8.rész - Döbbenet

Louis Tomlinson

  A napok gyorsan telnek, észre sem vettem és már megérkezett az interjú napja, ami azóta egy kicsit változott. Már nem csak én leszek a hatalmas stúdióban, hanem Harry is. Egyszerre akarnak velünk beszélni, hiszen két napja kiderült, hogy duettezni fogunk, ami persze mindenkit nagyon érdekel, így úgy döntöttek, hogy egyszerre faggatnak ki minket. Azon a kanapén, ahol két évvel ezelőtt még négyen ültünk, már csak ketten fogunk és már nem mint egy banda, hanem csak két jó barát. Furcsa lesz, de örülök, hogy Hazz is ott lesz  velem és ha kell, akkor kihúz a szarból, mint a régi szép időkben. De nem csak ő van velem, hanem Misty is. Igaz, nem volt könnyű rávenni, hogy elkísérjen erre az alkalomra, de sikerült meggyőznöm, aminek nagyon örülök, ugyanis szeretném, ha hallaná, amit mondani fogok. A többiek lehet, hogy nem fogják érteni az üzenetét, de bízom benne, hogy ő igen, hogy neki le fog esni mit szeretnék üzenni a szavaimmal. 

  - Te jobban izgulsz, mint én - mosolygok rá - pedig én állok ki rengeteg ember elé percek múlva - simítok ki egy tincset az arcából - nem pedig te.

  - Érted nem izgulhatok? - pillant fel rám. - És különben is, kicsit úgy érzem, hogy én is a részese leszek, hiszen kétlem, hogy engem nem fognak megemlíteni neked az elkövetkezendő egy órában. Biztosan szóba kerülök és fogalmam sincs, hogy mit fognak kérdezni vagy mi lesz utána, de bízom benne hogy minden a legnagyobb rendben lesz - bújik hozzám, mire én nevetve ölelem át. Az utóbbi időben megváltozott a kapcsolatunk, nem tudom, hogy pontosan milyen irányba is tart, de tetszik.

  - Csak az igazat fogom mondani, Hercegnő - suttogom. - Hogy ki hogyan fogja értelmezni az már nem az én problémám, de ne aggódj nem fogok botrányt kelteni - nyomok egy puszit a homlokára. - Semmit sem mondok majd, amivel téged elveszíthetnélek - nézek a szemeibe - hiszen nem az a célom.

  - Lou - sóhajt fel - ezt már megbeszéltük, barátok lehetünk, de többek nem. Nem akarom, hogy bárki is többet gondoljon rólunk, mint ami igazából van. Csak barátok vagyunk.

  - Tudod, hogy nekem az nem elég - húzom magamhoz közelebb - nem elég, mert én nem csak a barátod akarok lenni. Bármire képes lennék, hogy ezt te is elfogadd és ne akarj ellene semmit se tenni. Fontos vagy nekem, törődni akarok veled és megmutatni mi az a szeretet, de ahhoz neked is engedned kell - tolom el egy kicsit magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. 

  - Nem akarok veled veszekedni - közli velem - de ne hozd fel ezt újra, különben még azt is elveszíted, amid most van. Nem lehetünk többek és kérlek ezt fogadd el - nyom egy puszit az arcomra, majd sarkon fordul és elindul az öltözőm felé. Utána szeretnék menni, de már nincs rá időm, hiszen két perc múlva élőben kell énekelnem, ami fogalmam sincs, hogy fog sikerülni a történtek miatt. Neki akartam énekelni, de ő nincs is itt.

  - Minden rendben? - jelenik meg mellettem Harry. - Mindjárt kezdünk, hol van Misty? - néz körül.

  - Azt hiszem egy kicsit összevesztünk - sóhajtok fel. - Miért van az, hogy én többet akarok tőle, ő pedig folyamatosan ellök magától? - sóhajtok fel. - Nem értem, hogy miért viselkedik így, amikor látom, hogy mit érez és mennyire boldog amikor magamhoz ölelem, érzem és tudom, hogy ő is érzi, de akkor miért taszít el, amikor én azt mondom, hogy többet akarok? Ma terveim voltak, de már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet. Félek, ha megteszem akkor végleg elveszítem őt. 

  - Kockáztatni kell haver, hiszen ha nem teszed, akkor az is lehet, hogy elbénázod az utolsó esélyed is, hogy valaha több legyen köztetek s biztos vagyok benne, hogy nem ezt szeretnéd. 

  - Igazad van - veszek egy mély levegőt. - Ha nem kockáztatok nem is nyerhetek, nem igaz? Na essünk túl az éneklésen és ezen az egy órán, hogy utána megbeszélhessem vele a történteket, ha egyáltalán még szóba akar velem még állni. 

