Epilógus

Három hónap telt el a kislányom születése óta, amiből kettőt a szobám sötét zugában töltöttem, összetörve. Azzal, hogy a világra jött egy kisangyal, valakit el is vettek tőlem. Persze tudom, hogy abban a pillanatban, amikor valaki megszületik egy másik személy meghal, de sosem szerettem volna, hogy az a személy a szerelmem legyen. Összetörtem. Nem lehetett velem semmit sem kezdeni, csak lélegeztem, de nem éltem. Látni sem akartam a lányom, mert őt okoltam Misty elvesztéséért, ami belátom hatalmas hiba volt. 

Most, hogy itt állok és látom törékeny testét, miközben kék szemeivel engem néz a könnyek patakokban folynak a szememből. Elvesztettem a lányt, akit mindenkinél jobban szerettem, de neki köszönhetően mondhatom azt, hogy kaptam egy újabb lehetőséget, hogy bebizonyítsam képes vagyok a szeretetre. Apa lettem és innentől fogva minden egyes pillanatot ki fogok használni, hogy az én tündérkémmel legyek.

- Örülök, hogy jobban vagy - nyel egyet Kim, ahogy rám emeli a tekintetét. - Azt hittük, hogy többet nem fogsz kimerészkedni a szobádból és teljesen elveszted önmagad.

- Hidd el nem sok választott el tőle - szólalok meg. - Nem tudom, hogy voltatok képesek a közelemben lenni, de köszönöm, hogy nem hagytatok magamra - nézek végig a társaságon. - Nehéz időszakon vagyok túl, de úgy érzem, hogy éppen eleget bűntettem ezt a kis apróságot és magamat is - mosolyodom el.

- Megértjük haver - túr hajába Harry - nekünk sem volt könnyű... viszont jó látni, hogy újra élsz, még ha nem is teljes mértékben, de itt vagy velünk.

- Túl fogod élni, és most csak arra kell gondolnod, hogy itt van neked ez a gyönyörű kislány, akiről gondoskodnod kell, aki vágyik a szeretetedre - néz rám Liam - a többi pedig magától meg fog oldódni.

Óvatosan simítok végig a csöppség arcán, majd nyomok egy puszit a homlokára. Éppen az öltözőben ülünk mindannyian, ugyanis ma lesz az első interjúm, mióta elveszítettem Mistyt és itt fogom előadni a legújabb albumom első számát élőben. Rettenetesen félek az egésztől, de az, hogy mindenki itt van velem és bíztat kicsit megnyugtat. 

A srácok, amint megtudták, hogy mi történt mind iderepültek és velem töltötték minden percüket, nehogy valami butaságot csináljak. Sokan azt hitették, hogy a banda szétesése után soha többet nem leszünk így együtt, mintha minden a régi lenne, de úgy látszik, hogy ez nem igaz, csak történnie kell valaminek, hogy előbukkanjon a régi énünk, ami mindig ott volt, amikor valakinek szüksége volt a támaszra.

- Minden rendben lesz haver - veregeti meg a vállam Zayn, amikor már csak percek maradtak hátra a kezdésig. - Mindenki fél valamitől, de te biztosan le tudod majd győzni ezt a félelmet, csak akarnod kell.

- Köszi srácok - erőltetek magamra egy halvány mosolyt.

- Itt fogunk rád várni Lolával együtt - lép hozzám közelebb Kim, hogy elvegye a kicsit a kezemből. - Mindketten szorítani fogunk neked és meglátod, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Misty biztosan büszke rád - suttogja a fülembe.

***

Remegve állok a színfalak mögött, míg tekintetem le sem veszem a fiúkról, akik a másik oldalról engem néznek. Persze, hogy félek. Szerintem ez normális, mivel nem könnyű kiállni elő adásban millió ember elé és beszélni egy olyan dologról, ami megviselt és még mindig baromira fáj, majd előadni egy számot, amit nem biztos, hogy kibírsz sírás nélkül.

- Ne így szerettük volna újra látni a fiatalembert, de köszöntsük nagy tapssal Louis Tomlinsont a színpadon - invitál be Mila. Lassú léptekkel indulok el a kanapé felé, majd foglalok helyet rajta. - Jó újra látni Louis - mosolyog rám.

- Örülök, hogy itt lehetek - szólalok meg. Érezni lehet a hangomon, hogy remeg. A félelem jele, de ki fogom bírni. Igaza van Zaynnek, csak akarnom kell és menni fog. 

- Tudjuk, hogy az utóbbi három hónap nehéz volt számodra, de szerintem mindenki nevében mondhatom azt, hogy örülünk, hogy elfogadtad a lehetőséget és mindenkit megnyugtattál, hogy jól vagy. Tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor az emberek utálják ha kérdéseket tesznek fel nekik, ezért azt szeretném, ha magadtól mesélnél nekünk, ne legyen ez egy interjú inkább egy beszélgetés - néz rám.

Egyetértek vele, ilyenkor a kérdések a legrosszabbak az emberek életében, de ha mesélni kell, akkor az talán még zaklatóbb, mint néhány kérdésre válaszolni. Viszont én fogadtam el, így bele kell törődnöm, hogy kíváncsiak arra mi a helyzet velem.

- Nehéz időszakon vagyok túl az biztos. Sok hibát elkövettem, de szerencsére nem értem el, hogy bárkit is eltaszítsak magamtól. Kitartottak mellettem és a hisztijeim mellett is. Innen látszik kik azok az emberek, akiknek tényleg fontos vagy. A családom velem volt, a fiúk is itt voltak velem és a rajongók is. Nem mondhatom azt, hogy túltettem magam ezen az egészen és valószínűleg nem is fogom soha, de idővel könnyebb lesz, ebben biztos vagyok. Nem maradtam teljesen egyedül, hiszen egy darab még itt van velem Mistyből, a kislányunk. Akiről innentől fogva le sem fogom venni a szemem, mellette leszek és vigyázni fogok rá, amíg csak megtehetem. Eleinte lehet, hogy elhanyagoltam, de ez csakis az én hibám, mert valami olyanért okoltam, ami nem is az ő hibája volt, de már belátom, hogy hatalmas hiba volt. 

- Ez természetes, ha az ember valakit elveszít, aki fontos számára, akkor még a levegőt is okolja érte, de napok elteltével rájön, hogy ez az egész butaság és csak kifogásokat keresett azért, hogy könnyebb legyen. A kislányod, pedig biztosan tündéri kislány lehet, reméljük egy nap majd bemutatod nekünk. 

- Hamarosan megismeritek őt - biztosítom róla.

- De most beszéljünk egy kicsit Misty könyvéről - kérlel, ami számomra az egyik legnehezebb téma.

- Erről mindig nehezemre fog esni beszélni - sóhajtok fel. - Alig egy hónapja vettem rá magam, hogy elolvassam, mivel képtelen lettem volna rá, de ez volt az utolsó kívánsága és nem akartam őt cserbenhagyni. Sosem gondoltam volna, hogy azért tartja ilyen nagy titokban az egészet, mert rólunk ír. A mi történetünket írja le az eleitől egészen a végéig, aminek két befejezése van - nyelek egyet. - Igen, így volt. Erről nem beszéltem eddig senkinek, de volt egy boldog és egy szomorú lezárása, nekem pedig azt írta a könyvhöz tartozó levélben, hogy azt tegyem bele, ami a valóság lesz. Így lett a vége az, ami lett... Úgy érzem, hogy ott búcsúzott el tőlem igazán. Azok az utolsó sorok nekem szólnak, nem pedig az olvasóknak csak nem volt alkalma nekem elmondani, mert megtörtént a baj.

- Sajnos, de tudnod kell, hogy nagyon szeretett téged ez minden egyes sorából látszik - mosolyodik el. - Már az elejétől fogva viszakodott veled kapcsolatban. Kedvelt téged, de azt hitte, hogy nem érdemli meg a boldogságot, mert azzal a végén úgyis megbántana valakit és ezt sosem szerette volna.

- Szerencsésnek érzem magam, hogy megismertethettem vele mi is az a boldogság és szeretet - ismerem be. - Lehet nem úgy alakult a történetünk, ahogy szerettem volna, de ez volt a mi sorsunk. Megismertetni a másikkal, hogy mi a szerelem majd elengedni az érzést.

- Ha jól emlékszem a végén kért tőled valamit.

- Igen, azt szeretné, ha boldog lennék és miután felépültem ne fosszam meg magam a boldogságtól. Keressek valakit, aki méltó a kislányom pótanyukájának lenni és a páromnak. Nem ígérem, hogy ez hamar be fog következni, sőt biztosan nem, de ha ő ezt szeretné tőlem, akkor azon leszek, hogy idővel teljesítsem a kérését.

- A könyv két hete van a polcokon, de már szinte mindenhol megvették a raktáron lévőket is. Mit szólsz hozzá, hogy ennyire híres lett?

- Amit Misty ír, az mind ilyen híres, hiszen remek író és mindig át tudja adni az érzéseket, főképpen a történet ilyen közel áll hozzá, mint ez, hiszen ez nem csak egy történet hanem a valóság.

- Igen, egy csodálatos szerelmi történet, ami sok nehézségen ment keresztül - biccent felém. - Lassan lejár az időnk, készen állsz Louis?

- Erre azt hiszem senki sem állhat készen, de bízom benne, hogy menni fog. El fogom tudni énekelni és utána magamhoz ölelni a lányom, ezzel megnyugtatva magam.

- Reméljük, hogy így lesz - áll fel. - Köszöntsék a színpadon Louist a legújabb szerzeményével. Sok sikert! - mutat a helyemre.

A mikrofon előtt állok, pontosan úgy, ahogy hónapokkal ezelőtt, de a félelmem sokkal erősebb, mint akkor volt. Remeg a lábam, és szinte biztos vagyok benne, hogy még a terem hátuljából is látni lehet. Kezeimmel megfogom az álványt, majd a zene felcsendülésével énekelni kezdek a szerelmemhez.

- Wish that you could build a time machine so you could see the things no one can see....

The end

Sziasztok! Hát eljött ez a pillanat is, amikor felkerül az utolsó rész. Bevallom, hogy a megírását mindig halasztottam, pedig már rég kint kellett volna lennie, viszont így az epilógus előtt jöttem rá, hogy mennyi mindenen változtatnék, kibővíthetném, hogy jobb legyen az egész sztori, de az újraírás nem az én asztalom, egyszer megpróbáltam, de nem vált be. Így mindent úgy hagytam, ahogy volt, abban bízva, hogy azért néhány olvasónak így is elnyeri a tetszését. Köszönöm, hogy velem voltatok és végig követtétek ennek a történetnek a cselekményét. Ezer köszönet minden egyes kommentelőnek és olvasónak, akik velem voltak. Remélem még találkozunk más történetemnél is. További szép napot!

22.rész - "Ne felejtsd el mit ígértél nekem"

Szemeiből potyognak a könnyek, ahogy a konyhában a laptopja előtt gubbasztva ír, miközben néha megsimogatja a már igen nagy hasát. Aggódom érte. Nem is kicsit, még mindig az az érzésem, hogy valamit titkol előlem és biztos vagyok benne, hogy nem fogok neki örülni, amikor kiderül, mert egyszer minden titokra fény derül csak ki kell várni azt a bizonyos percet.

Néha észre sem veszi, hogy az ajtóban állok és őt nézem, miközben ír, ahogy most sem. Nem igazán láttam más könyveit írni, de valamiért azt érzem, hogy azokon nem sírta el magát, vajon ebben mi más? Szeretném, ha megosztaná velem, hogy képes legyek őt megnyugtatni, de tudom, hogy semmit sem érnék el vele, ha erőltetném, pedig már nagyon nehezemre esik visszafogni magam.

Tekintetét lassan felém irányítja, majd döbbenten néz rám, miközben próbálja eltüntetni a sírás nyomat.

- Khm, mióta állsz te ott? - kérdi mosolyt erőltetve magára.

