. Jól haladok vele - közlöm.
- Na végre, kislány. Már azt hittem teljesen elhagyott az ihleted. Napok óta semmit sem írtál és tudod, hogy várják az új könyved - dobja le a cuccait a kanapéra. - Na mutasd - foglal helyet.
- Egy pillanat, előtte még szeretnék valamit mondani - sóhajtok fel. - Ne lepődj meg rajta, oké? Nem megszokott történet, de szeretném, hogy kijöjjön. Azt akarom, hogy ismerjék.
- Oké?! Ezt most értenem kellett volna? - vonja fel a szemöldökét, mire megrázom a fejem. - Remek, mert egy szavad sem értettem - neveti el magát. - Különben, míg te keresgélsz, áruld el nekem mi a helyzet veletek?
- Nem akarok erről beszélni, jól vagyunk. Barátok vagyunk, vagy valami olyasmi.
- Valami olyasmi? - kérdez rá. - Tudod, ismerlek és mikor azt mondod valami olyasmi, akkor több van ott, mint barátság.
- Én sem tudom, hogy mi van közöttünk, de ígérem, hogy tudni fogod, amikor én magam is kiderítettem, csak arra kérlek, hogy ne akard a kapcsolatunkat majd az én javamra fordítani, Ha lesz közöttünk valami, ha nem az nem fogja befolyásolni a hírnevem, mert én nem akarom.
- Ezt már felfogtam, hiszen az utolsó veszekedésünk is erről szólt - bólint rá. - Tudom, hogy nem szeretnéd, bár én nem értek vele egyet, viszont elfogadom a döntésed. Nem erőltetem és hagyom, hogy azt tedd, amit akarsz. amíg mindez nincs hatással az írásaidra.
- Nem lesz - jelentem ki, majd az ölébe helyezem a laptopom. - Addig én elmegyek készülni, te csak nyugodtan olvass.
Fogalmam sincs, hogy mit fog hozzá szólni, de bízom benne, hogy nem fog egyből kérdésekkel bombázni. Azt is megérteném, ha megtenné, de nincs kedvem kitérő válaszokat adni neki. Meg kell vele értetnem, hogy mindent meg fog érteni idővel, de ne várja előre a válaszokat, mert nem fogom neki elárulni.
Louis azt mondta, hogy estére melegen öltözzek, mert kint leszünk, így a szekrényem előtt állva nézegetem a dolgaim. Nem vagyok fázós, viszont vigyáznom kell magamra, szóval megfogadom a tanácsokat és meleg darabokat dobálok az ágyamra. Egy gyors zuhanyzás után, felöltözök majd kimegyek Traceyhez, mivel már biztosan végzett az olvasással.
- Elolvastad? - kérdem tőle halkan.
- El - pillant rám. - Mond csak, biztos vagy benne és mi ez a...?
- Tracey, ne kérdezősködj. Biztos vagyok benne, és ígérem, hogy mindent meg fogsz érteni idővel. Meg fogod tudni, hamarabb, mint gondolnád, oké? Csak adj nekem egy kis időt.
- M! - csattan fel. - Hogy kérheted tőlem azt, hogy ne kérdezősködjek? Ha te lennél a helyemben, akkor tuti tudni akarnád, hogy mi ez az egész. Nem mondhatod komolyan, hogy várnom kell, míg a könyvből derül ki minden. Tudni akarom, hogy mi ez az egész, méghozzá most!
- Nem mondhatom el - rázom meg a fejem. - Nem akarok titkolózni, de most megteszem és neked ezt meg kell értened, rendben. Fontos nekem és ígérem, hogy neked is az lesz, miután befejeztem.
- És szerinted ez normális? Miért pont ezt és miért pont így?
- Igazit akarok írni, érted? És ez számomra igazi - jelentem ki.
- Igazi? - szalad ráncba a homloka.
- Igen, nem is lehetne igazibb - suttogom. - Hamarosan olvashatod a folytatást, mert már összeállt a fejemben és ma éjjel szerintem be is fejezem a következő fejezetet.
- Nagyon furcsán viselkedsz és ezzel a frászt hozod rám, remélem tisztában vagy vele - sóhajt fel. - Nem szeretem a titkolózást, pontosan tudod. Ha ma megírtad, azonnal küld el. Minden könyved képes voltam kivárni, hogy befejezd, de ezzel nem így lesz, ha írsz valamit, akkor azt elküldöd nekem, még ha csak egy bekezdésről is van szó ez nem vicc.
- Rendben. Elküldöm... Csak annyit kérek, hogy várd ki míg teljesen megérted az egészet és ne belőlem próbáld meg kiszedni a válaszokat.
- Nem ígérhetek semmit - áll fel, majd kapja össze a cuccait. - Később várom a folytatást - néz rám, majd lép ki a lakásomból.
Biztos, hogy olyan jó ötlet ez az egész, mint ezelőtt gondoltam?! Kezdek elbizonytalanodni az egésszel kapcsolatban.

