Epilógus

Három hónap telt el a kislányom születése óta, amiből kettőt a szobám sötét zugában töltöttem, összetörve. Azzal, hogy a világra jött egy kisangyal, valakit el is vettek tőlem. Persze tudom, hogy abban a pillanatban, amikor valaki megszületik egy másik személy meghal, de sosem szerettem volna, hogy az a személy a szerelmem legyen. Összetörtem. Nem lehetett velem semmit sem kezdeni, csak lélegeztem, de nem éltem. Látni sem akartam a lányom, mert őt okoltam Misty elvesztéséért, ami belátom hatalmas hiba volt. 

Most, hogy itt állok és látom törékeny testét, miközben kék szemeivel engem néz a könnyek patakokban folynak a szememből. Elvesztettem a lányt, akit mindenkinél jobban szerettem, de neki köszönhetően mondhatom azt, hogy kaptam egy újabb lehetőséget, hogy bebizonyítsam képes vagyok a szeretetre. Apa lettem és innentől fogva minden egyes pillanatot ki fogok használni, hogy az én tündérkémmel legyek.

- Örülök, hogy jobban vagy - nyel egyet Kim, ahogy rám emeli a tekintetét. - Azt hittük, hogy többet nem fogsz kimerészkedni a szobádból és teljesen elveszted önmagad.

- Hidd el nem sok választott el tőle - szólalok meg. - Nem tudom, hogy voltatok képesek a közelemben lenni, de köszönöm, hogy nem hagytatok magamra - nézek végig a társaságon. - Nehéz időszakon vagyok túl, de úgy érzem, hogy éppen eleget bűntettem ezt a kis apróságot és magamat is - mosolyodom el.

- Megértjük haver - túr hajába Harry - nekünk sem volt könnyű... viszont jó látni, hogy újra élsz, még ha nem is teljes mértékben, de itt vagy velünk.

- Túl fogod élni, és most csak arra kell gondolnod, hogy itt van neked ez a gyönyörű kislány, akiről gondoskodnod kell, aki vágyik a szeretetedre - néz rám Liam - a többi pedig magától meg fog oldódni.

Óvatosan simítok végig a csöppség arcán, majd nyomok egy puszit a homlokára. Éppen az öltözőben ülünk mindannyian, ugyanis ma lesz az első interjúm, mióta elveszítettem Mistyt és itt fogom előadni a legújabb albumom első számát élőben. Rettenetesen félek az egésztől, de az, hogy mindenki itt van velem és bíztat kicsit megnyugtat. 

A srácok, amint megtudták, hogy mi történt mind iderepültek és velem töltötték minden percüket, nehogy valami butaságot csináljak. Sokan azt hitették, hogy a banda szétesése után soha többet nem leszünk így együtt, mintha minden a régi lenne, de úgy látszik, hogy ez nem igaz, csak történnie kell valaminek, hogy előbukkanjon a régi énünk, ami mindig ott volt, amikor valakinek szüksége volt a támaszra.

- Minden rendben lesz haver - veregeti meg a vállam Zayn, amikor már csak percek maradtak hátra a kezdésig. - Mindenki fél valamitől, de te biztosan le tudod majd győzni ezt a félelmet, csak akarnod kell.

- Köszi srácok - erőltetek magamra egy halvány mosolyt.

- Itt fogunk rád várni Lolával együtt - lép hozzám közelebb Kim, hogy elvegye a kicsit a kezemből. - Mindketten szorítani fogunk neked és meglátod, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Misty biztosan büszke rád - suttogja a fülembe.

***

Remegve állok a színfalak mögött, míg tekintetem le sem veszem a fiúkról, akik a másik oldalról engem néznek. Persze, hogy félek. Szerintem ez normális, mivel nem könnyű kiállni elő adásban millió ember elé és beszélni egy olyan dologról, ami megviselt és még mindig baromira fáj, majd előadni egy számot, amit nem biztos, hogy kibírsz sírás nélkül.

- Ne így szerettük volna újra látni a fiatalembert, de köszöntsük nagy tapssal Louis Tomlinsont a színpadon - invitál be Mila. Lassú léptekkel indulok el a kanapé felé, majd foglalok helyet rajta. - Jó újra látni Louis - mosolyog rám.

- Örülök, hogy itt lehetek - szólalok meg. Érezni lehet a hangomon, hogy remeg. A félelem jele, de ki fogom bírni. Igaza van Zaynnek, csak akarnom kell és menni fog. 

- Tudjuk, hogy az utóbbi három hónap nehéz volt számodra, de szerintem mindenki nevében mondhatom azt, hogy örülünk, hogy elfogadtad a lehetőséget és mindenkit megnyugtattál, hogy jól vagy. Tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor az emberek utálják ha kérdéseket tesznek fel nekik, ezért azt szeretném, ha magadtól mesélnél nekünk, ne legyen ez egy interjú inkább egy beszélgetés - néz rám.

Egyetértek vele, ilyenkor a kérdések a legrosszabbak az emberek életében, de ha mesélni kell, akkor az talán még zaklatóbb, mint néhány kérdésre válaszolni. Viszont én fogadtam el, így bele kell törődnöm, hogy kíváncsiak arra mi a helyzet velem.