- Egy jó ideje - felelem halkan. - Szeretem nézni amikor írsz, kivéve most. Most legszívesebben rádparancsolnák, hogy azonnal hagyd abba, mert nem tesz neked jót, ha felzaklatod magad, de tisztában vagyok vele, hogy semmit sem érnék vele, csak felbosszantanálak - lépek hozzá közelebb. - El fogod nekem valaha mondani, hogy mi bánt ennyire? Vagy esetleg miről írsz, ami sírásra késztet? - dőlök neki a pultnak miközben megfogom a kezét. Most esélyem lenne belesni a művébe, de nem teszem, csak őt nézem miközben az ajkába harap.

- Louis - sóhajt fel, miközben szabad kezével lezárja a gépet. - Ígérem neked, hogy hamarosan megtudod, hogy miről szól a könyvem és azt is meg fogod érteni miért viselkedtem így az írása közben, csak adj még egy kis időt, hogy befejezhessem - áll fel, majd lép elém. - Még mindig nem szoktam meg, hogy nem tudok a karjaidba simulni - nevet fel zavartan.

- Már csak pár hét és újra megteheted - simítok végig az arcán.

- Igen, igazad van - nyel egyet. Tekintetét az összekulcsolt kezeinkre vezeti, majd pár pillanat múlva ismét a szemeimre. - Megígérsz nekem valamit? - kérdi csendesen.

- Bármit megtennék érted, szóval persze Hercegnőm - mosolygok rá.

- Megígéred nekem, hogy úgy fogod szeretni a kislányunkat, mint engem?

- Már most ugyanúgy szeretem - vigyorgok rá, mire ő is elmosolyodik. - Persze azt nem kérheted tőlem, hogy nálad jobban szeressem, de azt megígérhetem, hogy nagyon szoros harcban álltok a szívemért - nyomok egy csókot a homlokára.

Apró karjaival átöleli a derekam, miközben úgy fordul, hogy szorosan hozzám tudjon bújni. Anyán kívül még nem igazán láttam terhes nők viselkedését. Ő mindig azt mondja nekem, hogy Misty teljesen jól viseli a helyzetet és normális, ha néha elérzékenyül vagy csak egyik pillanatról a másikra hozzám simul, viszont én valamiért mégis azt érzem, hogy ezeknek a dolgoknak van okuk, csak én nem tudok róluk. Óvatosan simogatom a hátát, mivel érzem, ahogy halkan szipog, ezzel próbálva megnyugtatni őt. 

- Tudod, még mindig nehezemre esik elhinni, hogy alig pár hét múlva szülők leszünk - jegyzem meg. - Igaz, hogy már hónapok óta tudom, mégis olyan mintha csak egy órája közölted volna velem. 

- Pedig itt lenne az ideje, hogy elhidd, mivel már csak napok kérdése és a kezeid között tarthatod a kicsikét - nyom egy puszit a vállamra. - Csodálatos apa leszel, nem kell ettől félned Lou - teszi hozzá, mintha csak a gondolataimban olvasna. - Természetes, hogy kicsit félsz tőle, szerinted én nem? De a testvéreid is imádnak és nagyon jól bánsz velük, szóval nincs mitől tartanod, ebben biztos vagyok, rendben? - távolodik el tőlem, majd néz a szemeimbe.

- Mindketten azok leszünk - suttogom a szájára. - Inkább így szeretted volna mondani, nem igaz?

- De, de igen - csen egy csókot tőlem. 

***

A napok hamarabb telnek, mint gondoltam volna. Eddig mindig lassan teltek, ha valamit már nagyon szerettem volna, hogy megérkezzen, de most mire kinyitom a szemeim reggel már, csak egy hét van a nagy napig, vagy még annyi sem. 

Mivel az én lakásomban hárman nem igazán férnénk el, sikerült rávennem Mistyt, hogy vásároljak egy házat, amibe a felújítás után be is költözhetünk, így sokkal több lesz a hely, mivel itt képtelenség lenne kialakítani egy gyerekszobát. Persze nem igazán örült neki, hogy erre akarom költeni a pénzem, de én makacs vagyok és képtelenség meggyőzni valamiről, amit én egyszer már eldöntöttem. Úgy akarom leélni az életem, hogy mindent megadhatok nekik, mindent amire szükségük van és az ebben a lakásban nem működne. Persze eladni nem fogom, mivel Misty imádja, de kevés időt fogunk itt tölteni. Esetleg ha szeretnénk kettesben lenni, akkor arra itt biztosan alkalmunk lesz majd. 

- Kim, kérlek, könyörgöm fejezd be - szól rá Misty. - Tudom, hogy aggódsz, de tényleg jól vagyok. És mielőtt még szólnál Lounak, hogy ki szeretnék menni a mosdóba közlöm veled, hogy van két lábam és ki tudok sétálni, hagyd őt dolgozni, ha már arra is csak úgy hajlandó, hogy a mellettem lévő szobában ül - emeli kicsit feljebb a hangját, hogy én is halljam.

- Én is szeretlek Hercegnőm! - kiáltom ki.

Tudom, hogy csak az bántja, hogy szerinte itt képtelen vagyok az írásra, de ez nem igaz. Kipróbáltam, de a stúdióban egyáltalán nem működött, mert folyamatosan azért aggódtam, hogy mi lesz ha nem leszek ott vele, amikor megindul a szülés. De így nyugodtan tudok koncentrálni. Különben is a múzsának mindig a közelben kell lennie, nem igaz? Most pedig éppen csak pár méter választ el tőle. 

Mivel nagy sikere volt az albumomnak a menedzserem kitalálta, hogy jó lenne a közeljövőben egy újabb lemezt a piacra dobni. Persze nekem már volt néhány kész dalom, mióta együtt vagyok Mistyvel, mivel néha elkapott az ihlet és muszáj volt papírra vetnem az érzelmeim, de erről senkinek sem szóltam. 

Nem tudom, hogy a rajongóim mit fognak hozzá szólni, de bízom benne, hogy elfogadják a boldogságom, és élvezni fogják az új szerzeményeim, mivel számomra sokat jelent a véleményük. Tudom, hogy néhányan mindig lesznek, akiknek majd nem tetszik, ahogy az sem, hogy Mistyvel együtt vagyok, de ezt el kell fogadnom, mit számit az a pár ember, ha közben másnak megfelel, amit nekik nyújtok? Mindig lesznek utálkozók és viták a rajongók között, de az nem az én dolgom, hogy leállítsam őket, ha mellettem akarnak maradni, akkor maradnak, ha pedig nem, akkor így is úgyis elpártolnak tőlem, ebbe bele kell törődnie minden hírességnek.
- Louis - kopogtat Kim az ajtón, mire felemelem a fejem. - Bejöhetek?
- Persze - teszem le a kezemben lévő füzetet. - Minden rendben? - nézek rajta végig.
- Igen, minden rendben - simít ki egy tincset a szeméből. - Tudod, a barátnőim is voltak terhesek és az utolsó órákban pont így viselkedtek, mint most Misty, nem akarlak megijeszteni, csak úgy gondoltabb jobb ha szólok, hogy ne csinálj semmilyen programot, mert kilencven százalék, hogy le kell majd mondanod - néz a szemeimbe.
- Értem - lepődök meg. Nem igazán tudom mit kellene válaszoljak, mert teljesen lesokkolt a hír, tehát lehet, hogy már csak pár óra van, míg megindul a szülés?
- Ugye nem ijesztettelek meg? - dönti oldalra a fejét. - Ez egy buta kérdés volt - nevet fel - még szép, hogy igen. Valamiért ti mindig jobban aggódtok, mint mi, csak azt érteném meg egyszer, hogy miért... - suttogja. Látok valamit a szemében és a hangján is észrevehető, hogy valamitől tart, csak azt nem értem, hogy mi lehet az.
- Minden rendben veled? - szalad ráncba a homlokom.
- Természetesen - kapja fel a fejét, majd bólint egyet. - Minden a legnagyobb rendben - biccent - most hagylak, ha van valami, akkor szólok - csukja be maga után az ajtót.
Képtelen lennék tovább koncentrálni, így lassan becsukom az előttem heverő füzetet, majd a fiókba rejtem és felállok. Sóhajtva túrok a hajamba, majd ülök le az ágyra, Valamit biztosan titkolnak előlem. Biztos vagyok benne. Tracey és Kim is furán néz rám, hiába mondják azt, hogy nincs semmi baj és tudom, hogy ők tudnak valamit, amit én nem. Amikor ezt Traceyn is észrevettem egyből arra gondoltam, hogy talán a könyvről van szó, mivel neki ahhoz van a legnagyobb köze, viszont azért, miért aggódna Kim? Annyi megválaszolatlan kérdés. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a gyomrom már most görcsbe rándult, pedig még semmi sem történt. Mi lesz velem, amikor elfolyik a magzatvíz? Szerintem én jobban pánikba esek, mint Misty, aminek semmi értelme, mivel nem én vagyok az, aki esetleg órákon keresztül kemény fájdalmakat él át...
Kim alig egy órája ment haza, én pedig azóta el sem mozdultam mellőle. A szobánkban ülünk az ágyon a tévét nézve. Vagyis ő a tévét nézi, míg én őt bámulom, megállás nélkül.
- Louis ne bámulj már - csapja meg az őt ölelő karom.
- Hé, nem szabad a párunkra támadni - nevetek fel, mire rám emeli a tekintetét.
- De bámulni sem szabad, főképpen ha tudjuk, hogy a másik fél azt ki nem állhatja. Bánt valami? - kérdi halkan.
- Semmi, Hercegnőm - rázom meg a fejem. Nem akarom felzaklatni a kétségeimmel, meg amúgy is semmi értelmét nem látom, hogy feltegyem a kérdést, mert ha el kell indulnia a szülésnek, akkor azt most én idézném elő a kérdéseimmel és sokkal jobban szeretném, ha természetesen történne minden. - Örülök, hogy itt vagy velem és jól vagy.
- Furcsán viselkedsz, de én is szeretlek - mosolyodik el, majd fájdalmasan felnyög, mire aggódóan nézek rá. - Semmi baj - jelenti ki, mielőtt letámadhatnám - csak a kislányod nagyon mozgolódós kedvében van.
- Lehet azért mozog ennyit az utóbbi pár órában, mert szeretné látni a szüleit? - teszem fel a kérdésem óvatosan.
- Meglehet - mosolyodik el, de én felfedezem ebben a mosolyban a szomorúságot is.

***

- Louis! - kezd el költögetni Misty. - Kelj fel, be kell mennünk a kórházba - motyogja, mire én egyből kinyitom a szemeim, majd felülök és a mellettem ülő lányra nézek, aki fel van öltözve.

- Mit csinálsz? Mi történt? - halmozom el kérdéseimmel.

- Elfolyt a magzatvíz, de nyugodj meg, még óráink vannak hátra - mosolyodik el, de én mit sem törődve a mondata második részével ugrok ki az ágyból, aminek köszönhetően beverem a lábam a szélébe.

- A rohadt életbe! - adok utat a fájdalmamnak, majd lassan a szekrényhez bicegek morgolódva és felöltözök. - Biztos jól vagy? - fordulok meg, miközben a pólómat kapom magamra.

- Louis nyugodj meg, mert így nem ülök be melléd a kocsiba - jelenti ki.

- Nem is fogsz, mert én ebben a pillanatban képtelen lennék vezetni - rázom meg a fejem. - Végig csak arra tudnék gondolni, hogy valami baj történik majd és így nem ajánlatos autóba ülni.

Olyan nyugodt, én meg tiszta ideg vagyok. Amint a kocsiba ülünk, szorosan magamhoz húzom, miközben a hajába puszilok vagy éppen a hasán simítok végig. Feje a mellkasomon pihen, miközben arcáról le se lehet törölni a mosolyát. Emlékszem, hogy anyának ilyenkor fájdalmai vannak, neki miért nincs? Vagy csak jól titkolja előlem? 

- Szeretlek, Louis ugye tisztában vagy vele? - emeli rám a szemeit. - Történjen bármi is én mindig szeretni foglak és itt leszek veled! - nyom egy csókot az ajkamra.

- Én is szeretlek, de miért mondod úgy, mintha baj lenne? - nézek rá aggódóan.