  Furcsa lesz úgy énekelni egy régi számunkat, hogy már csak ketten tesszük, de kell a változatosság is, nem igaz? Lehet, hogy nem helyes, amit teszünk, hiszen a One Direction, csak a többiekkel az igazi, de míg nem készül el a közös számunk és közös interjút kell adnom Harryvel, akkor a régi számaink közül fogunk választani, abban bízva, hogy a többieket nem fogja érdekelni. 

  Izgulok, pedig már rég nem tettem ilyet éneklés előtt, de ez most más, mint a többi hiszen Harry is itt van, akiről azt hittem sosem énekelhetek újra együtt, de most mégis itt ülünk egymás mellett, arra várva, hogy elkezdjük az egyik volt sikerszámunkat. Tekintetemmel folyamatosan a színfalak mögé nézek, arra várva, hogy felbukkanjon Misty, de hiába, nem látom sehol. Ha mégis itt van, akkor jól elbújt előlem. Szemeimet behunyva kezdek bele a részembe, majd amint kinyitom őket pillantom meg a lányt, aki egyenesen engem néz, pislogás nélkül. A refrént végig a szemeibe nézve éneklem Harryvel, abban bízva, hogy észre fogja venni mit akarok neki ezzel üzenni és nem taszít el ismét magától.
  A szám végén hatalmas tapsvihar tör ki a stúdióban, mi pedig megöleljük egymást, majd vigyorogva közelítjük meg a kanapét. Amint a hangok elcsendesülnek, a műsorvezető mosolyogva üdvözöl minket.
  - Srácok! Jó újra látni titeket - néz ránk. - Szinte semmit sem változtatok az elmúlt időben. Bár azt nem tagadhatom, hogy a te - mutat Harryre - egy kicsit megnőtt.
  - Igen - nevet fel a mellettem ülő srác. - Ahányszor egy régi ismerősömmel találkozom mindig ez az első mondata felém, de lassan kezdek hozzászokni.
  - Ez érthető, hiszen amikor utoljára itt voltatok sokkal rövidebb volt. Hogy vagytok? Milyen érzés úgy itt ülni, ebben a stúdióban, hogy a többiek már nincsenek veletek? Milyen volt ketten énekelni azt a számot, amit eredetileg öten énekeltek, később pedig már csak négyen? - teszi fel az első kérdéseit.
  - Azt hiszem ezt mindkettőnk nevében mondhatom, hogy kicsit furcsa itt ülni a többiek nélkül és úgy énekelni, hogy ők már nincsenek itt, de elég időnk volt ebbe beletörődni. Külön folytatjuk az útjainkat és ezen már semmi sem fog változtatni - kezdek bele. - Ez nem azt jelenti, hogy nem hiányoznak, mivel nem telik el úgy nap, hogy pár pillanatra ne gondoljunk rájuk, legalábbis velem nem, mivel hosszú időn keresztül egy családot alkottunk, de úgy gondolom, hogy egyszer mindennek vége szakad és ezt el kell fogadni. A kapcsolatunk azért még nem szakad meg, mert nem alkotunk egy bandát, csak már nem olyan szoros mint akkor volt.
  - Igen, Lounak teljesen igaza van. Lehet, hogy nem vagyunk együtt, de attól még mindig fontosak számunkra. Tervezzük, hogy a jövőben valamikor szervezünk egy találkozót, ahol hosszú idő után mindenki egy helyen legyen, bár ez még csak egy ötlet, de szerintem mindenki benne lenne vagyis nagyon remélem - túr a hajába Harry. - Az, hogy most négy helyett csak ketten ülünk ezen a kanapén, számomra nagyon furcsa, hiszen mikor utoljára itt voltunk ők is itt voltak, de el kell fogadni a változásokat. Attól, hogy mi különváltunk az élet még megy tovább.
  - Ez teljesen érthető, hiszen tényleg hosszú időn át voltatok együtt, mint banda, most pedig már ti is csak barátokként ültök itt. Mikor találkoztatok újra és hogyan?
  - Pontosan nem emlékszem mikor, de nem volt az olyan régen. Egy kávézóban találkoztunk. Azt hittem, hogy csak káprázik a szemem és az nem is Louis, csak nagyon hasonlít rá, de amikor bátorságot véve magamon odamentem hozzá és megszólítottam, akkor kiderült, hogy jól láttam és tényleg ő volt az. Beszélgettünk, majd azon vettük magunkat észre, hogy minden olyan mint régen, hiszen tudod, hogy mi közel álltunk egymáshoz és ahogy látszik ezen az idő múlása sem változtatott.
  - Ezt jó hallani, biztos vagyok benne, hogy a rajongóitok is örülnek neki - mosolyog ránk - ahogy annak is, ami a napokban kiderült. Igaz, hogy egy közös számmal készültök számunkra? - mindketten bólintunk. - Mesélnétek egy kicsit erről.
  - Igazából ez az ötlet Harryé volt, én csak belementem. Miért ne tettem volna, hiszen ez egy olyan ajánlat, amivel sok ember tehetünk boldoggá és hát nekem is hiányzott a közös munka. Annyit még elárulhatok a számról, hogy nagyon jól halad és a rajongók biztosan örülni fognak neki.
  - Amikor a számokat írtuk Louval úgy éreztem, hogy visszautaztunk az időben és minden olyan, mint régen. Hülyéskedtünk, viccet csináltunk az írásból, de egyben komolyan is vettük. Nem ígérhetem, hogy lesz még más közös számunk is, de azt igen, ha esélyt kapunk rá én biztosan nem fogom visszautasítani.