10.rész - "Ő a jelenem és jövőm."

Louis Tomlinson

Nem hittem volna, hogy a történtek után érezni fogok őszinte boldogságot az életben. Azt hittem, hogy az életem nem fog helyreállni, hogy valami mindig lehúz majd, de nem így lett. Egy hete biztosan állíthatom, hogy boldogabb nem is lehetnék. Megkaptam azt, amire a legjobban vágytam. Bár először elutasított és nem engedett magához közel, de azóta minden megváltozott. Közel érzem magamhoz. Ha nem a stúdióban vagyok, akkor minden időm vele töltöm. Be akarom neki bizonyítani, hogy jól döntött, hogy nem fogja megbánni, amit tett és azt is, hogy boldoggá tud tenni. Hiszen nekem a boldogsághoz, rá van szükségem, hogy mellettem legyen, támogasson és mosolyogjon. 

Holnap este lesz a premiere a Harryvel írt számunknak. Mindketten izgulunk, de hát ez normális is, hiszen a rajongók véleménye számit és lehet, hogy sokan várják, viszont abban is biztos vagyok, hogy lesznek olyan emberkék is, akik nem fognak örülni a duettnek, mivel ezzel azt hiszik eláruljuk a többieket. De ez nincs így. Nem áruljuk el őket, hiszen külön utakat járunk, már több hónapja. Ők is élik az életüket és mi is a miénket. Rólunk mindenki tudja, hogy közel álltunk egymáshoz és örülök neki, hogy ez még most is így van, mivel Harry nekem olyan, mintha az öcsém lenne. Sok mindent éltünk át együtt, de úgy látszik a barátságunk a legrosszabb pillanatokat is képes megjárni minden változás nélkül. Két napja nem találkoztunk, mivel Harry szerette volna elkezdeni a saját albumát, hogy minél hamarabb a polcokra kerülhessen.

Most éppen a találkozónkra sietek, hogy még párszor legyen alkalmunk elpróbálni a számot, bár minket ismerve biztos vagyok benne, hogy elég sok időbe fog telni, mire 4x-5x elpróbáljuk, ugyanis a hülyéskedést még most sem nőttük ki és valószínűleg sosem fogjuk. Vannak emberek, akiknek egyik részük mindig gyerek marad, történjen bármi is és szerintem mi pont oda tartozunk.

***

- Szerinted mit fognak szólni a rajongók? - sóhajtok fel a kanapén ülve. - Tudom, hogy ez nem rám vall, de kicsit izgulok, pedig én nem szoktam. De valamiért úgy érzem, hogy nem mindenki fog örülni a holnapnak...

- Lou, akik az igazi rajongóink azok örülni fognak annak, hogy a One Direction két tagja újból összeállt egy számért. Biztosan lesznek olyanok is, akiknek ez nem fog tetszeni, de ehhez már hozzá kellett volna szoknod, hiszen mindig is voltak utálkozók és lesznek is. Ez így normális. Nem tetszhet mindenkinek az, amit csinálunk és ez így van rendjén, de nekünk kell élvezni azt, amit csinálunk és ha ez így van, akkor azok az emberkék akik mellettünk álltak, most is mellettünk lesznek. Én nem félek. Nem tudom, hogy miért de nyugodt vagyok a holnappal kapcsolatban. Tudom, hogy menni fog és meglátod, hogy nagy siker lesz. 

- Mikor lettél te ilyen önbizalmas? - vonom fel a szemöldököm. - Tisztán emlékszem, hogy pár hónapja még paráztál mindenen és mindig te voltál az a személy, akit bíztatni kellett.