- Sose lehet tudni, hogy mi lesz ott bent, de azt tudnod kell, hogy nagyon szeretlek - jelenti ki megint, majd feljebb csúszva csókol meg.

Egyre rosszabb megérzésem van, nem tudom pontosan kifejezni, hogy mi, de azt igen, hogy valami történni fog és kétlem, hogy az a valami olyan dolog lesz, amit én képes leszek elviselni. 

- Ne mondj ilyet - válok el tőle - minden rendben lesz.

A kórházba érve Mistyt betolják egy terembe, ahová én is utána megyek perceken belül, amint leadtam az adatait. Az orvos azt mondta, hogy megindult a szülés így mehetünk is.

- Ön nem jöhet velük Mr.Tomlinson, mivel az anyuka veszélyeztetett terhes volt, itt kint kell megvárnia - néz rám komolyan az orvos. Éppen vitába akarnék vele szállni, amikor meghallom Misty hangját. 

- Nyugodj meg Louis, vigyázni fognak rám - mosolyodik el. - Mindig itt leszek veled, és nagyon szeretlek. Ha bármi történne, ne felejtsd el mit ígértél nekem - suttogja, majd a nyakamtól fogva húz közelebb magához és csókol meg. - Nagyon szeretlek Louis Tomlinson! - suttogja az ajkamra.

- Én is szeretlek, Hercegnőm! Hamarosan találkozunk - válok el tőle.

Amint Misty eltűnt előlem, gondolataimba merülök. Miért érzem azt, hogy az előbbi pár perc egy búcsú volt? Miért érzem azt, hogy valami rossz dolog fog történni? Valakinek azonnal meg kell ezt magyaráznia, mert nem fogom kibírni azt a pár órát kételyek között.

- Kim! - szólítom meg a lányt, akinek arca könnyáztatta, amint megpillantom befordulni a sarkon. - Magyarázd meg, miért búcsúzott el az előbb tőlem és te miért sírsz?

- Bízzunk a sorsban Louis, hogy nem veszi el őt tőlünk - suttogja megtörten.

- Nem! Nem! Nem.... - ennyit tudok mondani, mielőtt lerogynék a székre és zokogásban török ki.

Sziasztok! Itt az utolsó rész, már csak az epilógus van hátra. Remélem várjátok. Tudom, hogy a legtöbb blogba az utolsó rész nem ilyen fordulatot tartalmaz, de szerintem már rájöhettetek, hogy ez nem az a vidám történet. A végéről még semmi sem derült ki, de mindenkinek lehet elképzelése róla. Remélem tetszett Misty és Louis története és várjátok, hogy mi lesz a vége. További szép napot!

21.rész - Kíváncsi olvasó

Misty

Már csak két hónap van hátra a szülésemig. Minden eltelt pillanattal közelebb kerülök, ahhoz a pillanathoz, ami életem egyik legszebb perce lehet, de ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellene, akkor akár a legrosszabbak is lehetnek. Nem tudom mi lesz, de abban biztos vagyok, hogy jó döntést hoztam, egy kellett lennie. Sosem lettem volna képes azért dönteni az abortusz mellett, mert én talán veszélyben vagyok. Igaz merész döntés, de legalább tudom, hogy nem hagyom egyedül, ha bekövetkezne a rossz. Természetesen nem szeretném, hogy így legyen, de ha mégis így alakulna, akkor is boldog leszek, hiszen szerelmes voltam, éltem, hiába akartam magamtól megfosztani ezeket a pillanatokat, ő nem engedte és neki köszönhetem, hogy boldognak érzem magam. Na meg persze a szívem alatt hordott kislánynak. Minden nap elteltével egyre jobban kötődöm hozzá, pedig még nem is láttam, csak felvételeken, mégis úgy érzem, hogy ismerem, hogy már magamhoz öleltem. Mellette voltam a szomorú pillanataiban is, amikor rúgásokkal adta a tudtomra, hogy valami nem tetszik neki és akkor is, amikor az apukája hangja nyugtatott meg minket, mert kicsit bepánikoltam. A picike imádja Louis hangját, mindig megnyugszik tőle, ha mocorgós kedvében van, ebben rám ütött, hiszen én is ugyanígy vagyok vele. 

De persze a terhességben nem csak szép pillanatok vannak, mivel rám vigyázni kell, bár szerintem ez lassan ágyhoz való láncoláshoz hasonlít majd, főképpen ha Louison múlik. A többiekkel még éppen hogy le tudom beszélni, hogy én menjek ki a vízért, ha szomjas vagyok, de amikor Louval vagyok lehetetlen. Mindent megcsinál, fel sem kelhetek az adott helyemről, csak ha pisilnem kell. Amióta összeköltöztünk, persze jobb lett, mivel nem kellett folyamatosan rohangálnia, hogy mindig legyen velem valaki, viszont nekem ez csak annyit tett ki, hogy teljesen magatehetetlen lettem. Kimmel a kapcsolatom egyre szorosabb, mindent megbeszélünk, talán akaratom ellenére mondtam el neki, hogy nem biztos, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy akarom, de jól esett legalább egy személynek elmondani az orvosomon kívül. Megpróbált rábeszélni, hogy mondjam el Louisnak, de én csak annyit mondtam, hogy tudja, hogy veszélyeztetett terhes vagyok. Persze ez nem ugyanaz, de attól még benne van. 

Legszívesebben elmondanám, hiszen utálok előtte titkolózni és nem is igazán megy, de nem akarom még egyszer olyan szomorúnak látni, mint azon a napon, amikor felébredtem és ő ott ült mellettem a kórházban. Tudom, hogy ezzel fájdalmat okozom neki, de meg fogja érteni, biztos vagyok benne, csak időre van szüksége. 

- Most ülj vissza - mutatok a fotelre, amiben eddig Kim üldögélt. - Lehet, hogy meg akartok védeni, de ezt most én intézem el, csak az ajtóig kell elsétálnom, és vissza. Elég lesz délután Louis aggódását elviselnem, most szeretnék a magam ura lenni - lépkedek lassan.

- Ahogy akarod, csak vigyázz - sóhajt fel, majd ül vissza, mire én csak a szemeim forgatom meg.

Tracey jön hozzám, ugyanis meg akar beszélni néhány részletet a mai dedikálásról és van egy olyan érzésem, hogy a könyvem folytatásáról is. Még mindig nem tetszik neki, sőt nagyon akaratos, amikor arról beszél, hogy ki kell valamit találjak, mert ez nem válhat valóra, én sem szeretném és ezt ő maga is tudja, viszont a sorsnak nem tudok ellentmondani, ha ő így szeretne alakulni. El kell fogadnom, ahogy mindenki másnak is.

- Nincs sok időm - szólal meg, ahogy kitárom előtte az ajtót - viszont egy csomó dologról kell veled beszélnem. Igazán sok mindenről és nem érdekel, hogy te már döntöttél én amíg lehet azon leszek, hogy lebeszéljelek róla.

- Tudom, hogy ez nem az én dolgom és nem kellene beleszólnom, viszont úgy gondolom, hogy nem kellene lebeszélned róla. Én a testvére vagyok, és ha nagy nehezen, de elfogadtam a döntését és annak a kockázatát is, akkor neked is ezt kellene tenned - szólal meg Kim.

- Sajnálom, de én nem az az ember vagyok, aki képes beletörődni abba, hogy nincs megoldás - tárja szét a karjait. - Én addig fogok próbálkozni, míg ki nem találok valamit.

- Ne bízz olyan dologban, aminek az esélye nagyon kicsi - motyogom. - Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy bekövetkezzen, én sem és szerintem senki sem, de ez az én döntésem és én vállalom a kockázattal együtt.
Traceyt ismerve, ha ideje engedte volna, akkor már itt leragadunk a beszélgetésben, de mivel sok dolga volt, kivételesen szó nélkül hagyta a mondatom és inkább belekezdett a mondandójába.
- Elintéztem, hogy Louis is ott lehessen veled - kezd bele - viszont remélem te is és ő is tisztában vagytok vele, hogy így kétszer olyan hosszú lesz, mivel sokkal többen lesznek, hogy Louis is ott lesz és neki is kedvesnek kell lennie a rajongókkal, ami képeket és aláírásokat jelent - sorolja. - Az asztal fél nyolcig van lefoglalva, tehát az majdnem három négy óra, úgyhogy vigyázz magadra és ha úgy érzed nem bírod, akkor szépen felállsz elsétálsz és ott hagyod Louist, hogy helyettesítsen téged, oké?
- Nem lesz rá szükség, de rendben - bólintok rá. - Bírom a strapát nem kell értem ennyire aggódni, minden rendben lesz, csak akkor lesz gond, ha Louis végig aggodalmaskodni fog, mert akkor ideges leszek.
- Azt már csak te tudod megoldani, hiszen ő rám úgysem hallgatna - vonja meg a vállát.
- Rám sem hallgat, pedig jobban tenné - sóhajtok fel.
- Csak aggódik érted, ahogy mindenki más is - szólal fel Kim.
- De nem vagyok gyerek, tudok magamra vigyázni, és biztosak lehettek benne, ha baj lenne szólnék, nem vagyok teljesen hülye - morgom.
- Emlékeztetnélek, hogy már nem egyszer hagytad ezt figyelmen kívül, ha a könyvedet nézzük - jegyzi meg Tracey. - Még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy mindezt leírd, hogy egyszer majd kiadhasd. Persze hatalmas sikere lenne, de attól még ezek olyan dolgok, amiket nem lenne szabad leírnod. Félek, hogy megbánod, és akkor már nem tudnál rajta változtatni.
- Hidd el, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e vagy sem, de végül arra jutottam, hogy szeretném, ha ismernék a történetem, szeretném, ha átéreznék azt, amit én éreztem, így helyes, ezt érem annak, és neked el kell fogadnod, hiszen a jövőben ez neked csak jó lehet - teszem hozzá.
- Igen, ezzel tisztában vagyok, viszont ezt nem tartom helyesnek, de nem fogok veled veszekedni, csak arra kérlek, hogy hagy meg magadnak is dolgokat, ne oszd meg az egész életed az olvasóiddal. Őszintén, te örülsz annak, amit tesz? - fordul Kim felé.
- Én csak pár hete tudom, hogy mit tervez. Persze nekem is elég sok kétségem van ezzel kapcsolatban, viszont tudom, hogy képtelenség lenne őt lebeszélni, csak annyit érne el vele az ember, hogy felidegesíti és annak sosem lesz jó következménye, így inkább bízom a döntésében és abban is, hogy egyszer majd nevetni fogunk a befejezésén...
- Reméljük, hogy így lesz - motyogja Tracey. - Rendben, akkor én hagylak is titeket készülni, délután csak ügyesen, és majd hívj, hogy mi volt - búcsúzik el.
Nagyon aranyosak, hogy ennyire aggódnak és szívükön viselik a sorsom, de ez az én életem. Meghallgatom őket és átgondolom a tanácsaikat, de nincs sok esély arra, hogy bármin is változtassak csak mert ők azt szeretnék, azt érzik helyes döntésnek, mert számomra mindig az lesz a jó, amit én elképzelek és eltervezek.

***

Amióta terhes vagyok sosem tudom, hogy mit kellene felvennem, ha dedikálásra megyek, ugyanis semmi sem tetszik, ahogy áll rajtam. A hasam túl nagy, így azt a stílust, amit eddig hordtam el kell felejtenem és teljesen úgy göncökbe bújnom. Lehet, hogy nem igazán nőies az öltözékem, de kicsit sem érdekel, mert ez a pulcsi szinte hozzámnőtt az elmúlt időben. Az én meleg ruháimba nem éppen férek bele, míg Louis meleg pulcsija, olyan puha és kényelmes, hogy leszívesebben le se venném. Most is azt vettem fel, egy fekete nadrággal. A hajam a vállaimra omlik laza hullámokban, míg arcomon halvány smink fedezhető fel.