  - Amikor először meghallottam a hírt, azt hittem, hogy csak egy pletyka és nem csak én, hanem sok rajongó is, de most ti megerősítettétek, hogy nem csak egy kitaláció az egész, hanem valóság. Biztosan merem állítani, hogy mind nagyon várjuk, hogy kikerüljön a számotok és reménykedünk benne, hogy nálunk adjátok majd először elő. De most meséljetek egy kicsit magatokról. Harry, ha forrásaim nem csalnak, akkor igaz, hogy úgy döntöttél egy kis időre visszaköltözöl London városába magad mögött hagyva LA-t?
  - Igen - bólint rá barátom. - Imádom az LA-i életet és néha hiányzik a meleg, de London is hiányzik, szóval most úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm. Pontosan nem tudom megmondani neked, hogy mennyi időre, de az biztos, hogy nem csak pár hétre. Szeretnék végre a saját karrierem is koncentrálni és magamnak is számokat írni, nem csak más hírességeknek. Persze nagyon jó volt a velük való közös munka, de hiányzik az éneklés, így most próbálok egy kisebb lemezt összedobni, míg itt vagyok, amin biztosan szerepelni fog a Louissal való közös dalunk is.
  - Erről még semmit sem hallottunk, de már kíváncsian várjuk azt a napot, amikor a polcokon megjelenik majd az albumod. És mi a helyzet a lányokkal, ha jól tudom, akkor LA-ben párkapcsolatban éltél, mi lett vele?
  - Erről nem igazán szeretnék beszélni - sóhajt fel. - De annyit elmondok, hogy nem igazán illettünk össze és vége van a dolognak, viszont a részletekbe nem mennék bele.
  - Igazán sajnálom - szomorodik el. - Viszont biztos vagyok benne, hogy ennek kint nagyon sokan örülnek, hiszen a rajongói táborod még mindig imád téged és valahol a nagyvilágban létezik egy olyan lány, aki boldoggá fog téged majd tenni, csak meg kell várnod, hogy eljöjjön az ideje. De ha már a lányoknál tartunk - fordul felém, mire egyből tudom, hogy mit fog tőlem kérdezni - jól tudom, hogy Misty Stonenal elég jó viszont ápolsz? - mutat a tv-ben lévő közös képekre, amiket a paparazzik készítettek rólunk.
  - Tudtam, hogy el fog jönni ez a kérdés - kezdek bele. - Gondolom az egész sztorira kíváncsi vagy, úgyhogy azt hiszem a legjobb lesz, ha az elején kezdem. Mistyvel egy dedikáláson találkoztam, amit ő tartott. Igen, tisztában vagyok vele, hogy most mindenki azt kérdi én mióta szeretek olvasni, amire most választ is adok. Az, hogy a banda szétment sok mindent megváltoztatott az életemben, elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amikre nem volt időm. Többet fociztam és az olvasásra is rászoktam. Misty könyvei nagyon tetszettek, mivel nem próbálta velük azt üzenni, hogy az élet szép és csak boldogság létezik benne, hanem a valóságot írta le. Létezik szerelem, szenvedély, de egyben van egy vég is, amin senki sem tud változtatni. De ha azt a személyt teljes szívedből szereted, akkor képes vagy miatta elviselni minden fájdalmat, képes együtt élni vele, mert szereted, történjék bármi is. Nagyon jó drámákat ír és a könyveiből úgy éreztem, hogy kicsit ismerem őt, de rá kellett jönnöm, hogy valójában akkor ismertem meg, amikor küzdeni kezdtem a barátságáért. Lehet, hogy ez furán fog hangzani, de menekült előlem, amit a mai napig sem értek, de lassan kezdem feladni és csak szimplán elfogadni, hogy a barátomnak mondhatom, akire mindig számíthatok, aki nem azért akar a közelembe lenni, mert híres vagyok, hanem önmagamért. Közel kerültünk egymáshoz, rövid idő alatt, de csak mint barátok, bár én azt sosem tagadtam, hogy tetszik nekem, de számomra a barátsága is elég, ha ő csak ennyit szeretne tőlem. Ahogy ő is mondta el kell fogadni azt, ami adott nekünk én is ezt teszem.
  - Ez egy igazán szép történet. Eleanor után jó, hogy találtál egy lányt, akinek képes vagy megnyílni, akire számíthatsz még ha csak barátként is. El sem tudom képzelni, hogy mit gondolhat most arról, hogy az egész világnak bevallottad, hogy neked tetszik, viszont ő csak a barátod akar lenni, de ha én lennék a helyében ezek után biztosan átgondolnám a válaszom. Hiszen te egy nagyon kedves és szerethető srác vagy és kár lenne kihagyni a lehetőséget, hogy megtudhassa milyen vagy, amikor valakit nagyon szeretsz - fejezi be.
  Magamon érzem a tekintetét, biztos vagyok benne, hogy engem bámul, de félek felé pillantani, mivel fogalmam sincs, hogy mi fog fogadni. Ha most rápillantanék, akkor biztosan kizökkennék az interjúból az pedig nem lenne jó, így csak utána derül ki, hogy mennyire haragszik rám. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem dühös és tényleg átgondolja a válaszát vagy legalább megkapom az indokot, hogy miért nem akar több lenni számomra. Miért nem akar a barátnőm lenni?!
  - Srácok, sajnos csak ennyi fért bele az adásunkba, de remélem hamarosan újra találkozunk. Addig is szeretnék nektek sok sikert és szerencsét kívánni. Búcsúzzunk nagy tapssal Louis Tomlinsontól és Harry Stylestól.

