4.rész - "szeretnék róla mindent megtudni"

Louis Tomlinson

A megbeszélésre kellene figyelnem, hiszen fontos dolgokról van, de képtelen vagyok. A gondolataim a lehető legmesszebb járnak ettől a témától. Igaz, hogy a zene az életem, de most sokkal nagyobb kérdést merít fel bennem ő. Menekült előlem, hiába nem vallja be, tudom, hogy így volt és talán még mindig azt szeretné tenni, de amit tegnap mondtam neki azt komolyan is gondoltam, addig nem fogok leállni, míg el nem érem, hogy eljöjjön velem valahová és jobban megismerhessem. Lehet, hogy az elején nem voltam ilyen bátor és valószínűleg nem is lennék az, ha Harry nem oszt ki, hogy milyen beszari lettem, pedig nem vagyok az. Sosem voltam. Egyáltalán nem féltem kikezdeni egy lánnyal sem, pár éve, sőt élvezetem leltem benne. Szerettem hülyéskedni és közben megmutatni nekik, hogy nem csak egy dilinyós srác vagyok, hanem kedves és törődő is, aki bármire képes azért, hogy a kedvese mosolyogjon. Ilyen voltam én, de ez az énem nem tűnt el. Lehet, hogy kicsit bekrepált, de neki köszönhetően újra kitűztem magamnak egy célt. Meg kell róla győzzem, hogy én jobban tudom nekem mi a jó, mint ő és azzal, hogy el akar magától taszítani nem csak nekem hazudik, hanem magának is. Látom a szemeiben, érzem a gyorsan verdeső szívében és remegő testében, hogy egyáltalán nem úgy gondolja, ahogy mondja. Ő is meg akar ismerni, csak valamitől fél, valami visszatartja őt attól, hogy közeledni engedjen magához. Pedig a könyveiben, egyáltalán nem visszahúzódó, nagyon is belevaló lány, aki az elején mindig szürke kisegérnek írja le a karakterét, de amint változnak az álláspontok egyből felszabadul az igazi énje és úgy érzem, hogy ez vele is így van. Jönnie kell valaminek, inkább valakinek, aki felszabadítja a valódi énjét és megmutatja neki mi a boldogság. Mi az, amiről ír, mivel valahogy úgy érzem, hogy ő igazán boldog még nem volt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy amikor nevet vagy mosolyog az erőltetett, mert nincs így, csak azt a boldogságot, amit leír még nem élte át és talán átélni is fél. Fogalmam sincs, hogy mitől, hiszen egy csodálatos lány, akinek sikerült felkeltenie az érdeklődésem és akinek mosolyt akarok csalni az arcára, mint évekkel ezelőtt Eleanorral is tettem. Őt sem volt könnyű megismerni, de ha az ember valamit szeretne, akkor addig küzd érte, míg el nem éri a célját. Ha egyszer képes voltam áttörni egy falat, akkor ez másodjára is sikerülni fog. Meg akarom őt ismerni, teljesen. Mindent tudni akarok róla. Teljes egészében magaménak akarom tudni, aki képes megnyílni nekem és bármit elmondani legyen szó bármilyen fájdalmas dologról. Közel akarom magamhoz érezni, viszont az is a pakliban van, hogy pont ez rémisztette meg annyira, ezért nem jött el akkor reggel a találkozónkra. Létezik, hogy attól tart, hogy valaki megismerje és törődjön vele? El tudom képzelni...

- Louis! - zökkent ki Derek erőteljes hangja. - Megtennéd, hogy ebben az egy kicseszett órában rám figyelsz, nem pedig valahol kilométerekre tőlem kalandozol a gondolataidban? Rohadtul utálom ismételni magam és amúgy sincs rá időm, szóval bármi is kötötte le a figyelmed zárd el magadban, mert most arra kell koncentrálnod, amit mondok neked. Tudod, hogy sosem hívlak, ha nem fontos, de ez nagyon is az. 

- Figyelek - iszok egy kortyot a vizemből, mielőtt olyat ejtenék ki az ajkamon, amit megbánnék és csak mélyebbre ásnám magam a bajban. Fontos amiről beszél, ezt én magam is tudod, viszont számomra az is fontos, ami már órák óta leköti a gondolataim. - Szóval mi legyen az ajánlatával?

- Te is tudod, hogy nem igazán tartom jó ötletnek. Ismersz, semmi bajom Harryvel, csak... hogy is mondjam, mióta a banda szétment nem is találkoztatok. Harry és te is, meg persze a többiek is külön életet éltetek. A rajongók biztosan oda és vissza lennének ezért a dalért, de te mit éreznél, amikor ezt kellene előadd és ő már nem lenne veled, mert úgy döntött, hogy ismét LA-be költözik? Nem azt mondom, hogy ne vágj bele, hiszen ez mindkettőtöknek jót tenne, de gondolj vissza milyen volt miután útjaitok különváltak?