- Még mindig tartom magam a feltételeimhez - szólalok meg a kocsiban. - Ha kettőnél többször hangzik el a szádból, hogy jól vagyok-e, hívom Harryt és átveszi a helyed - jelentem ki. - Szeretlek és tudod, hogy imádom, hogy ennyire aggódsz értem, de lassan az idegeimre mész vele, mert jól vagyok, ha nem lennék tudnál róla - suttogom.

Igen, erről tud, viszont egy hatalmas titokról nem, amiért magamat fogom okolni, amíg csak élek, hiszen bármikor elmondhattam volna neki, mégsem tettem, mert úgy érzem, hogy ez a helyes. Nem szeretném, hogy még ennél is jobban aggódjon értem, bíznom kell benne, hogy minden rendben lesz, ha pedig mégsem, akkor is megvan az esélyem a magyarázatra. Mindent meg fog érteni, ha a dolgok rossz irányba fordulnak. 

- Tudom, Hercegnő - mosolyog Louis. - Már párszor elmondtad a nap folyamán. Nem ígérhetem meg, hogy be tudom tartani, mert néha véletlenül csúszik ki a számon, amikor hosszabb ideig tartod csukva a szemeid, de próbálkozni fogok, mert én akarok veled lenni, nem pedig Harry.

- Akkor légy jó kisfiú és ne zaklass hogyha nem muszáj - fordulok felé, miközben kezeimmel a pulcsija ujjával babrálok.

- Ideges vagy - jegyzi meg - de semmi értelme, odáig lesznek érted, ahogy az új könyvedért is. Feleslegesen eszed magad, mert az olvasóid imádnak téged. Mellesleg még mindig jól áll ez a póló rajtad - kacsint rám. - Amikor a szekrényben keresem, de nincs ott mindig rájövök, hogy biztosan rajtad van - vigyorog. 

- Meleg, puha és olyan illata van, mint neked, amikor nem vagy velem, úgy érem itt vagy - vonom meg a vállam. - Különben is jobb lesz ha feladod a keresgélését, mert nem fogod visszakapni, ez már az enyém.

- Csak kérned kell és bármit neked adok, hiszen minden pótolható az életben, csak te nem - suttogja.

Fél óra kocsikázás után érkezünk meg a helyszínre, ahol már most rengetegen vannak. Biztos vagyok benne, hogy ez a sok ember nem csak miattam áll sorban, hanem Louis miatt is, de kicsit sem zavar, mivel ez a srác, aki már hetek óta mellettem van, minden szabad percében kicsit elhanyagolja a rajongóit, viszont most esélyt kap, hogy kárpótolja őket. 

Eddig még csak egyszer tette fel a kérdését és akkor mondjuk adtam rá okot is, mivel a baba erőset rúgott én pedig megéreztem és hangot is adtam neki, de hamar elmúlt, és folytathattuk a dolgunkat. Szinte biztos vagyok benne, hogy minden második lány képet kért Louistól, aki mosolyogva adta meg nekik, amit szeretnének. Öröm volt nézni, ahogy a kamerába vigyorog miközben magához öleli a lányokat. Tudom, sokan féltékenyek lennének, de én nem vagyok, hiszen én is rajongtam sztárokért, de ha párjuk volt, akkor elfogadtam és továbbléptem. Persze tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik nem így gondolják, de ezek a lányok engem is kedvelnek, így nincs miért aggódnom.

Az utolsó lány állt meg előttünk, ugyanis lejár az időnk és már csak ő fért bele. Mosolyogva néz végig rajtunk, majd szólal meg.

- Tudom, hogy ez a te dedikálásod, de úgy érzem ezt el kell mondanom - motyogja. - Nagyon örülök, hogy együtt vagytok. Egyikőtöket sem láttam még ilyen boldognak és gratulálok a bábához is. Tudom, hogy vannak páran, akik nincsenek oda ezért, de én imádlak titeket és szurkolok nektek - mosolyog. - Misty, hallottam, hogy új könyven dolgozol, lehet már róla tudni valamit?

- Igen, készülőben van valami új is, de arról nem szeretnék beszélni - nézek a barna hajú lányra.

- Nyugi, nekem sem beszél róla - nevet fel Louis. - Olyan nagy becsben őrzi, hogy ahányszor csak a háta mögé osonok, hogy olvassak belőle pár sort lecsapja a gépét és kíváncsian fordul felém. Még le is van kódolva és már mindig ötletem elveszett annyit próbáltam feltörni - jegyzi meg, mire én döbbenten fordulok felé.

- Te megpróbáltad feltörni? - nyílnak nagyra a szemeim.

- Igen, de nem kell aggódnod, feladtam a próbálkozást és kivárom, míg megjelenik - vakarja meg a tarkóját.

- Biztosan nagyon jó lesz, ha ennyire titokban tartod - mosolyog a lány.

- Igyekszem.

Belül örülök, hogy direkt egy olyan kóddal védtem le az írásom, ami sosem jutott volna az eszébe használni, mert különben minden kiderült volna, mielőtt még szabad lett volna. Lehetséges, hogy azért tettem azt be, mert legbelül éreztem, hogy meg fogja próbálni feltörni, viszont tudtam, hogy azt sosem próbálná meg? Lehetséges. Viszont már csak pár hét és kiderül mi lesz a könyvem sorsa. Amit nem csak én, hanem valószínűleg mindenki türelmetlenül vár.

Sziasztok! Itt az új rész. Igaz erre is várni kellett, de mentségemre szóljon, hogy most két óra alatt megírtam nektek. Ha korábban próbáltam volna, lehet napokig szenvedek vele, így inkább kivártam, míg úgy érzem menni fog egyből. Remélem tetszett a rész és várjátok a befejező részeket, amik hamarosan érkezni fognak. Köszönöm az olvasókat és a biztatásokat! Hamarosan találkozunk, további szép estét!

20.rész - Hivatalos lakótárs

Louis

Másfél hónap telt el, amióta Misty elmondta nekem, hogy terhes. Az volt életem egyik legszebb napja, hiszen mindig is szerettem volna egy kisbabát, attól a személytől, akit szeretek. Őt szeretem. Mindennél jobban. Alig várom, hogy pár hónap múlva a kezeim közé vegyem törékeny testét elmondjam neki mennyire hasonlít a gyönyörű anyukájára. De az örömöm nem lehet teljes, hiszen azt is megtudtam, hogy veszélyeztetett terhes, ami annyit tesz, hogy bármelyik pillanatba rosszul lehet és ha nincs valaki mellette vagy nem veszik időben észre komolyabb problémák is származhatnak belőle. Éppen ezért a nap 24 órájában van valaki mellette, amivel az agyára megyek, de meg kell értenie, hogy fontos nekem és nem érdekel, hogyha azt hiszi nem bízom meg benne, azért küldök valakit mindig ha nekem el kell mennem, de szeretem és nem veszíthetem el, ezt meg kell értenie. 

Vigyorogva lépek be a lakásba, mivel már majdnem egy napja nem voltam itthon, de amint meghallom a nappaliból kiszűrődő szipogást azonnal lefagyik az arcomról. Gyors léptekkel indulok meg, majd sétálok oda a barátnőmhöz, akinek a hátát Lottie simogatja.

- Mi történt, Hercegnő? - guggolok elé, megérintve a térdeit, de ő csak megrázza a fejét. - Lottie? - fordulok az említett felé. - Azért vagy itt, ha valami történik, akkor szólj nekem! Miért nem kaptam tőled hívást? - vonom kérdőre. - Nem, inkább ne is válaszolj, hanem azt mondd meg nekem, hogy miért sír a lány, akit szeretek?

- Nyugodj meg Louis - sóhajt fel. - Semmi sem történt, Misty jól van - kezd bele. - Mindketten jól vannak, csak tudod a terhes nők érzelemhullámvasúton ülnek és néha indok nélkül sírnak.

- Lottie, tudod, hogy Misty nem átlagos, közel sem az és nála már ez is komoly problémákat okozhat. Ha nem nyugszik meg időbe, akkor rosszul lehet és ha ez megtörténik, akkor mindkettőjük életét veszélybe sodorhatja.

- Sajnálom Louis - néz rám ijedten - én ezt nem tudtam, semmit sem mondtál erről...

- Nyugi - szólal meg halkan Misty, mire mindketten felé kapjuk a tekintetünk - jól vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy bármi történhet velem, megnyugodtam, csak a könnyeim nem tudtam elállítani.
- Azt hiszem én most magatokra hagylak titeket, hogy meg tudjátok beszélni a dolgokat - szólal meg Lottie. - Két nap múlva találkozunk - köszön el, majd a táskáját felkapva indul el az ajtó felé.
Tudom, hogy megbántottam őt, de fel kell fognia, hogy Misty fontos nekem és mindenről tudni akarok, még akkor is, ha éppen egy semmiség, mert számomra azok a problémák is hatalmasak, hiszen ha valakit szeretsz, akkor az is fájdalmat okozhat neked, ha éppen elvágja a kisujját. Az előttem ülő lány még mindig a könnyeit törölgeti, miközben én lassan mellé helyezem magam, majd magamhoz húzom őt. Kezeit azonnal körém fonja, míg arcát a nyakhajlatomba temeti.
- Nem tudom, hogy mitől borultál ki - szólalok meg halkan - de tudnod kell, hogy én itt vagyok neked és nem megyek sehová sem. Ha azt szeretnéd, hogy itt legyek veled, csak én legyek veled, azt is meg tudjuk oldani, csak kérlek ne sírj - suttogom. - Utállak így látni, mivel fontos vagy nekem és képtelen vagyok elviselni, ha sírni látlak...
- Minden rendben lesz - motyogja. - Nem kell itt lenned velem a nap 24 órájában, mivel neked is megvan az életed, és azt nem hagyhatod magam mögött, csak azért, mert a barátnőd terhes. Igazán jó társaság számomra a családod nagy része, és az én szüleim is. Csak néha nem tudok magamon uralkodni és olyankor sírni kezdek, de nem azért, mert valami gond lenne.
Ha egy valamit már megtanultam a barátnőimet nézve, amikor valaki azt mondja, hogy nem azért sír mert valami gond lenne, akkor mindig az van. Őt pedig már ismerem annyira, hogy tudjam csak akkor mondja ezt, ha nem így van. Eddig is éreztem, hogy valami nincs teljesen rendben, mintha még titkolna előlem valamit, de attól félek, ha felteszem neki, akkor csak azt érem el vele, hogy kiboruljon és nem sodorhatom őket veszélybe. Ha úgy érzi, hogy képes lesz róla beszélni nekem, akkor tudom, hogy meg fogja tenni, nekem csak türelmesnek kell lennem és bízni abban, hogy semmi komoly dolgot nem titkol el előlem.
- Sajnálom, hogy a karácsony nem pont úgy alakult, ahogy terveztük - húzódik el tőlem pár perc múlva, hogy a szemeimbe tudjon nézni - de ha karácsonyi ajándéknak nem is, újévinek még megtehetem - nevet fel zavartan. - Emlékszel mit mondtam neked, amikor azt mondtad, hogy költözzek ide?
- Igen, talán szülinapi ajándéknak megkapom viszont erről azóta nem is beszéltünk - simítok ki egy tincset a szeméből. - Azt hiszem, hogy a most következő mondatodnak igazán örülni fogok, hiszen úgy mosolyogsz, mint egy anyuka, aki titokban megvette a kért játékot a gyerekének, amire először nemet mondott - vigyorgok rá.
- Hát nem tudom - gondolkodik el. - Talán jó a hasonlat, de én mit vehetnék neked, hiszen neked kell adod rá engedélyt, miközben nekem csak rá kell bólintanom.
- Ez azt jelenti, hogy be akarsz hozzám költözni, hogy a nap 24 óráját az én társaságomban tölthesd? - vonom fel a szemöldököm, miközben közelebb hajlok hozzá.
- Még mindig szeretnéd, hogy ide költözzek hozzád?
- Ez milyen buta kérdés - sóhajtok fel. - A világ legboldogabb pasijává tennél, ha hivatalosan is hozzám költöznél - nevetek fel. - Szóval még szép, hogy azt szeretném... szeretném valóra váltani a könyveidben lévő dolgokat, aminek az első lépése, hogy beköltöztetlek egy ilyen lakásba, amibe minden férfi főszereplőd lakott, nincs igazam?
- Hát akkor törődj bele, hogy már nem csak ház ura van, hanem én is itt leszek - nyom egy puszit az ajkamra. - Ide akarok hozzád költözni és úgy tenni, mintha tényleg normális pár lennénk. Meg persze meg akarom azokat a pletykákat szüntetni, miszerint ez nem is a te gyereked - teszi hozzá. - Sokan hiszik azt, hogy nem tőled vagyok várandós, de ez nem igaz, te vagy az apja és így talán legalább ezt le tudom magamról vakarni, mert kicsit kezd elegem lenni a kommentekből, hiszen mindig lesznek olyan emberek, akik utálni fognak, mert elvettem tőlük a szingli pasijukat.
- Sajnos bele kell törődniük, hogy már nem vagyok az, mert az előttem ülő gyönyörű lány teljesen elcsavarta a fejem, egy igazán rövid időn belül. És a pletykák engem sosem érdekeltek, mindig ki fognak találni párat, hogy megpróbáljanak minket szétválasztani, de mindaddig nem fog megtörténni, míg mi nem engedjük, hogy befolyásoljon minket. Bárki bármit mondhat, de míg én tőled nem hallom ugyanazt, addig le van szarva minden, hiszen a te szavad ezerszer többet ér az övéknél - húzom magamhoz egy csókra.

***

Másnap reggel, amikor felébredek Misty még a karjaimban alszik, miközben a kezem a hasán nyugszik. A napokban elég rosszul aludt, így most jó látni, hogy végre sikerült kipihennie magát. Igaz, hogy még alig tudok egy két dolgot a kicsiről, de már most szeretem, még az életemnél is jobban. Beszélek hozzá, éneklek neki, bemutatom a barátaimnak, annak ellenére, hogy ő még semmit sem ért, viszont abban biztos vagyok, hogy a hangom fel fogja ismerni, ugyanis ezt már eljátszottuk nem is egyszer anyával is, és a húgaim megnyugodtak, ha meghallották a hangom.

Alig várom a következő vizsgálatot, hogy újra hallhassam a szíve dobogását, ami mindig mosolyra késztet. Ha belegondolok, hogy alig pár hónap múlva már a kezemben tarthatom őt, olyan boldogság önt el, amit rég nem éreztem már. Mindkét személy, aki fontos számomra velem fog lakni, szerethetem őket és végre elmondhatom, hogy van egy igazi családom.

- Még mindig nem szeretem, ha bámulnak miközben alszom - motyogja egy álmos hang, ami mosolyt csal az arcomra.

- Én pedig még mindig imádom nézni, ahogy egy angyal békésen alszik - nyomok egy puszit a szájára, mire kezeit nyakam köré kulcsolja és közelebb húz magához, aminek következtében majdnem ráesek. - Hé - támaszkodom meg az utolsó pillanatban - nem akarlak szétnyomni titeket - fekszem a hátamra és húzom magamra inkább őt, mire mosolyogva karol át.

- Igazad van, ez így sokkal kényelmesebb - helyezkedik el. - Nem is tudom ki találta ki a párnákat, elég lett volna minden lány mellé egy fiú és probléma megoldva - nevet fel.

- Ma igazán bújós kedvedben vagy, nem mintha ez nekem nem tetszene, mert nagyon tetszik, viszont azt hittem, hogy már semmivel sem tudsz meglepni, de úgy látszik a várandós mamáknak még van pár titkuk - puszilok a hajába.

- Sok titkom van még, de azt hiszem, amit most fogok veled közölni az jobban fog neked tetszeni, mint ez - néz fel rá, mire én kíváncsian tekintek rá. - Kim már két napja pakol a lakásomban, szinte biztos vagyok benne, hogy már befejezte - vigyorog. - Tehát már csak el kellene hozni a cuccaim és hivatalosan is itt laknánk veled - néz a szemeimbe. - Anélkül sem igazán mentem már haza, de míg a cuccaim ott voltak, ez csak átmeneti helyzet, viszont most, hogy már áthozhatjuk és a lakásom üres lesz, teljesen valóssá válik minden. 

- Akkor azt hiszem már tudom is, hogy mi lesz a mai programom. Lehet, hogy nem lesz könnyű, de egyáltalán nem érdekel, mert végre itt leszel velem, sose kell többet hazavigyelek, mert itt lesz az otthonod.

- Remélem ezt nem úgy kell értsem, hogy eszed ágába sincs hagyni, hogy segítsek neked ebben a költözésben? - vonja fel a szemöldökét.

- De pontosan így értettem - vágom rá. - Terhes vagy, és eszem ágába sincs engedni, hogy megerőltesd magad, majd történjen veletek valami, fontosak vagytok nekem, mindketten és ha ezt csak úgy tudom elérni, hogy az ágyamhoz kötözlek, hidd el megteszem - mondom teljesen komolyan. - Nem fogom engedni, hogy segíts a pakolásban, arra valók a haverok. Majd felhívom Harryt és ő majd segíteni fog nekem, meg biztos vagyok benne, hogy Kim pasija is, szóval te csak nyugodtan üldögél itthon, míg valaki megérkezik, mert nem foglak magadra hagyni egy egész délutánra.

- Azt hiszem nekem van a világon a legjobb pasim, semmit sem enged csinálni, elkényeztet, tisztára, mint egy Hercegnőt. Mivel üssem el az időt? Talán kezdjem el számolni a bárányokat? 

- Számomra te vagy a Hercegnőm, szóval még szép, hogy úgy viselkedem veled - nevetek fel. - Talán, tőlem bármit csinálhatsz, ami nem erőltető. Csak egy valamit nem - szögezem le.

- De most miért, hiszen olyan cuki fanfictionök vannak veled - nevet fel aranyosan. - Te vagy a gonosz bácsi, aki megrontja a jókislányokat, vagy éppen "bébiszitterkedsz" ami nem úgy sül el, ahogy kellene.

- Jaj, ne már Misty - túrok a hajamba. - Azok csak kitalációk, és különben is, ha bárki hagyja, hogy megrontsa őket, azok nem jókislányok ezt biztosra veszem - teszem hozzá morogva. - Bármit csinálhatsz ezt az egyet kivéve.

- És mi van, ha nekem ehhez van kedvem? - húzogatja a szemöldökét. - Ehhez, vagy a pakoláshoz, éppen takarításhoz?

- Te most éppen zsarolni próbálsz engem? - lepődöm meg.

- Mert azt hitted, csak neked szabad? Te sem egyszer tetted már, tehát úgy érzem most itt az idő, hogy visszaadjam neked - böki meg a mellkasom.

- Akkor azt hiszem nincs más választásom - adom meg magam. - El kell fogadjam, hogy ma este is érdekes sztorikat hallok majd magamról, amiket a rajongóim találtak ki rólam.

- ... rólunk is van egy - jegyzi meg alig hallhatóan.

- Rólunk? Mármint, arról, hogy mi hogy jöttünk össze? - mosolyodom el, mire bólint. - És erről miért nem beszéltél még sosem nekem? - kérdem tőle.

- Nem volt elég bátorságom, hogy elkezdjem - vallja be. - Lehet, hogy butaság, de ez más mint a többi, hiszen ennek tudod mi a valósága, és ha valaki más írja, sose lehet tudni, hogy mit hoz ki a történetből. De egy nap majd bele fogok olvasni, mivel kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ki belőle az író, annak ellenére is, hogy lehetséges semmi valóságalapja sincs.

- Mit szólnál ha ma ez lenne a programod, aztán este segítenél nekem a pakolásban? - kérdem tőle.

- Tehát ha elolvasom a történetünket, akkor segíthetek neked a pakolásban, miközben mesélek? - kérdi aranyosan.

- Hát így is mondhatjuk - bököm meg az orrát az enyémmel - vagy inkább úgy, hogy megmondod mit hová kell tenni, én pedig elintézem a dolgokat - kacsintok rá, miközben elvigyorodom.

- Szemét vagy, de legyen - nevet fel, majd fekszik vissza rám, miközben egy puszit nyom a mellkasomra.

Sziasztok! Tudom, elég sok idő telt el az utolsó rész óta, de most itt az új. Nem tudom milyen gyakran tudom majd őket hozni, de heti egy biztos lesz, lehet több is, az attól függ mennyire lesz nehéz a második félév, viszont rátok mindig lesz időm, ezt megígérhetem nektek! Remélem tetszett a rész, és várjátok a folytatást! Hamarosan jelentkezem.

19.rész - Boldog pillanatok

Misty

Bevallom tényleg izgultam a találkozás miatt, de elég hamar rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Louisnak igaza volt, a családja elfogadott és egyből úgy bánt velem, mintha már rég hozzájuk tartoznák. Lottienak sokat köszönhetek, hiszen ha ő nincs akkor lehetséges, hogy még a mai napig is menekülnék Louis elől, és akkor sosem érezhettem volna azt, ami neki köszönhetően vált az életem részévé. Ő vezetett rá, hogy mi a jó nekünk, pedig akkor még csak nem is ismert. 

Késő estig beszélgettünk, ami kicsit elterelte a figyelmem mindenről. Viszont néha láttam felcsillanni a szemükben a sajnálatot és a féltést. Egyik család se ilyen barátnőt képzel el a gyereke mellé, hiszen számukra az a fontos, hogy a fiúk boldog legyen. Bár kétség sem fér hozzá, hogy Louis boldog mellettem, viszont azzal mind tisztában vagyunk, hogy bármikor bekövetkezhetet a rossz és akkor én leszek az a személy, aki a legnagyobb fájdalmat okozza neki. Sosem gondoltam volna, hogy én is lehetek majd egy nap a könyveim egyik szereplője, de úgy látszik mégis. Csak meg kellett várnom, hogy találkozzak azzal a bizonyos személlyel, akiért képes vagyok önző lenni. Már az elején tudhattam volna, hogy nem véletlen ez az egész, hiszen ő is tetőtéri lakásban lakott, ahogy az összes férfi karakterem. Mélyen magamban én is azt szerettem volna, hogy a párom ott éljen és láss csodát, Louis pontosan ott lakik. Ő már akkor említette ezt, én pedig csak egy véletlen egybeesésnek láttam.. hát nem volt az.

Mosolyogva nézek körül Louis gyermekkori szobájában, ahol rengeteg képet fedezek fel róla és a családjáról, meg persze a bandáról is. Mindegyiken olyan vidám. Mosolyog, és én pontosan abba a mosolyba szerettem bele. Ha egy valamit kérhetnék tőle, akkor az az lenne, hogy miután én már nem leszek itt, ne legyen egyedül. Próbáljon meg elfelejteni. Éljek benne, fájjon az, hogy már nem vagyok, de csak egy bizonyos határig, amit még el lehet viselni. Azt szeretném, ha képes lenne folytatni az életét és mosolyogva tekintene vissza a múltjára. Mosolyogjon a velem közösen eltöltött időszakon, ne pedig szomorkodjon.

- Minden rendben? - hallok meg egy álmos hangot. - Még korán van, miért nem alszol?

Mosolyt erőltetve magamra fordulok felé. Kék szemei csak résnyire vannak nyitva miközben barna haja kócosan öleli körbe az arcát. Annyira fiatalnak néz ki így, pedig már rég nem tartozik azok közé, hiszen már több, mint húsz. 

- Persze, csak gondoltam körbenézek a szobádban, mivel az este nem igazán volt rá esélyem - adom a tudtára az igazság egy részét. - Amit egy percig sem bánok, csak érdekel, hogy hol nőtt fel a kicsi Louis.

- Kicsi Louis? - vonja fel a szemöldökét. - Korán sem olyan kicsi, mint azt te gondolod, bár már láttad szóval nem értem, hogy állíthatsz ilyet róla.

- Hogy lehetsz ennyire...? - kérdem ledöbbenve. - Én a fiatal Louisra gondoltam, te perverz álltat - bökök felé.

