2015. július 17., péntek

Prológus

Louis Tomlinson
Egy év! Egy teljes év telt el, amióta minden megváltozott az életemben. Már senkit sem hibáztatok, bár az elején megtettem. Mindenkinek rámutattam a hibáira, de az enyémeket messziről elkerültem. Mindenkit megvádoltam, hogy az ő hibájuk az egész, pedig pontosan tudtam, hogy mindannyian egyenlően hibásak voltunk. Menekülni akartam. Elbújni a gondok elől, mintha nem is léteznének, de hiba volt az egész, mert rövid időn belül utolértek és fájdalmasan csaptak le rám. Szinte öt évet éltünk úgy, mintha testvérek lennénk. Öt éven keresztül gondoltam azt, hogy ők a legjobb barátaim, akik sosem lennének képesek ártani nekem. De az utolsó pár hónap nem úgy alakult, ahogy terveztük. Lassacskán, mind külön utakat szerettünk volna járni. Viszont ötünk közül, csak egy valaki valósította meg ezt. Négyen feladtuk, mert úgy gondoltuk, hogy jobb így, hogy nem lenne értelme az elválásnak, mivel csak így vagyunk az igaziak. De egy valaki, nem érzett így és ezt velünk is közölte, a turné közepén. Elege lett a folytonos támadásokból, turnékból, fellépésekből és minden dologból, ami a hírességek életével jár. Elhagyott minket. Kilépett. Amit egy részem teljesen meg is ért, hiszen nekem is voltak ilyen problémáim. Nem egyszer éreztem, hogy nekem ez az egész már túl sok és jobb lenne, ha kiszállnék, de nem tettem meg. Nem engedték, hogy megtegyem, amiért ebben a pillanatban is nagyon hálás vagyok. Igaz hiányzott Eleanor, hiányoztak a szeretteim, de én választottam magamnak ezt az életet, ami tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Én döntöttem így, ezért nem voltam képes a megfutamodásra. Zayn távozása után, kicsit mind kiborultunk. Az első hetekben hiányzott. Hiányzott, hiszen minden koncerten mellettem állt, interjúkon mellettem ült, most pedig az öt mikrofon és szék helyet, már csak négy maradt, én pedig Liam mellett kaptam helyet. Mindannyian azt mondogattuk, hogy rendben vagyunk, hogy nincs szükségünk segítségre, pedig ez korán sem volt igaz. Miután ő távozott, elhidegültünk egymástól. Próbáltuk a másik társaságát keresni, de nem ment, már nem voltunk ugyanazok, mint azelőtt és tudtuk, hogy sosem leszünk már. A turné maradék részét folytattuk, azt mutattuk a rajongóknak, hogy jól vagyunk és élvezzük ezt, ami egy részben igaz volt más részben pedig nem, mivel mind tudtuk, hogy a kisebb szünet, amit tartani akartunk a turné után, az végleges lesz. Már sosem leszünk újra együtt, ahogy régen. Hogy haragszom-e Zaynre, amiért ezt tette? Az elején talán egy kicsit igen, mert úgy éreztem, hogy az utóbbi időben közelebb kerültünk egymáshoz. Hiszen több időt töltöttem vele, mint bárki mással a bandából, de ő mégsem közölte velem a tervét. Én is ugyanakkor tudtam meg, mint a többiek, pedig szinte biztos vagyok benne, hogy nem abban a pillanatban döntötte el, hogy kilép. Magamra maradtam, bár Zayn távozásában csak egy valami volt jó, hogy ismét közelebb hozott minket Harryvel. Többet beszélgettünk, lógtunk együtt, mint régen, de már az sem volt az igazi. Amikor szükségem volt rá, esetleg a többiekre is, mindig kiálltak mellettem, nem, mint Zayn. Amikor Naughty Boy-al keveredtem kisebb vitába a twitteren, nem mellém állt. Nem az öt éve ismert barátja mellé, hanem egy szinte idegen pasashoz, aki olyan ponton esett nekem, ami a legjobban fáj. Mind tudtunk, hogy a bandából az én hangom a leggyengébb, bár engem ez sosem zavart, mert, ahogy múltak a hetek, egyre jobban fejlődtem és most úgy érzem, hogy végre képes vagyok elénekelni a részem hibák nélkül. Viszont, amikor felkerült, hogy szerinte nincs hangom, visszaestem a gödör mélyére, amiből így is nehezen sikerült kimásznom. Magam alatt voltam, nem akartam a saját részeim énekelni, mert hittem neki, annak ellenére is hittem, hogy már fejlődtem. Viszont elég volt egy teljes nap, hogy azt mondjam baszok a véleményére, mert nekem igenis van hangom és ezt millión így gondolják. A rajongók mellettem álltak. Köztem és Zayn között választottak, amivel a rajongó tábora nem kicsit csökkent, ellenben az enyémmel, ami egyik percről a másikra nagyobb lett. Nagyon jól estek a kedves szavak, gondolatok, így sikerült újra színpadra állnom és mosolyogva énekelnem a részeimet, néha Zaynét. Nem törődtem semmivel, de a tudat, hogy a turné után többet nem lépünk fel együtt, elszomorított, nem is kicsit. Öt évet voltunk együtt, még szép, hogy úgy éreztem egy részem kitépték a szívemből, keményen és durván. Nem volt könnyű az elválás, de mikor is szokott az lenni egy búcsú, ami tudod, hogy szinte örökre tart? Soha! Elbúcsúztunk egymástól és külön utakat választottunk, amit mindannyian elkezdtünk egy évvel ezelőtt. 
Én is így tettem. Egy évre volt szükségem, hogy a nagy gyerekből, felnőjek és igazi férfi, vagy valami olyasmi legyek. Magam mögött hagytam mindent, ami arra emlékeztet ki voltam egykor. Eleanorral is szakítottunk, mert már nem voltunk együtt boldogok. Elhagytam a régi házam, amihez annyi emlék kötött, majd megvettem egy tetőtéri lakást. Egyedül nekem elég. Minek éljek egy nagy házban, ha nincs kivel megosztanom? Itt nem üldöznek az emlékek, ehhez a helyhez még semmi sem köt. De ebben a lakásban döntöttem el, hogy nem mehet így tovább. Tennem kell valamit magammal. A foci régen is fontos része volt az életemnek, még most is az, hiszen rendszeresen űzöm, de hiányzott valami. A dalok, az éneklés, az írás. Ezért döntöttem úgy, hogy tennem kell valamit, annak érdekében, hogy teljes legyek. Nem elég, ha csak olyan dolgokat teszek, amikre eddig nem volt időm, az álmaim is követnem kell. Nem hiába jelentkeztem az X-factorba, énekes akartam lenni. Az is lettem, de az, hogy már nincs bandák nem azt jelenti, hogy fel kell adnom ezt az álmom. Igenis küzdhetek érte, egyedül is. Nem lesz könnyű, hiszen egymagadba semmi sem az, de nem is lehetetlen. Csak oda kell figyelned a részletekre és úgy alakítanod az életed, hogy neked is jó legyen. Ezért kezdtem el írni egy szóló albumot, amit hamarosan ki is adnak majd. Bízom benne, hogy egyedül is menni fog ez az egész, mert azt szeretném, hogy sikerüljön. Akarom. Én mindig is szerettem ezt az életet, annak ellenére is, hogy néha úgy éreztem könnyebb feladni, mint folytatni. Ebben csak annyi a nehéz, hogy magadra vagy utalva, nincs ki kisegítsen a bajból, ha úgy érzed véged. Igaz ott van a menedzsered, de az nem ugyanolyan, mintha a barátaid vagy a szerelmed állna melletted. Amire ebben a pár hónapban rájöttem, hogy az élet nem könnyű és csak az képes elfogadni, aki tudja, hogy semmi sem lehetetlen. Lehet, hogy nem sikerül egyből. Lehet, hogy bántás fog érni és nem leszel egyből híres, de az is megtörténhet, hogy bevágódsz és sokkal nagyobb lesz a kereslet az albumaidra, mint azt valaha gondoltad volna. 
Mély lélegzeteket véve állok a színpad sötét ajtaja mögött, arra várva, hogy mikor léphetek fel rá, most egy év elteltével. Hosszú ideje, most fogok először élőben énekelni úgy, hogy senki sem lesz körülöttem. Hogy félek-e? Igen, rettentően. A pulzusom az egekben, a szívem a keleténél sokkal gyorsabban ver, úgy érzem bármelyik pillanatban kiszakadhat a mellkasomból. De, hallom a rajongók sikító hangját, akik arra várnak, hogy megjelenjek és ez apró mosolygásra késztet, mielőtt az ajtó széttárulna előttem és minden fény az én irányomba fordulna.

