12.rész - Megfejthetetlen probléma

Louis Tomlinson

- Mi bajod van, Louis? - hallom meg Harry kérdését, de mit sem törődve vele folytatom, amit eddig tettem. Idegesen járkálok az aprócska szobába a gondolataimba merülve. Amióta eljöttem Mistytől folyamatosan azon kattog az agyam, hogy mit titkolhat előlem. Utálom a titkokat, főképpen akkor, ha olyan személy próbál meg elrejteni valamit előlem, aki fontos nekem. Szeretném, ha őszinte lenne velem, de tisztában vagyok vele, hogy az nem olyan egyszerű. Fél attól, ha a titka kiderül, akkor elveszít engem, innen pedig rögtön világossá válik számomra, hogy fontos dologról van szó, hiszen, ha nem így lenne, akkor nem húzni ennyit az időt. Nem akarom erőltetni, de ha ez így megy tovább sokáig, akkor ki fog készíteni ez az egész. Tudni akarom mi van vele, hiszen fontos nekem. Azt akarom, hogy a barátnőm legyen, de nekem fontos a bizalom és a hazugság nélküli kapcsolat. Tudnom kell, hogy nem titkol előlem semmit és ebben a pillanatban biztos vagyok benne, hogy igenis van egy titka. Nem hiába lett rosszul előttem. Fél órát ájult el, ami szintén nem normális dolog és biztos vagyok benne, hogy nem azért történt ez meg, mert fáradt volt vagy keveset evett, szerintem ennek máshoz van köze, csak az a baj, hogy arra már nem jövök rá, hogy mihez. Most nem szabadna idegeskednem, csak a hamarosan kezdődő koncertre koncentrálnom, de nem megy és ez csak idegesebbé tesz, hiszen ez egy fontos pillanat az életemben, hogy Harrynek is. Nem cseszhetem el, egyikünknek sem. - Hallod, amit kérdezek? Lou, amióta megjöttél olyan vagy, mint egy rögzített bomba, ami bármelyik percben felrobbanhat. Mi a franc történt, ami ennyire megviselt?

- Te mégis milyen lennél, ha valaki előtted lenne rosszul, majd fél órára kiütné magát, utána pedig azt mondaná neked, hogy ne kérdezgesd, hanem várd meg míg ő mondja el neked? - állok meg, majd fordulok felé. - Kurvára utálom, ha titkolóznak előttem, főként akkor, ha látom, hogy nagy dologról van szó.

- Miről beszélsz? - ráncolja a homlokát. - Mistyvel van valami? Hát persze, hogy vele, hiszen tőle jössz. Akarsz róla beszélni? - kérdi, mire felsóhajtok. - Persze, mindketten tudjuk, hogy ez nem a megfelelő időpont, de azzal is tisztában vagyunk, ha nem adod ki magadból és feszülten állsz ki a színpadra, akkor el fogod baszni az egészet, amire semmi szükség. Szóval hallgatlak. 

A hajamba túrva vágom le magam a kanapéra, majd sóhajtok fel. Igen, el kellene neki mondanom, de mi a francot mondjak, amikor még én magam sem értem az egészet?! Fogalmam sincs, hogy mi történik vele, csak látom, hogy valami nincs rendben. Valami rossz közeleg. Egy valamit tudok biztosan, ami nem más, hogy minden vele eltöltött pillanat érzéseket vált ki belőlem. Érzem, ahogy az iránta érzett szerelmem egyre erősebb és valósabb lesz. Eddig csak kedveltem, de már be merem vallani, hogy nem csak kedvelem, hanem szerelmes is vagyok bele, amit ma biztosan meg is mutatok neki. Tudom, hogy minden a bizalomra épül és ha megbízik bennem, akkor hamarosan azt is elárulja, hogy mi a baj. Már csak az a kérdés, hogy én képes leszek-e azt kivárni...

- Valamit nem mond el nekem - kezdek bele. - Tudom, hogy mit érzek iránta és ez minden perc elteltével erősebb és szorosabb, de ő titkol valamit. Látom a jeleket, tudom, hogy valami baj van, de ő nem árulja el, nekem meg nem áll össze a kép, vagy ha mégis megpróbálom kitalálni mi lehet a baj, akkor olyan dolgok jutnak az eszembe, ami a frászt hozza rám. Tegnap mikor odaértem Kimmel veszekedett és mindketten sírtak, majd elájult és fél órát ki volt ütve. Kim úgy gondolja, hogy nekem is tudnom kell a dologról, amivel biztosít róla, hogy fontos és nem halasztható, de Misty halasztani szeretné...