- Író létedre fogalmazhatnál úgy, hogy egy magam fajta személy ne értse félre, de úgy érzem te direkt adtad így a tudtomra, mert szereted, amikor ilyen vagyok - vigyorog rám.

- Túl sokat képzelsz a helyzetbe, Lou - nevetek fel. 

Pillanatok alatt előttem terem, majd körbeölelve a derekam akadályoz meg abban, hogy elmeneküljek előle.

- Biztos? - suttogja közel hajolva hozzá. - Tudod te magad mondtad, hogy ha egyszer megnyílsz valakinek az megismeri az igazi önmagad. Nekem megnyíltál, több módon is - néz a szemeimbe, mire pír szökik az arcomra, hiszen tudom, hogy mire érti. - Már ismerlek téged annyira, hogy tudjam mit gondolsz, amikor beszélgetünk és mikor próbálod tagadni azt, amit igazából teszel. Most pont ezt tetted - leheli az ajkamra.

- Azt hiszem akkor új taktikára lesz szükségem - motyogom.

- Nem sokáig fog az a taktika működni, mert a tested és a szemeid felett nem tudsz uralkodni, de ez nem is baj - kacsint rám. - Én így szeretlek, ahogy vagy - suttogja, majd ajkát az enyémre illeszti.

Lágyan csókol miközben karjaival közelebb húz magához. Kezeim lassan vezetem fel a mellkasán, majd akasztom a nyakába, miközben hátrálni kezd. Nevetve válok el az ajkaitól, amikor hirtelen kap a karjaiba, majd fektet az ágyára. Nedves puszikat hagy a bőröm minden szabad területén, ami belőlem kuncogást vált ki. 

Bevallom, hogy egy kicsit tartok attól, hogy valaki ránknyithat, mivel ez egy családi ház, sok gyerekkel, akik kétlem, hogy nem rosszalkodnak, hiszen ha a helyükbe lennék én biztosan nem kopognék mielőtt berontanák a szobába, viszont, ahogy látom ez Louist egy cseppet sem érdekli.

***

Azt hiszem kijelenthetem, hogy még sosem reggeliztem ilyen sok nevetés kíséretében. Egy a család egy csoda, Louis szerencsés, hogy ennyi testvére van, akik szeretik. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy az én családom nem ilyen, de nálunk sosem volt ilyen vidám hangulat, ami talán annak köszönhető, hogy én komoly voltam Kimnek pedig nem igazán sikerült örömmel és nevetéssel egymagában betölteni a házat, ahol felnőttünk. 

- Beszélhetnénk egy kicsit, kedvesem? - mosolyog rám Jay, miután leszedtük az asztalt. Kíváncsian pillantok Louisra, aki csak megvonja a vállát, miszerint fogalma sincs róla, hogy mit szeretne az anyukája. Félve bólintok, majd sétálok a nappali felé, ahová ő is tart. A hátam mögé pillant, majd megpaskolja a maga mellett lévő helyet, hogy üljek le. - Ne légy ilyen rémült - nevet fel. - Nem foglak megenni, csak szeretnék kérdezni tőled valamit. 

- Hmmm... rendben, akkor hallgatlak - motyogom zavartan. 

- Tudod már elég sok tapasztalatom van ebben, hiszen nagy családdal rendelkezem. A fiam nagyon boldog melletted, és ennek mi is örülünk. Tisztában vagyok vele, hogy a betegséged bármikor közétek állhat, de sosem mondanék neki olyat, hogy hagyjon el téged, mert tudom, hogy azzal fájdalmat okoznék neki és amúgy is a szívnek nem lehet parancsolni... az elmúlt órákban viszont észrevettem valamit rajtad. Lehet, hogy téves a megérzésem, de az émelygéseid és ez a ragyogás, ami csak úgy sugárzik belőled véletlenül nem azért van, mert terhes vagy? - néz a szemembe, mire én ledöbbenek és az ujjaimat kezdem tördelni.

Hogy jöhetett rá ilyen hamar, hiszen még anya se vettem rajtam észre, vagy ha mégis akkor biztosan azt hiszi csak képzelődik. Ő pedig alig pár óra alatt rájött. Persze érthető, hiszen nem egyszer volt várandós, de akkor is. 

- Én... - motyogom. - Szeretem a fiát, bármit megadnék annak érdekében, hogy sose legyen miattam szomorú és úgy látszik most talán nagyobb örömöt fogok neki szerezni ezzel a hírrel - túrok kínosan a hajamba. - Igen, várandós vagyok, de ő még nem tud róla és nem is tudom, hogy mondjam el neki... - adom a tudtára.

- Gratulálok aranyom, el sem hiszem, hogy nagymama leszek - mosolyog rám, miközben a kezem után nyúl majd megszorítja azt. - De miért nem mondtad el még Louisnak?

- Tisztában vagyok vele, hogy örülne a hírnek, vagyis nagyon remélem, de attól félek, hogy egyben az aggodalma is nőne, hiszen a betegségem miatt veszélyeztetett várandós lennék, amivel csak azt érném el nála, hogy ennél is jobban akarjon rám vigyázni. Nem akarom, hogy egy percig is miattam aggódjon, mikor végre egy kicsit belenyugodott abba, hogy nem kell rám a nap minden pillanatában figyelni...

- Csak egyszer fogom megkérdezni, és szeretném ha őszintén válaszolnál rá - kezd bele halkan, mire én bólintok. - Ez a terhesség rád mekkora veszélyt jelent?

Fogalmam sincs, hogy mit kellene erre mondjak, hiszen attól félek, ha ő megtudja, akkor a fia is hamar rá fog jönni és abból semmi jó nem származna. De titkolózni sem akarok előtt, szóval muszáj beavatnom legalább az igazság egy részébe.

- Elég nagy, de remény mindig van - lehelem. - A baba egészséges, és minden rendben lesz vele, ahogy velem is.

- Értem - pillant a hasamra, majd vissza az arcomra. - Mondd el neki, hogy várandós vagy, tudnia kell róla, hidd el nekem, hogy nagyon boldog lesz - mosolyog rám.

- Terhes vagy? - ugrik be Lottie a szobába, mire ijedten kapom rá a tekintetem. - Bocsi nem akartalak megijeszteni, csak éppen az ajtó előtt sétáltam el, amikor anya kiejtette a várandós szót - emeli fel a kezeit.

- Ugyan már Lottie, mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz - sóhajt fel az anyukája. - Te csak tudni akartad hogy miért akarok Mistyvel kettesben beszélgetni. Hozzászokhattam volna már, hogy ebben a házban semmi sem marad titokba hosszú ideig.

- Ugye a többiek...?

- Nem, nyugi mindenki kint van az udvaron, csak én maradtam bent - mosolyog rám. - Gratulálok - jön oda hozzám és ölel meg. - Louis nagyon boldog lesz, ha megtudja. Imádja a gyerekeket és mindig is szeretett volna egy kis csöppséget, csak még nem találta meg azt a személyt, akitől ezt megkaphatja, de úgy látszik, most már igen - vigyorod rám.

- Szóval azt mondjátok, hogy álljak oda elé, és közöljem vele, hogy terhes vagyok? - kérdem.

- Hát hamarosan magától is rájönne, de igen, most azonnal keresd meg és mondd el neki - tapsol Lottie.

- Biztosan jobban örülne annak, ha tőled tudná meg, minthogy majd a gömbölyödő hasadról - adja a tudtomra Jay is.

Hát nem pont így terveztem neki elmondani, de abban igazuk van, hogy jobb ha tőlem tudja meg, hiszen ez egy olyan hír, amit közölni kell a pároddal és nem megvárni, hogy magától jöjjön rá. De még mindig nem találtam ki, hogyan tegyem, ugyanis biztos vagyok benne, hogy amint megtudta rá fog kérdezni arra is, hogy ez mennyire veszélyes rám nézve. Hazudhatnék neki, de nem akarok viszont a teljes igazságot sem akarom a tudtára  adni, mert az is meglehet, hogy butaságra kérne.

Lassan állok fel a kanapéról, majd indulok el az udvar felé. Louis az ajtóban áll és nézi, hogy játszanak a többiek. Óvatosan osonok a hátához, majd ölelem át hátulról.

- Minden oké? - húz maga elé. - Miről akart anya veled beszélni? - simít ki egy tincset a szememből.

- Persze minden a legnagyobb rendben csak valamit el kell neked mondanom és nem tudom hogyan kezdjek hozzá. Mielőtt még azt hinnéd valami gond van, megnyugtatlak, hogy ilyenről szó sincs, ez egy jó hír, vagyis nagyon remélem, hogy számodra is az lesz - motyogom zavartan.

- Ugye tudod, hogy azzal, ahogy most viselkedsz egyáltalán nem nyugtatsz meg, sokkal inkább a frászt hozod rám.

- Gyere menjünk fel és akkor elmondom mi a helyzet - fogom meg a kezét majd kezdem el az emelet felé húzni.

A szobájába beérve leülök az ágyára, majd nagy nehezen őt is ráveszem arra, hogy helyet foglaljon mellettem. Mivel szeretném látni a szemét, amikor közlöm vele a hírt az ölébe ülök, majd átkarolom a nyakát, míg ő a kezeivel hátulról tart meg, nehogy leessek.

- Azzal tisztában vagyok, hogy szeretsz és annak ellenére sem akarsz elhagyni, hogy megtudtad milyen betegségem van, de ahhoz mit szólnál, ha már nem csak engem kellene szeress, hanem valaki mást is? - kérdem halkan.

Louis értelmetlenül néz rám, valószínűleg fogalma sincs, hogy miről beszélek, de biztos vagyok benne, hogy másodpercek múlva rá fog jönni, mivel nem hülye. Szemei szép lassan nyílnak nagyra, majd dönti a homlokát az enyémnek.

- Te most... most azt akarod velem közölni, hogy terhes vagy? - kérdi döbbenten.

- Meglepetés - mosolyodom el.

Az arcára hatalmas mosoly kerül, majd gondolkozás nélkül húz magához és csókol meg. Szorosan ölel, miközben lassan hátradől az ágyán, engem is magával rántva, miközben érzem, a szívem gyors tempóban verdes.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretlek - suttogja a hajamba.

Sziasztok! Tudom, hogy ré volt rész, de a szesszió időszakában nem igazán volt időm írni, most viszont szeretném befejezni a történetet, szóval sokkal gyakrabban lesznek új részek az elkövetkezendő időszakban, remélem örültök neki és még velem maradtok annak ellenére is, hogy eddig ritkán voltak részek. Köszönöm az olvasókat és az biztatásokat! Hamarosan újra jelentkezem!

18.rész - Családi látogatás

Louis

Misty még mindig akadékoskodik abban, hogy jó ötlet-e levinni őt a családomhoz. Már nem egyszer beszéltem velük úgy, hogy ő is jelen volt. Mindenki imádta, sőt rajongtak érte. Nem értem, hogy akkor miért fél ennyire a személyes látogatástól. Az utóbbi időben észrevettem, hogy úgy viselkedik, mintha valami zavarná őt, de amikor rákérdek, hogy mi a baj, akkor annyit mond, hogy semmi. Az évek során már megtanultam, hogyha valaki azt mondja nekem, hogy "semmi bajom", akkor azért teszi, mert valamit el szeretne titkolni. Csak remélni tudom, hogy nem valami fontos dologról van szó, mert fogalmam sincs, hogy mit tennék, ha kiderülne, hogy rosszabbodott a helyzete és ő ismét nem szólt nekem, mikor megígérte. 

Ki kell belőle szednem valahogy, mert ezzel nem csak magát zaklatja fel, de engem is. Talán semmi komoly és csak én reagálom túl, de azok után senki ne várja el tőlem, hogy nyugodt legyek mikor látom van valami, ami kiderült. Nem akarok akaratos lenni és az agyára menni, pedig tudom, hogy ez lesz, ha rákérdek ismét... viszont az is lehet, hogy ezzel rávenném, hogy elmondja nekem, mert látná, hogy aggódom érte és biztosan állíthatom, hogy utálja amikor miatta aggodalmaskodom.