- Nehéz időszakon vagyok túl az biztos. Sok hibát elkövettem, de szerencsére nem értem el, hogy bárkit is eltaszítsak magamtól. Kitartottak mellettem és a hisztijeim mellett is. Innen látszik kik azok az emberek, akiknek tényleg fontos vagy. A családom velem volt, a fiúk is itt voltak velem és a rajongók is. Nem mondhatom azt, hogy túltettem magam ezen az egészen és valószínűleg nem is fogom soha, de idővel könnyebb lesz, ebben biztos vagyok. Nem maradtam teljesen egyedül, hiszen egy darab még itt van velem Mistyből, a kislányunk. Akiről innentől fogva le sem fogom venni a szemem, mellette leszek és vigyázni fogok rá, amíg csak megtehetem. Eleinte lehet, hogy elhanyagoltam, de ez csakis az én hibám, mert valami olyanért okoltam, ami nem is az ő hibája volt, de már belátom, hogy hatalmas hiba volt. 

- Ez természetes, ha az ember valakit elveszít, aki fontos számára, akkor még a levegőt is okolja érte, de napok elteltével rájön, hogy ez az egész butaság és csak kifogásokat keresett azért, hogy könnyebb legyen. A kislányod, pedig biztosan tündéri kislány lehet, reméljük egy nap majd bemutatod nekünk. 

- Hamarosan megismeritek őt - biztosítom róla.

- De most beszéljünk egy kicsit Misty könyvéről - kérlel, ami számomra az egyik legnehezebb téma.

- Erről mindig nehezemre fog esni beszélni - sóhajtok fel. - Alig egy hónapja vettem rá magam, hogy elolvassam, mivel képtelen lettem volna rá, de ez volt az utolsó kívánsága és nem akartam őt cserbenhagyni. Sosem gondoltam volna, hogy azért tartja ilyen nagy titokban az egészet, mert rólunk ír. A mi történetünket írja le az eleitől egészen a végéig, aminek két befejezése van - nyelek egyet. - Igen, így volt. Erről nem beszéltem eddig senkinek, de volt egy boldog és egy szomorú lezárása, nekem pedig azt írta a könyvhöz tartozó levélben, hogy azt tegyem bele, ami a valóság lesz. Így lett a vége az, ami lett... Úgy érzem, hogy ott búcsúzott el tőlem igazán. Azok az utolsó sorok nekem szólnak, nem pedig az olvasóknak csak nem volt alkalma nekem elmondani, mert megtörtént a baj.

- Sajnos, de tudnod kell, hogy nagyon szeretett téged ez minden egyes sorából látszik - mosolyodik el. - Már az elejétől fogva viszakodott veled kapcsolatban. Kedvelt téged, de azt hitte, hogy nem érdemli meg a boldogságot, mert azzal a végén úgyis megbántana valakit és ezt sosem szerette volna.

- Szerencsésnek érzem magam, hogy megismertethettem vele mi is az a boldogság és szeretet - ismerem be. - Lehet nem úgy alakult a történetünk, ahogy szerettem volna, de ez volt a mi sorsunk. Megismertetni a másikkal, hogy mi a szerelem majd elengedni az érzést.

- Ha jól emlékszem a végén kért tőled valamit.

- Igen, azt szeretné, ha boldog lennék és miután felépültem ne fosszam meg magam a boldogságtól. Keressek valakit, aki méltó a kislányom pótanyukájának lenni és a páromnak. Nem ígérem, hogy ez hamar be fog következni, sőt biztosan nem, de ha ő ezt szeretné tőlem, akkor azon leszek, hogy idővel teljesítsem a kérését.

- A könyv két hete van a polcokon, de már szinte mindenhol megvették a raktáron lévőket is. Mit szólsz hozzá, hogy ennyire híres lett?

- Amit Misty ír, az mind ilyen híres, hiszen remek író és mindig át tudja adni az érzéseket, főképpen a történet ilyen közel áll hozzá, mint ez, hiszen ez nem csak egy történet hanem a valóság.

- Igen, egy csodálatos szerelmi történet, ami sok nehézségen ment keresztül - biccent felém. - Lassan lejár az időnk, készen állsz Louis?

- Erre azt hiszem senki sem állhat készen, de bízom benne, hogy menni fog. El fogom tudni énekelni és utána magamhoz ölelni a lányom, ezzel megnyugtatva magam.

- Reméljük, hogy így lesz - áll fel. - Köszöntsék a színpadon Louist a legújabb szerzeményével. Sok sikert! - mutat a helyemre.

A mikrofon előtt állok, pontosan úgy, ahogy hónapokkal ezelőtt, de a félelmem sokkal erősebb, mint akkor volt. Remeg a lábam, és szinte biztos vagyok benne, hogy még a terem hátuljából is látni lehet. Kezeimmel megfogom az álványt, majd a zene felcsendülésével énekelni kezdek a szerelmemhez.

- Wish that you could build a time machine so you could see the things no one can see....

The end

Sziasztok! Hát eljött ez a pillanat is, amikor felkerül az utolsó rész. Bevallom, hogy a megírását mindig halasztottam, pedig már rég kint kellett volna lennie, viszont így az epilógus előtt jöttem rá, hogy mennyi mindenen változtatnék, kibővíthetném, hogy jobb legyen az egész sztori, de az újraírás nem az én asztalom, egyszer megpróbáltam, de nem vált be. Így mindent úgy hagytam, ahogy volt, abban bízva, hogy azért néhány olvasónak így is elnyeri a tetszését. Köszönöm, hogy velem voltatok és végig követtétek ennek a történetnek a cselekményét. Ezer köszönet minden egyes kommentelőnek és olvasónak, akik velem voltak. Remélem még találkozunk más történetemnél is. További szép napot!