- És te mióta lettél egy fasza gyerekből, aki mindent kimond, csajozik és sosem fél ilyen nyafogó? - vág vissza és teljesen igaza van. Én nem ilyen voltam, ezt elismerem, de az idő megváltoztatott. Bár most is ki merem mondani a véleményem, ha kell és csajozni is mernék, de nem tudom, félek. Amióta a banda szétment, már nem vagyok olyan bátor, mert attól tartok, ha újból olyan leszek, akkor ismét elveszítek valamit az életemből, amit nem biztos, hogy már olyan könnyen képes lennék átvészelni.Tudom, hogy ez nem vall a fiúkra és gyengeség, de nem érdekel, szeretném biztosnak tudni azt, ami a markamban tartok és ez csak akkor lesz így, ha nyugodt maradok és nem leszek újból az a fiú, aki minden gondolkodás nélkül cselekszik. Tudom, hogy az életben kockáztatni kell és talán fogok is, de még nem. Még nem érzem magam elég bátornak és míg annak nem tekintem magam, addig maradok ilyen. - De, hogy ne hagyjalak válasz nélkül, lássuk csak... A banda szétválásának köszönhető minden. Annak köszönhetően úgy érzem, hogy felnőttem és sok mindenben megváltozott a véleményem, bár még mindig ugyanaz vagyok, aki akkor voltam, de vannak pontok, amik változtak például a gondolkodásom. Viszont még mindig teszek meggondolatlan dolgokat, viszont ez hozzám tartozik és képtelen vagyok rajta változtatni, mivel ez vagyok én. És nem bánom. Örülök, hogy nagy vonalban ugyanaz maradtam, mint aki anno voltam. 

- Igen, a szétválás mindenkit megviselt... - sóhajtok fel. - Ugyanazok az emberek nem leszünk, mint mondjuk négy évvel ezelőtt, hiszen akkor még minden más volt. Öt évig voltunk egy banda, család, testvérek, de ez elszállt és vele egy apró részünk is... Alig tartjuk a kapcsolatot a többiekkel. Velük azóta nem is találkoztam...

- Nekem is hiányoznak - szólal meg. - De ez normális... sokat gondolkodtam azon, hogy felhívhatnánk őket és megbeszélhetnénk velük egy találkozót, mindenkivel. Barátok voltunk, nehezen tudnám elképzelni, hogy nekik nem hiányoznánk. Liam tudom, hogy elég jól megvan New York-ban. De Niallról alig hallottam valamit... szerinted rossz ötlet?

- Szerintem nem, de azt, hogy ők erről mit gondolnak majd fogalmam sincs, én örülnék neki, ha találkozhatnák velük újra, még Zaynnel is... - teszem hozzá halkan.

Még egy rövid ideig tárgyalunk erről, miközben eldöntjük, hogy meg fogunk beszélni egy találkozót, csak reménykedni tudunk benne, hogy el fognak jönni és nem csak nekünk hiányoznak.

Kétszer elénekeltük még a számot, mire megérkezett az ebédünk. Igaz, én nem voltam éhes és minél hamarabb el akartam menni Mistyhez, de hiányzott Harry társasága szóval maradtam még, hiszen a barátnőmnek is kell hagyjak időt, hogy írhasson. 

- Jól megvagytok együtt? - kérdi két falat között.

- Jobban nem is lehetnénk - mosolygok rá. - Még most is nehezen hiszem el, hogy adott egy esélyt, de biztosíthatok róla mindenkit, hogy nem fogom engedni, hogy megbánja. Boldoggá teszem, ahogy ő is engem. Ilyet még Eleanornál sem éreztem, pedig szerettem, nagyon fontos volt nekem, de úgy látszik, hogy Misty nála is fontosabb számomra...

- Itt volt az ideje, hogy találj valakit. Elhiszem, hogy szeretted El-t, de ő a múlté és Misty a jelened és ezek szerint a jövőd, vagyis a szavaidból ezt veszem le.

- Jól látod - bólintok rá. - Ő a jelenem és jövőm.

***

Elég sokáig elhúzódott a próbánk, ami csak két óra kellett volna legyen, de nem bánom. Nem bánom, mert jó volt valakivel megbeszélni mit is érzek és mik a terveim. Jó volt egy barátnak elmondani mindezt. Voltak pontok ahol még bizonytalan voltam, de Harry ezeket szépen elsimította és már nincs semmi kétely bennem. Tudom, hogy mit érzek iránta és csak remélni tudom, hogy ő is így érez irántam. 

A lakásához érve, kipattanok a kocsimból, majd gyors léptekkel indulok meg. Kaptam az ajtójához egy pótkulcsot, azzal az indokkal, hogyha ír akkor nagyon bele szokott merülni és megtörténhet, hogy nem veszi észre, hogy csengetnek. Persze számomra szerintem ez sokkal többet jelentett, mint neki, ebben biztos vagyok. 