- Komolyan muszáj mennem? - sóhajt fel az ágyon ülve Misty. - Igen tudom, hogy nem harapnak és már most imádnak, de attól még a szüleid és a családod, én pedig nem vagyok jó az ilyen találkozókban, na meg arról ne is beszéljünk, hogy nem vagyok valami jó barátnőjelölt sem. Anyukád biztosan nem ilyen lányt képzelt el a fia mellé.

- Fejezd be - lépek hozzá, majd fogom kezeim közé az arcát. - Anya annak örül, ha én boldog vagyok. Lehet, hogy a kapcsolatunk nem átlagos és te sem vagy az, de ez miért lenne baj? 

- Louis, kérlek nézd úgy a dolgokat, ahogy én is - néz a szemeimbe. - Tudom, hogy nem hiszel benne, de ott a lehetősége annak, hogy meghalok - suttogja. - Nem akarom, hogy a szüleid ezért haragudjanak rám, mert ha ez bekövetkezik egy nap te össze fogsz törni.

- Komolyan Misty! Ne csináld ezt! - mondom komoly hangon. - Elhiszem, hogy félsz, ahogy azt is, hogy nem átlagos közöttünk semmi, de ezt nem akarom hallani. Tudom, hogy benne van. de attól még szeretném, ha nem hoznád fel mindig érvnek, mert nem biztos, hogy megtörténik. Az is lehet, hogy minden rendben lesz, vagy történik valami, aminek következtében megmenekülsz, szóval ne gyere nekem azzal, hogy bármikor elveszíthetlek...

- Sajnálom, hogy mindig ezzel rontom el a hangulatot - motyogja. - Nem azt akarom vele, csak egyszerűen szeretném, ha nem csak a szép oldalát látnád magad előtt a jövőnknek, hanem a rosszabbikat is. Szeretlek és tudod, hogy nem akarok a rosszabbikra gondolni, de annak is nagy esélye van és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. 

- Én is szeretlek, és nem hagyom figyelmen kívül, de ezen a hétvégén szeretném, ha úgy tennénk, mintha az az opció nem létezne. Szeretnék veled tölteni egy hétvégén a szülővárosomban úgy, mintha semmi problémánk sem lenni, megengeded nekem?

- Mondj egy alkalmat, mikor képes voltam ellenállni azoknak a szemeknek? - mosolyodik el. - Egy hétvégét kibírok és ha a szüleid nem bánják, hogy a nyakukon fogok lógni, akkor abba is benne vagyok, hogy veled tartsak, mert ez olyan fontos számodra.

- Fontos, ahogy te is az vagy. Hidd el, már most mindenki imád, pedig tudják, hogy mi van veled. Ott voltál mikor elmondtam és akkor is imádtak, most is fognak.

***

- Ugye nem a holnapi nap miatt aggódsz? - húzom magamhoz közelebb a kanapén ülve. 

- Azon is, de ebben a pillanatban nem azon jár az eszem - pillant fel rám. - A könyvemen gondolkodom. Nem tudom, hogyan írjam meg a következő fejezetet. Kicsit még kusza a fejemben lévő gondolatmenet és szeretném minél hamarabb elkezdeni, mert fontos, hogy mindig betartsam az időhatárt a fejezetek terén, és ha így haladok, akkor le fogok maradni...

- Eddig is sok jó könyvet összedobtál, biztos vagyok benne, hogy ezt is mindenki imádni fogja, csak ne stresszeld túl magad. Tudod, ha segítségre van szükséged, én itt vagyok... bár sosem akarod megmutatni éppen miről írsz, de bízom benne, hogyha szükség lenne a segítségemre, akkor szólnál.
- Meglátjuk, de ezt szeretném egyedül megoldani. Bízom magamban, és tudom, ha odateszem magam, akkor meg tudom írni, de ebben a pillanatban inkább csak arra akarok gondolni, hogy a karjaidba lehetek és nem kell semmit sem tennem.
Mosolyogva fogadom válaszát. Kicsit furcsa belegondolni, hogy annyi minden történt már velem az elmúlt hónapokban és most végre nyugalmat és boldogságot érzek, bár még aggódnom kell egy dologért, de azt leszámítva minden a legnagyobb rendben van az életemmel.
Álla alá nyúlva húzom magam felé, majd csókolom meg. Sokan mondják azt, hogy az idő teltével az a bizonyos láng és szenvedély kicsit alább hagy, de én ezt nem érzem, amikor vele vagyok. Talán csak akkor működne, ha nem ő lenne az, aki mellett lenni akarok, hiszen a Földön mindig lesznek olyanok, akik nem illenek össze és idővel erre rá is jönnek, mi is ilyenek voltunk El-el, de mára más mosolyogva tekintek vissza arra az időre.
- Ha el akartad terelni a figyelmem ezzel az aprósággal, akkor sikerült - kuncog fel.
- Nem az volt a szándékom, de örülök, hogy az is sikerült - nevetek fel. - Igazából csak úgy gondoltam, hogy éppen elég idő telt el azóta, hogy utoljára megcsókoltalak.
- Mennyire néznél hülyének, ha azt mondanám, hogy elég sokszor van egy olyan érzésem, mintha az egyik könyvemben lennénk a főszereplők és ez itt - mutat körbe - nem is valóság?
Érdekes, hogy ezt felhozza, hiszen én is elég sokszor úgy érzem, mintha ez nem is valóság lenne. A könyveiben is hasonló dolgokról írt, bár reménykedem benne ennek a vége más lesz. Sosem lehet előre tudni, hogy mi fog történni, de van egy olyan érzésem, hogy minden rendben lesz. Talán ez azért van így, mert annyira szeretném, ha így lenne, de az is lehet, hogy nem. Sosem lehet megtudni, csak az idő múlásával.
- Én is sokszor gondolok erre, de biztosíthatlak róla, hogy ez nincs így. Ez a valóság, hiszen a boldogság nem csak lapokon létezik, hanem a való életben is, csak amikor bekopogtat hozzánk nem akarjuk elhinni.
- Jó hatással vagyok rád - bök meg. - Amióta megismertél szebben fejezed ki magad - vigyorog rám.
- Eddig is jól ment - nyújtom rá a nyelvem. - Dalszövegek terén jó voltam eddig is, bár lehet, hogy neked köszönhetően kicsit jobban fog menni.
- Nincs rá szükséged - nyom egy puszit az arcomra. - Eddig is nagyon jól ment és biztos vagyok benne, hogy most is menni fog. Szerintem nem lesz rajta változás, max az érzelmes számokon, mert ott jobban fogod majd kifejezni magad.
- Nincs szükségem tudásra, ha itt vagy te nekem - nézek csillogó szemeibe - az irántad való érzéseim sokkal hatásosabbak, mint bármilyen tudás. Ha azt kell leírnom, amit te jelentesz számomra, akkor biztosan imádni fogod.
- Talán nem új dal van készülőben?
- Majd kiderül - mosolygok rá.

***

Mivel másnap reggel korán indultunk az út elég csendesen telt. Misty későig fent volt, mert írta a következő fejezetét, amit nagy titokban tart még mindig, én pedig addig nem igazán tudtam elaludni, míg be nem feküdt mellém. Bár ő megtehette azt, hogy az egész utat végigalussza, míg én nem...

A házunkhoz érve, felhajtok a feljáróra és mosolyogva veszem tudomásul, hogy két napot itt fogok tölteni, a családommal. Igaz elég sokszor látom őket, de az nem olyan, mintha személyesen jönnék el hozzájuk. 

- Ne lepődj meg, ha egy kicsit hangzavar lesz - nevetek fel. - Én már hozzászoktam, de amikor valaki mással jövök tudom, hogy ez szokatlan, így mindig emlékeztetem őket arra, hogy nem származom valami kis családból. 

- Imádom a gyerekeket, szóval nem kell aggódnod - mosolyog rám. - Persze izgulni izgulok, de bízom benne, hogy jól ki fogunk jönni egymással.

- Már mondtam neked, ha én bírlak téged, és remélem tudod, hogy így van, akkor ők is kedvelni fognak. A Tomlinsonoknak egyforma az ízlésük személyek terén - hajlok át hozzá majd nyomok egy puszit az arcára, mire elpirul.

Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy ilyen apróságokkal képes vagyok ilyet kiváltani belőle. Persze imádom nézni, ahogy az arca lassan felveszi a piros árnyalatot, de egy részem szeretné, ha nem érezné magát ennyire zavarban, hiszen az írásaiban egyáltalán nem ilyen. Ott mindent ki mer mondani, sőt ha belegondolok, hogy azok az ő gondolatai, akkor lehet rólam is fantáziál csak ezt nekem sosem említi. 

Alig lépünk be az ajtón, már mindenki rohan felénk. Természetesen először hozzám rohannak és miután kiörülték magukat, hogy újra látnak észreveszik, hogy nem vagyok egyedül és kíváncsian tekintenek a mellettem álló lányra, akit bár már láttak, de nem így.

Tisztában voltam vele, hogy csak pár perc kell és feloldódik mindenki, így nem aggódtam, amikor pár percig csend uralta a nappalit. Először a lányok szólaltak meg, majd sorba a kicsik is. Mistyre pillantva alig tudja követni az eseményeket, ami engem nevetésre késztet.

- Hozzá fogsz szokni - suttogom felé, amikor sértetten fordul felém, nevetésem hallatán.

- Ne nevess Louis, talán elfelejtetted, hogy neked sem ment valami jól, amikor egy év után hazajöttél egy hétvégére? - vonja fel a szemöldökét Lottie.

- Elrontod a rólam beállított képet Lotts - mordulok rá.

Velem is előfordul, ha hosszú ideig nem találkozunk és nem is nagyon beszélünk egymással mikor hazaérkezem nem igazán tudok mindenkire figyelni, de ez csak egyszer fordult elő. Viszont már azért is megérte ezt felhozni, mert sikerült vele megnevettetni Mistyt.

- Igazad volt, minden a legnagyobb rendben van - szólal meg. - Van egy olyan érzésem, hogy cikibbnél cikibb sztorikat fogok rólad ma hallani - vigyorodik el gonoszan, amihez Lottie is csatlakozik. 

- Abban biztos lehetsz!

- Mondtam már, hogy mennyire szeretem a családom? - nézek rájuk, amin ők csak nevetnek.

Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, de még nagyon nem sikerült ehhez az egészhez alkalmazkodnom, de idővel fog. Be kell osszam az időm, és az még nem igazán megy. Ez a rész is semmilyen lett, de a következőben kiderül mit titkol Misty, ennyit elárulok. Persze már azt is említettem, hogy nincs sok hátra, szóval még pár rész és kész is történet. További szép délutánt.

17.rész - Vacsora

Ideges vagyok, és halálra izgulom magam, hiába tudom, hogy ezzel hatalmas hibát követek el. Az orvosom minden találkozásunk alkalmával elmondja, hogy ne stresszeljek, de ebben az esetben még a nyugtató sem hatna rám. Most van miért izgulnom és addig nem fog megszűnni, míg be nem lép az ajtón a papírjaival a kezében. Fontos, hogy tudjam minden rendben van. Muszáj annak lennie, nem tudnék elviselni még valamit, ami tönkreteheti az életem, meg rajtam kívül még egy csomó személyt. Nem akarok csalódást okozni sem a szüleimnek, testvéremnek, ahogy Louisnak sem. Tényleg mindent megtesz, hogy én boldog legyek és biztonságban érezzem magam, ennyivel tartozom neki. 

Mindent elmondtak ezzel kapcsolatban, de nem nagy rá az esély. Az orvos is azt mondta, hogy nem gond és meg tudjuk oldani, remélem a vizsgálatok után is ezt fogja mondani, különben fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni. 