Igaza van, nem volt könnyű, de egy elválás sosem az, legyen szó bármilyen fajtáról. Az emlékek és az utána maradott űr mindig benned marad, de nem szabad engedni, hogy ezek uralják a jövődet. Ki kell törni és nem arra gondolni, hogy mi rossz sülhet ki belőle, hanem a jó oldalára. Harry mindig a legjobb haverom volt az évek során és szerintem semmi rossz nem lesz abban, ha írunk egy közös dalt. 

- A döntés a te kezedben van - vonja meg a vállát, sóhajtva. - Én azt sem fogom ellenezni, ha belemész, ahogy azt sem ha visszautasítod, csak mihamarabb döntsd el.

- Magamban én úgy érzem már akkor eldöntöttem amikor feldobta az ötletét - szólalok meg. - Bár akkor még nem voltam biztos benne, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ebbe nem csak nekem kell beleegyeznem, de magamban már elfogadtam, csak a te jóváhagyásodra volt szükségem. 

- Te tudod kölyök - néz rám. - Én ebbe nem szólok bele, csak annyit kérek tőled, hogy ne ess vissza abba az állapotba, amibe voltál. 

- Nem fogok - biztosítottam róla. - Mindent megteszek, hogy mostantól erős legyek, legyen szó bármiről. Nem törhet össze többet egyetlen hír sem, hiszen azzal csak magamnak ártanék. 

- Rendben, akkor ezt megbeszéltük - fordít egyet a naptárában. - Már korábban is mondtam neked, hogy lesz egy interjúd, amitől nem kell tartanod, csak szeretnék letisztázni pár dolgot, például ezt - tol elém egy fényképet.

Kikerekedett szemekkel nézem az előttem heverő képet. Pontosan tudom, hogy mikor készült és ki van rajta, csak azt nem értem, hogy került ez a média kezébe?! De ha Derek látta a képet, akkor biztos vagyok benne, hogy ő is felfedezte már őket. Vajon, hogy fogadta? Bár kétlem, hogy annyira meglepődne rajtuk, csak éppenséggel az érdekel, hogy cikkeket is olvasott-e. Fogalmam sincs, hogy azok vannak-e, de már elég jól ismerem a médiát és tudom, hogy minden képből lehoznak egy kicicomázott cikket, amivel persze csak bonyolítják az életem. Nem akarom, hogy hülyeséget írjanak, olyat ami nem is igaz, bár arra nem mernék megesküdni, hogy sosem lesz az, de még nem és addig szeretném, ha senki sem bombázna ilyen kérdésekkel. Derek feszült viselkedését teljesen megértem, hiszen sosem szerette, ha eltitkolok előle dolgokat, de erről most nem én tehetek és semmi sem történt azon kívül, hogy párszor beszéltem vele. 

- Látom még nem láttad ezeket - morogja. - Tudni szeretnék erről mindent, amit eddig nem mondtál el - jelenti ki. - Legfőbbképpen az érdekel, miért nem tudok én erről?

- Semmi sem történt, csak beszélgettünk - vallom be. - Nem kell dühösnek lenned, hiszen most tényleg azt mondom, ami valójában történt. Beszélgettünk és ma este is fogunk találkozni, de Derek semmi komoly, még csak most szeretném őt megismerni. Ha bármi lesz, akkor tudni fogsz róla és nem a médiából, mivel tudod jól, hogy előlük mindent addig titkolok, míg csak lehet. 

- Akkor gondolom nem is kell semmit sem mondanom neked arról, hogy az interjún mit említhetsz meg és mit nem - ráncolja a homlokát. - Tisztában vagy vele, hogy úgy fogják feltenni a kérdéseket, hogy ki lehessen majd fordítani a szavaid, szóval arra kérlek, hogy ne adj kétértelmű válaszokat és semmi olyat sem, amibe bele tudnak kötni.

- Derek, nem ez az első interjúm és nem is az utolsó - sóhajtok fel. - Tisztában vagyok vele, hogy mit kell mondanom és ne aggódj nem akarom sem őt sem magam belekeverni a pletykákba, ami már anélkül is terjed. Elég a mostani, de tovább nem fogom hagyni, hogy fokozódjon. 