Sziasztok! Így késő éjjel úgy gondoltam, hogy megleplek titeket a résszel, hiszen már 17.-e van. Remélem tetszett nektek, bízom benne, hogy sokan kitartotok majd a történet mellett, mert én már most imádom írni és hosszúra tervezem. Drámai lesz, előre szólok, jobban, mint eddig bármelyik történetem, de mindent ki akarok belőle hozni. Azt akarom, hogy jó legyen és annak ellenére is szeressétek, hogy nem Harrys, mert nem az számít, hogy kivel íródik, hanem maga a történet. Szeretném, ha kifejtenétek a véleményeiteket. Nekem nem számít a komment, sem az hányan olvassátok, de az igen, hogy tudjam, mit gondoltok magáról a történetről. Legalább egy résznél, mert ha ezt megteszitek mosolyt csaltok az arcomra! További szép éjszakát/napot!

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó.Sokat dolgoztál vele! Látszik! Meg is van az eredménye! Tökéletes drágám :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik! Köszönöm szépen, boldoggá tesz, hogy ezt gondolod :) Annyira azért nem, csak már rég írok és fejlődöm, de még mindig úgy érzem, hogy van még hová... Hamarosan olvashatod az első részt is! :*

      Evelyne xx.

      Törlés
  2. most találtam rá, de már beleszerettem.

    VálaszTörlés