Már most úgy érzem, hogy boldog vagyok, nem akarok semmit sem kapni, amitől ez megváltozhat. Akarom ezt. Jobban, mint bárki más az életében. Nem vehetik el ezt is tőlem. Lehet, hogy sokat kérek, de úgy gondolom, hogy a velem történtek után ennyi jár nekem.
- Elhiszem, hogy ideges vagy Misty, de tudnod kell, hogy árt az egészségednek - sóhajt fel a doki, amint belép a szobába. - Elhiheted, ha gond lett volna az eredményekkel, akkor nem húzom ennyit az időt. Nem kell aggódj, semmi sem változott, de azt még mindig tartom, amit erről mondtam neked. Veszélyes. Nem is kicsit, de ha te szeretnéd, akkor nem foglak leállítani vele, mivel ez nem az én döntésem. Én csak tanácsolni tudok számodra néhány dolgot, de a végső döntés mindig a te kezedben van.
- Tudom, és köszönöm, hogy nem próbálsz meg lebeszélni róla, a következmények ellenére sem - biccentek felé.
- Mint már mondtam nem kockázatmentes, de te tudsz róla és arról is, hogy sok esélyed van rá, de ha így is szeretnéd folytatni, nem fogom azt mondani, hogy én viszont nem vállalom veled a kockázatot. Tudnod kell, hogy segíteni fogok, és még a végén lehet minden jól fog elsülni. A remény hal meg utoljára.
- Semmit sem fogok bánni. Azt is elfogadom, ha veszítek ellene, ahogy azt is, ha nyerek. Persze ez alap dolog, hogy nyerni szeretnék, de akkor sem szomorodnék el, hiszen tudom, hogy én mindent megtettem annak érdekében, hogy minden rendben legyen.
-Tudod jót tett neked, Louis. Amióta vele vagy sokkal többet mosolyogsz. Pár hónappal ezelőtt sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen dolog miatt fogunk aggódni, mivel nem úgy álltál lelkileg, de most örülök, hogy segíthetek benne. Ahogy annak is, hogy megosztottad velem.
- Szóval megnyugodhatok, nincs semmi baj? - kérdem pár másodperc után.
- Teljesen rendben van minden, ahogy korábban is mondtam már - mosolyog rám.
Sokkal nyugodtabban lépek ki a rendelőből, mint ahogy pár órával ezelőtt beléptem. Persze azt nem mondhatom, hogy teljesen nyugodt vagyok, mivel egyáltalán nem igaz. Tisztában vagyok vele, hogy nagy kockázatot vállalok és ez az állapot bármikor megfordulhat, de én bízom magamban, ahogy abban is, hogy ennyi örömöm nekem is lehet. Eddig még sosem kértem semmit sem az élettől, viszont most szeretnék. Bármit megadnék azért, hogy ez az egy vágyam teljesüljön.
A parkolón áthaladva megpillantok egy igazán ismerős kocsit, majd egy mellette álló személyt. Habár sapkát és szemüveget visel, engem ezzel nem tud átverni, ahogy szerintem a rajongókat sem, de inkább nem mondok semmit sem, hiszen azért így mégis ritkábban állítják meg, mint általában.
- Te mit keresel itt? - lépek elé. - Azt hittem csak nálad találkozunk - mosolygok rá.
- És szerinted nyugodtan tudtam volna rád várni, mikor tudom, hogy orvosnál vagy? - kérdi lejjebb tolva a szemüvegét. - Amikor már letelt az egy óra kezdtem beleőrülni abba, hogy nem válaszolsz a hívásaimra és még nem is vagy itthon, így idejöttem. Bent is voltam, de azt mondták, hogy még nem távoztál, szóval gondoltam megvárlak, hogy megtudjam mi tartott ennyi ideig. Sosem szoktál ilyen sokat lenni, általában akkor tartanak az ilyen beszélgetések sokáig, ha baj van. Ugye nincs baj? - veszi kezei közé az arcom.
- Nincs semmi gond Louis - mosolygok rá. - Nem kell értem ennyire aggódni. Jóba vagyok az orvosommal és csak beszélgettünk. Minden rendben van velem. És különben is, ha baj lenne tudod, hogy el mondanám, azok után, hogy megígértetted velem. Nem tennék olyat, amivel elveszíthetlek - teszem hozzá halkan.
- Helyes, mert még egy titkot, ami úgy derülne ki, mint a legutóbbi nem lennék képes elviselni, lelkileg. Ez is sok volt.
- Nincs több ilyen titok - suttogom. Tisztában vagyok vele, hogy nem mondok teljesen igazat, de ezzel még várni szeretnék.
- Menjünk, még el kell készülnöd az esti vacsorára, meg ha jól tudom beszélned is kell Tracey-vel. Szóval jobb lesz, ha sietünk mielőtt még valaki le fogja harapni a fejedet.
- Kérlek ne emlékeztess a ma esti vacsorára, sem a Tracey-vel való beszélgetésemre. Már most elegem van abból a nőből, pedig még el sem kezdődött a megbeszélésem vele.
Anyáék már két hete tudják. Nem volt könnyű elmondani nekik, főképpen nem úgy, hogy Louis is velem volt. Még azelőtt összetörtem, hogy megszólaltam volna, hiszen tudták, hogyha én azt mondom nekik, hogy beszélnünk kell, akkor az komoly. Láttam az arcukon a félelmet, rettegést, hogy valami olyat fogok mondani, aminek nem fognak örülni. De jogosan aggódtak, hiszen pontosan azt tettem, amitől tartottak egész életükben. Emlékszem, hogy azon az éjszakán anya nem akart elengedni. Velem aludt és álomba sírta magát. Annyira rossz volt őt ennyire összetörtnek látni. Apa sem viselte valami könnyen, de ő próbálta magát tartani és sokkal jobban sikerült neki, mint anyának. Persze tudom, hogy amikor mi anyával elvonultunk kisírta magát, mert láttam rajta másnap. Ő Louissal maradt, aki aznap este hazament, míg én itt éjszakáztam. Haragudtak rám, hogy Kim már tudja és nekik nem mondtam el, de tudom, hogy egy szavuk sem volt igaz abból, amit akkor mondtak. Csak a düh és a félelem beszélt belőlük. Én is úgy reagáltam volna. Azóta minden pénteken velük vacsorázunk. Anyáék is úgy féltenek, ahogy Louis. Ha lehetne kalickába zárnának, ahonnan nem jöhetnék ki csak kísérettel. Valószínűleg éppen ezért jönnek ki ennyire jól. Mindketten oda vannak Louisért, ahogy ő is a szüleimért.
- Elhiszem, hogy néha kicsit idegesítő lehet, hogy cseszegetnek mindenért, de hidd el, ők csak aggódnak érted. Nem akarnak neked rosszat, ahogy én sem, csak szeretlek és féltelek. Lehet, hogy te ezt nem érted meg, mert azt hiszed sajnálatból vagy nem is tudom miből teszik, de ez csak szeretet. Azért állnak melletted, mert fontos vagy nekik. Senkit sem vesztel el, mert beteg vagy. Ez a természettel jár, a többieknek pedig el kell fogadni.
- Hol voltál eddig? - bújok hozzá.
Szinte mindig eléri, hogy a szavaitól megnyugodjak és boldog legyek. Most visszagondolva utálnám magam, ha nem engedtem volna közel hozzám. Szükségem van rá és ezt ő is tudja. Mellettem volt a legnehezebb pillanatokban is. Sosem mondott semmi bántót arra, hogy nem szóltam neki. Nem lökött el magától és törődik velem. Olyan világot mutatott meg nekem, amit eddig csak a könyveimben írtam és éltem át.
- Téged kerestelek - karol át. - Hosszú volt az út, de a végére megtaláltalak - suttogja a fülembe. - Valahol belül valószínűleg te is érezted, hogy várnod kell, hiszen másnak sosem mondtál igent, mióta tudod, csak nekem - mosolyodik el.
- Ne légy magadra ilyen büszke, még akkor sem, ha igazad van - nyomok egy puszit a szájára.
Már nem foglalkozunk a médiával, ahogy néhány rajongóval sem, akik nem igazán örülnek annak, hogy elloptam tőlük a popsztárukat. Hiába tudják, hogy ez őrültség, mégis ezt érzik és ki is mutatják. Egy részem megérti őket, hiszen én is rajongtam már hírességekért, de egy idő után úgy ahogy én, ők is bele fognak törődni, hogy nem utálhatnak valakit, csak azért, mert elvette tőlük azt, akit ők maguknak akartak.
- Kész vagy Hercegnő? - lép be a szobába Lou.
- Érne valamit, ha azt mondanám, hogy nem és inkább maradjunk itthon? - fordulok felé.
- Ha más estéről lenne szó, talán, de mivel a szüleidről beszélünk, nem mondhatok nemet. Fel vagy öltözve, csinos vagy és én szeretlek, ahogy ők is, szerinted kell ettől több, hogy kibírd az estét?
- Úgyis kibírtam volna az estét, hogy ezeket nem mondod el nekem, de tudod mit így sokkal könnyebb lesz. Én is szeretlek - lépek hozzá, majd nyomok egy csókot az ajkára.
Fél óra múlva már anyáék lakása előtt állunk. Ma Kimék is ott lesznek, szóval ha mondhatjuk ez egy nagy szülői vacsora lesz. Még szerencse, hogy nem vagyok már tini, mert akkor irtó cikinek találnám, na nem mintha most nem lenne az, de úgy sokkal rosszabb lenne.
Az ajtó előtt állva mély lélegzetet veszek, majd nyomom le a kilincset. Egyből az ebédlő felé vettük az irányt, hiszen biztos vagyok benne, hogy már mindenki ott van rajtunk kívül. Louis egy üveg borral sétált a kezében, miközben én bekopogtam az ajtón, így minden fej az irányunkba fordult.
- Azt hittem én vagyok az, aki mindenhonnan elkésik, ha családról van szó - nevet fel Kim - de úgy látszik, hogy az egyszer átvetted a helyem.
- Tudod nem a te pasid készül ugyanannyit, vagy kicsit többet, mint te, hanem az enyém - jegyzem meg.
Louis felé pillantok, hiszen az előbbi mondatom maga volt a teljes hazugság, de azt csak nem mondhatom, hogy nem akartam jönni és ezért késtünk. Rajtunk kívül úgysem tudja senki sem, hogy ki mennyit készül.
- Ezért még büntetést fogsz kapni - suttogja elhaladva mellettem.
Anya, amint leteszi a tálat a kezéből, egyből a konyha felé kezd húzni, azzal a dumával, hogy segítenem kell neki, ami tudom, hogy nem igaz, csak meg akarja kérdezni tőlem ugyanazokat a kérdéseket, amiket múlthéten is.
- Szóval mit mondott a doki? - dől a pultnak.
- Anya - sóhajtok fel. - Tudom, hogy aggódsz értem, ahogy azt is, hogy ezt azért teszed, mert hosszú ideig titkolóztam előtted, de ha lesz valami baj, hidd el nekem, hogy elmondom. Louis úgysem hagyná, hogy titokba tartsam. Jól vagyok, minden rendben velem.
- Most még igen - jegyzi meg halkan.
- Erős vagyok anya, ki fogom bírni és már úgysem lehet tenni semmit sem - közlöm vele fájdalmasan. - Tudom, hogy szeretsz és aggódsz irántam, de értsd meg, hogy nekem sem könnyű és jobban szeretném, ha nem minden péntek estém azzal kellene eltöltenem, hogy ide jövök hozzátok, hogy veletek legyek, de te mindig ilyen kérdésekkel bombázol. Szólni fogok, ha van valami változás.
- Rendben, megpróbálom magam visszafogni, csak nekem még ez túlságosan új, de igyekezni fogok - ölel meg.
Kezdetét vette egy újabb péntek esti vacsora, amit a családommal töltök. Kicsit furcsa volt, ugyanis senki sem hozta fel a továbbiakban a betegségem. Mindenki olyan témákról beszélt, ami megszokott, én pedig megkönnyebbültem, hiszen végre tényleg úgy érzem, hogy egy családi vacsorán veszek részt, nem pedig egy kivallatáson.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Tudom, hogy megint késtem vele, de nem kell azért aggódni, hogy nem lesz folytatás, mert biztosak lehettek benne, hogy lesz. Akkor is, ha kicsit több ideig nincs rész. Be fogom szép lassan fejezni a történetet. Még pontosan nem tudom hány rész van hátra, de én olyan 25 körül gondoltam. Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat! További szép estét és kitartást a következő hétre!