- Tudom, hogy ilyenkor semmi sem nyugtatja meg az embert, ha a szerelméről van szó - ül le mellém - de azzal, hogy erőlteted vagy próbálod kiszedni belőle a tudta nélkül csak rontasz a helyzeten, hidd el én tapasztaltam... ha fontos és a történtek után annak hiszem, akkor el fogja neked mondani. Neki is fontos vagy még ha nem is vallja be magának és neked sem, de nem tudja titkolni. Látszik rajta, ahogy rajtad is. Bármi is az a bizonyos dolog meg fogod tudni, csak adj neki időt... és próbálj meg most a koncertre koncentrálni és az utána lévő randidra, meglátod, hogy minden rendben lesz.

- Ez vicces - nevetek fel erőltetten. - Pont úgy érzem magam, mint évekkel ezelőtt, amikor El-el voltak gondjaim és az egyik koncert előtt beszéltünk, csak a fiúk hiányoznak...

- Nem csak neked... különben, ha már a fiúknál tartunk. Tudod, hogy lesz az a díjátadó és arra mindenki meg van hívva. Lehet, hogy feloszlottunk, de meghívtak minket... Én napok óta azon gondolkozom, hogy menjek-e el rá vagy ne. Találkozni akarok a többiekkel vagy nem? De mindig oda jutok, hogy hiányoznak és nem fog semmi baj lenni abból, ha egy rövid időre újra együtt leszünk, te, hogy gondolod?

Erről már én is hallottam, de vegyesek az érzéseim. Az egyik részem látni akarja a többiek és elhinni, hogy minden olyan, mint régen, de a másik fél, mert nem akarok újra mélypontra kerülni, mert velük töltöttem egy kis időt, utána meg újra el kell válnunk... Hiányoznak, de nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Harryvel való találkozásom jól sült el, hiszen mi jóba vagyunk, de a többiekkel fogalmam sincs, hogy mi lenne, főképpen nem Zaynnel. Gratulálnék neki, mivel nem vagyok egy fasz, de a kapcsolatunk soha nem lehetne olyan, amilyen előtte volt érthető okok miatt. De ezen még van pár napom gondolkodni...

- Én is gondoltam rá... csak nem tudom, hogy mi lenne miután újra elválnának az útjaink... nehezen viseltem az előbbit is, de még meggondolom.

- Senki sem mondta, hogy elválnak az útjaink, csak már nem vagyunk egy banda, azt nem kell úgy érteni, hogy nem találkozhatunk vagy beszélhetünk, hiszen hosszú időt töltöttünk együtt és érthető, hogy hiányzik a másik társasága. 

- Még meglátom - bólintok rá. - Még úgyis van pár napunk, amíg ezen gondolkodhatunk.

- Ez is igaz - áll fel, majd túr a hajába. - Készen állsz? - fordul felém vigyorogva.

- Ha rávágnám, hogy igen, hazudnék, de meg akarom csinálni, azt akarom, hogy adjuk elő azt a dalt és mutassuk meg, hogy mit alkottunk - indulok el utána.

A gyomromban ismét érzem azt a bizonyos görcsöt, ami minden koncert előtt ott szokott lenni. Félek kiállni és kettesben énekelni Harryvel, mert kicsit úgy érzem, mintha ezzel elárulnám a többieket, de nem szabad örökké félelemben élnem. Senkit sem árulok el, hiszen már nem létezik olyan, hogy One Direction, már a múlté, már csak Harry, Niall, Liam, Zayn és Louis vagyunk, semmi több. Mindannyian külön utakon folytatjuk, de nem felejtjük el, hogy honnan kezdtük és hogy jutottunk el idáig. Megérdemeljük amink van és tovább kell folytatnunk a karrierünket egymagunkba, ahogy minden más banda is, aki eddig feloszlott.

Már most tisztán látom a táblákat, amiket a rajongóink tartanak. Mosolyogva olvasom végig őket, miközben megakad a szemem egy íráson: Larry. Régen kicsit felhúzott, amikor ezt láttam, de most mégis örömmel tölt el, hogy miért? Egy emléket idéz fel bennem. Lehet, hogy néha úgy nézett ki, hogy többek vagyunk, mint barátok, Harryvel, de ez sosem volt így. Csak nagyon közeli barátok, akik néha félreérthető mozdulatokat tesznek. De ezek is mi voltunk. Minden pillanatra úgy kell visszagondolni, hogy megérte, mert minden, ami az életben történik az okkal lesz úgy ahogy. Megismerkedtünk, egy családot alkottunk, majd szétváltunk, de ez még nem azt jelenti, hogy az emlékekre nem mosolyogva tekintünk vissza. Mert az a pár év, életem legszebb évei voltak, ahol életreszóló barátságot kötöttünk és sok szép emléket szereztünk, már ezért megérte, még ha a vége nem is pont úgy alakult, ahogy az elején terveztük.