Miután mindent megbeszéltünk és elindultam kifelé, sietős léptekkel közelítem meg az utcát, ahol a barátom él. Igaz, jöhettem volna kocsival is, de jót tesz a reggeli hűvös levegő, amikor még szinte üresek az utcák és nem kell attól tartanom, hogy letámadnak, hiszen a legtöbben suliban vannak, akik pedig nem azok kevesen vannak. Zsebredugott kezekkel gondolkodom a délutánon. Vajon most is faképnél hagy vagy el fogj jönni? Láttam rajta, hogy érezte minden szavam komolyan gondoltam, ha most nem jön el, akkor tényleg képes lennék bejárni egész Londont, hogy megtaláljam. Viszont a szemébe nézve láttam, hogy bűntudata van és úgy érzem, hogy most képtelen lesz nem megjelenni, mivel azzal csak magának okozna csalódást saját magában. El fog jönni és beszélgetünk, tisztázzuk a dolgokat, hiszen muszáj neki elmondanom a cikkeket még akkor is, ha már látta őket. Tudnia kell, hogy én mit gondolok, mielőtt valami butaságra gondolna. 

Harry lakásához érve, egyre biztosabb lettem abban, hogy én fogom őt felébreszteni, hiszen még korán van ahhoz, hogy felébredjen és valamiért képtelenség elhinnem, hogy leszokott erről a szokásáról. Morcos lesz, de én már sokszor tapasztaltam milyen az az énje, viszont tudom, hogy a hírrel majd fel tudom őt dobni.

Kopogok. Már legalább három perce várakozom az ajtóban, így biztos vagyok benne, hogy igazam volt és még tényleg alszik. Ujjam a csengőre helyezem, majd lenyomom azt, el sem engedve, míg dübörgő lépteket nem hallok.

- Mi a faszom van már? - vágódik ki az ajtó, egy dühös Harryvel mögötte. Haja kócos, szemei résnyire vannak csak nyitva és hangja pedig olyan rekedt, hogy idegen ember, aki még nem tapasztalta nála ezt a hangot, biztosan nem értene belőle egy szót sem. - A kurva életbe Louis, tudod te hány óra van? - mordul rám, amint rájött, hogy én vagyok az.