***

  Szerettem volna egyből megkeresni Mistyt, de nem volt rá esélyem ugyanis a show után autogramokat kellett osztogatnunk, amivel egy jó fél óra el is telt. Attól tartottam végig, hogy mire végzek Misty hűlt helyét találom, de nem így volt. Még mindig ott állt, ugyanazon a helyen, ahol a műsor kezdetén és könnyes szemekkel bámult maga elé. Lépteim meggyorsítva sietek elé, majd emelem fel az állát.

  - Mi a baj? - kérdem csendesen. - Mondtam valamit, amit nem kellett volna? - kérdem a szemeibe nézve, de ő csak megrázza a fejét. - Akkor miért sírsz? -simítok végig a szeme alatt. - Misty?

  - Én... én csak sajnálom - motyogja, mellkasomba fúrva az arcát. - Sajnálom, mindent sajnálok...

  - Miről beszélsz? - szorítom magamhoz, ezzel próbálva megnyugtatni őt, hogy nem haragszom rád. - Miért kéne tőlem bocsánatot kérned, nem értem?

  - Te velem akarsz lenni - suttogja - de én ezt nem adhatom meg neked, mert a boldogság nem tartana örökké, nem tudnálak boldoggá tenni és a végén csak szenvedés okoznék neked, azt pedig nem akarom. Hidd el szeretnélek közel engedni magamhoz, de nem lehet... nem tehetem ezt veled, mert nem érdemled meg, nem érdemled meg, hogy miattam légy szomorú. 

  - Nem értem miről beszélsz - morogom. - Fogalmam sincs, hogy miért mondod ezt, de nem pont te mondod azt, hogy mindenkinek esélyt kell adni? Esélyt kell adni a boldogságnak, nekünk miért ne lehetne adni egyet? Miért nem akarod, hogy boldog légy, velem? Azt hiszed, hogy nem tudnálak boldoggá tenni?

  - Mi? - tolja el magát tőlem. - Nem erről van szó Louis - néz a szemeimbe. - Tudom, hogy képes lennél rá, biztos vagyok benne, abban nem vagyok biztos, hogy képes lennél elfogadni, ami velem jár... 

  - Mindent képes lennék elfogadni, ami veled jár, mindent, miért nem akarod ezt elhinni? - sóhajtok fel. 

  - Sajnálom - dönti homlokát az enyémnek, miközben egye szaporábban veszi a levegőt. - Sajnálom, de nem lehet... csak a barátod tudok lenni, hiába szeretnék neked esélyt adni, nem lehet... kérlek fogadd ezt el - nyom egy puszit a szám sarkába, majd kibontakozik az ölelésemből és elviharzik, én pedig dermedten bámulok utána.

  - Mi volt ez? - jelenik meg mellettem Harry.

  - Fogalmam sincs, haver - bámulom továbbra is a távolodó alakját.

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszett. Sajnálom, hogy egy kicsit késtem vele, de az utolsó hetekben a suliba minden összejött, de most, hogy három hétig nem igazán kell semmit csinálni, bár tanulni igen, de nincs időhöz kötve, szóval nem fogok majd késni a részekkel. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat! További szép napot!