- Hogy lehettél erre képes? - hallok meg egy hisztérikus hangot, mire ráncba szalad a homlokom. - Hogy tehetted ezt? - Ki és miért sír? Mi történik odabent? És mi a francért van az, hogy pont most kell beakadjon valamibe az a rohadt kulcscsomó? - Mi nem érdemeltük meg... tudod te, hogy mit fognak szólni anyáék? Tudod, hogy én milyen dühös vagyok rád, de egyben nagyon aggódom érted... egyszerűen nem akarom elhinni...

- Sajnálom, én nem akartam ezt... csak nem tudtam, hogy mondhatnám el neked... - szipogja Misty. - Csak arra ké...

De már nem fejezi be a mondatát, mivel berontok a lakásba és zaklatottan váltogatom a két lányon szemeim. Nem értem, hogy mi történt és miért veszekednek, de ebben a pillanatban majd megszakad a szívem Misty szenvedő arca láttán.

- Louis?! - néz rám ijedten Misty. Valami nagyon komoly történhetett, ha mindketten így viselkednek.

- Mi történt itt? - kérdem halkan, próbálva visszafogni a dühöm.

- Legalább ő tud róla? - kérdi Kim, Misty testvére. Mi a francról kéne tudnom? Kérdőn nézek a lányokra, mire egy sóhajtás hagyja el a száját. - Mond el neki M, tudnia kell róla... Ne tedd ezt vele, mert tényleg nem érdemli meg. Mond el neki te, ha nem akarod, hogy tőlem tudja meg! - jelenti ki. - Én most elmegyek, hogy összeszedjem magam. Nagyon haragszom rád, de egyben ugyanúgy aggódom is érted. Szeretlek! - hadarja a lány, majd sarkon fordul és sietősen halad el mellettem. 

Még csak fel sem fogtam a történteket, meg sem próbáltam összerakni és gondolkodni, hogy minek köszönhető ez az egész, mert Misty keservesen felzokog Kim távozása után. Gyors léptekkel szelem át a köztünk lévő távolságot, majd zárom a karjaimba. Az egész teste remeg, kapkodja a levegőt, miközben apró kezeivel a pólóm markolja. Nyugtatásképpen a hátát simogatom, miközben a fülébe suttogok néhány kedves szót, de nem segít.

- Csak kérlek ne kérdezz semmit sem - motyogja alig érthetően a mellkasomra.

Hogy a fenébe kérhet tőlem ilyet, mikor minden vágyam, hogy kiderítsem mi történt itt?! A lány, akit szeretek a karjaimban zokog és azt kéri tőlem, hogy ne kérdezzek semmit. Hát rohadtul nem így lesz. Tudni akarom az okát, ahogy azt is, hogy Kim miért mondta azt, hogy nekem is tudnom kell és miről szólt ez az egész cirkusz...

- Nyugodj meg, jó? - kérlelem. - Nem akarom, hogy rosszul légy, kérlek nyugodj meg, itt vagyok - nyomok egy puszit a hajába. - Semmi baj sem lesz...

- Ne mondj olyat, amit nem tudsz megígérni... Ne kelts bennem reményt, mikor én már rég elvesztettem.

- Misty! - tolom el magamtól, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Bármi történt, remény mindig van, hallod? - döntöm az övének a homlokom. - Nem számít mi történt valamilyen megoldás van rá, csak most kérlek szépen nyugodj meg - suttogom.

- El foglak veszíteni... - leheli, miközben érzem, hogy a karjaimban lévő lány teste elernyed. Ha nem tartottam volna a karjaimban a földre esett volna ájultan.

- A francba! - morgom, miközben a karjaimba kapom testét és a szobája felé indulok. Gyengéden helyezem le a testét az ágyra, majd ülök le mellé, kezembe fogja apró kezét. - Kérlek nyugodj meg és gyere vissza hozzám, szerelmem... - csókolom meg a kezét.

Sziasztok! Sajnálom a késést, de az utolsó két hetet ki akartam élvezni a vakációban és sikerült is. Végzős vagyok és ez azt jelenti, hogy ez volt az utolsó pár nap, amikor tényleg pihenhettem a vakációban. Megpróbálok minél gyakrabban hozni részeket, de semmit sem ígérhetek. Remélem megértitek! Köszönöm, hogy bíztattok és mellettem álltok, sokat jelent nekem! Köszönöm az olvasókat is! További szép hétvégét nektek!