- Neked is helló, Harry - mosolygok rá, majd lépek be az ajtón, mellette elhaladva. Hallom, ahogy a hátam mögött morogva csapja be az ajtót, majd káromkodja el magát. Az elején még zavart, de nem telt sok időbe, hogy hozzászokjam milyen is ébredés után. Én sem vagyok az a kedves személy, de ő mindenkin túltesz, viszont mindenki elfogadja, ahogy én is.
- Elárulnád, hogy mit keresel itt ilyenkor? - vágja le magát a kanapéra, majd mellkasa előtt dühösen összefonja a karjait. - Bármiért is jöttél nagyon remélem, hogy fontos, különben nagyon ki leszek rád - néz a szemembe, mire én csak vigyorogni kezdek rá. Egy szavát sem kell komolyan gondolni, ezt már rég megtanultam.
- Hát te mondtad, hogy jöjjek, ha megtudok valamit - ülök le a fotelba. - Több dolog is a felszínre került és persze szükségem van a tanácsodra is.
Kijelentésemre az arcán lévő izmok ellazultak és egy mély sóhajtás után, teljesen eltűntek. Szinte biztos vagyok benne, hogy sejti miről van szó, hiszen tegnap is mondtam neki, hogy találkozni fogok Derekkel, hogy megbeszéljem vele a dolgokat és azért vett vissza egy kicsit a viselkedéséből, mert ez számára is pontosan olyan fontos, mint számomra.
- Mit mondott Derek? - kérdi elnyomva egy ásítást.
- Hát először nem igazán örült az ötletnek, mert félt, hogy újra olyan állapotba kerülök, ahonnan nehezen másznék ki, de azt mondta, hogy az én döntésem, elfogadja azt is, ha nemet és azt is, ha igent mondok neked. Gondolom mondanom sem kell, hogy döntöttem.
- Szóval akkor mehet a közös szám? - jelennek meg gödröcskéi. - Hát persze, hogy mehetnek - csapja össze a kezét. - Na látod most megbocsájtom neked azt, hogy hajnalok hajnalán felkeltettél, mert ez egy jó hír mindkettőnk számára, de most szükségem van egy kávéra... de nagyon - áll fel, majd indul el a konyha felé, ahová természetesen követem. - Öm, nem akarlak siettetni, de neked mikor lenne időd összeülni és kitalálni, alkotni valamit? - pillant vissza rám.
- Milyen kedves vagy - mondom gúnyosan, mire csak megvonja a vállát. - Hát a ma este biztosan nem, de holnap ráérnék - teszem hozzá.
- Megegyeztünk. Tényleg, te ma találkozol azzal a lánnyal - gondolkozik el. - Ugye most nem fogsz azon agyalni nekem itt, hogy eljön-e vagy sem?
- A múltkor sem tettem ilyet - vágom rá, kicsit hamar. - Na jó...
- Louis, te nem ilyen vagy. Mindketten pontosan tudjuk, hogy sosem esett nehezedre becserkészni egy lányt és szerettél küzdeni a céljaidért, de amikor pár napja találkoztunk és láttam rajtad, hogy alig mertél odamenni hozzá olyan, mintha egy teljesen másik emberré váltál volna. Áll a sarkadra és küzdj érte, ahogy régen Eleanorért is.
- Már felnyitottad a szemeim Hazz, nem kell itt prédikálásokat tartanod, hiszen tudom, hogy milyen voltam és azt is, hogy most is pontosan ugyanolyan vagyok, majd meglátod - jelentem ki. - De szeretnék még mondani, vagyis inkább mutatni valamit - vettem elő a telefonom, majd toltam elé. - Nem tudom, hogy ő látta-e már, bár kétlem, hogy nem, de mi van, ha emiatt nem fog eljönni?
- Most mondtam, hogy ne kezdj el ezen agyalni Louis! - mordul rám Harry, majd telefonom kezeibe veszi és görgetni kezdi az oldalt. - Hát ez érdekes, de biztos vagyok benne, hogy nem te vagy az első akivel összehozzák, hiszen te magad mondtad, hogy elég híres író. Szerintem ez számára érthető és nem fog tőle kiakadni. El fog jönni és meglátod, hogy nem fog semmi rosszat mondani róla.
- Ha őt nem is zavarja majd, bár azt kétlem, engem igen - sóhajtok fel. - Miért nem lehet egy percem, hogy ne hozzanak össze senkivel? Hogy éljek, ha minden lépésem figyelik, amióta újra énekelni kezdtem?
- Már az elején is tudtuk, hogy mit vállalunk azzal, hogy színpadra állunk - foglal helyet Harry. - Tudtuk, hogy a kamerák folyamatosan a nyomunkba lesznek és minden lépésünket figyelni fogják, de elfogadtuk. Te is elfogadtad. Azt nem mondom, hogy kicsit sem zavart soha, de beletörődtél. Szerintem most csak az a baj, hogy elszoktál ettől, de meglátod, hogy hetek múlva már nem fogod figyelembe venni, míg nem lesz belőle kisebb vita vagy valami...
- Igazad van - bólintok rá. - Az elmúlt időben, ez nem igazán volt jellemző az életemre és kicsit furcsán érint, hogy most újból a részese vagyok.
Még két órát töltöttem Harrynél és mindent megbeszéltünk ebben az időben a holnapi napról. Furcsa lesz újból vele dolgozni, mivel biztosan felidézi majd bennem a régi emlékeket, amikor még öten-négyen írtunk, de élvezni fogom, ebben biztos vagyok. A vele való írás, szinte mindig hülyéskedésből állt, eleinte nem is koncentrálunk a dalokra, csak amikor már nagyon késő van. De a legtöbb embernél a jó ötletek akkor érkeznek, amikor kicsit elfáradt. Akkor tudja igazán kiadni magából az érzéseit. Velem ez mindig így volt. Energiával töltve sosem írtam még dalt és nem is fogok, mert akkor egyszerűen képtelen vagyok odafigyelni a gondolataimra. Le kell vezetnem és utána kiadnom magamból az elzárt érzelmeim.
Már csak egy órám maradt a találkozóig és ahogy egyre jobban közeleg az időpont, felmerül bennem az az érzés, amit akkor éreztem, amikor nem jelent meg reggel. Vártam rá másfél órát, bíztam benne, hogy megjelenik és azt mondja csak elaludt, pedig tudtam, hogy nem így van, de egy apró részem szerette volna ezt elhinni. Szerette volna, mivel akkor nem azt jelenti, hogy miattam nem jött el. Bevallom az is megfordult a fejemben, hogy az zavarja, aki vagyok vagy esetleg, ami a dedikáláson történt. Annyi minden felmerült bennem, hogy kezdtem elhinni tényleg én vagyok a hibás azért, hogy nem jött el. A rá következő napon pedig szarul voltam, amit persze a körülöttem lévő emberek is észrevettek, de senkinek sem árultam el mi bajom, csak Harrynek. Ő pedig jól gatyába rázott és akkor képes voltam magam újra összeszedni, egészen addig míg tegnap újra meg nem láttam. Az arca rémült volt, amikor észrevett. Szeretném megtudni, hogy mire gondolhatott, mit érezhetett, szeretnék róla mindent megtudni és az elkövetkezendő órákban azon leszek, hogy ez meg is történjen.

Sziasztok! Remélem tetszett! Köszönöm a kommenteket és az olvasókat! Várom a véleményeiteket!