A közönség soraiban Mistyt keresem, akit hamar meg is találok. Már sokkal jobban néz ki, mint reggel, ami kicsit megnyugtat, de még mindig aggódom érte és fogok is míg meg nem tudom, hogy mi volt az az egész. 

A helység elsötétül, míg a rajongók egyre hangosabbak lesznek. Tisztán ki lehet venni a neveinket a sikításukból. Behunyt szemekkel számolok el tízig, majd miután azt hallom, hogy és most. Felnyitom őket, majd leülök a számomra kijelölt helyre, Harryvel a nyomomban. Felcsendülnek az első akkordok, mi pedig énekelni kezdünk. A rajongók visszafojtott lélegzettel hallgatják a sorainkat, pedig ez nem is egy pörgős szám, ők sikítani kezdenek, bár szerintem náluk ez csak az öröm. Látom, ahogy néhány lány könnye kicsordul, meg sem próbálják eltüntetni, hiszen el vannak foglalva azzal, hogy hallgatják a számunkat. Tekintetemmel Mistyt keresem, aki mosolyogva néz minket, miközben alig észrevehetően a számra dülöngél.

***

Az adrenalin csak úgy tombol az ereimben. Fel vagyok pörögve, de nem csak én, hanem Harry is. Mint általában régen is, most is megszegtük a szabályt, amit nem kellett volna, de hát kit érdekel, mikor embereket tettünk vele boldoggá. Leszaladtunk a színpadról, majd néhány fényképet készítettünk a rajongókkal, amivel valószínűleg életre szóló emléket szereztünk nekik, szóval már ez is megérte.

- Mindjárt visszajövök - jelenik meg Harry képen egy perverz vigyor, amit én szemforgatva jutalmazok, hiszen tudom, hogy mire készül vagyis inkább csak sejtem, de tudom, hogy nem változott, szóval valszínűleg valamelyik lányt akarja befűzni.

- Csodásak voltatok - jelenik meg előttem Misty, majd ugrik a nyakamba, mire én szorosan ölelem magamhoz. - Nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz, de örülök, hogy itt lehettem és annak is, hogy azon a napon megismertelek téged - suttogja, miközben egy puszit nyom az arcomra.

- Mi az, hogy nem gondoltad volna, hogy ilyen jó lesz? - vonom fel a szemöldököm sértődötten. - Még szép, hogy jó lett, mert mi csináltuk - mosolyodom el. 

- Látom az egódnak megártott ez a pár perc - vádol meg nevetve. - Miközben néztelek és hallgattalak titeket végig azon gondolkoztam, hogy ti mire gondolhattok, mit érezhettek, amikor énekeltek, mert látszik, hogy élvezitek.

- Én rád gondoltam - nézek a szemeibe, mire arcán pír jelenik meg. - Már napok óta csak rád gondolok a nap minden egyes percében - lépek hozzá közelebb. Kezeimet a derekára helyezem, miközben érzem, hogy szaporábban kezdi venni a levegőt. - Emlékszel, hogy mit mondtam neked pár órával ezelőtt? - kérdem tőle.

- Igen... - motyogja. Zavarban van, pedig az írókat nem lenne szabad könnyen zavarba hozni, de úgy látszik nekem tehetségem van benne. - Louis, bámulnak...

- Nem érdekel - döntöm a homlokom az övének. - Ma estére elrabollak - mosolygok rá. - Nem szó szerint, de nem engedem senkinek sem, hogy elvonja a figyelmed, mert az elkövetkezendő pár órában csak rám fogsz figyelni. Biztos vagyok benne, hogy minden pillanatát élvezni fogod. És a nap végére, végre megtehetem, amit már olyan régóta szerettem volna megtenni.

- R-rendben...

Sziasztok! Sajnálom a sok késést! Nem akarok mentegetőzni, mivel nem szeretek, de elmondom az okát, hogy ne lepődjetek meg, ha majd lesz még ilyen. Végzős vagyok a gimiben és most volt a próbaérettségi, amire elég sokat kellett tanulni és még kell is, ha el szeretném érni, hogy bejussak az egyetemre, amire szeretnék. De a blogot nem fogom abbahagyni, ezért nem kell aggódnotok. Be fogom fejezni, mert van hozzá ötletem, csak időm nincs, de majd kerítek! Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat!